Valahol mókás az a fajta ellenérzést látni Oliver arcán, mint ami kiül ábrázatára akkor, amikor átváltozok, még egy pillanatra kezével is takar. Sosem fogom szerintem megérteni ezt az ellenségeskedést egyes emberek és a természetfeletti között. Tökre ugyanolyanok vagyunk, csak annyi, hogy bennünk van egy kis plusz, de attól még az alap igényeink teljesen megegyeznek. Na mindegy, ezzel kapcsolatban már a múltkor sem jutottunk sehova, nem is akarom most se feszegetni, sokkal fontosabb küldetésen vagyok.
Ajkam lassú, széles mosolyra húzódik, amikor kiszúrom, hogy Oliver a legutóbbi találkozásunkkal ellentétben most nem kapja el a tekintetét fedetlen testem láttán, sőt! Szinte bőrömön érzem kék szemeinek útját, így nem is vagyok szégyenlős észrevétlenül úgy helyezkedni, hogy a megfelelő területek még jobban kidomborodjanak. -Tetszik amit látsz? - kérdezem kacéran, és igen, nyíltan is célzok rá, hogy elszórakozhatnánk mással is, mintsem beszélgetés. A nyakkendőjénél fogva húzom magamhoz közelebb, legnagyobb meglepetésemre nem ellenkezik, nem lép egyből hátra. Hmm, érdekes. Vajon most végre el tudom csábítani? Csak ne legyen túl részeg.
A következő szavai nem oszlatják el a kétségeimet, hogy talán túl későn érkeztem, és egy-két sörrel több van benne, mint amivel még tettrekész tud lenni, ám nem olyan fából faragtak, aki feladná. Egy kis levegő, egy kis víz, meg némi idő - no meg hosszú évek tapasztalata a férfiak elcsábítása és kényeztetése terén -, és nem lesz itt akadály. Csak ha megint makacskodni kezd. -Hmm, szóval te is valami ilyen puccparádés esküvőt szeretnél, mint ezek? - bökök a mulatozó násznép felé, kiszúrva a menyasszony elsuhanó alakját odabent a forgatagban. A szavaiból az jön le, nem feltétlen az a kalandozós fajta, inkább a komoly kapcsolatra vágyó. Bajos, mert én viszont nem ilyen vagyok, de hé, ez ismét olyan, ami nem tud eltántorítani.
-Figyelj Oliver. - felpillantok a szemeibe, arcomon kacér mosoly, szemeimben huncutság csillog, ahogyan egy lépést közelebb megyek felé. - A világért se akarnám összetörni ezt a vágyképedet. Minden bizonnyal vár rád valahol ez a tökéletes nő, de míg vársz rá... - ha nem lép el idő közben, még egy kicsit közelítek hozzá. -... miért kéne cölibátust fogadnod? Miért fosztanád meg magad az élvezetektől? - kérdezem, majd húzok egy merészet, amivel lehet túl gyors vagyok, de úgy ítélem meg, megéri kockáztatni, szóval megfogom a bal kezét, és nemes egyszerűséggel csupasz melleimhez irányítom. Hogy mit kezd a helyzettel, azt rá bízom.
A csillagok megsokszorozódtak az égen és egyszeriben hollóból is kettő termett a fagáon, mire pislogással igyekeztem kiszellőztetni a szememre ült alkoholgőzt. Na, még csak az kéne, hogy ez a bánat madár elhozza az ikertestvérét. Bár ez biztos olyan volt mint a kakukk, más fészkébe rakták és aztán még a testvéreit is kilökte.
Leszakítottam merev nyelvemet szájpadlásomról és károgására hitetlenkedve ráztam meg a fejemet. Ha tollas jószág tud csalódottan karattyolni, ez a példány pontosan ezt tette. Már vártam, hogy kinyitja a száját és bő lére ereszti a mondókáját, de ehelyett vert kettőt a szárnyával és leröppenve körvonalai nyúlni kezdtek, tollai behúzódtak.
- Eh -nyögtem egyet és takartam el kézfejemmel tekintetemet, pedig az alakváltóból sem tűzcsóva, sem fény nem tört elő, majd egy tántorgó lépést tettem hátra és hunyorogva szembe találtam magam, persze immár nem először, a holló emberi alakjával. Ez alkalommal pillantásom kacskaringós, ráérős felfedezőútra indult sima és formás idomain és még első szavaira sem talált vissza annak szeméhez, de még talán állához sem. Talán meg is mozdulna valami a félig becsatolt övem tájékán, de... aztán minden vágyra ráül a sör szénsavas, malátás bukéja és jobbnak láttam ha megtámaszkodom a fa törzsében. A némber elkapta a nyakkendőmet és úgy tekergette, hogy attól még megfulladt fantáziám is rúgott egy utolsót.
