Rae egy igen tipikus példája a kisvárosi, gazdag trophy wife fogalmának. A megjelenése mindig kifogástalan, de nem úgy, hogy nem léphet ki az utcára anélkül, hogy minden hajszála tökéletesen állna; ő igazából a hálószobájából sem kerül mások szeme elé addig, míg magára nem varázsolja a finoman, de tökéletesen sminkelt, fényes és belőtt hajú, ránctalan, elegáns ruhákat viselő énjét. Nem azért, mert annyira kedve lenne hozzá, inkább azért, mert írva vagy íratlanul, de ezt várják el tőle. Az anyósa ugyan nem vendégük minden nap villásreggelire, de elégszer esett már meg ez ahhoz, hogy mára Rae számára az legyen a megszokott, ha reggelizni is blúzban és ceruzaszoknyában ül le.
A genetika egyébként sok téren kegyes volt hozzá, mert bár egészen biztosan előfordulnak rosszindulatú pletykák róla és a plasztikai sebészetről, nem orvosi beavatkozásoknak köszönheti, hogy egyébként jó pár évet letagadhatna a korából, ahogy azt sem, hogy Miles születése után gyorsan visszanyerte az alakját. Persze arra, hogy a terhesség alatt sem hízott el, nem sokan emlékeznek a pletykálkodók közül. Szemeinek kékjét és filigrán testalkatát az anyjától örökölte, jellegzetes és meghatározó színei, az alabástrom bőr és a vörös hajszín pedig az apai örökség megmutatkozása. (Megpróbálkozott már egyébként a szőke és a sötétbarna árnyalatokkal is, de végül mindig visszatért az eredetihez.)
Ruhatára kizárólag a férje pénzéből vásárolt drága, márkás darabokból áll, öltözködését az elegancia jellemzi. Mindenben a szövet, a selyem és a kasmír az úr, farmerje és sima pamutpólója talán három-három darab lehet, valahol a gardrób mélyén, ahogy lapostalpú cipőből is csak a Jimmy Choo- és Louboutin-gyűjteménye mögött bújhat meg egy-két pár.
Egyik jellegzetes kiegészítője a szemüvege: nem túl rosszak a szemei, enyhén rövidlátó, de a vezetéshez például mindenképp használnia kell, a biztonság kedvéért. A kontaktlencsét nehezen bírja a szeme, az anyósa szerint viszont szemüvegben "túl intelligensnek tűnik", így igyekszik csak akkor hordani, ha nagyon muszáj, egyébként marad a hunyorgás, amikor épp messzire kellene fókuszálni.


Jó tulajdonságok:
- Okos: Vannak azok a helyzetek, amikor tökéletesen játssza az ostoba tyúkot - amit elvárnak egy hozzá hasonló nőtől -, de közel sem üres a feje, csak épp megtartja az intellektusát magának és az arra érdemeseknek. Általában jó emberismerőnek bizonyul, így hamar le tudja szűrni, hogy egy adott egyén érdemes-e arra, hogy szükség esetén eszmecserébe kezdjen vele; amennyiben az a benyomása, hogy parttalan vita kerekedne belőle, ahol ő egyébként sem tud jót mondani, mert mit tud ő a világ dolgairól, inkább meg sem erőlteti magát. Pedig a gyógyszerész végzettségét és az alkímia területén szerzett tapasztalatát sem a két szép szemének köszönheti.
- Intuitív: Elég jó a meg- és beleérző képessége. Túlzás lenne azt állítani, hogy mindenkiben olvas, de azért ösztönösen ráérez belső vívódásokra, ellenérzésekre, vagy épp pozitív visszacsatolásokra, így tudja kamatoztatni azt a belső szűrőjét is, ami alapján vagy megmutatja a valódi arcát, vagy nem. Világ életében ez alapján válogatta meg a barátait és bizalmasait, és eddig nem kellett csalódnia benne - milyen kár, hogy nem ez irányítja az egész életét.
