A Samuel Cromwellhez hasonló emberek legbiztosabb fegyvere az alkalmazkodás volt. Túltett mindünkön kiket szemetes utcákról, dologházakból, a szeretetlenség pitvaraiból szedtek össze. Mindenki tudhatta, hogy nem állhattam a hideget, fizikai korlátaim sosem engedték volna, hogy olyan viszontagságokon is sértetlenül essem át mint például az éppen elítélt férfi. Cromwell ezzel szemben elpusztíthatatlan volt. Talán még a Pokol sem fogadta volna be soha. Mert mi itt sosem érdemeltük volna meg a Mennyországot, még hozzá azért nem, mert a bárányok nem kérik a megbocsátást. Képtelenek rá ezért cserébe sem tudják elfogadni. Gyűlöletük élteti őket és gyűlöletük nélkül szelíd halandókká válnának. A szervezet nem létezne többé.
Samuel ezzel az acélossággal tűrte el, hogy megfosztottam a nevén kívül mindenétől amit magáénak tudhatott. A teremben talán csak mi ketten tudtuk, hogy ezzel csupán az előadás zárófelvonását vezényeltem le, a színfalak mögött ő örökké élesített fegyver maradt ami lőszer híján is működésbe lépett. Szinte éreztem a belőle áradó hideget amint a tömeg nem hagyott más választást mint irányába sodródni és átfagyott csontjaim reszkettek az idebent eltöltött percek hosszúságától. A ricsaj elviselhetetlenné vált - egy halk szó mégis szinte némává tette. Megtorpantam, némán emeltem államat és tűrtem Cromwell élettelen tekintetét. Biccentettem, pedig már nem volt szükséges engedélyt adnom a szólásra, e pillanattól senki fia nem parancsolt neki többé.
- Megkapja - válaszoltam némi kétkedéssel, elvégre a kérésben nem bújt meg semmi ami teljesíthetetlennek tűnt volna. Gyanakodva pásztáztam kifejezéstelen arcát. - Azt kétlem, Mr. Cromwell. Mi mindenről hallunk - tettem hozzá az információ tárgyilagosságával és nem fenyegetéssel, majd lesütöttem szemem és lassan utat törtem magamnak a forrongó embertömegben, Samuel pillantását mint mérgezett tőrt érezve a hátamban. Pont ott ahová egy vadász szúrná pengéjét, hogy elérje áldozata szívét.
Samuel Cromwell nem azok közé tartozik, akik túl sokat agyalnának azon, "mi lett volna ha". Rágódhatna azon, hogy mi lett volna, ha nem kerül közel Clara Kincaide-hez, vagy azon, hogy mi lett volna, ha nem hagyja, hogy akár egy pillanatra is kijökkenjen a teljes figyelemből. Nem, ő azok közé tartozik, akik bár számot vetnek minden tettükről, de nem önmarcangoló vagy kétségbeesett módon. Szimplán amiatt teszi, hogy okuljon az esetleges hibákból, tökéletesítse a módszereit, hogy jobb vadász legyen. Nem tett máshogy azzal a incidenssel kapcsolatban sem, ami most ide juttatta őt.
Akárhogy alakul is a sorsa, tanult belőle. Még jobban ki kell zárnia mindent, ami nem az aktuális küldetésével és céljaival kapcsolatos. Eddig sem engedett túl nagy teret bármiféle érzelemnek, de ezek után hatványozottan oda fog figyelni. Clara majdnem rést ütött a pajzsán, és ezt még egyszer nem hagyhatja. Többek között ezért sem látható a hűvös, rideg kifejezésen kívül semmi az arcán, mikor a nővel kapcsolatos dolgokról esik szó.
Csak egy apró, szinte alig észrevehető bólintással nyugtázza amit O'Mooney mond arról, hogy egy ideig figyeltetni fogják Clara-t. A fejvadász nem tud róla szinte semmit. Beleszeretett úgy a férfiba, hogy sem a múltjáról, sem a munkájáról nem voltak ismeretei. Ami volt, az is hazugság volt. Az ő kapcsolatuk középpontjában egyértelműen inkább a testiség volt, mintsem az órákon át tartó mély beszélgetések. Ennek azonban vége, és talán nem is baj, Samuel csalódott magában, hogy nem tudta úgy véghezvinni a dolgokat, mint ahogyan az tervben volt. Elbukott, és ezt sosem fogja megbocsátani magának.
