Télen a természet visszavonul, megpihen, és erőt gyűjt egy új kezdethez. Ezt mi is megtehetjük, kis barátom.
Play by :
Arcátlanul arcnélküli
༄ ༄ ༄ :
User :
staff
Vas. 19 Május 2024 - 21:29
Leyla & Laura Girlhood is growing fruit around cyanide. Words:454 Music:Nostalgic remains
Az én szüleim - akik felneveltek - nem alkoholisták, az egy-egy pohár boron kívül ritkán ittak, így csak utólag esik le, mit gondolhat rólam Leyla, ahogyan víz módjára kortyolom a whisky-t. Nem undorodom az alkoholtól, tartani se tartottam tőle soha, és bár látom, hogy ő sem absztinens, talán nem jó egyből így bemutatkoznom. Persze, ő meg madárrá változott, szóval inkább el is engedem a témát. Vérfarkasok? Boszorkányok? Zsong a fejem... Tág pupillával figyelem a nővéremet, minden szó bennszakad a mellkasomban, és erőszakkal kell lelassítanom a kezem, miután Leyla újratölti a poharamat. Csak szépen nyugodtan, kortyonként, mantrázom, majd egy húzóra eltüntetem az egészet. Oké, talán örökölhettem valamit abból az alkoholista génből. - Tényleg segítenél? - mondom esetlenül, de aztán meg is dorgálom magamat. Ő a nővérem, és a testvérek segítenek egymásnak. Válaszra sem várva előkapom a mobilomat, odaadom neki, hogy beírhassa a telefonszámát, és próbálom leplezni a furcsa örömöt és idegenkedést, ami a gyomromban kavarog. Megcsörgetem aztán, ahogyan visszanyújtja nekem a mobilt, az ujjaim remegése egészen feltűnő. Felhívom a nővéremet. Van egy nővérem, és bármikor fel tudom őt hívni! Azért tövisként szúródik bele a bőrömbe a megjegyzése a szüleimmel kapcsolatban, és ösztönösen védeni akarom őket, de végül bölcsen csendben maradok, hiszen elszöktem tőlük, annyira felidegesítettek. Azért még mindig sokkal jobb sorom volt, mint Leylának az igazi anyánk mellett, de jobb is, ha ezt nem dörgölöm az orra alá, és csak halványan bólintok. Az anyagi támogatásuk persze egészen kipárnázza a napjaimat most. Van fedél a fejem felett, még ha duplára is zárom a szobaajtót éjszakánként, és éhen sem maradok, igaz, nem steaket eszem vacsorára. Igaza van Leylának, hogy mondanom kéne nekik valamit, de most ki nem állhatom őket jelenleg, és a gondolat, hogy szóba elegyedjek velük, hányingert okoz, úgyhogy csak megrántom a vállamat. Nem is akarom előttük felfedni azt, hogy találkoztam Leylával, úgyhogy hiába ajánlja fel, nem fogom nekik azt mondani, hogy nála lakom. Még csak a nevét sem vagyok hajlandó elárulni a szüleimnek. Ő csak az enyém, önző módon. Bár a ruhámmal semmi gondom, imádom, és valljuk be, már első pillantásra tudtam, hogy teljesen más a stílusunk a nővéremmel, most mégis bőszen bólogatok, és izgatottan vetem bele magam az ő ruhásszekrényébe. - Váó! - mondom hangosan, de ez inkább szól az élménynek, mint sem a látványnak. Annyira irigy voltam az osztálytársaimra, akiknek volt nővére, állandóan ruhát csentek el tőlük, megkapták a kinőtt hacukákat, és sokszor húzták a szájukat, de legbelül tudtam, mennyire szuper élmény lehet a nővérükkel együtt készülődni, öltözködni. Így hát kapva az alkalmon belebújok az első ruhába, amiből nem lóg ki egyetlen intim testrészem se, szerencsére hasonló a méretünk, és lelkesen karolok bele a nővérem felém nyújtott karjába. Így vetjük bele magunkat a kisvárosi éjszakába, ami messze nem olyan unalmas, mint elképzeltem.
My chest is the cage that wont let my soul fly away
Hello there, sis Looking at you is just like a mirror
Laurával egymást sokkoljuk, kvázi felváltva. Először jön ő, hogy testvérek vagyunk. Majd én lepem meg azzal, hogy amúgy alakváltók vagyunk, ráadásul ezt prezentálom is neki holló alakomban. Nem ájul el, bár a whisky után úgy nyúl, mint a rutinosok - ennyitől nem lesz alkesz, én tudom azok milyenek, tekintve, hogy kettő mellett nőttem fel. Meg hát vehetünk példának engem is, rengeteget piálok és bulizok, mégsem csapom úgy szét magam, mint a drága jó szüleim. Bennem van tartás, nem úgy, mint bennük. Érzem, hogy kezdi madártestemet szétfeszíteni az ideg, így inkább elhessegetem magamtól ezeket a gondolatokat, és inkább visszaváltozom, hogy immár ismét két lábon csatlakozzam Laurához és a whiskyhez.
-Jha, arra gondoltam. Alakváltónak, vérfarkasnak....a boszorkányt nem ajánlom, ők nem tudják milyen ez, de ha csak az van a közeledben, még az is jobb, mint egy tudatlan ember. - bólintok, magamba döntve a poharam tartalmát, majd újratöltöm mindkettőnkét, mert nem elég az a rövid ideig tartó tompaság, amit ez okozott. Kell még. -Megadom a számomat, ha úgy érzed gáz van, csörögj meg, hátha a közelben vagyok. - ajánlom fel laza hangnemben, majd ha beleegyezik - és hacsak a kis magánnyomozó haverja nem derítette ki már előre a számomat - bepötyögöm a mobiljába, majd megkérem, csörgessen meg, hogy én is el tudjam menteni.
Persze ha Wilmingtonban van, nem érnék oda időben, itt Rose Harbor-on belül még csak-csak, ha nem vagyok épp benne valami melóban. Talán sovány vigasz, de legalább ennyit fel tudtam ajánlani neki. Mert ha minden jól megy, előbb-utóbb tényleg szüksége lesz valakire, mert át fog változni. Talán ez a kisebb sokkhatás hozzátesz annyit, hogy nem is olyan sokára. De aztán ki tudja.
-Eh, akkor neked is elbaszott szülők jutottak? Csöbörből vödörbe...- sóhajtok fel, mikor hallom a kálváriát az örökbefogadó szüleivel. Nincs egy normális család sehol? A barátaimnál is mindenhol egyedülálló vagy alkesz/drogos szülők. Eseleg bántalmazók vagy ezek kombinációja. Ha nekem neadjisten valamikor kölköm lesz, tuti nem így állnék hozzá. De ezt inkább nem próbálnám ki, tökéletesen elvagyok én így. Meg fiatal is vagyok még.