- Szenvedélyes: Vannak dolgok, amiket egyszerűen nem lehet elnyomni az emberekben, és pontosan ilyen Rae szenvedélyessége is. Az anyósa mindent elkövet annak érdekében, hogy csírájában fojtsa el benne mindezt, hogy ne maradjon belőle más, csak egy sótlan bólogatójános, de szerencsére ő mindeddig ellenállt ennek. Ha belekezd valami olyanba, ami érdekli is, akkor mindenki biztos lehet benne, hogy erőteljes fejest fog ugrani bele, aztán addig fogja lelkesen szelni a hullámokat, amíg csak bírja szusszal. Ugyanez igaz egyébként az emberi kapcsolataira is: ha abban a szívével is benne van, szenvedélyesen szeret - vagy épp gyűlöl.
- Kitartó és ragaszkodó: Mindkettő az előző tulajdonságából vezethető lesz. Ha egyszer szívvel-lélekkel belekezd valamibe - legyen az tanulás, a mágiája fejlesztése vagy épp egy számára is fontos emberi kapcsolat -, nincs az az akadály, ami el tudná tántorítani, ami meg tudná győzni arról, hogy eddig és ne tovább. Hajlamos a józan ész határain is átlépni eme indíttatásból - a sors iróniája, hogy ez gyakran megmagyarázhatatlan kettősségekhez vezet az életében, lásd a tényt, miszerint nem lép ki a házasságából, miközben hosszú évek óta fenntart egy őszinte érzelmeken alapuló viszonyt is.

Rossz tulajdonságok:
- Kényelmes: Nem feltétlenül büszke rá ő maga sem, de való igaz, hogy az ember hajlamos belekényelmesedni a luxusba, ha egyszer mindenre van személyzet. Az egyetemi évek alatt önellátó volt, emiatt kezdetben a házassága után is furcsa volt számára, hogy akkor nézték ki az új házban, ha maga akart volna csinálni valamit. Mára azonban már számára is ez lett a természetes; több mint tíz éve nem nyúlt takarítószerekhez vagy -eszközökhöz, nem volt köze a szennyeshez vagy a mosógéphez, nem tett el frissen mosott ruhákat, nem kellett elmosogatnia maga után és a főzőtudománya körülbelül a rántotta szintjén mozoghat.
- Érzékeny: Ugyan jól titkolja, valójában a legtöbb dolog nem csupán eljut hozzá, de jellemzően túlságosan a lelkére is veszi őket, aztán hosszan emészti magát miattuk. Minden egyes sértés vagy kritika, amit kap, a felszínen mintha lepattanna róla, de az igazság az, hogy utána álmatlan éjszakáin mindig megkérdezi magától: vajon igazuk van?
- Zárkózott: Ez a tulajdonsága szoros összefüggést mutat az előzővel. Az, hogy a legtöbb dolog látszólag lepattan róla, a páncéljának köszönhető, amiről sajnos ő is csak hiszi, hogy nem enged át semmit, de legalább ott van. A legtöbb embernek ezt a felszínt mutatja, amely kedélyes és udvarias, mosolyog és egyetért, ám a valódi mélységeitől nagyon távol van. Ezt a valóságot csak kivételes embereknek mutatja meg; oda csak az nyerhet bebocsátást, aki a titkainak is tudója.
- Beletörődő: Szereti azt hinni magáról, hogy ő egy erős és független nő, de valljuk be: elég távol áll ettől a fogalomtól. Már a házasságában is hagyta rávezetni magát, alávetette a saját életét mások céljainak és még ha szálka is mindez a körme alatt, igazából soha nem adott ennek hangot. Ugyanez a helyzet az anyósával is, aki mindig keresi - és meg is találja - a lehetőségeket, hogy felhívja a figyelmet Rae vélt vagy valós hibáira és tökéletlenségeire, ő mégsem áll ki soha az igazáért, inkább tűr és mosolyogva bólogat, mert úgy könnyebben szabadul.


Túlzás nélkül ő az ellentétek embere. Látszólag nehéz kiigazodni rajta, pedig a megfejtés egyetlen apró, de annál kritikusabb fontosságú részletben rejlik: abban, hogy Ravent már fiatal korában elkezdték arra az útra terelni, ahol meg kellett (volna) tagadnia önmagát. Ő pedig megtette - részben.