Amíg az ítélkezési szünet zajlik, nem megy el a teremből, továbbra is zavartalan nyugalommal ül a helyiség közepén - vagyis hát ülne, ha egy eddig a sorok között ülő férfi meg nem szólítaná. -Hogy tudsz ilyen nyugodt lenni? Ki is rúghatnak! Sőt, ki is nyírhatnak! Nem félsz? - hangja teljesen értetlen. Cromwell magabiztos tekintettel néz fel a mellette állóra, aki két lábon állva épp csak kicsivel magasabb, mint ő ülve.
-Méltóság. Ha hibázol, viseld méltósággal a következményeket. Ha erre még magadtól nem jöttél rá, akkor még sokat kell tanulnod. Ha pedig nem fogod fel, akkor nincs helyed a Bárányok között. - a rideg csengés a hangjában kis híján a szart is belefagyasztja az aggodalmaskodóba, aki hirtelen köpni-nyelni sem tud, így inkább faképnél hagyja Samuel-t. A jelenetet látva nem is közelíti meg őt senki más egészen addig, amíg Elijah O'Mooney vissza nem tér az ítélettel, mit ő állva hallgat, ahogy azt az illem diktálja.
Faarccal hallgatja végig, majd mikor lesújt a kalapács, bólintással nyugtázza. Járhatott volna rosszabbul is - legalább életben marad. Vett már részt olyan tárgyaláson, ahol a delikvens nem volt ilyen szerencsés. Bebörtönözték, majd sosem hallottak róla többet. Mellkasa előtt keresztbe fonja a karjait. Nem akar átvágni a tömegen, ami most elzárja a kijáratot, így inkább úgy dönt, itt várja meg, míg zavartalanabbul elhagyhatja a termet. Testtartása egyértelműen azt sugallja, nem kíváncsi senkire, így nem is közelítik meg. A tekintetekből egyébként is minden leszűrhető. Valaki szánakozik, valaki kárörvendő. Nem hatja meg egyik sem.
-Egy szóra még, Mr. O'Mooney. - szólítja meg a mellette elhaladó bírát, kit bárányok lelkes tömege követett a pulpitustól idáig. Cromwell nem azért állította meg, mert ki akarta volna menteni az emberek közül - távol álljon tőle a jótevő cselekedet. Valóban mondanivalója van a számára Tekintetéből kiolvasható, hogy nem hajlandó addig folytatni, míg a kíváncsiskodók el nem takarodnak, akik ezt felismerve - némi csalódottsággal megfűszerezve - de a kijárat felé veszik az irányt.
-Egy órán belül leadok mindent, ami a Szervezet tulajdona. Utána pedig többet nem hallanak rólam. - már megvette a repülőjegyet - Európába utazik majd határozatlan időre. Igen, számított arra, hogy eltanácsolják, épp ezért tervezett előre. -Hacsak nincs egyéb kérése, akkor 60 percet kérek még. - teszi még hozzá, mert lehet, hogy O'Mooney-nak még akad valami, ami a hivatalos ítélethirdetésből lemaradt. Ha nem, hát elvállnak egymástól útjaik.
A szemüveg üvegén át igyekeztem Samuel Cromwell minden rezdülését és elnyomott sóhaját kifigyelni és a tudta nélkül bűnei és erényei listájára felírni. Már a fülembe jutott a suttogás, miszerint a kis látásjavító szerkezet valójában boszorkányok démoni eszköze, egyenesen egy kísérleti alanytól vettem el, s látni engedteti az elbírált lelkét és gondolatait. "Röntgenszemüveg" - így emlegették Kimber szerint aki múltkor tájékoztatni kívánt az intézet pletykáiról - kéretlenül. A lencse valóban nagyon jól láttatta az elítélteket és gyakran átfutott agyamon, hogy hogyan terjedhet úgy az ostobaság akár a pestis egy olyan intézmény falain belül amelyik a modern tudománynak és a természetfeletti humanizálásának szenteli munkásságát. Nonszensz.
Cromwell válaszára lassan leemeltem a "röntgenszemüveget" orromról és fejjel lefelé az asztalra fektettem. A férfit rejtőzködésre képezték ki, tökéletes ragadozó hírében állt. Tökéletes kopó, nevelés mintsem tenyésztés eredménye, alátámasztva azt a meglátásomat, miszerint az ember az amivé képezi magát és nem a genetika lottónyertese avagy vesztese. Én magam sem ír vérű anyám vagy apám miatt hordtam okulárét. Az éhezés lopta el tőlem a dioptriákat. Samueltől döntései lopták el makulátlanságát, ahogy döntései sorozata acélozta meg. Épp ezért vált büntethetővé az ember. Döntést mindig bírálni lehetett, örökséget sosem. Ezért volt ostoba Shenodeh és ezért volt ostoba Kimber is, mert képtelenek voltak igazságot tenni és meglátni a különbséget a kettő között. Ezért én ültem ebben a székben helyettük.