- Áruld el, Éva - motyogtam és a nyakkendővel babráló kecses ujjaktól végigszánkáztam tekintetemmel csupasz, a csillagok hunyorgó fényében is meleg olíván csillogó bőrén, majd cserfes szemeinél kötöttem ki. Útba ejtve a déli hegyvonulatokat.
- Miértakarodennyire... hogyakígyódlegyek - összemosódtak a szavak, de a kérdés őszinte volt. Szemem mintha pillanatnyi józanságot talált volna tekintetében - Én csak egy helyi farmergyerek vagyok aki nem akar mást mint megélni, néha jókat inni, enni és egy olyan nőt találni aki nem akar elköltözni a városba... A bánat vájjon már menetet az életedbe ha belerondítanál ebbe. Na. Végre értjük egmyást.
Az ilyen típusú esküvők mint ez, számomra túl...puccosak voltak. Szerintem sokkal királyabbak a lagzik Vegas-ban, ahova bemész akár teljesen random göncben, és egy Elvis vagy Mickey egér imitátor összead. Emlékszem, Denver barátommal anno majdnem így lettünk férj és feleség - azt hittük a kaszinóban kínált lehetőség mindössze vicc. Az utolsó pillanatban állítottak le a haverok, hogy frankón házastársak lennénk, ha itt kimondjuk az igent, aláírunk, meg puszi-puszi minden nyavalya. Valahol az is vicces lett volna, de így talán még jobb a sztori. A "nászéjszakát" azért megtartottuk, mert hát miért ne. Végülis valahogy le kell vezetni azt a feszültséget, hogy majdnem hozzámentél egy vadidegenhez.
Itt gyanítom nem ez a szitu, az ifjú párocska úgy andalog a zenére, hogy nem sok hiányzik hogy ettől a nyáltengertől ne hányjam el magam. Mondjuk utóbbiban nagy segítségemre van szívem legkedvencebb Olivere is, aki mit ad isten, épp az "én fámhoz" tántorog. Már éppen lesném, ahogy előkerül a szerszám - noha kevésbé lett volna szexi látni ahogy vizel, de addig elfordultam volna. Azonban mikor észrevesz, megáll a folyamatban, belőlem pedig egy csalódott károgó hang távozik.
Felismer - hát persze, hogy felismer, lefogadom hogy éjjelente rólam álmodik és állít sátrat deréktájékon a takaróból. Nem kérdés, hogy tisztában van azzal, ki vagyok. Leröppenek hát az ágról a fűbe, majd egy percen belül átalakulok - természetesen teljesen meztelenül állva meg előtte. Könyökömmel a fa törzsének támaszkodom - innen ebből a pozícióból csak Oliver láthat, előtte viszont szégyentelenül tárulkozom fel.
-Ó, dehogy utálsz. Tudom, hogy imádsz. - kacagok fel, és még rá is kacsintok. - Jól áll neked az öltöny... gyakrabban kéne viselned. - csábító mosolyt küldök felé, majd a nyakkendőjénél fogva próbálom finoman magam felé húzni - meglepődnék azonban, ha nem állna ellen. -Na, az esküvőkön mindenki összefekszik mindenkivel. Velem jól jársz, még csak vetkőztetned sem kell.
- Egy kis figyelmet kérnék! Adjunk helyet a tortának, kedves egybegyűltek! - a ceremóniamester irritálóan fontoskodó hangjára felnyögtem és a csillagos nyári égbolt felé fordítottam a fejemet. Valaki lője le ezt a fickót... Belekapaszkodtam söröspoharamba mely amúgy is egyetlen fogódzópontomnak bizonyult ebben az elviselhetetlen öltönyben ezen az elviselhetetlenül puccos helyen és ezen elviselhetetlenül Alapító emberek között, majd lassan andalogva kihátráltam a vacsora helyszínéül szolgáló régi villa kavicsos belső udvaráról. Cap és Nick keresve sem találhattak volna olyan esküvőhelyszínt amely jobban üvölti magából az itt kifizetett pénzt: borostyánölelte csipkés falak, eldugott lépcsősorok, ősfás villapark, a szökőkutakból meg meg kerekre faragott seggű kis puttók okádták a langyos vizet. A zenét letekerték és a násznép üdvrivalgása alapján megjelent a kiskocsin Libby Fisher habos-habos cukrászkölteménye. Perifériámon láttam, hogy Clara Kincaide épp ekkor nyomott Logan bátyja arcába egy adag epres-túrós kosárkát. Na, már nem a szájába, hanem inkább az orrnyergére. A sörömbe röhögtem és tovább szeltem az embertengert a megkönnyebbülést hozó frissebb levegő felé. Néma hálával adóztam Capnek amiért szabad ég alatt rendezték meg a vacsorát és a bulit, s habár a villa réginek tűnő és régi szagú bútorai gyertyafénnyel hívogatták a megpihenni vágyókat, én inkáb menekültem volna a hátsó terasz felé ahol nem kellett attól aggódnom, hogy rálépek valaki lábára vagy engem talál meg egy élesre fent magassarkú.
