Nem gondolom, hogy azzal, hogy elmondok pár dolgot Carla-nak arról, hogy mi történt Fernando-val, miért tartóztatták le és ítélték hosszú börtönbüntetésre, azzal elindítanék egy pletykavonatot a falkán belül. Az már szerintem egyébként is elrobogott az útjára - nem tudhatom, mert a legutóbbi falkagyűlésre nem mentem el. Ezt gyakran nem tehetem meg, ha szeretnék tag maradni, de egyszerűen képtelen voltam rá. Nem álltam készen a kérdezősködésre, és arra a figyelemre, amit egy olyan ember felesége kapna, akit éppen lecsuktak. 

Carla-ban sem a pletykaéhes nőt látom, inkább megértést, ezért sem utasítom el a társaságát. Csak ide-oda ingatom a fejem, ezzel reagálva a nő szavait: több, mint valószínű, hogy nem fog jól kijönni belőle. És jól is van ez így - bár ezt hangosan már nem teszem hozzá. Épp elég, hogy nekem van időnként bűntudatom, amiért ilyeneket gondolok. Elvégre megfogadtam az oltárnál, hogy jóban-rosszban mellette leszek. És most meg örülök, hogy börtönben van. Rossz feleség vagyok? Ki kell vernem ezt a fejemből. Fernando erőszakos volt, csúnyán bánt velem, erre kell koncentrálnom.  
- Igen, igazad van, ezt fogom tenni. Csak...még össze kell szednem magam. - tényleg beszélnem kellene az Alfával, mert bár jóban volt Fernando-val, bíznom kell abban, hogy nem lesz részrehajló. Ha meg igen...még mindig hazamehetek Rose Harbor-ba, ott biztosan visszafogadnak. Talán ezt kellene tennem, de...talán adni kéne New York-nak egy esélyt. Nem tudom.

-Hát...nem, nem igazán van. Az anyósomék és a sógoromék is haragszanak rám, a családom pedig messze lakik...- torkom elszorul, annyira szánalmasnak hangzok. A férjem minden korábbi barátomat és ismerősömet elmarta mellőlem. Kisajátított magának, eleinte észrevétlenül, aztán később a saját kis terrorizáló módszereivel. Nincs senki, akihez elmehetnék. Menjek hotelba? Lehet azt kéne. Kétségbeejtő a helyzet, minden pillanatban azt várom, hogy valaki ébresszen fel ebből az álomból, mert ez velem nem történhet meg. Ilyen csak a filmekben és könyvekben szokott lenni.

Carla következő mondata hallatán önkéntelen, keserű nevetés tör fel belőlem. -Nem fog neveket mondani. Sikkasztás ügyében ártatlannak vallja magát. A rendőrrel kapcsolatban pedig önvédelemre hivatkozik. - árulok el némi kulisszatitkot a tárgyalásról. Sokáig úgysem maradna titokban tekintve, hogy az ügyvédjei is mind a falka tagjai, akik minden bizonnyal ugyanezt fogják hangoztatni, és az ő szavuk lesz majd az enyémmel szemben. Arra inkább nem reagálok, hogy Fernando nem akarna nekünk rosszat. Azok után hogy ellene vallottam, ebben kétszer sem vagyok biztos.

-Én csak...nem tudom... Inkább szeretnék mindenre felkészülni. Szerinted túlreagálom? - kérdezem bizonytalanul az alsó ajkamat rágcsálva. Látva Carla reakcióját talán tényleg paranoiás vagyok, de anyaként muszáj vagyok Emma biztonságát és jóllétét előtérbe helyezni. Minden más - köztük én is - csak másodlagos. -Köszönöm a felajánlást, de nem szeretnék a terhetekre lenni. - jól esnek szavai, még egy-két hálás könnycsepp is megjelenik a szemem sarkában, azonban letörlöm, nem hagyom őket lefolyni. Eleget sírtam már mára. Talán tényleg jót tenne az a konyak, szóval végül engedek a "csábításnak, bólintok, majd veszek egy mély levegőt, kifújom, és felállok a padról. Megigazítom a ruhámat, kidobom a zsepiket, majd Carla oldalán megindulok az általa ajánlott hely felé.