Clara Kincaide is a maga döntései áldozataivá vált. Eldöntötte, hogy megismerkedik Samuellel és a felelősség akkor is a sajátunk marad ha nem tudjuk mire mondunk igent vagy nemet. Miss Kincaide esetében a mentség talán épp abban rejlett, hogy nem tudta kire mondott igent. Efelől azonban először meg kellett bizonyosodnom.
- El is olvastam - reagáltam most először a két részletben előadott válaszra - Figyeltetjük amióta felbontotta jegyességüket.
A részleteket nem kívántam Samuel orrára kötni. Visszavettem szemüvegemet és még néhány keresztkérdés és a vádak alpontjait átbeszélve végül újra lecsaptam a kalapácsot.
- Tíz perc ítélkezési szünetet rendelek el - jelentettem be, azzal máris ezüst cigarettatartómért nyúltam felöltőm belső zsebében és azelőtt elhagytam a helyiséget, hogy bárki megszólíthatott volna az asztal és kijárat közötti rövid, de annál fojtogatóbb úton. A galambok még mindig az ereszen igyekeztek szánalomra méltó fészket rakni amikor meggyújtottam a gyógyfüvekkel teli pálcikát és kifújtam tömött, szagtalan füstjét. Nem kockáztathattam meg, hogy a külvilág megérezze rajtam a dohányt, hiszen akkor megközelítettek volna más dohányosok is, kértek volna egy-egy szálat, tüzet, tanácsot... barátságot. A fehér papír alatt nyugvó szárított zöld valójában a természetfeletti ártásait hivatott elűzni. Nem szívesen reklámoztam használatát.
Gyorsított léptekkel vonultam a terem ajtaja felé és már majdnem sikerült a kilincsen tudnom ujjaimat amikor egy hang harsant a hátam mögül.
- Elítéli, ugye...?
Hátralestem vállam felett. A tanonc még túlságosan fiatal volt. Elsőéves talán. Szőke és ártatlan szemű.
- Herz - szólítottam meg és még nem tártam ki az ajtót, hogy a túloldalára jutva lerázzam a kíváncsi tekintetet - Csak arra kell figyelnie, hogy Önt ne ítéljem el. Nem lehet ilyen szentimentális.
Herz izzadt tenyérrel gyűrögette az intézmény kemény, dörzsölő anyagú ingét.
- Nagyon jó bárány - szólt és szemében olyan csillogást véltem felfedezni amivel fiúk néznek apjukra, bajba jutottak hősükre. Kutya az enni adó kézre.
- Jó báránynak lenni nem végleges állapot. De itt nincs aki a nyakába vesz és visszavisz a nyájhoz - fordultam el, hogy az utolsó szavakat már ne kelljen a szemébe nézve elmondanom, majd beléptem a tárgyalóba.
Az ítélet kihirdetését állva hallgatták végig és én magam is egyenes tartással, hidegtől való reszketésemet csitítva olvastam fel a büntetés minden pontját. Cromwellt megfosztottam tisztségeitől, rangjától, kiváltságaitól és összességében tagságától is. Jobb volt így - az intézetnek. A világnak...? Talán kevésbé. Ám a világ az én esetemben nem lehetett több az épület falainál.
- ...korábbi sikereire és hűségére való tekintettel az intézmény meg kívánja kímélni Samuel Cromwell életét, a neki adományozott személyazonosságot pedig megtarthatja - fejeztem be. A kalapács csattant, néhány szó szólt még, széklábak súrlódtak. A terem felbolydult.
Ezúttal nem sikerült időben eljutnom a kijáratig, a jelenlévők tucatjai rohamoztak meg elismerő és vádló kérdéseivel. Nem volt más út mint egyenesen Samuel asztala és széke mellett elhaladni, hogy a csürheként követelőző felhőt ugyan magam után húzva, de lassan mozdulva igyekezzem szabadságom felé. A férfi mellé érve tekintetem elkapta az övét. Tekintete túloldalán nem találtam... semmit. Sem megbánást. Sem életet. Sem halált.
