-Ó, semmi baj, elég kicsi vagyok, elveszek a többiek között. - felnevetek, mert hát tényleg nem nőttem nagyra, én vagyok a legalacsonyabb a csapatban, van olyan, aki majdnem két fejjel magasabb nálam. Néha bosszantó, hogy csak 155 cm jutott ki nekem - bár pár centit még remélem növök, de szerintem a 160-at sem fogom elérni. Ruhákból néha a gyerekosztályra kell mennem, bár nem panaszkodom, mert amúgy tök jó cuccokat gyártanak a fiatalabbaknak. Azt pedig külön szeretem a magasságomban (mélységemben, ahogy néhágy gúnyolódó hívja), hogy Brett ennyivel magasabb nálam. Jó érzés úgy hozzábújni, hogy ő 180 cm. Kaptuk már meg, hogy viccesen nézünk ki együtt, és bár nem esik jól, hogy gúnyos megjegyzéseket kapunk időnként, de megtanultam elviselni. Ha ez az ára, hogy Brettel legyek, nem érdekel. Tényleg inspirálónak tartom, hogy Mrs. Duke felnőtt fejjel tanulni akar, tovább képezni magát. Mindezt ráadásul gyerekek, férj és háztartás mellett! Nekem néha úgy nehéz menedzselni a tennivalókat, hogy a szüleimmel lakom, és - természetesen - nincs egy gyerekem sem. Szóval tényleg minden tiszteletem a tanárnőé, de nem akarok túlzottan tenyérbemászó lenni, így elismerésemnek bár hangot adok, moderálom magam, hogy ne lépjem át a határt, ami után már saját magamat is nyalizósnak tartanám. -Mindenképp utána nézek! Nem szeretek halogatni, szóval szerintem ma ha hazaértem délután, neki is állok. Nem fogok csalódást okozni, sem Önnek, sem pedig az ismerősének! - ígérem meg, teljes meggyőződéssel. Egyébként sem szeretek belebukni abba amibe belevágok. És egy ilyen kaliberű dologban ha kudarcot vallanék, akkor nyíljon meg a föld, és süllyedjek el, mert akkor tényleg nem érdemlem meg, hogy bekerüljek egy Harvard kaliberű egyetemre. Márpedig ez a célom, és meg is fogok tenni mindent ennek érdekében, nincs mese. Még ha az alvási időmből kell is rááldoznom. -Jackson? Igen, ismerem, vagyis hát tudom ki ő, de nem beszéltem még vele. Remélem tényleg segít majd. - reménykedve harapok rá az alsó ajkamra, némileg bizonytalan vagyok, de igyekszem ezt inkább elfojtani és magabiztosnak tűnni a tanárnő előtt. Elveszem a post it-et a telefonszámával, és a táskámból előkapom a határidőnaplómat, amibe szépen bele is ragasztom. -Köszönöm! Ígérem nem fogok telefonbetyárkodni az éjszaka közepén! - nevetek fel, de aztán zavarba is jövök egyből. Ezt most tényleg kimondtam? Persze viccelődni akartam, de olyan hülyén jött ez ki. Előrehulló tincseim mögé bújnék, amikor a jelző csengetés megment, így gyorsan visszasüllyesztem a noteszt a táskámba, és a vállamra kapom a táskámat. -Jaj te jó ég, feltartottam a tanárnőt majdnem egész szünetben, ne haragudjon. Rohanok is, tesi óránk lesz, Mr. Deckerrel pedig nem szeretnék ujjat húzni és késni. - nem a kedvencem a férfi. Úgy méregeti a lányokat a tornaruhában, mint valami prédájára leső vad. Ahogy hallottam nőcsábász hírében áll. Nem túl szimpatikus, de hát ő jutott tanárnak testnevelésre. -Még egyszer köszönöm a segítséget! És jelentkezem a motivációs levéllel amilyen hamar csak tudok! További szép napot, Mrs. Duke! - sután intek egyet, majd mielőtt további kínos helyzetbe hozhatnám magam, elsietek az öltöző felé. Amilyen mázlim lesz, kidobóssal fog minket kínozni Mr. Decker.