Olyan, mintha kettős életet élne, és ez valahol így is van. Tulajdonképpen két arca van; az igazi Rae-t csak kevesen ismerik, annál többen látják viszont azt a Ravent, Mrs. Avilát, aki sokkal jobban hasonlít az édesanyja áltat emlegetett Jackie-re, mint Rae-re. A skizofrénia persze ettől még távol áll tőle, de a megjátszás egyáltalán nem. Ő nem az a típus, akinek a mosolyáról egyértelműen megállapítod a hamisságot; játszi könnyedséggel hiteti el bárkivel, hogy a társasága kedvére való, még akkor is, ha legszívesebben letépné az arcát kínjában. Ahhoz, hogy beláss az álarca mögé, igazán ismerned kell őt, mert akkor majd tudni fogod azt is, hogy egy szituációban valóban jól érzi-e magát.
Valódi bizalmasa nem sok van, hiszen akikkel illik barátkoznia és kapcsolatot fenntartania, azok általában felszínes kötődések, ahol valójában nem is a barátság a cél, mint inkább egymás megfigyelése és a hibák keresése.
A sors iróniája, hogy az egyetlen ember, aki mellett először igazán rálelhetett saját magára, olyasvalaki, akit egykor ki nem álhatott. Az irónia veszélyes része az, hogy ez a valaki azóta olyan szerves részévé vált az életének, ami alapjában fenyeget mindent. Az irónia ordító része pedig az, hogy ez a valaki még a család része is.
Rae nem ezzel az elhatározással ment férjhez annak idején. Elszántan próbálkozott jó és hálás feleség lenni - egy ideig. Feladta a karrierjét és egy bizonyos pontig talán még szerette is a férjét, ennek ellenére is, de aztán velük is megtörtént az, ami oly' sok kapcsolatnak véget vet. Hatalmas nyomás nehezedett rájuk, hogy újabb örökössel bővítsék az Avila családot, és minél nagyobb lett a nyomás, Rae férje annál hangosabban ismételte, hogy vele nem lehet baj. Akkor sem, ha Ravent minden orvos, minden vizsgálat során tökéletesen egészségesnek találta.
Akkor sem, ha Miles biológiai apja végül nem is ő lett.


Tősgyökeres, helyi boszorkánycsaládba született,  így sosem volt számára kérdés sem a származása, sem annak fontossága. Viszonylag hamar megmutatkoztak rajta a mágia első jelei: alig hatéves volt, amikor életében először önkéntelenül elhajlított egy villát otthon, ezzel világossá téve azt is, hogy a Hall-nagymamától örökölte aktív erejét, a mágneses-, avagy fémmanipulációt.
Rae mindig is ügyes kis boszorkány volt, a szülei pedig igyekeztek biztosítani számára a tanulási és fejlődési lehetőségeket is, noha egy-két dolog hibádzott: egyrészről az indokaik, másrészről az, hogy családjuk nem tartozott egyetlen kovenhez sem. Ez utóbbit egyébként az apjának köszönhették, ugyanis az anyja családjának boszorkányköréből abban a minutumban rakták ki a szűrüket, amikor kiderült, hogy Dick Hall rászolgált a becenevére és két házasságon kívüli gyermeket nemzett a titkárnőjének, akiket a koven tudását felhasználva kezdett kitanítani a boszorkányságra. Valószínűleg csak azért nem kapott komolyabb büntetést, mert Rae anyja, Deborah kiállt mellette, azonban a fajtársaik között elkerülhetetlen stigma lett ez a nevükön.
És innen eredeztethető a Hall házaspár indoka - és Rae jelene.
Raven saját szorgalmának és ereje különlegességének - valamint az őket megbélyegző történtekkel kapcsolatos nyilvánvaló ártatlanságának - köszönhetett egy különleges lehetőséget: segédként kezdett dolgozni az Avila család által alapított koven egyik boszorkányának. Még csak tinédzser volt, így rémálmában sem gondolta volna, hogy ez később mekkora hatással lesz majd az életére. Ő csak a lehetőséget látta a tanulásra és a fejlődésre, az alkímia tudományának elsajátítására... a szülei azonban sokkal nagyobb lehetőséget láttak az Avila család örökösével, Jareddel kapcsolatban.