Már ott az erdőben, amikor társa rácsattant, akkor tisztában volt vele, hogy tetteinek súlyos következménye is lehet. Számított rá, nem félt, nem aggódott, még akkor sem, amikor megkapta az értesítőt tárgyalásának időpontjának időpontjáról, helyszínéről vagy épp az ítélethozatalért felelős bíra nevéről. Természetesen bízott abban, hogy tekintve a renoméját és a Bárányok Szervezetében töltött idejét, nem utolsó sorban pedig a tapasztalatát figyelembe véve kap egy esélyt O'Mooney-tól. Ettől függetlenül arra az esetre is megvannak a tervei, mi történik akkor, ha a szervezet megválik tőle. Samuel Cromwell gyakorlatias ember, kit igencsak nehezen lehet meglepni, elvégre szeret mindenre előre felkészülni.
Teljes mértékben kontroll alatt tartja arcvonásait, mozdulatait, de még a levegő is szabályosan áramlik be-ki a tüdejébe. Senki meg nem mondaná, hogy a sorsáról készülnek ma, itt dönteni, annyira halálos nyugalommal ül vagy áll - amit a helyzet éppen megkíván. Nem úgy azok, kik pletykaéhes, katasztrófaturista emberek módjára ma itt megtöltötték a tárgyalótermet, és akik egyértelmű, hogy nem képesek nyugton maradni. Cromwell fején átfut, hogy vajon mivé lett a mostani kiképzés, hogy ennyire nem tudják magukat szabályozni. Őt kemény kezek alkották azzá, akivé lett, bár a ridegség már a gyermekkorát is végigkísérte. Épp emiatt tudja játszi könnyedséggel megállni, hogy akár kicsit is oldalra fordítsa a fejét, mikor O'Mooney megrendszabályozza az öszegyűlt csürhét.
Miután kijelenti, nem kíván védőbeszédet mondani, továbbra is állva marad, hiszen nem kapott még engedélyt leülni - ő pedig megadja a tiszteletet a rangsorban felette állóknak - mint amilyen Elijah is. Mindössze egy másodpercre suhan át az említett nő arca lelki szemei előtt. Clara Kincaide, aki a maga gyönyörű és izgalmas lényével mondhatni Samuel vesztét okozta. Épp ezért bontotta fel vele tegnap este a jegyességet. Finoman szólva sem volt békés, nyugodt esemény, ám a pilanat törtrészének erejéig sem engedi, hogy ezekből az emlékekből bármi kiüljön az arcára.
-Biztosíthatom, Clara Kincaide miatt nem kell aggódni. Túlságosan büszke és makacs ahhoz, hogy a továbbiakban felkeressen. -jelenti ki határozottan. Nem csak arról van szó, hogy tényleg úgy gondolja, a nő nem fogja többet felvenni vele a kapcsolatot -elég hűvösen és ridegen vetett véget a kapcsolatuknak ahhoz, hogy vérig sértse az oroszlán büszkeségével rendelkező nőt. Önmagának sem hajlandó bevallani, hogy szavai mögöttes szándékot is rejtenek - meg akarja óvni attól Clarát, hogy a Bárányok bármilyen módon is kövessék, esetleg bántsák. Mert valahol mélyen, titkon, nem csak egy álca volt számára Clara Kincaide. Ezt azonban olyan mélyre temeti magában, hogy ne jusson többet eszébe. Nem lényeges, úgysem fognak többet találkozni.
-A vele kapcsolatos jelentésemet ma reggel eljuttattam az illetékeseknek.- valószínűleg ebből O'Mooney is kapott egy példányt. Benne van -majdnem- minden részlet, ami azóta történt, hogy eldöntötte, Clara Kincaide-et felhasználja a saját és a szervezet céljai között. Néhány apró részletet hagyott csak ki, ám tehetséges volt annyira, hogy ez még szakértő szemmel sem tűnik fel semmi hiányosság.
Perifériámon mozgást érzékeltem, szinte zavart volna a szükségtelen mocorgás ha a szervezet hosszas kiképzése nem tompítja el azon érzékelőimet ami az érzés kiváltásáért felelt. Itt mindenkit addig vágtak, míg élességünk kicsorbult, a szégyen, a gátlások megfoghatatlan távolságba sodródtak. Persze nagyon is értettem, hogy a magas mennyezetű, szokatlanul sötét terem miért telt zsúfoltságig tele és miért kísérte az amúgy csak hozzátartozók számára jelentőségteljes tárgyalások egyikét most kiemelt figyelem. Cromwell ugyan nem rendelkezett ilyen hozzátartozókkal, sorsának hasonlatossága a magaméhoz még kíváncsivá is tehetett volna, ha a férfit többre tartom egy sakkfigurának ami végső soron a fontosabb bábukat védte és eldobható volt olyan érdekek előtt mint a titoktartás. Nem, hozzátartozói nem voltak... De az alibiként fenntartott menyasszony hamar nem kívánatos személlyé vált a szervezet aktái között és sztoikusan nyugtáztam, hogy Samuel dossziéja egyszer csak az asztalomra került.