-Oh valóban. Erről meg is feledkeztem, ne haragudj. Pedig a mltkori meccsen is kint voltam.-Néha elhozom a lányokat is a foci meccsekre, hogy együtt szurkoljunk a diákjainknak. Én élvezni szoktam őket és eddig a lányoktól sem jött panasz. Persze Briant is mindig hívom, de sajnos szinte mindig lemondja munkára hivatkozva. Mondjuk megértem, ha nem izgatja, hisz neki semmi kapcsolata nincs az iskolával. Csak nekem fontos, a lányok meg élvezik a hangulatot. -Ez kedves tőled.-Tényleg jól esne a szavai. Sokat gondolkoztam azon, hogy egyáltalán beadjam e a jelentkezésemet. Nem tudtam eldönteni, hogy nem vagyok e túl öreg ahhoz, hogy visszaüljek az iskolapad mögé… Nah meg ott vannak a lányok. Így kevesebb időm marad rájuk… De most ettől rossz anya lennék? Kicsit magamra is gondolhatok néha, nem? De nem is akarok több szót fecsérelni magamra, hisz most nem rólam van szó. Elmosolyodom a lelkesedésére és nem igazán értem, hogy miért is kér bocsánatot. Engem aztán nem zavar, sőt. Ilyen diáknak még nagyobb örömmel segít az ember, mert biztos lehet abban, hogy nem csak elvesztegetett idő. -Csak nyugodtan. Nem kell e miatt bocsánatot kérned. Örülök, hogy jó hírrel tudtam szolgálni neked.-Persze nekem sem az lesz a célom, hogy rábeszéljem az ismerősöm arra, hogy csak úgy felvegyék őt az egyetemre. Biztos vagyok benne, hogy sikerüli fog neki az én közben járásom nélkül is, de azért néha az embernek jól jön egy kis segítség. -Nem gondoltam erre. Csak tippeket fogok kérni tőle, hogy mire figyelj oda, vagy mit preferálnak jobban egy jelentkezőben, hogy rendesen fel tudj készülni.-Sőt szívesen segítek neki majd felkészülni, meghallgatni a beszédet, eljátszani egy meghallgatást… -Nem kell elkapkodnod. Nézz utána nyugodtan, hogy milyen egy jó motivációs levél. Majd ha megleszel vele nyugodtan keress meg és átolvasom.-Nem jelent nekem ez plusz munkát. Nem akarok minden elé tolni, így ezért sem mondok többet a motivációs levélről. A mai világban már mindenről találunk millió informciót a neten. Biztosan könnyen megoldja majd ezt a feladatot. -Igen van. Ismered Jacksont? Magas, barna hajó fiú. Elég visszahúzódó, de nagyon kedves. Egyszer összehozhatok vele egy találkozót valamikor iskola után. Bár azt hiszem ő másik iskolát választott, de biztos tudna ő is segíteni neked.-Fel is írom magamnak a jegyzetfüzetembe, hogy ne felejtsek el vele beszélni. Ismerve őt biztosan bele fog menni. -Nah akkor te kezdj el foglalkozni a motivációs levéllel, én felkeresem az ismerősömet és Jacksonnal is beszélek. És keressük majd egymást. De tudod mit… Megadom a telefonszámomat. Nyugodtan keress bármikor, akár ha másban is segítség kell.-Azzal le is írom a számomat egy post-itre, amit át is adok neki.