- Hé! Ezt tömd magadba, Crepsley, hogy kijózanodj! - ragadta meg valaki a vállam és szabad kezembe nyomott egy cicomás porcelántányért egy szerény méretű tortaszelettel.
- Kösz... - dünnyögtem az orrom alatt és végre magam mögött tudhattam a zajos bagázst. Bizonytalan léptekkel megkerültem az épületet, majd az egyik hívogató fát megpillantva letettem a lépcső kőkorlátjára a poharat meg a tányért. Cap kedveskedésének tudtam be, hogy csak miattam még egy sörcsapot is hozatott az italpultba melyet a Kincaide testvéreken és rajtam kívül más nem igen látogatott, de az alkohol nagyban hozzájárult a nap eseményeinek könnyebb elviseléséhez. Még az utolsó percig sem hittem el, hogy Cap tényleg hozzámegy Nick-hez. Nem. Valójában még most sem. Lehet, hogy érvénytelen a frigyük mert a pap csak viccelt... fura figura amúgy is... Savanyú ábrázattal néztem végig andalgós nyitótáncukat és legszívesebben megfojtottam volna azt a sok üres tekintetű hülyét akik a poharuk kocogtatásával kértek újabb és újabb csókot az ifjú pártól. Ez nem ment még ki a divatból? Hányinger.
Az utolsó pár lépésen már ki is oldottam övemet és egy halk sóhajjal rákészültem a jó néhány korsó sör kieresztésének. A vécé már így is vállalhatatlan állapot volt, na, meg ki ne akarna inkább egy ilyen gyönyörű fa törzsének támaszkodva brunyálni mint egy koszos csésze felett... A lombok felé emeltem arcomat, mert még az átszűrődő csillagok fényét is megcsodálhattam a páratlan helyszínválasztás miatt... ebben a pillanatban pedig pontosan az ott leszálló holló éjfekete szemébe néztem a Tejút hunyorgó fénypontjai helyett.
- Mi a... Hogy nyúlna meg a nyakad! - tértem magamhoz és tettem el azt amit már kis híján elővettem, hogy a sörtől reszkető kézzel a dög madárra bökjek. Nem, kétség sem fért hozzá, hogy ez az a madár volt.
- Utállak! - intéztem el velősen a további szitokszórást és összefontam mellkasom előtt a kezem.
Egy VIP buli és én nem vagyok meghívva? Szégyen gyalázat, de tényleg! Pedig mindenki aki ismer tudja, hogy én vagyok minden party szíve-lelke. Értem én, hogy ez valami puccos esküvő két "Alapító" között, melynek elit bandáját azóta sem sikerült teljesen megértenem, hogy Oliver Crepsley emlegette őket néhány hónapja. Ó, a drága Oliver. Kifejezetten böki a csőrömet, hogy ennyire elutasító velem az elejétől. Azon kevesek közé tartozik, akik kitartóan ellenállnak a bájaimnak - pedig ő aztán látta teljes egészében a kendőzetlen igazságot. Na de sebaj, nem adom én fel, nem olyan fából faragtak. Ha valamit akarok, hát megszerzem magamnak - én pedig nem mondtam még le róla, hogy megkapom őt. Eskü csak kipróbálni.
Na de ha már buli van, hát csak benézek - egyszerűség kedvéért először holló alakban vetek egy pillantást a násznépre. Elrejtettem a közelben egy ruhát és magassarkút, hátha lesz alkalmam belógni, és már szövögetem fondorlatos kis tervemet a fejemben, amikor meglátom őt. Hát hello, Oliver. A férfi kissé dülöngélve távolodott el a többiektől, minden bizonnyal hogy egy kis friss levegőt szívjon. Amilyen szerencsém van, ráadásul egy félig eldugott zughoz - vajon mennyit ihatott? Vajon most beadná a derekát? Remélem nem fog hányni, az kiábrándító lenne. Hát csak odaköszönök neki! A ruháim úgyis pont annál a fának az egyik ágára van rögzítve. Mintha csak megérezte volna, hogy hova kell mennie.
Néhány nagyobb szárnycsapással leszállok egy alacsonyabb ágra, és egy károgással adom Oliver tudtára, hogy itt vagyok. Szinte gyermeki izgalommal várom, vajon felismer-e. El kell ismernem, jól néz ki így elegáns öltözékben - bár azért ádámkosztümben jobban néz ki, volt szerencsém párszor meglesni őt a szobájában öltözés közben, mióta csak szemet vetettem rá. Persze csak állati alakomban, és azt is suttyomban. Szép látvány, na.
Kezdőlap