-Köszönöm, Carla. Jól esik, hogy ezt mondod, és szeretnék hinni is abban, hogy minden rendben lesz. Tényleg...köszönöm. - csak ismételgetem itt magam ezzel a hálálkodással, de tényleg melengeti a szívemet. Igaz a mondás, hogy néha onnan kap az ember segítséget és kedvességet, ahonnan nem is számítana rá. 
A bárba egész gyorsan odaérünk, nekem legalábbis úgy tűnik. Nem a megszokott közegem, nem is tudom, mikor voltam utoljára hasonló helyen, de talán pont ez a jó most. Kipróbálni olyan dolgokat, amikre nem volt lehetőségem Fernando mellett. A konyakkal a kezemben leülök Carlával szemben, és egy gyors koccintás után megiszom a felét - éget, grimaszolok is, nem vagyok hozzászokva, de a vérfarkassággal járó gyors anyagcserének köszönhetően nem fog a fejembe szállni.

-Én...nem igazán beszéltem vele azóta, hogy elvitték a rendőrök. Se vele, se az ügyvédeivel. - ez talán rosszul hangzik úgy, hogy nem ismeri minden részletét a dolognak. Talán elítél miatta, de akkor sem akartam vele kommunikálni, kizárólag az ügyvédeinken keresztül. Jobb volt ez így a lelkemnek. - Viszont...ha nem baj, nem beszélünk másról? Bármi másról... Például alig tudok rólad valamit, mondj egy fun fact-et magadról. - mosolyt erőltetek az arcomra, ahogyan még egy kortyot iszok a konyakból - gyorsan el fog fogyni, de majd kérek újat. Valahogy meg kell próbálnom túllépnem és felejteni, ehhez pedig könnyebb, ha legalább egy időre nem gondolok a férjemre és a történtekre.

Hiába vagyok tagja már évek óta az itteni falkának, nem tudtam teljesen megszokni, hogy ez mennyivel nagyobb, kiterjedtebb, mint Rose Harbor-ban. Persze tudtam mire vállalkozok, mikor falkát váltottam Fernando miatt, elvégre New York sokkal nagyobb, mint szeretett otthonom, a farkasok territóriuma is nagyobb tehát. Otthon mindenki ismert mindenkit, legtöbben közeli-távoli rokonok, így a viszony is sokkal inkább bensőségesebbnek mondható - pont emiatt van bennem talán némi halvány irigység, mikor időnként hazalátogatok. Honvágyam van, nem tagadom, de azért szeretek itt is lenni. Szerettem. Szeretek...nem tudom mi a jó igeidő, egyelőre csak...vagyok, azt hiszem.

Carla összességében azon ismerősök körébe tartozik, akikre jó szívvel gondolok. Nem voltak sosem mélyenszántó beszélgetéseink, távol állunk attól, hogy barátokként lehetne ránk hivatkozni, ám az eddigi benyomásaim alapján kedvelem - abban viszont nem vagyok biztos, hogy például Fernando-hoz mennyire lojális, hogy úgy mondjam. Nem tartom kizártnak, hogy a börtönből is megpróbálja majd kontrollálni az életünket Emmával - ezért is kell tőle mielőbb megszabadulnom. Össze kell szednem magam, és a lányom érdekében minél hamarabb lépni. Most viszont megengedem magamnak egy kis időre, hogy csak a jelennel és a mai napon történtekkel foglalkozzak.

- Öhm...sikkasztás illetve fizikai bántalmazás...- erőtlenül, két szipogás között tudok csak válaszolni a vádakkal kapcsolatban. Az utóbbit viszont nem szeretném, ha félreértené - nem mintha nem lenne mit félreérteni, én mégsem szeretném, ha ez kiderülne, így inkább kifejtem. - Félholtra verte az egyik rendőrt aki le akarta tartóztatni. - teszem gyorsan hozzá. Tudom, hogy ezzel nem festek jó képet Fernando-ról, és ezáltal magamról sem, hiszen képes voltam hozzámenni egy ilyen férfihoz - nem mintha ezt az elején tudtam volna róla. Ha ismertem volna ezt az arcát, akkor biztosan nem mondok neki igent és szülök neki gyereket - nem mintha Emmát akár egy pillanatra is megbántam volna. Ő az én kis csodám, aki miatt kitartottam Fernando mellett az elmúlt három évben.

Képtelen vagyok - egyelőre - hangot adni annak, hogy remélem, hogy ha kérnek is az ügyvédei enyhítést, nem kapja meg. Nem kaphatja meg. Túl sok van a rovásán, agresszíven viselkedett a letartóztatásánál, a tárgyaláson kiabált az ügyésszel, a bíróval - meglepődnék tehát, ha az ügyvédei bármit elérnének, fizesse meg őket bármennyire is busásan. Egyébként sem döntöttem még el, hogy Carla kinek az oldalán áll valójában. Mikor lettem én ilyen bizalmatlan? Nem ilyen voltam... szükségem lesz segítségre, hogy visszataláljak korábbi énemhez.