Elpirulok azon, amit mond, holott én is pont ezt gondoltam. Harmadéves diáktársaim nagy része nem tudja még, mihez szeretne magával kezdeni, pedig hajjaj, ketyeg az idő. Mindjárt itt az év vége, aztán kezdődik a végzős év, amikor is be kell adni a jelentkezéseket az egyetemre. Nem szabad az utolsó pillanatra hagyni semmit, jó előre tervezni kell. Ez az, amit a szüleim mindig is sulykoltak, és éreztem is már felőlük a nyomást, hogy miért nem választottam már szakmát. Ha rájuk bíztam volna, akkor közgazdaságtant kellett volna tanulnom, holott matekból vagyok a leggyengébb. Na nem bukdácsolok, azt egészen egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, de négyesnél jobb jegyet nem tudok belőle szerezni. Egyszerűen nem mennek a fejembe ezek a dolgok, nem látom úgy az összefüggést. De ettől még jó orvos leszek ugye? Nem merem megkérdezni Mrs. Duke-ot, félek, hogy hülyének néz. Inkább majd megpróbálok utánajárni. -Ó, kikapcsolok én, a tánc segít. Talán tudja, én vagyok a pompomcsapat kapitánya. - ismét kicsit zavarba jövök, mert ez már-már kérkedésnek hangzott, holott nem annak szántam. Remélhetőleg a tanárnő nem veszi majd annak, de amit mondtam igaz, amikor táncolok vagy koreográfián dolgozom, akkor minden mást el tudok engedni, és csak a zenére és a mozdulatokra koncentrálok. Keresztbe teszem az ujjaimat, és felmutatom, ezzel jelezve, hogy drukkolok Mrs. Duke-nak a tervezett tanulmányaival, és annak is örülök, hogy nem vette úgy, átléptem egy határt azzal, amit mondtam. -Tudja tanárnő, abszolút inspiráló, hogy felnőtt fejjel tanulni szeretne, és képezni magát. És ne aggódjon, biztosan menni fog! - mosolygok rá biztatásul, igyekezve megtalálni a határt, ami még udvarias, és nem megy át túlzott nyalizásba. Persze, szeretnék a kedvében járni (mindenkinek igyekszem mindig a kedvében járni), de nem akarok túllőni a célon. Remélhetőleg ez még tűrőhatáron innen van, és egyébként tényleg tök jó dolognak tartom, hogy jelentkezett egy képzésre. -Jaj te jó ég, tényleg? - felcsillan a szemem, és izgatottan tapsikolok párat örömömben, aztán koppan az agyamban, kivel is állok szemben, így gyorsan hátam mögé dugom a karjaimat, és lesütöm a szemeimet. -Elnézést, csak izgatott lettem. - szabadkozok, pilláim között fellesve a nőre. Több komolyságot Stacey! Szólok rá magamra, majd megköszörülöm a torkomat. -Nagyon hálás lennék, ha tudna beszélni az ismerősével. Úgy tudom nagyon nehéz bekerülni...jaj ne értse félre, nem kikerülni akarom a felvételit, vagy kihasználni a tanárnő ismeretségeit, csak... - hogy jövök ki ebből jó? -Szóval azt szerettem volna csak mondani, hogy köszönöm. - sután rámosolygok Mrs. Duke-ra, aki további ajánlatokat és észrevételeket tesz. -Öhm...még nincsen, de a következő órára megcsinálom! -Mi a fene az a motivációs levél?! Érzem, hogy kezd eluralkodni rajtam a pánik. Nem szeretem, mikor olyan információval találom szembe magam, amit nem ismerek, és nem vagyok rá felkészülve. Teljesen hülyének érzem magam. -Van esetleg a mostani végzősök között olyan, aki szintén orvosi pályára készül? - igyekszem picit elterelni tudatlanságomról a témát. Hamarosan vége a szünetnek, de jó lenne még azt megtudni, diáktársaim között van-e olyan, akit ismerek, és akitől esetleg kérdezhetek, tapasztalatcsere céljából.