A többi már történelem. Rae azóta Mrs. Jared Avila lett, a jelenlegi kovenvezető menyeként, és a leendő örökös feleségeként pedig a családjának is sikerült megnyernie, hogy megfeledkezzenek a stigmájukról. Ravent mindez kevésbé érdekli; továbbra is azt látja a boszorkánykörben, amiért annak idején segédként és tanoncként csatlakozott: eszközt és lehetőséget a tanulásra, fejlődésre. Ebbe szerencsére az anyósa sem szólhat bele. Megjegyzései persze vannak, ha Rae esetleg túl sok időt tölt a laborban vagy a grimoire-ja fölé hajolva, de ez az egyetlen terület, ahol nem lehetnek rá hatással.

Familiárisai: Alba, egy fehérfejű rétisas, illetve az apai nagymamája "öröksége", Aslan, a hóbengáli macska. Alba először Rae-nek jelent meg, Aslan azonban az említett apai nagymamáé volt és azt mondják, generációk óta a Hall-ágon megjelenő fémmanipulátorok segítője.



– Anyu, húzod a hajam...
Deborah kezei megálltak a mozdulatban, amellyel a lánya haját fésülgette és igazgatta. Felpillantott, tekintete a kislány feje felett nézett a tükörbe, amin keresztül pillantása némileg áthatóan fúródott Raven szemeibe. A kis Rae akaratlanul is kihúzta magát ültében.
– A szépségért néha meg kell szenvednünk, Jackie. – Raven elfojtotta a fintorát. Utálta az anyja által ráaggatott becenevet, meg úgy egyáltalán a második keresztnevét. – Ha idősebb leszel, szerintem befestjük a hajadat... – folytatta a fésülést Deborah, szemeivel kritikusan méregetve az élénkvörös tincseket. A tükörbe pillantott, majd vissza Raven hajára. – A szőke jól mutatna a szemeiddel. Vagy valamilyen erőteljes sötétbarna, azzal igazán különleges lennél. – Elengedte a hajkefét, hideg, vékony ujjaival a lánya álla alá nyúlt és maga felé fordította Raven arcát, hogy szemei ezúttal a vonásait vegyék szemügyre, nem kevesebb alapossággal. – Apád génjei túlságosan kiütköznek rajtad. Ezek a szeplők is... – Felsóhajtva engedte el Raven állát, majd lemondóan megrázta a fejét. – Ha szerencsénk van, kinövöd őket, a hajad pedig szépen besötétedik majd. Ha nem, hát segítünk rajta.
Raven állkapcsa megfeszült, de nem mondott semmit. Mindenki mástól azt hallgatta, milyen különleges a haja és milyen aranyosak a szeplői.
– Meséltem már, honnan kaptad a neved?
Rae megrázta a fejét. Tudta, hogy az anyja nem a Ravenre gondol.
– Egyszer talán még te magad is first lady leszel, Jackie.


– Jackie, ők itt Derrick és Casey. A fiúk mostantól a család részei. A testvéreid.
Raven hosszú másodpercekig némán meredt a vele szemben álló két langaléta fiúra. Az egyik, ha saccolnia kellett volna, korban egész közel állhatott hozzá, a másik viszont egyértelműen fiatalabb volt... mégsem igazán ezek a dolgok ragadták meg a figyelmét. Tekintete átsuhant az árulkodó színeken; a vörös loboncokban és a kék szempárokban saját magát látta, a gondolat pedig, miszerint ez – akármi is legyen pontosan az az "ez" – egészen eddig nem volt egyértelmű mások számára, hirtelen nevetségesebbnek tűnt bármi másnál.
Pedig Rae nem nevetett. Nem nevetett, amikor naphosszat a szülei kiabálását és veszekedéseit kellett hallgatnia otthon. Halkabban, Jackie meghallja! Mintha addig nem ordítottak volna úgy, hogy a szomszédok is hallják, nem csak Jackie. Nem nevetett akkor sem, amikor egyik napról a másikra az addigi legjobb barátnője, Kelly hirtelen tudomást sem vett róla. Nem tehette, mint később megtudta.
Kelly édesapja a Jones család kovenjének második embere volt. Onnantól kezdve, hogy a koven kitagadta a családjukat, Kellynek is ki kellett tagadnia Ravent.
Rae akkor sem nevetett, amikor az iskolában összesúgtak a háta mögött. Akkor sem, amikor a szülei leültették a nappaliban és idegesen nevetgélve, ízléstelen viccek keretein belül igyekeztek elmagyarázni nekik a helyzetet. Az apádnak egészen idáig volt egy másik családja is, de ez tulajdonképpen teljesen természetes, üzenték az anyja szemei.