-Zsebpénz? Na, akkor valamire mégiscsak jók a szüleid. - nevetek fel, és belül érzek valami irigység-félét, amiért legalább ennyit megtettek érte az örökbefogadói. Miért nem kerülhettem én is nevelőszülőkhöz? Talán jobb gyerekkorom lett volna - bár nem panaszkodom, mert amúgy tök belevaló felnőtt lett belőlem, szóval basszák meg Winters-ék ott ahol vannak.
-Akkor jó helyed van gondolom. Viszont az őseidnek lehet nem ártana szólni, ha gondolod kamuzd azt, hogy nálam laksz, csak ne mondd, hogy elraboltalak, mert nincs kedvem sittre kerülni. Voltam már bent egy-két éjszakát, nem egy Hilton. - nevetek fel, nem szégyellve, hogy volt már olyan buli, ahol egy kicsit elszabadultak az indulatok, és a fogdában töltöttem az éjszakát. Más nem dicsekedne ezzel - igazából én sem teszem, inkább csak úgy mellékesen megjegyeztem.
-Na, végre egy olyan dolog, amiben tényleg fixen tudok segíteni. Csapom össze a tenyereimet, amikor a szórakozóhelyeket illeti. Jó lesz neked ez a ruha, vagy választanál valamit az enyémek közül? - nézek végig az öltözékén, ami jól néz ki, de ha szeretné, akkor keríthetünk neki valami kihívóbbat és szexisebbet a szekrényemből - méretben úgy-ahogy passzolunk, kicsit magasabb vagyok, de az alkat egész okés. Akárhogy is, én egy fekete miniruhába bújok szintén fekete magassarkúval, sminkemet és hajamat megigazítom, majd a ruhához passzoló kistáskába bedobálok pár szükséges holmit.
Amint Laura is elkészül, az ajtó felé terelem. -Na, akkor irány az éjszaka! Elég izgalom volt ez mindkettőnknek ma estére szerintem, menjünk és bulizzunk egyet. - felé nyújtom a karomat, mintha ezeréves barátnők lennénk, és kisasszézom a lakásból. Nem érdekel, hogy fiatalkorú és nem ihatna még legálisan. Nem lesz gáz, majd vigyázok rá, elvégre erre valók a testvérek, nem? Loretta meg csessze meg, hogy ezzel nem volt tisztában és lelépett. Én nem ilyen nővér akarok lenni.
Leyla & Laura Girlhood is growing fruit around cyanide. Words:565 Music:Nostalgic remains
A holló – Leyla – bólogat, mikor hozzá szólok, teljesen kiakasztva és egyszerre végtelenül lenyűgözve engem. Szóval, én is ilyen vagyok legmélyen. Talán mindig is éreztem ezt, a szabadságot, amire vágytam, a bennem verdeső madarat, legalábbis szeretném így gondolni. Annyi minden kavarog bennem, muszáj vagyok a konyhába mennem inni valamit. Ki hitte volna, hogy 17 évesen már whisky-vel fogom megoldani a problémáimat? Monica Winters általam elképzelt arca lebeg előttem, úgy képzelem, rettenetesen hasonlít rám meg Leylára, de ez sem állíthat meg most. Ennyitől nem leszek alkoholista, ugye? Mondjuk, nem sok korombelinek kell megküzdenie azzal a ténnyel, hogy van egy nővére, akivel ma találkozott először, aki nem mellesleg alakváltó, ja meg természetes jómaga is képesnek kellene lennie erre. Teljesen természetes, ha egészségtelen megküzdési stratégiát választok először. Majd a terapeutám helyre rak. Megragadok egy üveget, de Leyla meglehetősen gyengéden megcsíp, és egy másikon kopog csőrével, a csilingelő hang annyira idegenül hat a bennem kavargó sokkhoz képest, hogy szinte kiránt engem az elkötelezettségemből. Bólintok, mintha megerősíteném, hogy értem őt – szerintem, enélkül is tudná, de mindegy -, és inkább abból töltök. Amint visszarakom az üveget a pultra le is húzom az erős italt, lehorgonyoz a jelenbe az a tűz, ami végigégeti a nyelőcsövemet. Nem is tudom mi lel engem, mikor megkérem, hogy tanítson meg engem is átváltozni. Bennem konfettibombaként robban a dolog, szinte az ajkaim alkotta résen át szöknek ki a csillogó papírfecnik, amiket a mellkasomban őrizgettem eddig. Igen, szeretnék én is ilyen lenni. Őt nézem, tágra nyílt szemekkel, várom mit válaszol. Nem is emlékszem már, mit vártam ettől a találkozótól, de tudom, hogyha most elutasít, össze fog törni a szívem. Leyla elrepül. A feszültségtől szinte remegek, hirtelen azt sem tudom, mit kellene erre reagálnom, nem fogom fel, mi történik, egészen addig, amíg a köntösébe csomagolva vissza nem jön a konyhába. Én alig mozdulok valamennyit ezidő alatt. Nem tud megtanítani, csak ez visszhangzik a koponyámban, és kicsit összetörök. Őt nézem, próbálok valamit kitalálni, hogyan tudna mégis nekem segíteni. – Arra gondolsz, hogy egy alakváltónak kéne velem lenni? Mikor megtörténik? – Ki más tudná, mi történik éppen? Őt bámulom, tőle várva a megváltást. Furcsa, milyen könnyen megváltozik az ember estéje, nemdebár? Kérdése megzavar, nyelek egyet. Elmondjam neki az igazságot? Megérdemli, hogy tudja, ő is elég sok mindent elmondott nekem. Kicsit hezitálok, sejtheti, hogy igen kényes ez a téma, de végül egy rettenetesen hangos sóhaj után belekezdek. – Sejtelmük sincs. Éppen válnak, anyám már el is költözött, így mindketten úgy tudják a másiknál vagyok éppen. – Megrántom a vállam, mintha semmiség volna. - A belvárosban lakok egy szobában. Egy csomó megspórolt pénzem van, anyámék teletömtek zsebpénzzel. – Ezt is félvállról vetem oda, mintha nem esne nehezemre elaludni egy idegen helyen, és nem érezném magam teljesen elveszettnek. – Nem tudom, meddig maradok, két hetet terveztem, de őszintén, nincs kedvem hazamenni. – vallom be. A whisky rekordsebességgel hagyja el a testemet, érzem az utána maradó nehézséget és tompaságot, ami teljesen ellentétes a vidám alkoholos mámortól, inkább hasonlít a másnapos megbánás terhére, illetve a véraláfutások és ízületek kínzó fájdalmára. Legszívesebben megint innék egy pohárral, de eszembe jut, hogy a Winters vér nem jár semmi jóval, arrébb is húzódom a pulttól kicsit. Nem szeretném, ha Leyla engem is megutálna, mint az anyját. – Nem akarok rajtad lógni. – mondom végül. – Azért megmutathatnád, mik a városban a menő helyek. Sosem jártam itt, pedig az egész életemet a szomszédban töltöttem. – Wilmingtonban szinte minden van, bármi érdekelt ott volt helyben. Nyaralni pedig az államon kívül jártunk, Floridába, Vermontba, Kaliforniába.