-Ilyen korban kevés gyerek tudja még, hogy mit is szeretne valójában. Szóval tényleg jó, hogy te ennyire határozott vagy ebben. Sokan irigyelhetnének miatta.-Elhiszem, amit mond. Ez a lelkesedés pont elég ahhoz, hogy meggyőzzön engem arról, hogy nem időpazarlás lesz vele foglalkoznom. Volt már olyan diák, akivel hónapokig igyekeztem előre jutni, de annak hogyan segítsek, aki nem tudja azt elfogadni? -A szüleid jól mondják. Tényleg annak kell lenned, de azért néha egy kis lazítás i belefér. Az sem jó, ha túlzásba viszed. Lehet ez így furán hangzik egy tanártól, de hidd el a tanulás is könnyebben megy, ha néha kikapcsolod az agyad és másra koncentrálsz.-De persze nem akarom neki megmondani, hogy mit csináljon és főleg nem akarom a szülei ellen uszítani. Ezt majd magának kell eldöntenie, akár egy időbeosztást csinálnia. Viszont ő most nem ezért jött ide, így nem is fogom ezt a témát neki tovább boncolgatni. Elmosolyodom ahogy a lányaimról kezd el beszélni. Másik is mondták már, hogy hasonlítanak rám, bár én Briant is látom bennük, főleg mikor megmakacsolják magukat. Akkor a tekintetük az apjuké. Kissé ijesztő, de jól fog még jönni nekik az a kemény tekintet. -Nem, nem szeretném itt hagyni. Csak én is kicsit többre vágyom és tudom, hogy még több van bennem.-Ezért döntöttem a mellett, hogy ismét iskolapadba ülök. Aztán ki tudja, lehet nem lesz jó döntés, de én nagyon is bízom abban, hogy élvezni fogom az egészet. -Köszönöm a bíztatást. Én is nagyon bízom abban, hogy könnyedén fog menni a tanulás, bár ugye azt szokták mondani, hogy minél idősebb az ember annál nehezebb.-És ez valahol normális is. Lehet egy fiatal diáknak fele annyi idejébe fog kerülni megtanulni az anyagot, mint nekem. De ez nem verseny. Magam miatt fogom csinálni. -Persze a Harvard! Jó választás! Tényleg jó iskola. Komolyan veszik a tanítást. Elismert tanárok vannak ott. Szerintem te be is tudnál oda jutni és ezt komolyan mondom. Elég a jegyeidre ránézni. Okos lány vagy. Szerintem van is egy ismerősöm, aki ott dolgozik. Majd felhívom őt. Igaz már rég nem beszéltem vele, de ettől függetlenül szívesen segítünk a másiknak, ha kell. De nem ígérek semmit. Nem biztos, hogy még ott dolgozik.-Kicsit lehet ez ciki, de sosem voltunk az a nagyon jó barátok. Néha találkozgattunk. Megbeszéltük az életünket azt megint eltűntünk egymásnak hosszabb időre. De már ő is kért tőlem szívességet, én is tőle. Szerintem most is tudna nekünk segíteni. -Tudod a jegyek mellett a diákot is nézik. A jellemét, az őszinteségét, lelkesedését. Nem tudom,esetleg már írtál motivációs levelet? Persze még van időd, de ha szeretnéd arra is rá tudok nézni. -
Már az első mondatálál érzem, hogy a legjobb embert kerestem fel tanácsért a továbbtanulásomat illetően. Mrs. Duke annyira kedves és segítőkész, máris nem érzem magam olyan kellemetlenül, hogy nem boldogultam egyedül ezzel a kérdéskörrel. Azért átfut a fejemen, hogy két hete még azt se tudtam, mihez akarok magammal kezdeni, most meg egyértelműen kijelentem, hogy orvos szeretnék lenni. Talán túl gyors a döntés, de közben meg van ez a belső érzés, hogy ez az én utam. -Ó nem, meg sem fordult a fejemben sem az, hogy lebeszélne, sem az, hogy meg akarna ijeszteni. Sőt, külön