Cromwell gyalog volt, legfeljebb futó, elvégre dinamikusságával kiérdemelte a reá aggatott Kaszás nevet. Jó magam nyugalommal nyugtáztam, hogy még nem ért el hozzám olyan pletyka ami azt sejtette volna, hasonló kegyben részesítettek a rekord számú elítélt sorsának eldöntése miatt. Nem. Hagyjanak csak békén a maguk játékaival.
A szemüveg mögül hosszasan fürkésztem a rezzenéstelennek tűnő férfit és kizárólag rá összpontosítottam figyelmemet, míg hátrébb sutyorgás szűrődött át a sorokon, valaki pedig leejtett valamit ami visszhangos koppanást vert a lelketlen teremben.
Cromwell most felállt, még a ruháját is lesimította. Belőlem nem kívánkozott ki olyan szaggatott, döbbent sóhaj ami itt-ott kiszökkent a bámészkodók száján. Jellemző, gondoltam egyenletes, lassú légzéssel. Hogy Samuel hogy döntött, az olyan közömbösséggel bírt munkámra nézve, amennyire én magam is bábu voltam ugyanazon a játéktáblán. Bástya. Zömök, kevésbé mobilis, a sarokban várakozva számos más figurának kellett előbb kihullania ahhoz, hogy elérjen a viszály hatása. Cromwell szeme hideg, nélkülöz minden életet. A sutyorgásra most megragadtam az elém készített kalapácsot és három éles ütést mértem a fára anélkül, hogy a Kaszásról a tömegre siklott volna pillantásom.
- Aki továbbra sem tudja szabályozni magát azt elvezettetem és még fel is terjesztem vizsgálatra amiért láthatóan képtelen uralkodni magán - közöltem és letettem a kalapácsot, majd most először Samuel kifektetett aktájára sandítottam.
- Engedje meg, hogy gratuláljak és egyben sajnálatomat fejezzem ki rövid vőlegénységét illetően. Clara Kincaide személyéről a szervezetnek gondoskodnia kell. Ön számít arra, hogy menyasszonya a jövőben újra kapcsolatba próbál lépni Önnel?
Nem most először kell a sorsát mások kezébe helyeznie. Anno az árvaházban is többször kellett felelnie már tettéért, amikor például kis híján belefojtotta egy társát az épület udvarán álló tóba. Pedig ő csak azt akarta tesztelni, hogy mennyi idő után ájul el a kissrác, nem megölni akarta. A gyilkos ösztön akkor még hiányzott belőle. Samuel csak kísérletezett, tudni akarta, mit bír az emberi szervezet. Akkor az árvaház igazgatója döntött arról, hogy elküldik őt az intézetből, vagy adnak neki még egy esélyt.
Most azonban már nem gyerek, és nem kis bűnt követett el, Elijah O'Mooney pedig kegyetlenségéről és határozottságáról híres-hírhedt bíra volt. Az emberek összesúgtak a háta mögött, mindenki azt mondta, nem szeretné sorsát a férfi kezébe helyezni. Samuel Cromwell-nek azonban most nem volt más választása. Talán félnie kellett volna, vagy remegnie, elvégre a bárányok szervezete jelentette számára az életet. Amióta kikerült az árvaházból hozzájuk, ők alkották azt a közösséget, ahol mindennapjait tengette. Szerette amit csinált, és piszkosul jó is volt benne, sosem hibázott. Az ember azonban gyarló és távolról sem tökéletes, így a vétkesek átka őt is utolérte. Ő azonban emelt fővel várta a sorát, legyen az bármi.
Felemelkedett a székéből, amikor O'Mooney megjelent, és egészen addig úgy is maradt, míg ismét engedélyt nem kaptak leülni. Nem okoz neki problémát a parancsok végrehajtása, nincs benne szemernyi lázadás sem még így sem, hogy a szervezetben betöltött szerepe mindössze egy cérnaszálon függ jelenleg. Rezzenéstelen arccal nézi végig, ahogyan a szemüveg a bíra orrnyergére kerül, és míg mások idegesen mozgolódnak, ő mint egy kőszobor ül a terem közepén, nem zavarja a több tucatnyi rá szegeződő szempár, melyek közül van megvető, semleges, és 1-2 ami talán mintha aggódást tükrözne.