Rae pislogott egyet, aztán még egyet. Súlyát bizonytalanul helyezte át egyik lábáról a másikra. Megköszörülte a torkát.
– Hello. A nevem Raven. A barátaimnak csak Rae.
Deborah nemtetszőn csettintett a nyelvével, a két fiú pedig némi bizonytalansággal fürkészte újdonsült anyjukat és testvérüket, hiszen a nő az imént még Jackie-nek szólította a lányát. Az idősebbnek kinéző fiú – Derrick vagy Casey, Ravennek fogalma sem volt, melyik melyik, mert az anyja nem mutatott rájuk a bemutatás alatt – szemeiben megcsillanó gúny láttán Rae azonban kevésbé a neve miatt volt bizonytalan.
Azt sokkal kevésbé tudta eldönteni, a testvérei vajon a barátai lesznek-e.


– ...és most el akar küldeni egy teljes kivizsgálásra.
Rae egy halvány mosollyal a szája sarkában figyelte, ahogy egyetemi barátnője, Christina szinte belefullad a félrenyelt kávéjába. Már túl volt a düh fázisán; ezen a ponton ő is csak nevetni tudott ezen az egészen.
– Bocs, de... Hogy?! Mit mondtál? – Christina hitetlenkedve pislogott rá a lattés pohara felett. – Teljes kivizsgálás? Mint valami... tenyészszemle? – ráncolta össze a homlokát helytelenítően.
Raven kelletlenül elhúzta a száját, és inkább belekortyolt a saját kávéjába, hogy elhúzhassa egy kicsit az egyébként fájóan egyértelmű választ.
– Nos... igen. Ennél közelebb még sosem álltam a tenyészkanca fogalmához. – Rae felsóhajtva dörgölte meg az orrnyergét, majd megpróbált magára erőltetni egy mosolyt. – De megesküszöm neked, Jared kicsit sem hasonlít az anyjára. Egy kicsit talán túl sok mindenben ad a szavára, de becsszó, nem osztja teljesen a nézeteit.
​Christina némi egészséges szkepticizmussal a szemeiben nézett vissza rá.
– Hát, nem említetted, hogy különösebben ellenezni próbálta volna a tenyészszemlédet – jegyezte meg szárazon, mire Raven csak vállat vont és inkább arra koncentrált, hogy kortyoljon egyet a kávéjából.


​Jared olyan elmélyülten bámulta a MacBookja képernyőjét, hogy szó szerint észre sem vette a mögötte kibontakozni készülő jelenetet; ahogy korábban sem tűnt fel neki, hogy a felesége már jóformán az idegösszeomlás szélén állt.
– Nézd csak! – bökött a képernyőre felderülő arccal. Nem foglalkozott vele, hogy Raven nem lépett mellé azonnal ugyanilyen izgatottsággal, sokkal jobban érdekelte, hogy a meddőségi klinika önfényező marketingjének sorait böngéssze. – Itt még nem voltunk. Azt írják, hogy bizonyos esetekben a kísérleti eljárásaikba is be lehet kerülni…
– Akkor végre magadnak is foglalsz időpontot?!
Rae emelt hangú, már-már kétségbeesett kérdése elég volt ahhoz, hogy magára vonja a figyelmét. Elszakította szemeit a képernyőről, meglepve, némi értetlenséggel fordult meg a székével együtt, aznap – vagy úgy egyáltalán az utóbbi hónapokban – először véve alaposabban szemügyre a feleségét: az árnyékokat a szeme alatt, a tompán fénylő szemeit, az ideges mozdulatot, amivel hátratúrta sötétvörös tincseit.
– Rae…? – ráncolta össze a homlokát. Kinyújtotta felé a kezét, és amikor a finom ujjak a tenyerébe simultak, közelebb húzta magához a nőt. Látta, hogyan esnek kissé előre Raven vállai, ezért egyenesen az ölébe vonta, a térdére ültetve szabad kezével az arcára simítva. – Tudod, hogy együtt vagyunk ebben – mormolta gyengéden.