köszönöm, hogy objektíven kezeli ezt az ügyet, és felhívja a figyelmemet arra, hogy ez bizony nem egy könnyű szakma. De higyje el tanárnő, ezt én tényleg nagyon szeretném! - nem akarok makacskodó kisgyereknek tűnik, hangomból inkább a határozottság cseng ki, mert úgy érzem, most kábé semmi nem tudna eltántorítani a célomtól. Viszonzom a mosolyát, és tényleg melengeti a szívemet a témához való hozzáállása, valamint kedves felajánlása. -Ó, persze, tudom, hogy fontos a kikapcsolódás is, de most a jövőmről van szó, és ez nagyon fontos! Anyáék is mindig azt mondják, hogy szorgalmasnak kell lennem, mert csak akkor lesz belőlem Valaki. -ha nem is napi szinten, de rendszeresen hallom anyáéktól otthon, hogy akkor leszek értékes ember, ha lesz egy sikeres szakmám, és nevet szerzek magamnak. Talán zsarnoknak tűnnek, de csak jót akarnak. Azt hiszem. Habár a Brettel való kapcsolatomat nem nézik túl jó szemmel, meg vannak róla győződve, hogy a fiúzás csak elveszi az eszemet és a fókuszt a fontosabb dolgokról, és bár kevés dologban mondok nekik ellen, ehhez ragaszkodom. Brett az egyik legjobb dolog, ami az idei tanévben történt velem, és nem vagyok hajlandó róla lemondani. -Jaj igen, láttam valamelyik nap a lányaival a játszótéren, hát elképesztő aranyos mindkettő! És úgy hasonlítanak Önre, le se tagadhatná őket, bár gondolom egyébként sincs ilyen szándéka. - nem akarok tolakodó lenni, de ez így a gyerekek említése kapcsán eszembe jutott, és csak úgy kicsúszott a számon. Azt már csak gondolatban teszem hozzá, hogy egy másik nap a férjével, Duke rendőrfőnökkel futottam össze, hát ő sokkal kevésbé szimpatikus, ha őszinte akarok lenni. De biztosan van egy kedves oldala, azért van vele a tanárnő, és a férfi csak külsőben mogorva, belül pedig aranyszívű. Nagyon remélem, hogy rosszul ítéltem meg elsőre, és aranyszívű lélek rejtőzik a morgós külső mögött. Mrs. Duke a legjobbat érdemli, amiért ilyen szuper ember. ő maga is. -Úúú, hát ez nagyon izgalmas! De ugye nem hagyja itt a gimit? Na jó, elnézést, ez nagyon önzőnek hangzott. Természetesen a legjobbakat kívánom Önnek tanárnő, biztosan sikerren veszi majd az akadályokat. -sütöm le a szemeimet, hirtelen elszégyellve magamat, amiért nem a legillendőbben reagáltam először. Le a kalappal előtte, hogy két gyerek és egy háztartás mellett bevállalja az esti képzést. Mr. Duke bizonyára besegít otthon munka után, hogy ezt meg tudja tenni. Jobb is a témaváltás, elvégre nem a tanárnő magánéletének kivesézéséért vagyunk itt, hanem a továbbtanulásommal kapcsolatosan. A szünet is véges, és biztos neki is van még dolga, nem szeretném túl sokáig feltartani. -Hát...talán klisésnek hangzik, de a Harvard nagyon tetszik. Jó hír iskola, híres öregdiákokkal, és nincs is az ország másik felén, gyakrabban tudnék hazajárni. Őn mit gondol róla? Jó választás lehet? - kérdezek vissza kissé bizonytalanul, még az alsó ajkamra is ráharapok. Remélem, nem olyan a Harvard, hogy nagyobb a fütsje, mint a lángja, és csak a marketingjük jó, de színvonalban elmarad mondjuk kevésbé híres egyetemektől. De Mrs. Duke sokkal tapasztaltabb, elvégre felnőtt, és gyanítom nem én vagyok az első diákja az évek során, akik hasonló ambíciókkal keresik őt fel.