My chest is the cage that wont let my soul fly away
Hello there, sis Looking at you is just like a mirror
Tényleg nem tudom, mennyire van elkésve vagy épp sem az átváltozással Laura. Mindenesetre úgy tűnik, valamennyire megnyugtatták a szavaim, így annak kitárgyalását hogy még az a lehetőség is fennállhat, hogy ő képtelen az átváltozásra, elnapolhatjuk - bár az lenne a legjobb, ha nem is kerülne rá sor. Most, hogy tudja, hogy elméletben képesnek kellene lennie rá, elég szar lenne ha kiderülne, hogy defektes. Na jó, ez csúnyán hangzik így, de na. Erről lenne szó lényegében, nem? Na ugye. Majd ha erre kerül a sor, kicsit szebben fogalmazok. Legalábbis megpróbálok.
Nézem, ahogy bár kicsit berzenkedik tőle, szépen egy húzásra megissza a whiskyt. Az én húgom! Fut át az agyamon, magamat is meglepve a pillanatnyi büszkeséggel, ami átfutott rajtam. Furcsa dolgokat vált ki belőlem ez a lány, és még nem döntöttem el, örülök-e neki. Eddig tökre nyugodt kis életem volt - mármint persze, bulikkal meg piálásokkal tarkított, de kizárólag magamért feleltem, most meg betoppant Laura, és valami felelősség-félét érzek iránta. Egyelőre nem tudom eldönteni, örülök-e neki, de majd az idő erre választ ad, nem fogok most leállni agyalni, inkább csapjunk a lecsóba, szépen el is indítom az átváltozási folyamatot, de csak miután többszörösen meggyőződtem róla, nem fog elfutni. Van vér a pucájában, el kell ismerni.
Hallom a sikolyát, de szerencsére nem olyan hangos, hogy a szomszédok rendőrt hívjanak - egyébként is hozzá vannak már szokva ahhoz, hogy érdekes hangok szűrődnek ki innen, így igen magasan van a tűrőhatáruk. Valószínűleg már nem lakhatnék itt, ha nem így lenne - elég durva bulikat szoktunk szólni, és egyéb hangoktól is visszhangozni szokott nem csak a lakás, de a lépcsőház is. Igen, arra gondolok, hogy nem vagyok túl halk az ágyban - a partnereim se általában, de a kedves lakótársamékat sem kell félteni. Fiatalok vagyunk, és ezt teljes mértékben ki is akarjuk használni. Na mindegy, hol is tartottam? Ja igen, épp a frászt hozom Laurára azzal, hogy felreppenek mellé a kanapé karfájára.
Első kérdésére bólintok, majd egy-két másodpercnyi gondolkodás után a másodikra is - egyéb módon most nem igazán tudom kifejezni magam. A károgást most inkább kihagyom, a végén még ijedtében a plafonra ugrik és a csillárról fog lelógni. Habár valószínűleg nagyobb lenne a riadalom, ha korábbi hangomon szólalnék meg. Fogalmam sincs milyen lehet a helyében lenni, de gondolom elég sokkoló, ezért is megy a konyhába. Utánareppenek mikor látom, hogy melyik üveget akarja elvenni, és finoman az ujja felé csippentek vigyázva, ne sebesítsem meg. Az egyik legszarabb whiskyt akarta elvenni, ami a lakótársamé, és őszintén szólva nem vagyok róla meggyőződve, nincs felturbózva valami porral. Inkább megkopogtatom a csőrömmel a másik, sokkal jobb üveget, ha inni akar, inkább abból igyon.
Kérése csak félig lep meg, valahol sejtettem, hogy elég hamar ki fogunk lyukadni ide. Amennyire a madártest engedi sóhajtok, bár kevésbé észlelhető ez, mint ha emberként tenném ugyanezt. Visszarepülök a ruháimhoz, majd egy perc múlva ismét két lábon állok, és magamra kanyarintom a köntösömet, meg az alsóneműmet is felhúzom, majd visszalépkedek a konyhába, feldobom magam az egyik bárszékre, és öntök egy pohár whiskyt.
-Ez nem ilyen egyszerű, ezt nem igazán lehet tanítani. - fordulok felé, hangom nyugodt - ezt ő ugyebár nem tudhatja, hogy nem igazán olyan, mint a szorzótábla. Lehúzom az italom felét, megnyalom az ajkaimat, majd folytatom. -Ez...egyszer csak kitör belőled - legalábbis az első alkalommal. Az előjeleit azonban érezni fogod: fáradékonyabb vagy, fáj mindened, hányinger... Ha ezeket tapasztalod, akkor vagy benyaltál valami szar vírust, vagy rövidesen átváltozol. Ilyenkor jó, ha van melletted valaki, aki tudja, mi történik veled. - nem akarok ennyire direkt lenni, hogy azt mondom, jó lenne, ha én lennék mellette. Talán ez az egész akkora sokként éri, hogy meg sem áll hazáig. Apropó haza.
-Jut eszembe...az örökbefogadó szüleid tudják, hogy itt vagy? Van hol laknod a városban? - nem tudom mennyire volt felkészült mielőtt idejött, vagy volt az egész egy spontán jött ötlet. Nem lenne túl jó, ha velem akarna élni, tekintve az alakokat akik megfordulnak a lakásban, de közben meg valahol vakarózok attól is, hogy egyedül dekkoljon valahol. Neki normális gyerekkora volt, én ennyi idősen már egyedül kellett, hogy helytálljak, mert a nővérem lelépett már, a szüleim meg hát olyanok voltak amilyenek, szóval fel kellett nőnöm ilyen szempontból hamar, de Laurának gondolom kicsit kényelmesebb élet jutott, nem tudom mennyire talpraesett. Annyira igen, hogy felkeressen, de kérdés, mi van minden mással, ami ezután jön?
