A nap lebukik a horizonton, ami azt jelenti, hogy végre véget ért a mai járőrözés. Az égvilágon rohadtul semmi értelme ennek az egésznek így. Persze, értem én, hogy biztosra kell menni, hogy a szomszédos falka vagy épp kóbor alakváltók nem tévednek a területünkre randalírozni meg hasonló szarságok, de ez így tök unalmas. A másik érv, hogy az eltűnések miatt óvatosabbnak kell lenni, és ellenőrizni a terepet. Hónapok óta nem tűnt el tudtommal senki és hullát se találtak, szerintem az a kattant akárki aki szórakozott már rég lelécelt és valamelyik másik városban irtja a természetfelettit, mint más a csótányokat. Meh, f*szom.

Az egyetlen jó az egészben, hogy Duncan Cameronnal osztott be. Ritkán kapom meg társnak őt vagy Dax-et, veszélyes kombónak tart minket együtt, de most lehet gondolatban a csaját döngette, amikor minket rakott egy "műszakba". Cammel legalább lehet dumálni értelmes dolgokról. A halálom, mikor valami idióta kis mitugrászt osztanak be mellém, aki még mondjuk jópofizni is akar, én meg hiába falkatárs, szimplán fognám, és beleverném a fejét egy fatörzsbe. Ilyet persze nem teszek, nem akarok én mindenáron az Alfa tyúkszemére lépni, de ha rajtam múlna, sokkal szigorúbb vezetés lenne. Mármint nem magamra gondolok, kell a f*szomnak az Alfa lét, de igenis támogatnám, hogy legyen valami váltás az élen.

Na mindegy, egyelőre nem tehetünk semmit, max a háttérben szövetkezni, lényeg, hogy mára vége az őrjáratnak, amit most négy lábon, farkas alakban toltunk végig Cammel. Két napig esett, az erdő tiszta dagonya, és k*rvára nem volt humorom csizmában végigcuppogni, utána meg takarítsam a kocsit. Hát hogyne. Sötétszürke, már-már fekete farkasom alakjában a váltás megérkeztével megállok cimborám mellett, és ránézek, tekintetemben kihívás csillan. Ha összeakad a tekintetünk, akkor a fejemmel csak intek egyet az erdő szélén leparkolt autó felé, jelezvén, hogy verseny a kocsiig majd minden fair play-t mellőzve ki is lövök, a szél csak úgy süvít a fülem mellett, ahogyan felriasztva néhány madarat az autóig szaladok.

Szinte egyszerre érünk a kocsihoz, ahol néhány trappoló mozdulattal leverem a sarat és a koszt a mancsaimról, majd visszaváltozok emberré. Meztelenségem egy cseppet sem zavar, még csak el sem pirulok sem saját ruhátlanságom miatt, sem azért, mert Camet is látom tetőtől talpig csupaszon. Nem ez az első alkalom, nem is az utolsó, a falka már csak ilyen. Kellemes júniusi este van, így ráérősen kezdek el öltözni, miután a csomagtartóból elővadászok egy törölközőt, hogy letöröljem a vizet és sarat a bőrömről, majd belebújjak tetőtől talpig fekete szettembe - hosszú farmer és egyszerű rövidujjú póló.

- Nekem kell egy pia. Remélem nem rohansz sehova.-- fordulok Cameron-hoz, felé dobva a pólóját, ami valahogy az én cuccaim közé keveredett, majd a kerékre támaszkodva nekiállok bekötni a bakancsom fűzőjét.