Mindig örömmel segítek a diákjaimnak, ha hozzám fordulnak. Tény van mikor magam is elakadtok és sajnos kudarcot vallok, de ha olyan kérdésekkel jönnek, mint Stacey. Látom rajta, hogy komolyan gondolja a dolgokat így természetes, hogy segítek. Vagy legalább is szerintem egy tanárnak ez is a feladata. Nem csak az a célunk, hogy leadjuk az anyagot és átrugdossuk a diákokat. Szóval elkérhetnék egy kisebb vagyont azért, mert munka után segítek neki, de nem teszem meg. Én őszintén örömmel segítek neki, ha ezzel sikerül elérnie álmait. -Ez mondjuk előny. Így egy kis tapasztalatod lesz már. Bár tudjuk, hogy más tanulni, mint éles helyzetben alkalmazni a dolgokat. De félre ne érts, nem lebeszélni akarlak erről. -Isten ments, hogy ilyet tegyek bármelyik gyerekkel. Csak szeretném, hogy mindennel is tisztában legyen mielőtt eldönti. Imádom a biológiát, szeretem is tanítani. Képes vagyok véres képeket megnézni, de ha műtenem kellene? Szerintem ott ájulnék el. A vágásokhoz hozzászoktam a gyerekeknek és kétbalkezességemnek köszönhetően, de komolyabb sérülést lehet nem lennék képes ellátni, még ha tudom is a módját neki. -Eléggé úgy hangzik, mint aki elhatározta… Ez jó! Mármint persze végül dönthetsz úgy, hogy más szakra mész, de az elhatározás, hogy orvos szeretnél lenni erősnek kell lennie, mert nem lesz könnyű az oda vezető út. De tényleg nem megijeszteni akarlak, akármennyire is úgy tűnik ez most.-Szélesedik ki a mosolyom. Remélem nem veszi annak és nem úgy megy ki azon az ajtón, hogy csak orvos nem akar lenni. -Nyugalom! Nem fogom azt érezni. Ne csak a tanulás legyen az életed. Okos és szorgalmas vagy. Vedd komolyan a tanulást, de azért élvezd is ki ezt az időt.-Talán meglepő lehet ezt hallani egy tanártól, de én magam sem voltam az a diák, aki 0-24 csak a tanulással foglalkozott. Tény nem is az orvosira készültem, de ettől függetlenül nem tartottam magam rossz diáknak. -Nem ígérem, hogy holnapra összeállítok neked máris egy feladatsort, de követkető hétre megleszek vele. Nekem is kicsit utána kell járnom, hogy minek vennéd hasznát.-Én is komolyan akarom venni ezt a plusz munkát, ami nem is munka számomra. De nem akarom becsapni őt. Ha már felajánlottam a segítségem, akkor én is mindent beleadok. Egy mosoly kúszik az arcomra a szavainak köszönhetően. Igazán jól esik nekem. Őszintén szólva rég nem kaptam ilyen pozitív visszajelzést. -Nem lennék jó orvosnak. Régen egy vágástól is rosszul voltam. A képekkel nincs bajom, de mikor kicsi voltam… Hisztiztem, ha megvágtam magam. Mára már ez elmúlt. Túl sokszor vágom meg az ujjam főzés közben, vagy verem be valamimet. Nah meg tudod két gyerek mellett nincs más választásod. De tény hiányzik valami… Ez még nem biztos, de jelentkeztem esti képzésre az egyetemen, hogy tovább fejlesszem magam és ne csak itt, hanem az egyetemen is taníthassak. De psszt ez még titok.-Még a férjemnek sem mondtam el ezt. Bár neki szinte már semmit nem mondok el, ami rólam szól. -Amúgy gondolom már azért vannak elképzeléseid az egyetemeket illetően. Mellyik a kedvenced?-Hátha van ismerősöm ott, aki tudna segíteni nekünk.