Leyla & Laura Girlhood is growing fruit around cyanide. Words:972 Music:Nostalgic remains
Ha valóban én is át tudok változni, tényleg a frászt hoztam volna anyáékra, mikor átvedlek elöttük. Látva, hogy most is milyen hamar elfelejtettek, simán visszaadtak volna a feladónak, ha hollóvá válok, az az érzésem. Ettől függetlenül a nyelvemen tolulnak az őket védelmező szavak, toporogva, hogy átgondolatlanul kiálljak a becsületükért, hiába vagyok rájuk rettenetesen mérges. Hiába menekültem egészen az óceánpartig elölük, mert az volt a megoldásuk rám, hogy majd az 50 dollár órabérrel dolgozó terapeuta összeszedi a lelkem kis darabkáit. Konkrétan a gödörbe lökve hagynak vergődni, így feldolgozva a válásukat. A mellkasomban felcsapnak a düh lángjai, a számban tömörülő szóhadsereg megtorpan. Attól még jó szüleim voltak 17 évig, az elmondások alapján ezerszer jobbak, mint Winters volt, mégis visszanyelem a szavakat. Mindenkire haragszom most, a szüleimre, a nővéremre, a világra. Nem túl bölcs mindenkit elkezdeni szidni ennek ellenére. Ahogy én is, úgy Leyla is felpattan, tényleg elképesztő reflexei vannak. Oké, tényleg genetikai az adottságom, még ha nem is olyan formában, mint reméltem. Mindketten feszültek vagyunk, óvakodva tekintünk a másikra, próbáljuk megemészteni a sokkoló híreket, amit a másik tartogatott a számára. Talán szerencsésnek kellene gondolnom magam, hogy a káosz előtt megleltem a nővéremet, aki tanácsokkal láthat el. Ugyan nem lesz anyám helyett anyám, ezt már most látom, de a legminimálisabb törődést is hajlandó vagyok elfogadni, ha segít abban, hogy teljes életet élhessek. Egy olyan életet, amiről nem sejtettem, hogy milyen megrázó lesz megismerni. Tök király dolog, Leyla szerint legalábbis. Néha elgondolkodtam gyerekként, milyen lehetne a szabad égen szállni, senkinek sem engedelmeskedni, mindent felülről látni és értékelni. Enyém lehetne a világ, én pedig senkié se. Ez a szabadság a legtisztább formában. Ezért sajgott a lelkem ezután egész életemben? Mert magam is holló volnék? Jól esik, hogy Leyla igyekszik megnyugtatni, belekapaszkodom a szavaiba, hogy ne zuhanjak túl mélyre. – Szóval nem vagyok elkésve. – ismételem meg őt, inkább azért, hogy a tomboló szívemet lelassítsam. Szóval nincs velem semmi baj. Mély levegőt veszek, kezd reszketni a gégém, kissé szaggatottan tudom csak feltölteni a tüdőmet. Kezdek kiakadni, de nem akarok drámázni, nem itt és nem most. Viselkednem kell, magamra öltenem egy álcát, ami egy érett nőt mutat Leylának. Azt akarom, hogy komolyan vegyen. A frusztráltságom könnyei összegyűlnek az alsó szemhéjamon, de megerőltetem magam, hogy le ne csússzannak. Köhintek kettőt, próbálom lehorgonyozni a lelkem a jelenbe. Leülök, de csak azért, hogy ne forogjon velem annyit a világ. Legszívesebben hidegvizes törölközővel a homlokomon feküdnék a pihe-puha otthoni ágyamban, de ennek a kivitelezése messze nem olyan egyszerű, mint azt remélném. Látom a nővéremen, hogy hezitál, majd nem túl lelkesen ugyan, de belemegy, hogy átváltozzon. Fellángol bennem az izgatottság és az aggodalom keserű keveréke. Most változik meg az életem végleg, ezt már nem tudom visszacsinálni sehogy, vagy most következik a végső megaláztatás, hogy átvertek, én meg elhittem. Igaza van, hogy zakatol a szívem, szerintem ő sem lenne nyugodt a helyemben. Követem a szememmel Leylát, ahogy kimegy, és egy pohár whisky-vel tér vissza, felismerem a szagát. Átfut a fejemben, hogy esetleg bedrogoz majd, és ha megiszom jön a képszakadás és a potenciális halál, de elhessegetem ezeket a gondolatokat. Valamiért megbízom benne, még ha a józan eszem sikítva püföli a megérzéseimet. A nővérem, csak nem fog engem bántani, ugye? A tekintetemet a pohár és közötte táncoltatom, néhány súlyos csendben tovatűnő másodpercet követően elveszem a poharat és az átható, maró italt egy húzásra leküldöm. Égeti a nyelőcsövemet, egy fanyarú grimaszba torzul az arcom, ahogy próbálok levegőhöz jutni. Megrázom végül a fejemet, hogy elűzzem az erős gőzöket. A köntöst figyelem, amikor hozzám beszél. – Rendben. – a hangom reszketősen cseng. Bólintok egyet, és bár nem tartom magam szégyenlősnek, inkább elfordulok. A bejárati ajtó irányába pillantok, felmérem a lehetséges menekülőutakat, mindeközben arra koncentrálok, hogy az alkoholnak milyen hatása van rám. Jobban mondva, azt keresem, vajon a megszokott hatástól eltérő, eszméletvesztő drog hatását érzem-e. Leyla hangja zökkent ki, ránézek, már csak fehérneműben áll előttem. Nem így képzeltem az első találkozást a nővéremmel, hogy a lábaink előtt hever majd a ruhája, de határozottan bólintok újfent neki. – Akarom. Nem fogok elszaladni. – A hangom most erősebb, határozottabb, nem fogok az utolsó pillanatban kihátrálni. Fizikailag jól vagyok, tehát látni akarom, igazat mondott-e. Elfordítom a fejemet, de a kíváncsiság erősebb nálam, így pillanatokon belül oldalra lesek, majd lassan felé fordítom a fejem, amint leveszi a fehérneműjét. Nyilván van bennem kis ellenérzés, hogy így meglesem, de ő mondta, hogy nem zavarja a dolog. Egyszeriben csak elkezd szinte kifordulni, a csontjai, mintha gyurmából volnának, megnyúlnak és kicsavarodnak, és bőréből, ami akár az enyém is lehetne, fekete tollak törnek elő, nem kímélve épségét. Annyira elképesztően fájdalmasnak egyenesen kínzónak tűnik! Elfojtok egy sikolyt, a kezemet a szám elé teszem, ahogy látom eltorzulni a nővéremet, és nem telik sok időbe, hogy igazi hollóként tipegjen a nappalijának padlóján. Mellém ugrik, és elhúzódom ösztönösen. A szemeim tágak, arcomon félelem és meglepődés ül. Szerintem még a szomszéd is hallja, ahogyan fújtatok, annyira ki vagyok akadva. – És érted is, amit most mondok? – kérdezem, nem is tudva, hogyan fog nekem felelni. Annyi kérdésem van, majd kiszakadnak belőlem, de képtelen vagyok úgy beszélgetni vele mintha ember volna. – Én bennem is egy ilyen madár lakik? – Nem is várom el, hogy válaszoljon, inkább az univerzumtól várom a választ. Ha komolyan én is alakváltó vagyok, miért nem sikerült még hollóvá válnom? Felállok, de nem a kijárat fele lépek, inkább helyet hagyok Leylának, hogy kitárja a szárnyait. A konyha felé veszem az irányt és ha a nővérem követ láthatja, hogy még egy pohár alkoholt töltök abból, amit kint először a kezembe kapok, nem is figyelem őszintén. Ennél hihetetlenebb alkoholos mámorban töltött teljes kiütés úgysem érhet utol engem. A teli poharat legyűröm, csukott szemmel és grimaszba gyűrött arccal, és amint az utolsó csepp is lecsúszik az égő torkomon hangosan szakad fel a mellkasomból a levegő. – Taníts meg átalakulni. – csúszik ki az ajkaim közül nem is gondolkodom rajta. Remeg minden tagom, annyira hihetetlennek hat mégis… A szívem vágyik arra, hogy én is képes legyek átalakulni.