Az átkarolás jól esik - nem húzódom el, de azért nem engedem el magam annyira, hogy a vállára is hajtsam a fejem, bármennyire is jól esne most. Már ez is sokat jelent, hogy kifejezi a támogatását. - Igen, csak...nem tudom, a falkából hány embert rövidített meg esetleg a kétes üzleteivel. Én csak...nem szeretném, ha kopogtatnának az ajtómon, zaklatnának engem vagy Emmát esetleg ilyenek miatt... Semmit nem tudok az ügyleteiről, engem sem avatott be, de mi van, ha ezt nem mindenki hiszi el? - nem tudom leplezni a kétségbeesést, bármennyire is próbálom. Tényleg félek attól, hogy vannak olyan bosszúállók - ha nem falkán belül, akkor mások, akik üzleti kapcsolatban álltak a férjemmel -, akik rajtunk vezetnék le a veszteségüket.

- El kell majd költöznöm, nem hiszem, hogy tudok ott tovább élni...Nem tudsz esetleg kiadó albérletet ugyanazon a környéken, ahol most lakunk?- kérdezem a sírástól cserepes ajkakkal, erőtlen hangon. Nem szeretnék ovit váltani Emmával, már úgy megszokta, nem akarom ennél is nagyobb stressznek kitenni. Bár beszélek majd gyermekpszichológussal is, mit tanácsol. Ő az első, én csak másodlagos tényező vagyok az egyenletben.

-Konyak? A fenébe, tényleg borzalmasan nézhetek ki! - nevetek fel keserű-jókedvvel, és egy tiszta zsebkendővel ismét megtörlöm a szemem, arcom, illetve egy kicsit arrébb húzódva és elfordulva orrot is fújok. -Azt hiszem jól esne, valóban. Még van pár órám, mielőtt Emmáért kell mennem, estére viszont nem hagynám egyedül. Jót tesz, ha ő leköti a figyelmemet. - mosolygok rá Carla-ra, és jól esik a felajánlása. Nem akarok azonban önző lenni, így egyből hozzá is teszek egy mondatot. -Persze csak akkor mondok igent, ha nem sietsz sehova. Céltudatosnak tűntél mikor errefelé jöttél, ha dolgod van, menj ám nyugodtan, én elleszek. - mosolyt erőltetek az arcomra, de összességében tényleg úgy gondolom, megleszek. Most még nehéz, de erős vagyok - azt hiszem -, szóval túl fogok lendülni a kezdeti sokkon, és elkezdem újra felépíteni az életemet.

Fogalmam sincs, hogy jelen állapotomban szeretnék-e társaságban lenni vagy sem. Jót tenne, ha beszélnék valakivel, aki esetleg elterelni a figyelmemet, vagy inkább próbáljam meg magamban feldolgozni a történteket. Régen szerettem emberek közé járni, szórakozni, sok barátom, ismerősöm volt, ám Fernando zsarnoksága alatt a kapcsolataim sajnos megkoptak. Nem mondom, hogy egyedül vagyok, mint a kisujjam, mert azért vannak a falkában is aranyos tagok, de mióta csak a férjemet elvitték, a korábbinál is kicsit magányosabbnak érzem magam így, távol a családomtól. Hiányoznak a szüleim, a bátyám, a húgom... Talán vissza kéne költöznöm, ám előtte még itt le kell zárnom a dolgokat. Hagyok ennek időt, mindezt nem most ebben a minutumban kell kitalálnom.
Már csak azért sem, mert Carla megszólít, én pedig kézfejemmel törlöm meg az arcomat, majd a táskámban kezdek el zsebkendő után kutatni - előrelátóan felszerelkeztem vele. Mivel a bőröm nem volt elég hatékony, így még a fehér anyaggal is megtörlöm a szemem - nem hagy fekete nyomot, direkt nem sminkeltem. Tudtam, hogy csak úgy néznék ki, mint egy mosómedve. Arrébb húzodok a pad közepéről, hogy falkatársam le tudjon ülni, észre sem véve, hogy a kihűlt kávét még mindig úgy szorongatom, mintha az életem múlna rajta.
-Szia Carla. - megpróbálok egy mosolyt erőltetni az arcomra két szipogás között, és gyorsan oldalra fordulok orrot fújni. Szánalmasan nézhetek ki - vagyis hát...pont úgy, mint akinek most csukták le a férjét jó hosszú időre. - 20 évet kapott. Valószínűleg fellebbeznek majd, de nem indul jó esélyekkel. - kifújom a levegőt, amit nem is tudtam, hogy egészen eddig bent tartottam. Most kezdem érezni a megkönnyebbülést, amiről beszéltek. Most, hogy hangosan is kimondtam. Érzem, a vállaim is kissé lesüllyednek, ahogyan a felhalmozott levegő távozik a tüdőmből.
Kedves szavai hallatán az imént felszárított könnyek ismét utat találnak maguknak, kell is jó fél perc, mire képes vagyok megszólalni. - Köszönöm, ez...sokat jelent. - préselem ki erőtlen, de hálás hangon a szavakat, ám a bizonytalanság kisördöge megjelenik. - Nem tudom, a falka hogy fog reagálni...sokan álltak közel Fernando-hoz. Talán ezek után...nem látnak majd szívesen. - szinte fel sem fogom, hogy hangot adtam a kétségeknek, amik többek között gyötörnek. Hiszen azt sem tudom, Carla milyen viszonyban áll, állt a férjemmel. Könnyek fátylán keresztül fürkészem a fiatal nő arcát, próbálva kibogarászni az azon átfutó érzelmeket. 

