A kérdésemre meg is kapom a választ. Még titkolnia sem kell próbálnia és nem is próbálja, hogy el sem hitte, hogy működőképes igét ejt ki az ajkain, hogy olyan szavakkal sző mágiát, amelyek kell gyakorlattal és erővel, kaput szakított volnaa pokolba és felmérvén, hogy mennire nem volt elővigyázatos ... ő és a barátai már halottak lennének. A test nélküli démonok, ha megidézik őket, roppant roszindulatúak, ugyanis a gyakorlott felkészült boszorkányok megejtik a megfelelő óvintézkedéseket. Persze, ha egy túl nagy erőel rendelkező démont idéznek meg, előfordulhat, hogy még az intézkedéseik ellenére is rajtavesznek. Ez a ő azonban igazán bájos. S van már testem, szóval nem áll szándékomban széttépni.
- A démonidézés igazán veszélyes és ősrégi praktika, kedveském. Az arcára kiült meglepettség őszntének tűnik, tehát arra gondoltam, arra utaltam, hogy nem várta, hogy eredményes lehet. - a tőlem telhető legkedvesebb mosolyt villantom rá. Nincs kedvem feltrancsírozni sem megerőszakolni a lelkét, a trsai szemeláttára, még felrobbantani sem. Viszont, remek ötelteim, ettől függetlenül még nem maradtak el.

- A démoni létezés egyik bizonyítéka, teljes életnagyságban. A fizikai testünk neve Georine E. Moors, szívélyes szolgálatára. - mondom, kedélyesen, különösebb fenyegeteő mozdulatok vagy hanghordozás nélkül. Nos nem úgy tűnik, mint, akinek máris leesett, hogy egy démonlakta emberrel találkozott. Nekünk azonban pont ezért tetszik, pont ezért van kevünkre és kívánjuk, közelebbről megismerni. éppen csak annyira, hogy valami jó is legyen itt tartózkodásom ideje alatt.
- Értékelhető és bátor cselekedet, hogy védi a társait és magára veszi a következmények súlyát. Ez szimpatikussá teszi számunkra. Nem, ez nem vicc. Az Ön által eszközölt idézés működőképes, a könyv nem hazudott. Önnek jelenleg nincs kellő hatalma ahhoz, hogy ténylegesen kaput nyisson a Pokolba és onnan előhúzzon valakit. - közlöm vele, hogy ez nem vicc volt, amit a könyvben olvasott, kellő felkészültséggel és megfelelő hatalommal, működőképes gyakorlat.

Olyan imádnivalóvá válik, ahogy a félelem lassan körüllengi és próbálja kideríteni, hogy most is fog történni, mik akövetkezmények, hogy rajta lett kapva. Hát kinek van szíve és lelke bántani egy ilyen csodálatos teremtést? Ki képes felfalni a lelkét, mert kellő tudás, hatalom és gyakorlat nélkül, a saját és trsai fejére halálos vészt hoz? Az ellenállásra képtelen, hatalom nélküli boszorkányok megerőszakolása, lemészárlása és lelkük felzabálása egy igazán kellemes, szórakoztató hobbi. Még egy izzadtság csepp is legördül a halántékunkon, ahogy arra a övetkeztetésre jutunk, hogy most és kivételesen, nem rendezünk Vérorgiát.
- Nos, az elrontott idézések, az esetek jelentős többségében a jelenlévők halálával végződnek. - megvonom a vállaimat és széttárom egy pillanatra a kezeimt, mintha arról beszélnénk, hogy nem tudtam, hogy olcsóbb lett a kenyér. - Statisztikailag, Ön és a házban tartózkodók, már halottak lennének. Persze, a statisztikáknak nem kell mindig hinni, legalább úgy hazudnak, mint a média. - mondom olyan kedves hangordozással, ami hátborzongató hatást eredményez a téma miatt.

- Nos, én továbbra is fenntartom, miszerint állok szolgálatára. Ha megtisztel azzal, hogy beinvitál a házába, szíves örömest válaszolok a kérdéseire, érintse az a természetfeletti lét titkait vagy éppen a mágia nehezen fürkészhető tudományát. Mondhat-e nemet? Mi sem természetesebb, hogy igen. Abban az esetben, jóéjt kívánok és hazakocogom. - miután elátkoztam a házadat és a mai éjszakanagyon sűrű lesz és rémálmokkal terhes. Ezt persze nem mondom, csak gondolom, mert hozzá szoktam, hogy az emberek az ilyen esetekben, jönnek a szokásos: "Jaj démon! Meneküljünk! Távozz bűnös lélek!" szöveggel. Jó lenne végre gy kis változatosság.

Nem mondom, hogy túl sokat kell szobroznom az ajtóban, kíváncsiságom hamarost kielégül, ugyanis kinyitják előttem az épület bejáratát. Az ajtóban, egy első ránézésre csinos nő áll, akinek az aurájából azonnal levonom, hogy ő a korábbi "villanást" előídéző bszorkány.  Egy démoni lélek által megszállt porhüvelytől kitellő, a lehető legjobb mosolyt villantom rá kérdését hallván. Igazán kedves, hogy megkérdezi, hogy miben segíthet, miközben ő maga volt az, aki "villantott."
- Nem várt különösebb eredményt, igaz? - teszem fel a kérdést, miközben kissé oldalra billentem a fejem és az arcát nézem. Igen gyakran vannak, akik kimonottan elhibázzák az idézéseket és például nem gondoskodnak kellő védelemről. Mások, túlzottan is belevisznek apait és anyait és az eredmény az olyan eset, amikor nem csak a hívott, de a teljes mértékben hívatlan vendégek is feltűnnek, amilyen én is vagyok.