My chest is the cage that wont let my soul fly away
Hello there, sis Looking at you is just like a mirror
Nem én vagyok az empátia királynője, én ezt eddig is tudtam, de azért próbálom leolvasni Laura arcáról és gesztusaiból, mennyire hisz nekem. Gondolom elég para ezt az egészet így hallani. Lehet szimplán elkönyvel valami hibbant tyúknak, és már bánja, hogy feljött egy idegen lakására - ami amúgy felelősségteljes fejjel belegondolva elég nagy hülyeség még akkor is, ha történetesen az ember vér szerinti rokonáról van szó. Azonban sem nekem, sem pedig a jelek szerint Laurának nem erőssége ez a fajta mentalitás. Akárhogy is, most jó nagy pácban vagyunk. Ennyit a lazulós estéről.
-Sima emberek...ezt úgy mondod mintha az olyan jó lenne neked. Még jó hogy nem előttük öltöttél először állati alakot. Te jó ég...- megrázom a fejem teljes tanácstalanságomban, ahogy elcsípem orra alatt elmormogott szavait. Most mi az istennyilát kezdjek vele? Jobb lett volna, ha Loretátt találja meg, anno nekem is ő segített, elvégre csodálatos anyánk nem volt éppen a megbízható szülő mintaképe, nem nagyon tudott mit kezdeni velünk, a saját lányaival. A picsába is, ugye nem hasonlítok anyámra? Ha most elengedem ezt az egész szitut, nem leszek jobb, mint ő. Francba francba francba!
Belső vívódásomból Laura felpattanása zökkent ki, olyan gyorsan emelem fel a fejemet a kanapé háttámlájáról, hogy egy pillanatra meg is szédülök, aztán szemeim megtalálják a fókuszt. Lassan állok fel, karjaimat kábé 45 fokos szögben oldalra tartva, tenyereim felé fordítva, ezzel is érzékeltetve, nem kell tőlem tartania. De vajon tényleg fél tőlem? Vagy csak sokkolta ez az egész? De jó lenne most gondolatolvasónak lenni. Esetleg jobb beleérző képességgel rendelkezni, de hát abból főzz amid van, Leyla Winters.
-Nem átverés, teljesen komoly. De nem olyan szar dolog ám, mint aminek elsőnek most tűnik, sőt, tök király dolog. - megeresztek egy mosolyt, próbálok lazának tűnni. Nem biztos, hogy a legmegfelelőbb szavakat mondom a húgom megnyugtatására, de hé, legalább próbálkozom. -Mindenkinél máskor történik meg. Nem vagy még elkésve. - igyekszem biztatni az általános ténnyel, ettől függetlenül fura, hogy 17 évesen még semmi nem történt vele. Minden alakváltó vagy farkas ismerősöm kamaszkorában átesett az első átváltozáson, de hallottam, hogy vannak olyanok, akiknél ez kitolódik, sőt, olyanok is, akik hiába születtek alakváltónak, képtelenek átalakulni. Talán vele is ez a szitu? Monica annyira szétcseszte a szervezetét a drogokkal meg a piákkal, hogy az kihatással volt Laura génjeire is? Fene tudja, nem vagyok én orvos.
Leül, és nem kell agysebésznek lenni ahhoz, hogy lássam, csalódott, meg talán szomorú. Beletúrok a hajamba a jobb kezemmel és megvakarom a tarkómat, mielőtt leengedem ismét magam mellé. Állva maradok, alsó ajkamat harapdálva gondolkozom, hogyan tovább, végül egy nagyot sóhajtok. -Oké. Ha megígéred, hogy nem szaladsz el, akkor megmutatom a dolgot. Viszont előtte...- kicaplatok a konyhába, Laura poharába töltök egy nagy adag whiskyt és visszasétálok hozzá. -Ezt idd meg. Olyan hevesen ver a szíved, hogy alig hallom a saját gondolataimat is, még az kéne, hogy szívinfarktust kapj itt nekem. Húzd le az egészet, aztán folytatjuk. - jelentem ki, átnyújtva neki a poharat. Nem tűrök ellentmondást, ha akarja látni az egészet, akkor meg kell innia, hogy kicsit megnyugtassa az idegeit - még ha csak rövid időre is tart a hatása az alkoholnak. Annyi épp elég. Megvárom, míg megissza, addig én a fürdőszobából kihozom a köntösömet, és a kanapé karfájára teszem.
-Ha zavar a meztelen test látványa fordulj el, de nem vagyok hajlandó elszakítani a ruhámat a kis bemutató miatt. De ha látni akarod a teljes folyamatot, én nem vagyok szégyenlős. - jelentem ki, és próbálok némi lágyságot, játékosságot csempészni a hangomba, hogy kevésbé hozzam rá a szívbajt. Fél percen belül már csak fehérnemű van rajtam, ám mielőtt tovább vetkőznék, megállok. -Biztosan szeretnéd? Még egyszer mondom, nem futhatsz el, oké? - nyomatékosítom korábbi szavaimat, és megvárom, míg beleegyezik. Ha visszakozik, visszaöltözöm, ha viszont nem szól semmit vagy leokézza a dolgot, megszabadulok a melltartómtól és az alsóneműmtől is. Nem vicceltem az előbb, se pirulás, se takargatás. Nem szégyellem a testem, a szemérmességet is kispórolták belőlem.
Maga az átváltozás úgy egy perc alatt végbemegy. Nem kellemes ahogy a csontok idomulnak és a bőrömből fekete tollak bukkannak elő, de kábé 60 másodperc elteltével a padlószőnyegen, ahol előtte emberként álltam, már hollóként topogok. Felreppenek a kanapé karfájára, onnan szemlélve Laura reakcióját. A visszaváltozás ugyanennyi időbe telik, így ha menekülne is, utol fogom érni, bár bízom benne, hogy ha már valami szélsőséges reakciót vált ki nála a dolog, az inkább ájulás lesz, mint futás. Nincs kedvem kergetőzni.