A New York-i bíróság közelében lévő parkban egy padon ücsörögve visszhangoznak a fejemben a bíró szavai, ahogyan olyan 20 perccel ezelőtt kimondta az ítéletet. 10 év börtön az illegális kereskedelem és sikkasztás miatt. 5 év azért, mert félholtra vert egy rendőrt. És 5 év családon belüli erőszakért. Alsó hangon 20 évre ítélték el Fernando Rivera-t. Még mindig nem hiszem el. Az ügyész azt mondta, hogy amint a bíró lesújt a kalapácsával és rácsok mögé száműzi a férjemet, megkönnyebbülök majd, és olyan lesz, mintha hosszú idő után feljönnék a víz alól és vennék egy nagy levegőt. Egyelőre azonban még nem érzem.
Elegáns, sötétkék kosztümben, kezemben a rég kihűlt kávéval - miből talán egy korty fogyott csak - ülök és bámulok magam elé. New York nagy város, sok emberrel, így nem keltek túl nagy feltűnést azzal, hogy jó ideje csak itt ülök. Szememből alattomosan folynak a könnyek, de azt hiszem, ezek az öröm és megkönnyebbülés könnyei. Lassan jut el a tudatomig, hogy többet nem kell tartanom Fernando-tól. Az ügyvédem azt mondta, segít a válást is elintézni, így remélhetőleg nem kell már sokáig Charlotte Rivera-nak lennem. Lehetek újra Charlotte Grady, noha nem ez a prioritás, hanem hogy a három éves Emmának minél kevesebb traumát okozzon az, hogy egyik napról a másikra eltűnt az apja az életéből. 
Sokat kérdezgetett róla az utóbbi napokban, nekem pedig nagyon nehéz volt sírás nélkül felelni. Most épp óvodában van, csak pár óra múlva kell mennem érte. Nem akartam elhozni őt a bíróságra. Nem tudom, a kis agyában hogyan csapódott volna, ha látja bilincsben és narancssárga kezeslábasban az apját. Inkább meg akartam kímélni ettől, hiszen még számomra is nehéz, szinte felfoghatatlan volt. Nem tudom egyelőre, hogyan tovább, maradjak-e New York-ban, vagy menjek haza. Ráérek kitalálni.
A falkával viszont beszélnem kell majd. Tudnak arról, hogy Fernando-t letartóztatták, ám nem mondtam el nekik a teljes indokot. Csak az illegális kereskedelemről és sikkasztásról tudnak. A zárt tárgyalás miatt csak nagyon kevesen vehettek részt az ítélethozatalon, a falkából csak én, így ha rajtam múlik, senki nem szerez tudomást Fernando harmadik bűnéről. Nem szeretném nagy dobra verni azt, hogy fizikálisan és verbálisan is bántott, hiszen a férfi egészen közkedvelt volt a New York-i falkában. Nem tudom, hogy reagálnának erre, én pedig inkább felejteném a dolgot, nem pedig a sajnálkozást hallgatni. Nem szeretek mások előtt sírni, és biztosan nem bírnám ki anélkül. Még túl friss az emlék. 
Bambulásomból egy ismerős szag zökkent ki. Felpillantok, és Carlát látom épp errefelé sétálni. Talán munkába megy, vagy csak ügyet intéz, nem tudom. Nem vagyunk nagyon szoros viszonyban, de bármikor mikor úgy sodort minket az élet, kedélyesen el tudtunk csevegni. Nem számítok arra, hogy megáll, bár az információ elterjedhetett a tárgyalásról, ha az eredményről nem is. Jobbommal megtörlöm az arcomat, mielőtt integetnék neki, és még egy halovány mosolyt is az arcomra próbálok varázsolni.