Az esetek többségében abba a típusba tartozom, aki szereti egyedül megoldani a problémáit, mert sokszor érzem úgy, hogy a segítségkérés gyengeség. Annak az ékes bizonyítéka, hogy nem vagyok elég jó, márpedig ez az Atwood családban főbenjáró bűnnek számít, legalábbis én ezt érzem a szüleim irányából. A karrier választásommal kapcsolatban is először megpróbáltam magam boldogulni, ám a sokadik óra és elolvasott cikk meg holnap után be kellett látnom, ehhez most tényleg kevés vagyok. Túl sok az információ, és túl fontos ez az egész ahhoz, hogy esetlegesen rossz döntést hozzak meg. A jövőm a tét, ez pedig megéri, hogy félretegyem a büszkeségemet, és Mrs. Duke segítségét kérjem. Nem csípőmmel a padnak dőlök, de nem ülök le, mikor int, így nem sokkal előtte állok miközben beszélünk. -Nem, szerencsére a vérrel nincsen bajom, részt vettem már elsősegély tanfolyamon is, így az alap dolgokkal tisztában is vagyok. - visszanyelem, hogy a csoportból a tanfolyam végén a vizsgán én értem el a legtöbb pontot. Az túlságosan kérkedőnek tűnhet, én pedig a világért sem akarnék nagyképűnek látszani a tanárnő előtt. -Elsősorban gyermek-háziorvosként tudnám elképzelni magam, aztán ki tudja, lehet a képzés alatt megtetszik valamilyen más szakág is. Úgy érzem, képes vagyok rá. - bólintok egyet, mintegy magamat is megerősítve. Bevallom, abba bele sem gondoltam, hogy előfordulhat, hogy nem sikerül meggyógyítanom valamelyik betegemet. Vajon tényleg elég erős vagyok, vagy csak úgy érzem? Hmm...igazából amíg oda nem érünk, ez úgy sem fog kiderülni, nem igaz? -Hűha, tényleg megtenné ezt? Jaj hát ez annyira kedves Öntől, hogy hajlandó külön is foglalkozni velem. Ígérem szorgalmas leszek, és erőn felül fogok teljesíteni, hogy ne érezze kidobott időnek, amit rám szán. - igyekszem visszafogni a lelkesedést, ami a tanárnő felajánlása után végigfutott rajtam, de csillogó barna szemeim elárulják, hogy mennyire izgatott lettem ettől az egésztől. Nem szeretném, ha a reakcióm alapján komolytalannak és gyerekesnek tartana, épp az ellenkezőjét szeretném elérni. -Így, hogy Ön is beleásta magát a biológiába, nem gondolt arra, hogy orvosnak megy? Mármint...persze tudom kell hozzá egy csomó más, mint a biosz, és hát ha más szakmát választott volna, akkor most nem lenne egy ilyen szuper tanárnőnk. - egy mosollyal az arcomon simítom a fülem mögé az egyik tincsemet. Nem hízelegni akarok neki, bár ez eléggé annak tűnhetett, de tényleg csak hálás tudok lenni, amiért ő tanít minket, miatta szerettem meg igazából ezt a tantárgyat.
Mindig is próbáltam az óráimat érdekessé varázsolni annyira, hogy akit a biológia nem feltétlen érdekel is megtalálja az érdekeset, a jót benne. Tudom, hogy nem minden diáknak mehet ugyanolyan jól egy tantárgy. Ezért is inkább a segítséget szoktam felajánlani azoknak, akik kissé lemaradnak, vagy nem tudják olyan könnyen megtanulni az anyagot. Persze nem mondom, hogy mindig olyan könnyű a diákokkal foglalkozni, megtartani az érdeklődésüket, de én legalább lelkifurdalás nélkül állíthatom azt, hogy mindent megteszek. Talán furán hangzik, de nekem tényleg nincsenek kedvenc diákjaim. Persze vannak jobb tanulók, akiket jobban érdekel a biológia, de attól nem lesznek a kedvenceim. Ne e miatt tanuljanak jól, hanem magukért. Az óra hamar eltelik és ahogy kicsengetnek szinte minden diák azonnal kiviharzik. Mondjuk teljesen megértem őket. Én sem szerettem az iskola minden percét. Türelmetlenül vártam, hogy mikor