Leyla & Laura Girlhood is growing fruit around cyanide. Words:620 Music:Nostalgic remains
Hát, ezt a ragtapaszt sikerül a nővéremnek úgy letépni, hogy sajog utána az eszem, a lelkem, bizseregnek az ujjaim. Érzem, hogy tompa vagyok. Az az igazság, hogy ezt a böszmeséget el se kéne hinnem. El kellene utasítanom élből, józan ésszel kellene gondolkodnom. Még csak nem is az van, hogy annyira akarom, hogy szeressen a nővérem, akinek a létezéséről alig pár hete tudok, hogy képes lennék bármit is elhinni, hanem valahol mélyen azt érzem, ez igaz lehet. Valahol a mindig is sejtettem, hogy kilógok a többiek közül. Ezt betudtam annak, hogy örökbefogadott gyerek vagyok, spirituálisabb, egyensúlyban vagyok a Földdel és a Karmával. Mégis… Ez igaznak hangzik, ami még inkább megriaszt. A feszült várakozás, a zavarodottság, a félelem furcsa koktélja átveszi a testem felett az irányítást, csak bólintok arra, hogy valóban igazak rám ezek. A gyógyszerek kevésbé hatnak, a reflexeim jobbak a többieknél. Hát, valóban a genetikám miatt… Csak én ezt kicsit másképp képzeltem. Leyla szinte hadar, ahogy tömören elmeséli, hogy anyánk is holló volt. Egy alakváltó. Az agyam letapogatja a szót, óvakodva ismerkedik vele, ódzkodva veszi tudomásul, mit is jelent. – Persze, hogy sima emberek a szüleim. – motyogom magamban halkan, talán meg se hallja Leyla, bár lehet, hogy alakváltóként Batman hallása van. Ki tudja, már semmiben sem lehetek biztos. Valahol kíváncsi lennék arra, hogy milyen lehet, mikor átalakul. Ha tényleg holló, akkor simán elszaladhatnék előle, lehet ezért nem is akar most a szemem előtt átváltozni. Vagy az is lehet, hogy ez nem parancsszóra történik, ötletem sincs, tényleg. A fülemben érzem a szívdobogásomat, gyorshajt a vérem az ereimben. Tizenhét évesen már át kellett volna alakulnom? Tényleg? Ujjaimmal idegesen játszok a ruhám anyagán. Miért nem alakultam még át? Kezd nevetségessé válni a dolog, a mérleg nyelve megint a rossz átverés felé billen. Nem engedhet így el? Felpattannok hirtelen, márképtelen vagyok ülni. Mi fog most velem történni? Összeborzolom a szemöldökömet, megmarkolom a táskám pántját. Mély levegőt veszek, és kicsúszik az első dolog a számon, amit ki tudtam préselni. – Ez tényleg valami átverés ugye? Én nem hazudok neked, meg tudom mutatni a papírokat a telefonomon! – győzködöm a nővéremet, elő próbálom halászni a mobilomat, remegő ujjakkal kétszer is elszúrom a kódomat. A harmadik hiba előtt inkább feladom, leengedem a kezemet, legyőzötten pillantok a nővéremre. – Miért nem változtam még át? – A hangom egyenesen csalódottan cseng, magamat is rettenetesen meglepem ezzel. Tényleg, szinte reménykedem benne, hogy igaz ez a sztori? A csalódottság és a düh, mint két éhes farkas, verekszik a mellkasomba, nem tudom, mit higgyek. Visszaroskadok a fotelbe, hullámzik alattam a párnázat. A gyomromban szárnycsapkodások ezrei csiklandozzák a hasamat, azt hiszem, hányni fogok. – Ez nem lehet igaz. – mormogom, próbálok levegőhöz jutni. – Kérlek, mutasd meg! Ha nem most, valamikor. Muszáj tudnom, valós-e. – Furcsán vibrál a világ. – Hogy kellene zajlania? Az átalakulásnak. – Ideje felkészülnöm, ha ez tényleg bármikor megtörténhet velem. Lehet azonban, hogy belőlem hiányzik valami, nem ezeket a géneket örököltem anyánktól. Lehet az örökbefogadásnál volt valami gebasz, nem Monica Winters az anyám, mégsem. Ezekkel nyugtatom magam, miközben reszketek, mint egy nyárfalevél, várva Leyla válaszát. Az arcát nézem, a hazugság nyomait keresem, de egyszerűen nagyon hihetően adja elő. Nem is tudom, hogy melyik kimenetelnek örülnék jobban – ha átvernek, vagy ha ez az egész igaz. Mindkét esetben borzasztóan hülyén érezném magamat, nyilván a hiszékenységem elég nagy gyengeség volna, de a másik eshetőség, hogy alakváltóként is romlott áru vagyok, akin talán emiatt adtak túl, még mélyebbre döfi a kést a szívemben. A mellkasom sebes ütemben emelkedik és süllyed, űzött vadállatnak érzem magam. A szemeim tágra nyíltak, felteszem a pupilláim is hasonlóan meredtek, a galaxis feketeségét kölcsönözve tekintetemnek. A gyomrom azóta is táncot jár, minden végtagom bizsereg. Ilyen lehet a szívroham, suhan át az agyamon, és azon kezdek gondolkozni, vajon az átalakulás hasonló élmény-e. Meghalok emberként és egy szénfekete holló képében éledek újra.
My chest is the cage that wont let my soul fly away
Hello there, sis Looking at you is just like a mirror
Tényleg létezik, hogy Laura nem tud semmiről? Halvány lila gőze sincs arról, hogy mi ő? De hát ez hogy lehet? Érzékelnie kellett volna magán a jeleket, hogyan magyarázta meg ezeket? Túl sok szuperhős filmet nézett, és elhitte, hogy ő is valami olyan csodabogár, mint azok a filmeken? Teljes értetlenség ül ki az arcára, az enyémre meg szerintem abszolút döbbenet. Jajj mamám mibe keveredtem... Most tényleg nekem kéne mindent elmagyarázni neki? Komolyan az örökbeadásnál nem volt senki aki észrevette volna hogy ő alakváltó, és nem szimpla emberi családhoz kéne elhelyezni? A francba.
Szavakba is önti kétkedését, én meg azt sem tudom hol kezdjem, agyamat halványan betompította a fű+alkohol kombó, így első kérdéseire nem is tudok egyből reagálni. Az orrom alatt szentségelek, ahogyan pörgetem az agyamban a forgatókönyveket, hogyan másszak ki ebből, mit mondjak, de fogalmam sincs. Én ebbe születtem bele, amióta az eszemet tudom tisztában voltam azzal, hogy egy nap majd átalakulok, szóval számomra természetes volt - bár kétségkívül elég para élmény volt, az első néhány átváltozást nem igazán sírom vissza.
-Na jó, figyu, ezt nem lehet szépen becsomagoltan előadni, legalábbis én nem vagyok olyan, aki nagyon szeretne köntörfalazni, szóval csak úgy, mint egy ragtapasz leszedésénél, inkább gyors és kíméletlen leszek. - sóhajtok egy nagyot, és mielőtt bármit közbevághatna, inkább folytatom. - Szóval azt mondod, gyorsabb vagy a többieknél? Gondolom jobbak a reflexeid, jobbak az érzékeid, gyorsabban gyógyulsz, a gyógyszerek kevésbé hatnak...ezek stimm? - sorolom fel az elején rögtön azt a pár nyilvánvaló tünetet, amit nagy eséllyel érzékelnie kellett már magán. Hagyok neki icipici időt, amíg reagál rá, de aztán folytatom, ha elindítottuk a lavinát, akkor hagyjuk had robogjon végig rajtunk.