Kezemet tiltakozóan emelem fel és miközben rápillantok megszólalok.
- Nem kell szabadkoznia. Az én érzékelésemnek, csak egy aprócska villanás volt, elég gyengécske ahhoz, hogy mások ne is vegyék észre. Magam is csak azért vettem észre, mert errefelé .. kocogtam. - hagyok neki egy pár másodpercet, hogy megeméssze a szavaimat és leessen neki, hogy igen a démon idézése annyiban volt csak sikeres, hogy kellően felkeltette egy a közelben lebzselő entitás figyelmét. Pontosabban az enyémet. Egyáltalán nincs kedvem senkit sem piszkálni. Valami sokkal ritkább módszert szeretnék kipróbálni.
- Ok nélkül, általában nem próbálkoznak az efféle praktikákkal az emberek. Ha kíváncsi bármire és szeretne kötetlen beszélgetésbe bocsátkozni ... - kezet nyújtok felé. - Georgine E. Moors vagyok. - mutatkozom be.

Ama boszorkány társasága és ebül mellé szegődött lelki kísérője, amely hűséges kutyaként követte, pár nappal ezelőtt csengett le. Nem jelentkezett. Még. Egyenlőre. Mi azonban tudjuk nagyon jól, hogy ami késik, az nagyon ritkán múlik. Az általam, neki adományozott tudás, fel fogja kelteni az érdeklődését, ami miatt előbb utóbb, hiszem, hogy fel fog kerekedni, hogy megejtse velem a találkozót és nyéklbe üssük azt a bizonyos üzletet. Nem kell a lelke, csak lassan akarom megmérgezni, hogy idővel és alig észrevétlenül sorvadjon el.

Georgine szekrényében olyan ruhákat találtam, amik arra utaltak, hogy amíg nem az alkoholizmus rejtett bugyraiba temette élete elégedetlenséggel telt pillanatait, futott. Egyáltaln nem tűnt rossznak, sőt, valahol volt is megfelelő ízlése ennek a nőnek. Így nem voltam rest felpróbálni, elsőnek csak azért, hogy a ruhájában tetszelegjek a tükör előtt és megcsodálhassam porhüvelyem remekbe szabott alakját. Végül döntöttem. Elmegyek futni.

Akárhogyan is próbáltam elsőre elütni az egész súlyát vagy jelentőségét, végül rá kellett, hogy jöjjek, hogy nem akkora hülyeség, mint elsőre gondoltam. A friss levegőn kocogtam, fekete nadrágban és hasonlóképp hollószín, mit hollószín, gyász fekete, kapucnis felsőmben. A hedonista élvezetekhez nem volt mérhető az élvezet, amit okozott, de kellőképen jó érzést okozott a kocogás. Lefutnék egy Maratont is, bár csalnék, elvégre démonként, még a kölcsönbe vett porhüvely sem fárad el egyhamar. Különösebb tervek vagy célok nélkül futottam, amíg örömömet leltem benne.

Erősen sötétedett, bár az ég tiszta volt és csendes éjszakának nézhettünk elébe, nyugodtan róvtam a köröket, amikor valami különös érzés kapott el. Neeem. Ilyen a világon nincs! A mágia kezdetleges hulláma, amely hívást készült vagy inkább próbált eszközölni, alig érezhető foszlányként, gyenge hullmként kúszott végig a gerincm mentén. Roppant ősi lélek vagyok, aki eléggé könnyedén szúrja ki a mágikus próbálkozást. Az ajkam megnyalásán kívül, különösebb erőfeszítéseket nem is kellett tennem, hogy megpróbáljam belőni az irányt. Mint az Ókori világ Fárosza "villant" meg az egyik ház irányából. Vártam. nem csak azért, hogy megismétlődik-e a villanás, amely normális esetben, mint egyfajta fénycsóva kellett volna jeleznie, a démonidézés szentségtelen rituáléjának a kiindulópontját, de azért is, hogy feltűnt-e bárki másnak is. A mágikus hullám, ami elég gyenge volt ahhoz, hogy laapjaiban véve sikertelennek minősüljön, annyira azért nem volt gyenge, hogy felketse az érdeklődésemet. Elvégre igen közel történt.

A mágia egyre haványuló foszlányai, arra engedtek következtetni, hogy az idéző nem próbálkozik újra. Pedig a potenciál meg van, meg volt benne. Sajnálatomra egyetlen, sötét mágiától bűzlő lelket sem szagoltam ki, szóval kíváncsi lettem.

Alig telt el pár perc, talán valamennyivel több, mint öt, amikor megleltem a házat és megérkeztem a küszöbéhez. Talán egy kislámpa fénye világíthatott az épület belsejében, ami azonban az érkezésemre heves pislákolásba kezdett, az ablakból kiszűrődő fény erre engedett következtetni. Bekopogtam.
" Dumm. Dumm. Dumm. "
Hangzott mozdulataim után a nehéz fa ajtón keresztül, a kopogás, mint aprócska menyndörgések. Lehet zenét hallgatnak vagy csak megszeppentek? Némi mozdulatlanság után és mert nem volt válasz, megismételtem.
" Dumm. Dumm. Dumm."
A legközelebbi utcailámpa ritmusát vesztett emberi szív ütemében kezdett villogni. Mindig lebukok, amióta feltalálták az elektromosságot az emberek. Csöndben vártam. Mintha hallottam volna valami neszezést az épületből. A félelem édes szaga kezdett kiszivárogni az ajtó alatti résen keresztül.