A felesége megkönnyebbült sóhajjal fújt ki egy jókora adag levegőt, és ahogy a vállára hajtotta a fejét, Jared nem késlekedett magához ölelni őt.
– Nem számít, ha találnak valamit. Manapság már mindenre van megoldás, csak tudnunk kell, hol a probléma. – Raven hangja már sokkal nyugodtabb és finomabb volt, aminek hallatán Jared elégedetten mosolyodott el. Gyengéd csókot nyomott Rae feje búbjára, majd továbbra is az ölében tartva fordult vissza a laptop felé.
– Ahogy mondod – bólintott egyetértően. Raven lélegzete csiklandozta a nyakát és igazából kedve támadt újrapróbálkozni, de előbb be kellett fejeznie az időpontfoglalást. Karjait a nő teste mellett nyújtotta előre, hogy gépelni tudjon. – Bármire is lesz szükséged, meg fogjuk oldani – tette hozzá mosolyogva.
Raven érezhetően megfeszült az ölében.
– Szükségem…? – kérdezett vissza, mire Jared egy újabb értetlen pillantással hagyta abba a gépelést. Rae a monitort nézte, ahol a páciens nevéhez már bekerült az ő neve…
Aztán olyan hirtelen pattant fel, hogy Jarednek esélye sem volt utánakapni.
– Rae…
– Komolyan, Jared?! – Raven ekkor már nyíltan kiabált, ezért Jared vetett egy feszült pillantást az ajtó irányába. – Mondd csak, hány helyről van még szükségetek visszaigazolásra arról, hogy az én testemben minden rendben van? Hány klinikára, hány orvoshoz, hány megalázó vizsgálatra fogsz még elrángatni, mire belátod, hogy mindig kettőn áll a vásár és ez ugyanúgy múlhat rajtad is, mint rajtam?! Mikor fognak végre téged is kivizsgálni?!
Jared megilletődve pislogott. A monológ elején még a székből is felállt, hogy megpróbálja csitítani Ravent, de a kirohanás annyira meglepte, hogy még a mozdulatban is megállt. Lassan megrázta a fejét.
– Nekem nem kell kivizsgálásra mennem. Tudom, hogy minden… – Rae humortalan nevetése megakasztotta a mondat befejezésében.
– Oh, szóval tudod! – Raven újra felnevetett, a hang pedig mellőzött minden vidámságot.
– Raven...
– Nem, Jared. Elég volt. Soha, egyetlen orvoshoz sem teszem be többé a lábam sem az anyád, sem a te kedvedért. Előbb feküdnék be kísérleti alanynak önként a Chapman Institute-ba.
Jared ismét a nevén szólította, de addigra már csak az ajtó csattanása válaszolt, ahogy Raven kiviharzott rajta.


​Szüksége volt erre. Úgy szívta be a nehéz, szex illatától terhes levegőt, mintha attól remélt volna felszabadítást. Nem esett jól bevallania, hogy kevésbé erre volt szüksége, mint inkább arra, ahogy Jay ujjai bejárták az arcvonásait. Kinyitotta a szemét, hogy ránézzen. Arcára mosoly költözött, az oldalára fordult és felkönyökölt. Éreznie kellett ezt Jared előző esti részeg kirohanása után. Éreznie kellett, hogy él, hogy kívánják, hogy szeretik, még ha...
Nem fejezte be a gondolatot, ahogy soha, az előzőekbe kapaszkodott, ahogy mindig.
– Minden rendben? – szólalt meg Jay karcos hangon, a füle mögé simítva egy elszabadult hajtincset. Bólintott, szimplán csak azért, mert ő volt az egyetlen, akiről tudta, hogy komolyan kérdezi.
Más esetben elmondta volna neki, mi a baj. Más esetben beszámolt volna neki a gyanús tünetekről, a reggeli émelygésről, arról a sejtéséről, amitől egyszerre rándult görcsbe a gyomra és szabadult fel. Más esetben szólt volna neki a táskája mélyére rejtett terhességi tesztről. Szólni is fogok, fogadkozott magában.
– Minden rendben – felelte elmosolyodva, halk, még mindig kissé rekedt hangon.
Amint biztos vagyok az eredményben, először neki kell megtudnia, gondolta, míg közelebb hajolva egy csókkal terelte el Jay figyelmét a jóllétéről. Hiszen ha igaz, csak ő lehet az apa.