Kifejezéstelen arccal hallgatja végig a vádat és a történtek tömör összefoglalását. Nem flegmaságból vagy nemtörődömségből, Samuel Cromwell ilyen. Rendkívül ritkán olvasható le bármiféle érzelem az arcáról vagy épp a kisugárzásából, így most is szinte halálos nyugalommal, combján pihentetett kezekkel fogadja be az elhangzó információkat, melyek hűen tűkrözik baklövésének tényét. Nem törődik azzal sem, hogy a teremben uralkodó hideg miatt az ujjaiban alig működik a vérkeringés, nem érez késztetést összedörzsölni a tenyerét, hogy ezzel felmelegítse kissé magát. Uralkodik az ilyen körülmények okozta kellemetlenségeken.
Amikor Elijah elhallgat, és felszólítják, már-már földöntúli nyugalommal áll fel a székből, megszólalása előtt pedig végigsimít a mellkasától a nadrágja vonaláig az ingjén, lesimítva az esetleges gyűrödéseket. -Nem kívánok védőbeszédet előadni. - jelenti ki hűvös, nyugodt, határozott hangon, melyre a reakció több helyről felszisszenés, páran pedig levegőt venni is elfelejtenek. Talán arra számítottak, hogy egy ilyen kegyetlen vadász hírében álló férfi majd kardoskodni fog saját igaza mellett, ám Samuel számára ez méltatlan lenne.
-Elismerem, hogy vétkeztem, nem végeztem kellő odaadással a feladataimat az említett napon. Bűnös vagyok, és elfogadom a döntést, amit a bírói testület kiró majd rám. - ennyit tesz még hozzá az előbbihez hasonló hangszínben, majd aprót biccent Elijah felé, akinek végig a szemébe nézett beszéd közben, így a bíra szembe találkozhatott a jeges, kék tekintetekkel, amikben sötétség, veszély és határozottság áradt. Ezek utál leül a korábbi pozíciójába, és rendíthetetlen hidegvérrel várja a folytatást.
- Teljességgel kizárt - fújtam Shenodeh arcába a cigarettafüstöt, majd energikus mozdulattal eloltottam az égő tüzet a hamutartó oldalán és fogást váltva az eddig oldalamnál tartott mappakötegen megindultam a belső udvarról az épületbelső irányába. Shenodah-ra hagytam, hogy velem tartott-e, azt sem bántam volna ha végre nem fáraszt tovább sikertelen és átlátszó ármánykodásával. A hektagon alakú központ háromszöget formáló belső udvara gyakorlatilag teljesen elnéptelenedett. Már mind a tárgyalóban tolonganak, sandítottam fel az egyik emeleti ablakpárkányon fészkelő galambpárra. Nekem ilyesfajta aggodalomra ezúttal nem kellett felesleges energiát pazarolnom.
- Herz nagyon ambiciózus. Csak lehetőséget kell kapnia, hogy bizonyíthasson!
Az ajtóküszöböt átlépve megálltam, s türelmetlenül leeresztettem mellkasom elől az aktát.
- Shenodah, ha így összeteszi a mellkasa előtt a két tenyerét akkor még a végén azt hiszem, hogy könyörög. Szedje már össze magát, az Isten szerelmére! Most meg ne fárasszon ezzel a Herz fiúval, vagy nem elbocsátást hanem villamosszéket írok a lapjára. Megértette?
A férfi káromkodott egyet a bajsza alatt, aztán elsietett. Szerencsétlen idióta, néztem utána egy percig, míg pulzusom újra visszaállt a lassú, egyenletes lüktetésre amelyet a légzőgyakorlatok és a folyton koptató közöny metronómja vett egyre lassuló ütemre, aztán végigjárva a nyugati szárny kihalt folyosószárnyát egy égbenyúló, magas kilincsű ajtónál álltam meg. A fenti szellőzőn keresztül a galambok szárnycsapkodása szűrődött idáig. Vagy... nem is galambé... Sejtelmem sem volt, hogy a tíz napja behozott bukott életben volt-e még vagy sem. - O'Mooney bíróúr!
Bejelentésemre a termet robajszerűen töltötte be a csikorgó fabútorok, kopogó cipőtalpak és elsuttogott szavak egyvelege. Tekintetemet a hideget árasztó kőpadlón pihentetve tettem meg a rövidke utat a bírói székig. A sárga dossziét letettem az asztalra, a magas támlájú és veszettül kényelmetlen trónust hátrahúztam, majd leereszkedtem rá.