-Alakváltó vagy, ahogyan én is. Tök fura, hogy 17 évesen még nem változtál át egyszer sem, de ezek szerint a szüleid sima emberek, így nem hoztad rájuk a frászt. Anyánktól örököljük ezt, mi ketten speciel hollók vagyunk. Megmutatnám a dolgot, hogy elhidd, nem zakkantam meg és beszélek hülyeségeket, de az arcodat elnézve vagy elájulnál vagy sikítva rohannál el, így inkább nem kockáztatok. - talán a kelleténél gyorsabban beszélek, legalábbis nekem úgy tűnt, de szeretek a kellemetlen témákon hamar túllépni. Nem vagyok az a típus, aki nagyon benne ragad a szarban, ha valami olyan van, inkább megyek tovább. Nem söpröm a szőnyeg alá, szimplán elengedem. Ezért is nem rágódom azon, hogy miért ilyen szar a családom, vagy hogy lelépett a nővérem, vagy bármi ilyesmi. Ezt meghagyom a lelkizős embereknek, én nem ilyen vagyok.
-Figyu, értem én, hogy ez most sokként hat rád. Ha van kérdésed ne kímélj, viszont...a saját érdekedben most nem hagyhatom, hogy csak úgy kisétálj. - ez most talán kicsit ijesztően hangzott, mintha valami pszichopata lennék, de fel se fogom, hogy szavaim kétértelműek is lehetnek. Nem akarok még jobban ráijeszteni azzal, hogy közlöm vele, az erőteljes érzelmi hullámok, a sokk, amit ez most okozott, simán kiválthatja az első átváltozást, és nem feltétlen kockáztatnám ezt az egészet. Van bennem egy furcsa érzés...felelősség, talán? Alig ismerem, nem is tudom 100%-ig, hogy a húgom-e, mégis...felelősséget érzek iránta? Te jó ég, teljesen a feje tetejére állt minden...én nem szoktam ilyeneket érezni. Mi a fene van velem?
Leyla & Laura Girlhood is growing fruit around cyanide. Words:433 Music:Nostalgic remains
Alakváltó. Vérholló. Mik ezek a szavak? Teljes értetlenség uralkodik rajtam. Hirtelen nagyon magányosnak érzem magamat itt, egy idegen lakásban, a nővéremmel szemben, akit fél órája ismerek. Egészen kínosan nyilvánvalóvá válik, hogy egyedül vagyok egy idegen városban, egy idegen lakásban egy idegen emberrel kettesben. Hiába a DNS-ünk egy része egyezik, attól függetlenül két teljesen külön világban nőttünk fel, ezt a története is alátámasztja anyánkról. Nem ismerem őt, és ahogyan szorul össze a torkom és a mellkasom, kitisztul előttem a kép – egyedül vagyok egy nővel, aki azt állítja, alakváltó. Ő is, meg én is. Köpni-nyelni nem tudok, eltátom a számat, küzdök, hogy szavakat préseljek ki rajta. Vajon veszélyben vagyok? Ha most felállok, még megúszhatom csak ijedtséggel? - Hogy alak, micsoda? Átalakulni? – ízlelgetem a hangokat, de kesernyés, gusztustalan. Hova alakulni? Miről hadovál? – Őőőő… Hát, lehet átalakulásnak nevezni, hogy… Őőőő… Gyorsabb vagyok a többieknél? – Lehet erre gondol, ezt mindig a genetikámnak tudtam be. Ügyes vagyok a sportokban, a tánc is könnyedén ment, nem tudok másra gondolni, mint erre az adottságra, amivel születtem 17 éve. Áldásnak hittem eddig, de ebben a pillanatban inkább lennék egy lomha, lusta tini, mintsem egy rettegő, magányos csajszi. - Igen, annyi vagyok. – felelem, a hangom remeg. Még sosem alakultam át? Mivé, Hulkká? Annyira szürreális az egész, én tényleg nem tudom, mit feleljek. Spirituális értelemben véve párszor már átalakultam, de ez a pár perc bőven elég volt ahhoz, hogy leszűrjem, Leyla nem ilyen beállítottságú. Pedig rengeteg lelki küldetést megtettem már, megújultam, jobb ember lettem. A lelkemet átsegítettem a nehéz időkön, az érzelmeim megélésével több lettem, ebben a terapeutám is egyetért. Azonban tudom, ez most nem ilyen jellegű kérdés. A tenyerem izzad, a combomba törlöm, a tekintetemmel a kiutat keresem. A jobbommal megmarkolom a táskám fogantyúját, bármikor kész vagyok felpattanni és elmenekülni. Nem erre számítottam, hogy így alakul az első találkozásunk. Naiv volt azt gondolnom, hogy egymás nyakába borulunk majd az első néhány szó után, de ez a jelenet, aminek a kellős közepén feszengek épp, annyira szürreális, hogy valami elcseszett fikcióban lenne a helye. Érzem magamon Leyla tekintetét, megborzongok tőle. Úgy vizslat, mintha tudna rólam valamit, amit én nem, ez pedig egyáltalán nem egy szuper érzés. Úgy tűnik, őt is meglepi a tudatlanságom. Nagyot nyelek, erőteljesen gondolkodom, hogy vajon mi lehetek. Ez ilyen filozófiai kérdés lehet? Van, akiből a drog és az alkohol Arisztotelészt húzza elő, de ez már túl megy minden tolerálható határon. Őszinte összezavarodottság ül rajtam, üres tekintettel kérdezek végül vissza, kissé türelmetlenül is – hiszen miért nem érti már meg, hogy nem tudom, miről fecseg? - Mi vagyok? – Az első szót erőteljesen megnyomom, és pont ugyanannyira várom a válaszát, mint amennyire rettegek tőle.
My chest is the cage that wont let my soul fly away
Hello there, sis Looking at you is just like a mirror
Felvonom a szemöldökömet, amikor Laura felköhög a cigitől. Igen, erős, de muszáj kicsit több cuccot belepakolni hogy ránk is hasson. Ha szívott is ilyet, gondolom nem ehhez van szokva. Mindegy, amíg nem rókázza össze a lakást, addig okés a dolog. Túl sokat azért nem adok neki, nekem most nagyobb szükségem van erre, hiszen kettőnk közül most engem ért hidegzuhanyként ez a egész információ halmaz.
Talán ennek tudható be, hogy egy kicsit durvább emlék említésével kezdem, mikor anyánkról kérdez. Nem mintha túl sok jót tudnék róla elmondani, de kezdhetem volna valami felvezetővel, nem egyből bedobni a lányt a mély vízbe, de végülis úgy vagyok vele, jobb, ha rögtön az elején eloszlatja az illúzióját az idilli kis biológiai családjáról (nem mintha némi szkepticizmus nem lenne bennem még mindig!). Ne ringassa magát olyan álmokba, hogy olyanok vagyok mint a tökéletes családok a filmekben. Távolról sem. Az egész Winters família teljesen és totálisan elcseszett, és ezt jobb, ha már most az elején elkezdi magában tudatosítani.
