- Ugyan, kedves Morgenath, te is tudod, hogy semmi sem állandó, csak a változás. - jegyeztük meg szép csöndben, hogy mindig minden változik, akkor is, ha azt hisszük, hogy semmi sem történt. Márpedig ebből kiindula, neki és nekünk is kellett vltoznunk. Mi változtunk, ezt tudjuk, hiszen eluntuk a vég nélküli, céltalan pusztítást. igaz ettől még nem változtunk meg annyira, hogy a különböző gondokat és elénk gördülö eseményeket, ne a megszokott módon akarjuk elintézni. Valahol, lelkeink legmélyén, egy kis csoport elgondolkodik azon, hogy vajon van.e értelme ennek az egészenk. A többség meg jól lehurrgoja őket, hogy persze. Ohh, morgenath, ha tdná, hogy mennyi minden játszódik le bennünk, de nem kell különösebben vallatóra fognunk, csicsereg, mint egy kismadár. Sötét, folytogató palástként terül reá lelkeink ezernyi szövedéke, hogy kiolvassuk lelki és fizikai testéből, hogy mire is készül. Egy dolog biztos, semmi konrktéumot nem hajlandó előadni és elbeszélni. Ez bármiben is elszomorítana bennünekt? Ugyan, mi remekül szórakozunk. Amikor kezünket a mellkasának támasztjuk és ezzel a falhoz "préseljük", érdekes dolgokat kezd mondani.
- Morgenath, senki nem mondta, hogy urad és parancsolód ellen kell szövetkezned. Életedben elkövetett hibáid miatt pedig hiába siránkozol. Engem nem hat meg, hogy te miért kerültél Pokolra. Az első negyven évben, nem is voltál unalmas, az utána jövő esztendőkben, meg már le kellett küzdenünk a rosszullétet, hogy egyáltalán elinduljunk téged kínozni. Áldott legyen Lucifer neve, hogy végül a szintünkre sülyedt a lelked és magad is démonná lettél. - protokoláris mocsokság a részemről, hogy még ilyenkor is felhántorgatom és ránlzve kínos részletekkel fűszerezem a Poklban eltöltött idejét. ha már ennyire rátelepedtünk, mint folytogató miazmatikus métely, amely megfojtja és kifacsarja az élőket, hát nem maradunk anélkül, hogy nem rúgjunk bele. legalbb egy kicsit, elvégre démonok vagyunk és öregebbek, mint Morgenath. - Piha!. - szabad kezünkkel legyintünk is egyet. - Mire a kedves herceged ide érne most, fizikai testében, már rég kiszipolyoztuk volna a lelkedet és gazdatested üres burkát, oda vetettük volna a Fészeklakóknak. Rágcsálják csak. De a szavaidból úgy vesszük ki, hogy bárki is lenne segítségedre, az a herceged ellen tenne, mert ő ellene szövetkezel. Ez tényleg így van? - tesszük fel a nyílt kérdést, mindenféle sallang nélkül. Szélesen elmosolyodom. - Még a végén azt hisszük, hogy aggódsz ezért a csinos kis pofiért. Mégis csak megérte megszerezni.
Amikor felajánlja, hogy szálljuk meg a testét, de a sajátját majd megtartja, elhúzzuk a szánkat. Tény és való, hogy ez a porhüvely, amelyet Morgenath szereztt magának, jó pofa, szemre való és csinos férfi. De Georgine teste messze túlmutat a szimpla jóképű, női megfelelőjénél. Nem választottuk volna ezt, ha nem lett volna kézenfekvően könnyű megszerezni és ne felelt volna meg igényeinkenk. - Micsoda nagylelkűség, csak úgy felajánlod a téged őrző porhüvelyt. Igazán sajnálattal kell, hogy felvilágosítsunk, de mi egy elit alakulat vagyunk. Igen komoly sértés lenne, ha elfogadnánk az ajánlatodat, ami lássuk be ... nem elég jó. Ugyanakkor, ami még ennél is nagyobb inzultus és vérlázító tett a részedről, irányunkba, hogy ilyen invazív, druva módszerrel akarod elterelni a figyelmünket arról, hogy mit is tervezel. Lásd be Morgenath, olyan helyzetbe keverted magadat, amelyből nehezen mászol ki anélkül, hogy ne kelljen ejtőernyőt húznod, ahhoz, hogy stabil talajt érj a Pokolban. Távol álljon tőlem a besúgás, mert mocskos, rohadt egy meló, ami néhány elvtelen Succubuson és pár Fészeklakó csőcseléken kívül, másnak nem kenyere. Csúnya dolog lenne a részemről, ha a beszélgetésünk emlékeit eljuttatnám a herceghez és meginogna a beléd vetette bizalma. Szóval, én arra gondoltam, hogy előfordulhat, hogy eltekintek effölött a kis afférunk feleltt, talán még arról is megfeledkezem, hogy készülsz valamire. Persze ... nem ingyen. - mondom egy ragadozó mosolyával, jégcsákányként ható pillantással. Igen, kissé kockázatos lenne a részemről is, ha befújnám Morgenathot, de a herceg bizalma is megrendülne Morgenathban és akkor.... ő többet veszít, mint én. Hiszen vele ellentétben, én többnyire nyaralni és szórakozni vagyok itt.