- Leülhetnek - emeltem fel kezemet engedélyt adóan és kifektettem magam elé az utolsó vesszőig kívülről fújt akta lapjait. Zsebembe nyúlva megkerestem kerek szemüvegemet és az orromra emeltem olyan fájó lassúsággal, hogy valaki felszisszent a nézők soraiban. Nem volt okom a kapkodásra és bosszantott az a hirtelenség, az a türelmetlen erőszak aminek a légköre szépen lassan vonta el tőlem az oxigént az épület falai között.
Ha lett volna légy a szobában, akkor azt mondhattam volna rá, hogy fülsiketítően hangosan verdesett szárnyaival... de a szárnycsapkodás aminek zöreje még mindig fülkagylómban visszhangzott nem légyé volt. Miért van ebben a helyiségben ilyen lehetetlenül hideg?, emeltem fel fejem az íróasztal lapja felől a középső nyitott térben ücsörgő vádlott irányába. Az ing, mellény és öltöny megannyi rétege alatt hátam bőre szúróssá vált a libabőrtől és ujjaimat erőteljesen tornáztattam meg, hogy vérkeringésemet serkenthessem.
- A vádlott és az itt megjelentek tájékoztatására ismertetem a vádpontokat és a belső feljelentésbe foglaltakat, miszerint az itt megjelent Samuel Cromwell 2019. augusztus 16-án este negyed nyolc körül előre el nem tervezett műveletsor végrehajtása során szabadon engedte a Tartaroszban megfigyelés és orvosi kutatás céljára fogva tartott P.W. Folletet.
A Tartarosz... Talán még az az alkalmatlan Herz is tisztában volt a bárányok kedvenc bázisának nevével. Könnyen az eszükbe véshették és talán még a szegény vizuális képzelőerővel megáldott tanoncok is maguk elé képzelhették, hogy mit rejthetett a kódnév. A szó kiejtésére a leghátsó oszlopsornál tolongó zöldfülűek méhkasként bolydultak fel, de nem vétettem ütemhibát a kötelező tárgyalásbevezető eldarálásában.
- P.W. Follet Winthropnál többször is megkísérelt kapcsolatba lépni a rendőrséggel a Twin Lakes és Horizon Flat kereszteződésénél található telefonfülkéből. Összesen három járókelővel beszélt nyolc óráig bezárólag, kiknek bejelentett lakcíme szintén winthropi és faji besorolásuk... ember.
Könyökömet megpihentettem az asztallapon, a lencse mögül pedig Samuel élessé váló arcvonásait fürkésztem. Tudtam, hogy nem találok ott sem megbánást, sem, félelmet, de még kétségbeesést sem.
- Follet nyolc óra tizenegy perckor hunyt el, a három érintett civil elrendezésére a Mester jelölte ki a válságkezelő csoportot. A Washington megyei rendőrség adatbázisából a hívások hangfelvételeit törölték. Feltételezem, hogy az itt megjelent vádlott és a szervezet valamennyi érdeklődő és érdektelen tagja is részletekbe menően ismeri a tényeket, ezért az esemény ismertetését a teljesség igénye nélkül befejezem. A vádpontok tehát...
Felemeltem a legfelső papírost és feljebb toltam orrnyergemen a szemüveget.
- Tudatos gondatlanságból elkövetett veszélyeztetés, a kötelesség elmulasztása, a szervezet működésének akadályozása, a titoktartás megszegése...
Lassan és tagoltan siklottam végig az előre felsorolt vádakon amelyek a szöveggel teli papírlap tetemes részét tették ki. Az íróasztalon világító banker lámpa csekély hatósugarát leszámítva a teremben nehezebbé vált a félhomály és dörzsölőbbé a csend. Megszokhattam volna már - ezt képtelenség volt megszokni. A visszafojtott lélegzetet, a nadráganyagba karmoló körmöket. A pillantásokat amik tudtam, hogy átkoznak és a Pokolra küldenek. Egyszer. Talán. De még nem.
A sorok elfogytak és nyugalommal visszahelyeztem a megfelelő helyre a papírt, elvégre ennél az asztalnál már mindennek kitapasztalt és praktikus helye volt.
- Felszólítom Samuel Cromwellt, hogy ismertesse védőbeszédét.
Hátradőltem a trónusszerű széken, lábujjaimat megmozgattam cipőmben. Istenverte hideg! Kértem, hogy indítsák be a fűtést...
