Az, hogy Noag még nem ült a fiatalkorúak börtönében csak annak volt köszönhető, hogy szerencsejátékosokat megszégyenítő mázlival rendelkezett. Mikor motorja kitámasztóját nem sikerült a kellő szögbe rúgnia és a járgány elvágódott az aszfalton, majd magával húzta a kormányt szorongató fiút, néhány üresen kongó sörösüveg gurult a szélrózsa minden irányába. Az ittas vezetés Noah csupán egy bűnös szokása volt a megszámlalhatatlan mennyiségből. Még nem kapták el. Még. A fogyasztott mennyiség pedig tíz hónappal később sem enyhített volna az ítéleten, mikor is a vérfarkas betölti majd huszonegyedik életévét.

- Cs*szd meg, te sz*r - morogta az orra alatt és felrángatta a motort majd egy erős rúgással végre parkoló pozícióba állította - F*szért ugrálsz...

Tekintete előtt összefolytak az utcalámpák sárgán vibráló fénygömbjei és bőrdzsekije alá beférkőzött a hűs, téli levegő, majd a szeszpáncélt mégsem törhette át és a vérfarkasgéneknek sem parancsolhatott. Noah teste lángokban állt, elméje parázslott, a szíve pedig szinte elhamvadt zabolázatlan gondolatai oltárán.

Megdörzsölte arcát mielőtt belépett volna a lebuj ajtaján, az üres üvegeket pedig az ott kihelyezett kukába dugta, majd lapos tekintetét a fejét csóváló securitysre emelte.

- Ma így fogsz zenélni, kölyök? Ricky ki fog b*szni téged a gitároddal együtt.

- Nem fog - szívta tele a tüdejét friss oxigénnel az említett, s ennyi már elég is volt ahhoz, hogy hipergyors anyagcseréje némileg több józanságot vigyen tekintetébe - Az emberek szeretik a zenét és olyankor többet is piálnak, néma kussban csak a csövesek isznak a buszmegállókban.

A biztonsági ember egy sóhajjal ráhagyta és feleslegesnek találta, hogy megmotozza Noah-t. A becsempészett alkoholmennyiséget a gyomrában szállította a küszöbön túlra.

- Az Aerosmith számot neked küldöm majd - szólt vissza Noah a válla fölött mire a kopasz férfi a magasba emelte középső ujját, a fiú pedig nevetve igyekezett a megszokott hátsó helyiség felé. Kissé még őt is meglepte, hogy odabent már élő zene dallamai csendültek fel, de emlékezett rá, hogy a tulajdonos - Ricky - minden hó első péntekén karaoke estet tartott kilencig és Noah-nak pontosan az utolsó All By Myself és The Winner Takes It All után kellett lezavarnia a nyivákolókat a rögtönzött raklapszínpadról és zenéjével a helyen tartania azokat akik megunták volna addigra a macskák bagzására hasonlító előadást. Fejét fel sem emelve lépdelt a sarok felé, hol az erősítőre dugta a hangszert, azonban éppen a színpad előtt gyökeret vert a lába. Komótosan felpillantott a mikrofon végét szorongató alakra. Jó néhány másodpercig bámulta és szeme szikrákat szórt.

- Már megint ez a csaj - jegyezte meg az orra alatt és tekintetével négybe hasította a lányt. A csodálatos hangú alakváltó dala komoly ovációt váltott ki a körülötte ácsorgókból és egy újabb dal eléneklését követelték.

- Van öt perced elhúzni - bökött mutatóujjával a lányra Noah és fenyegetésképp a sarokba vonult, majd indulatosan kikapta gitárját a tokból és hangolni kezdte. Próbálkozzon csak, gondolta magában dühtől fűtötten és elégedetlenül konstatálta, hogy a hely tulaja a zene ütemére bólogatva élvezi a műsort a pult mellől. Nem, Noah nem gondolta, hogy bárkinél is jobb énektehetséggel áldották volna meg, vagy jobban pengette volna a húrokat mondjuk Marcus-nál. Ellenkezőleg. Ami neki megadatott az a rámenősség és magabiztosság volt a végtelen akarat mellett, így hamar meglátta a lehetőséget a zsebpénz előteremtésére. Elvégre más opciója nem maradt a motor fenntartására.

A gitárt a háta mögé csapva fellépett a raklapokra az eddig sokat látott alakváltó lány mellé, kinek a nevét ez idáig képtelen volt megjegyezni, majd a fülébe motyogta:

- Köszönjük a broadwayt, de most már kezdenék - szűrte a foga között, az emberek pedig elnámulva toporogtak, valaki bekiáltotta, hogy még egy dalt szeretne hallani a lánytól - Ez az én helyem és az én pénzem. Ketten már nem férünk meg.