A cigaretta elnyomásának emléke már nem kavar fel úgy, mint anno, de Laurán látom a teljes döbbenetet, mielőtt a fejemet hátrahajtva lehunynám a szemem. Az alakváltól dolognál összeráncolom a szemöldökömet. -Ja, alakváltó. Miért, te hogyan nevezed azt amikor átalakulsz? Azt hittem mindenhol így hívják. A vérholló hülyén hangzana, nem? - nevetem el magam, nem értve, mit nem ért, de felemelem a fejem, és arcát fürkészem, melyen ott a szinte teljesen értetlen tekintet. Ekkor gyanús lesz a dolog.
-Na várj, azt ne mondd, hogy te még egyszer sem változtál át. De hát...17 éves vagy, nem? - előredőlök, könyökömet megtámasztom a térdeimen, úgy futtatom fel-le a tekintetemet Laurán. Tuti biztos, hogy alakáltó, a szimatom nem csal. Akkor hogy a viharba lehet, hogy ilyen idiótán bambul rám, mintha valami elmeroggyant lennék? Én 12 évesen változtam át először. 17 évesen már vígan irányítottam az át- és visszaalakulást. Hogyhogy Laura nem tud erről semmit?
-Te tényleg nem tudod mi vagy? Hogy mik vagyunk mindketten? - kérdezem, és szinte levegőt venni is elfelejtek. Úgy tűnik az, hogy van egy húgom, nem az egyetlen meglepetés a mai napra.
Leyla & Laura Girlhood is growing fruit around cyanide. Words:666 Music:Nostalgic remains
A félem nyújtott füves cigi illata ismerősen tölti fel a tüdőmet, a pillanat súlyosságához nem igazán illett a szag által ígért lazítás gondolata. Kyle, a barátom garázsa ettől szokott bűzölögni hétvégente, magam is kipróbáltam már, de nem igazán éreztem a hatását. Mintha immunis lennék rá, azt hiszem. Sok minden hat rám másképp, mint az elvárt, ezt mindig az ismeretlen genetikámnak tudtam be. Az orrmandulaműtétemnél is sokkal több altatószert kellett kapnom, hogy biztonságos legyen a műtét és a gyógyszerek sem olyan hatékonyak, mint a leírás szerint kellene lenniük. Lerészegedni is sokkal nehezebben tudok, mint az osztálytársaim, holott az alkatomból következtetve máshogy kellene ennek lennie. Ettől függetlenül a felkínált spangliba beleszippantok – minden eszközt meg kell ragadnom, hogy megkönnyítsem magamnak ez a beszélgetést. Kicsit köhintek, ez erősebb, mint a haverjaim tekerése, de más hangot még mindig nem merek kiadni. Újra beleiszom a maró whiskey-be, égeti a nyelvemet, a szájpadlásomat, az ínyemet az ital. Az érzés viszont visszaránt a jelenbe. A nővérem nappalijában ülök – van egy nővérem! -, és a biológiai édesanyámról fog mesélni. A tizenhét évem alatt nem sokat gondoltam erre. A szüleim szuperek voltak, mindenem megvolt, nem volt okom vágyni valaki másra, akinek nem is kellettem igazából. Persze testvérre mindig vágytam, de őszinte leszek, nem gondoltam arra sosem, hogy az anya, akinek én már túl sok voltam, rajtam kívül felnevelhetett más gyereket is. Gyerekként pedig olyan tesóra vágytam, aki esténként velem bújik be a párnákból és plédekből gondosan megépített bunkerbe, hogy nevetgélve és susmogva nézzük meg a Mulant vagy a High School Musicalt, mialatt vajtól csúszós popcornt rágcsálunk meg cukortól ragadós kólát szürcsögünk. Olyasvalakit, aki éjszaka lesettenkedik velem a konyhába kifosztani a hűtőt, akivel reggelente halálosan összeveszhetek ki használja a fürdőt. Talán ezért sem volt bennem hajlandóság, hogy felkeressem a vérszerinti családomat. Én tök megértem, hogy kiakasztja Leylát az, hogy lefotózták, de hogyan máshogy kellett volna megtalálnunk őt? Oké, rárontottam, ez tény, de lehet ezt közölni tapintatosan? Kétlem. Nem is felelek semmit, csak meghúzom a vállam beszéd közben, hagyom, hogy leülepedjen benne a dolog, a lényegre koncentrálok inkább. Loretta említésére megváltozik az arca, mintha reménykedő lenne. Én már annak is borzalmasan örültem, hogy az egyik nővéremet sikerült előkeríteni, nem forszíroztam, hogy Loretta után is nyomozni kezdjen Dave. Reméltem, hogy Leyla elvezet hozzá, de ez most megbukni látszik. A reményt nem adom fel, meg azért most előbb a meglévő nővéremhez kell közel kerülnöm. Amint Leyla kimondja, hogy van egy húga, megnyugszom, láthatóan kifújom a levegőt. Hát sikerült, elfogadta a dolgot. Legalábbis kezdi tényként kezelni, hogy a húga vagyok. Azt hiszem, nem is hallja a kérdésemet, a kanapén hátradőlve igyekszik feldolgozni az elmúlt néhány perc információ zuhatagát. Én már több, mint tíz éve tudom, hogy valahol a nagyvilágban él egy anyám, egy apám, meg ki tudja milyen rokonaim, nekem ez a nap izgalommal teli, nem pedig sokkoló. Persze, a következő mondatokra én sem készültem fel. A szívem egyre hevesebben verdes, mikor Leyla kiejti Monica nevét. Előre csúszok a fotel szélére, kihúzom a hátamat, látványosan iszom a nővérem szavait. Összerezzenek, mikor lecsapja a poharát az asztalra, tekintetemmel a heves mozdulatot bámulom, majd az üres üveget fixírozom. Nem jelenthet jót, ha ilyen hevesen reagál. Ahogy Leyla elhúzza a pólóját a bőrére pillantok, ahol egy kicsi heg világít a kulcscsontjánál. Cigaretta? Elnyomta a saját lányán? Hátrahőkölök, kinyitom a számat, hogy kifejezzem a sajnálatomat, de annyira bugyután hangzana, inkább néma maradok. Szóval én vagyok az, aki megúszta Monicát? A következő pillanatokat azzal töltöm, hogy magamban elhelyezzem ezt az ismeretlen nőt, akinek a méhéből születtem, és aki bántotta a testvéremet. Épp, hogy meghallom Leyla szavait. Alakváltó. Összeráncolom a szemöldökömet, furcsán nézek rá. – Mit mondtál? Alakváltó? – Azt hittem eddig, ismerem a szlengeket. Lehet, hogy amikor ő volt tini, ilyeneket mondogattak. Alakváltó? Mit takarhat? Az agyamban a kerekek elkezdtek pörögni. Mi van, ha Leyla is olyan, mint a közös anyánk? A szemem körbeszalad a lakáson, az alkoholon, a hamutálon, beugrik, ahogy sebesen megitta a mojitót, mintha feles lenne. Gyanakvóan veszem a levegőt, az arcát fürkészem. Hiba volt idejönnöm? – Ez valami szleng? – kérdezem gyorsan, hangomban hallatszik a bizonytalanság.
My chest is the cage that wont let my soul fly away
Kezdőlap
Leyla & Laura