– Anya...
– Hmmm? – Raven nem nézett fel azonnal a könyvből, amit elmélyülten olvasott. Skoog Fundamentals of Analytical Chemistry, hirdette a cím, Milo pedig elég okos volt már ahhoz, hogy ebből rögtön értse, miért csak az elnyújtott hm hang után pár pillanattal  látta meg az édesanyja szemeit felemelkedni a könyv lapjairól. – Mi a baj? – szaladtak ráncba a nő vonásai, ahogy meglátta a fia arckifejezését. Oda sem nézve tette a könyvjelzőjét a lapok közé, és a könyv landolásának finom puffanása még szinte véget sem ért az asztal lapján, amikor már talpon volt.
Miles pontosan tudta, hogy bármit mondjanak is néha róla az osztálytársai, neki van a legjobb anyukája. Ezért sem félt újra szóra nyitni a száját.
– A mikró... – Ugyan nem tartott az anyja haragjától, szégyenkezve pillantott hátra a válla felett, a konyha felé lesve. – Megint megtörtént.
Még mindig jól emlékezett, milyen volt, amikor először okozott akaratán kívül balesetet; akkor az alagsori kistévéjük bánta és az apja megnyugtatta, hogy egyébként is újat akart már venni. Azután volt meg az első komolyabb beszélgetése az anyjával is – eleinte félt egy kicsit, mert amikor tönkretette a tévét, az anyja mintha sokkal hevesebben reagált volna, még ha nem is haraggal, hanem inkább egyfajta félelemmel, de a beszélgetés végül nagyon pozitívan zárult. Anya, ez elképesztően menő!, kiáltott fel izgatottan, amikor az anyja demonstrálta neki, mire képes. Nyilván sokkal kontrolláltabban, nem okozva visszavonhatatlan károkat random berendezési tárgyakban.
Raven tekintetében csak annyi kétségbeesés csillant, amennyit Milo nem vehetett észre, mert épp elnézett a feje felett. Mire visszafordult a fiához, az arcán már mosoly ült, aztán rá is kacsintott a fiúra.
– A digitális tábla után éppen ideje volt, hogy ismét itthon menjen tönkre valami – szólalt meg olyan cinkos hangnemben, hogy Miles nem tudott nem kuncogni. Rae a fia hátára simította a tenyerét és a konyha felé kormányozta. – Na, gyere, meséld el, mire gondoltál közben, és összerakjuk az új káosz-egyenletet.
Milo izgatottan elmosolyodott, és miközben az anyja oldalához simulva, hevesen gesztikulálva magyarázni kezdett, ismét lemaradt a Raven szemeiben megbúvó enyhe félelemről. A nő csak fél füllel figyelt rá; lekötötte a figyelmét a hála, hogy Jared még nem ért haza – az kevésbé érdekelte, hogy tényleg csak sokáig dolgozik-e –, és az is, hogy az egyik bárszékre ereszkedve előbányássza a telefonját a farzsebéből.
A Jay-jel való beszélgetés utolsó két üzenete a másnapi találkozójuk helyét és idejét jelölte ki, amire pillantva a szíve ismerőset lódult a mellkasában, de nem vesztegette az időt, azonnal írni kezdett.
Megint megcsinálta. Mikró. Beszélnünk kell.
Eltette a telefont, a figyelme pedig látszólag újra a fiáé volt, pedig a gondolatai már zakatoltak. Fogalma sem volt, meddig tudják még ráfogni Miles képességeire a puszta mágnesességet, de az időzített bomba, benne a ténnyel, miszerint az apja képességeit örökölte, mintha egyszeriben sűrűbben ketyegett volna a fejük felett.


Deborah Amy Hall (née Jones): NJK - született boszorkány - anya
Richard Hall: NJK - született boszorkány - apa
Derrick Hall: KERESETT KARAKTER - ember/tanult boszorkány - féltestvér
Casey Hall: KERESETT KARAKTER - ember/tanult boszorkány - féltestvér
Jared Avila: KERESETT KARAKTER - született boszorkány - férj
Miles Everett Avila: NJK - született boszorkány - fiúgyermek
@Jay Alvarez: JÁTÉKOS KARAKTER - született boszorkány - Miles valódi apja, szerető