hallom meg a csengőt, hogy a barátnőimmel folytathassuk az épp aktuális beszélgetésünket… Leginkább pasikról. Most viszont utolsóként hagyom el a termeket. Érdeklődve figyelem a kisétáló diákokat, majd Stacey-re emelem tekintetem, aki lthatóan lassabban szedi össze a holmijait. Egy mosoly kúszik az arcomra, ahogy felém lép. Nem lepődőm meg a szavain. Az asztalom elé sétálok, majd intek neki, hogy ha akar nyugodtan üljön vissza az egyik padhoz. -Ez egy nagyon szép szakma Stacey. Nagyon szép, de nagyon nehéz is. Szerintem a felnőtt orvosinál is nehezebb, főleg lelkileg. Persze ez attól is függ, hogy mire szeretnél majd szakosodni. Okos vagy és könnyen tanulsz. Attól nem tartanék, hogy ne tudnád elvégezni az orvosit. Viszont azt kell megtudnod magadról, hogy bírnád e. És most nem a vér látványára gondolok, mert akkor ezek szerint azzal nincs gond. Ha sebésznek mész például ott sajnos előfordulhat, hogy nem mentheted meg az adott gyereket. Vagy el kell döntened, hogy melyiket mentsd meg. Persze szívesen segítek neked összeszedni egy listát az iskolákról, meg ha szeretnéd a felkészülésben is. Adhatok plusz feladatokat, megkérdezhetek pár egyetemi tanárt, hogy mire kell odafigyelni, mi az ami fontos.. De előbb azt gondolom azt gondold át, hogy menne ez neked.-Én nem kételkedem benne, de a gyermekorvosoknak szerintem sokkal nehezebb dolguk van.
Mostanában rengeteget foglalkoztat a jövőm, és az utóbbi hetekben már egyre jobban frusztrált, hogy nem tudtam, mi akarok lenni. Tanár? Ügyvéd? Könyvelő? Á nem, a matek nem az erősségem. Aztán valamelyik nap, amikor Aggie-vel a kistesóira vigyáztunk, villanykörteként villant az agyamba az ötlet. Gyerekorvos akarok lenni! Jó vagyok biológiából, mindig is jó voltam, imádom a gyerekeket, és szeretek segíteni másokon. Akkor ott elhatároztam, hogy csütörtökön az óra után beszélni fogok Mrs. Duke-al, a tanárnővel erről. Nagyon kedvelem, hihetetlenül jó magyaráz, otthon szinte nem is kell sokat tanulnom, ha figyelek az óráin, márpedig én ezt a tábort erősítem. Na jó, ha Brettel közös órám van, akkor nem mindig, de hát a kamasz pároknál ez már csak természetes, ám a biológia pont nem ilyen. Tegnap alig aludtam, bújtam az internetet, hogy melyik egyetemre kellene menni, mik a feltételek, de annyi információt találtam, hogy teljesen elvesztem, ezért bízom abban, a tanárnő majd segítségemre lesz. Kicsengetés után lassan pakolom össze a holmimat, hogy én maradjak utoljára a teremben, és utána lépek csak oda a tanári asztalhoz. -Öhm...Mrs. Duke, szeretném a tanácsát kikérni. -hangom kedves, és annyira közvetlen, amennyire még azt tiszteletteljesen lehetséges, elvégre három éve tanít, voltam versenyen is, és titkon a kedvenc tanáraim egyike a nő. -Én...szóval eldöntöttem, hogy gyerekorvosnak szeretnék tanulni a gimi után, és...érdekelne, hogy Ön melyik egyetemet ajánlaná? Ami nincs túl messze, tudja itt van a családom, a barátaim. Illetve...jó lennék orvosnak? Tudom, hogy sok tanulás és nagy felelősség, de...jó lenne segíteni embereken. - az is bennem van, hogy ez egy olyan foglalkozás lenne, amit a szüleim is helyeselnének. Még talán büszkék is lennének, ha odakerülne egy Dr. a nevem elé, hiszen nagyon magasak az elvárásai velem szemben, innen is ered az a maximalizmus, ami szerint élem a mindennapjaimat. A középszerű sosem elég, mindig törekednem kell arra, hogy én legyek a legjobb, hiszen ettől leszek értékes. Legalábbis anyáék mindig ezt mondják...
Kezdőlap