Egy hónappal ezelőtt: Mellkasa szaporán emelkedik és süllyed, miután legördül a nőről, rágyújt egy cigarettára, majd hanyatt fekve, izzadtságtól gyöngyöző homlokkal bámulja a plafonon lustán pörgő ventillátort, mely hasztalanul próbálja felvenni a harcot a Kairói nyár forróságával.
Percekig nem szólal meg, és a csendet a karjaiban fekvő nő sem töri meg. Megszokta már, hogy Samuel nem egy szószátyár típus, így nem is próbálkozik üres fecsegéssel, de ez sosem volt rájuk jellemző. Amikor a szűrőig leég a cigi, egy mozdulattal pöcköli ki az ablakon a csikket, ami a felhallatszódó, harácsoláshoz hasonlatos dühös arab kiáltásokból kiindulva valakire pont ráesett. A Kaszás azonban a legminimálisabb bűntudatot sem érzi emiatt.
-Gyere hozzám. - fordítja el végül fejét, hogy Clara Kincaide szemébe nézzen. Tekintete szokásos módon rideg, de most nem villan benne olyan szintű sötétség vagy gonoszság, mint általában. Hangja kimért, magabiztos, és a két szó inkább hangzott utasításnak, mintsem kérdésnek. Nem mintha elfogadott volna nemleges választ.
Egy héttel ezelőtt: -Jobbra futott! Menj arra, én hátulról bekerítem.-az erdő csendjében kiáltások hangzanak fel, mely egy nagy madárrajt is felriaszt a pihenésből, hangos szárnysuhogásokkal reppennek fel, ügyesen lavírozva, így nem ütköznek bele a három bárány elől menekülő alakváltóba.
Az egyetlen szerencséjük, hogy az éhezéstől és a kínzástól legyengült annyira a természetfeletti förmedvény, hogy nem tudott átalakulni. Állati alakja sas volt, sosem kapták volna el újra, és lebuktatta volna őket. Így is egy rövid időre eltűnt a szemük elől. Azonban újra a kezeik közé került, ismét kötelek béklyói szorították össze kezeit és lábait, szájába pedig koszos rongyot tömtek, míg a kábító injekció ismét hatni kezd.
-Mi a jó büdös lófasz volt ez Cromwell? Biztos jó döngetni azt a fejvadász luvnyát, de ebből kurva nagy gáz lesz. A rohadt életbe is, majdnem elmenekült! - bárány társának felcsattanása teljesen jogos. Valóban egy rövid időre megfeledkezett arról, miért is tobzódnak már három napja az erdőben. Csak egy kósza pillanatra villant fel lelki szemei előtt, ahogyan Clara Kincaide egy egyiptomi ékszeresnél nem is olyan régen kiválasztotta a gyűrűjét, amivel úgymond “hivatalosan” is Samuel menyasszonya lett.
A Kaszás nap mint nap győzködi magát arról, hogy az egész csak amiatt történt, mert így, hogy közel tartja magához a nőt, annak természetfeletti fejvadász szakmáját ki tudja használni a bárányok céljaira - még ha ezt a nő nem is sejti. Ő azt hiszi, teljesen elcsavarta Samuel fejét. Hogy a férfi szereti őt, pedig kapcsolatuk minden romantikus klisétől mentes. Nyers és durva, mint ő maga, Clara mégis vele van. Önszántából. És bár Samuel Cromwell állítja, nem képes a szeretetre, a lelke mélyén tudja, hogy ha mégis képes lenne rá, akkor a sötéthajú amazon állna ehhez a legközelebb. És pontosan emiatt hibázott most az alakváltóval.
Most: Egyenes derékkal ül az ügyét tárgyaló bárányok öt fős asztala előtt. Arcáról nem olvasható le semmi érzelem. Kisugárzása is hűvös, rideg, mint a halál. Mintha tényleg ő lenne az igazi Kaszás, nem csak becenév lenne ez számára. Fekete nadrágjába betűrt szintén sötét színű ingje gyűrődéstől mentes. Kiegészítőt nem visel, kizárólag a bárányok cizellált mérleg alakú jelképét egy bőrláncon.
Bal kezének ujjai rászorítanak a medálra, ahogyan Elijah O’Mooney tekintélyt parancsoló alakja megjelenik a teremben, és az asztal közepén lévő, neki szabadon hagyott helyhez sétál. Elég csak megköszörülnie a torkát, a helyiségben máris csend lesz. Samuel elengedi a medált, mi tompán puffan mellkasán. Felkészült a tárgyalásra, ami rá vár. Hibázott, és most felelnie kell érte.
Kezdőlap