Vendég
Vendég
Hétf. 7 Aug. 2023 - 23:05
Légió & Morgenath
- Ki mondta, hogy nem változtam? - vont vállat játékosan Morgenath. Nem rendelkezett annyi különböző személyiséggel és dimenzióval mint a Légióban összesokasodott árnyak, ám létezése óta először osztotta meg gazdatestét és tudatát egy másik emberrel, még ha utóbbi részét dominánsan uralta is és úgy hengergette kénye-kedve szerint mint kölyökmacska a frissen feltekert gombolyagot. Önmagában ez az áldozat, stratégiai lépés, elhibázott döntés, hívjuk ahogy akarjuk, olyan dinamikákat hozott működésbe régóta változatlanul ketyegő szerkezetében melyhez több száz a Pokolban eltöltött esztendő is kevés volt. Elvégre a lelkek épp azért kerültek oda, mert nem maradt már remény számuk a jó útra térésre. Morgenath késélen táncolt. Légió minden rezdülésében ott vibrált az apokalipszis eljövetele, földi tartózkodásának megszüntetése, eddig felépített munkájának porig rombolása, szövetségeseinek ellene fordítása. Mephistophelés tudhatta, mikor ideküldte, hogy Légió úgy vizsgálja majd át minden porcikáját mintha röntgenszemével a veséjébe és romlott elméjének titkos hajlataiba is belelátna, s minden bizonnyal csak akkor hagyja életben itt Rose Harborban - Ethan Quinnel együtt - ha nem talál benne semmilyen potenciált a fenyegetésre. Megtehette volna, hogy Ignacio Slater vagyonával egyszerűen egy másik városba, sőt, másik kontinensre költözik, de Morgenath nem tágított. Túlságosan sokat fizetett már így is minden lapért melyet másoktól nyert el. Így a falnak préselődve, meztelen felsőtestén érezve Légió kölcsönzött porhüvelyének fürdőhab maradványait szinte felfalta a másik démon feneketlen szemének sötétje. Odabent túl sűrű és túl sokféle volt a feketeség, kiömlött egész alakjára, saját magába nyelte őket - mégsem volt más választása mint mereven odaszegezni tekintetét. Ethan fizikai valójában egyszeriben felserkent a vér, sebes áramlásba kezdett minden ércsatornán amint Légió végigsimította minden férfiú legérzékenyebb pontját, Morgenath-nak pedig esze ágában sem volt kikapcsolni receptorait melyek az élvezetet továbbították agyába. Nem, amikor idejét sem tudta már, hogy mikor bujálkodott idefent emberi alakban. Volt benne azonban egyfajta bosszússág. Megbánás? Nem, hiszen képtelen volt rá - inkább eltaktikázott lépés és először az utóbbi hónapok során úgy gondolta, hogy hiba, hogy gazdatestét még mindig Ethan Quinn lelkével osztja meg. Ezzel a konklúzióval elárulta a szobrászfiút is, kinek ígéretet tett, hogy megkíméli lelkét testének kölcsönzéséért cserébe, éjfekete szemeire pedig lassan leereszkedett a szemhéj amint Légió újabb és újabb csókot lehelt bőrére miközben a lehető legprecízebb sebészi munkával zsigerelte ki eredeti lényét. Pontosan megtéve azt amire Mephistophelés számíthatott. Légió pontosan úgy viselkedett mint a prédájával játszó oroszlán. Mancsai közé vette, eleresztette, szinte simogatta, izgatta, míg nyálát csorgatta várta, hogy mikor múlik el az olcsó szórakozás, mikor falja fel az együgyű állatot. Megszabadította nadrágjától és birtoklóan egyértelművé tette: lecsupaszította, leuralta és pontosan azt várja tőle amit már akkor kigondolt mikor megsejtette titkon dédelgetett terveit. Azokat a terveket, amikről Morgenath tudta, hogy fel kell fednie előtte, ha Mephisto ideküldi hozzá. - Amikor legutóbb hátba szúrtam a parancsolómat és lakomát rendeztem, akkor elvették a babérkoszorúmat, kizártak a saját mulatságomból és egyenesen Pokolra küldtek - állta a Légióból szinte fizikailag is kiáramló hideget - Ha velem konfrontálódsz akkor a herceggel konfrontálódsz, ha segítesz akkor majd szövetkezésért először engem és aztán téged küld vissza a Pokolba. Nekem talán hasznomra válna az egyik, de a formás kis tulajdonod biztos az enyészeté lenne mind a kettőért - kezét csak annyira mozdította meg, hogy finoman belecsípjen a nő fedetlen mellbimbójába, de nyomban vissza is húzódott, hiszen már az imént sem díjazta, hogy az engedélye nélkül megérintette. - Egyetlenegy olyan dologra tudok csak gondolni amire használhatnál, te rettenet, hiszen ha már ennyien vagytok, lehet, hogy hiúságból be sem éritek egyetlen halandói porhüvely meghódításával. Ezt a testet még kölcsönbe adom, de a sajátomat megtartom ám majd magamnak - most először költözött vissza a szemébe az a macskaszerű villanás mely jellemzően sajátja volt, ezzel pedig röviden és sikamlósan igyekezett kicsusszanni (átvitt értelemben) a démon karmai közül és felkínálni előtte a lehetőséget a gondtalan "gonoszkodásra". Ethannek nem kellett tudnia arról, hogy Morgenath ennyiért eladta volna a testét egy másik démonnak.
- Szépkorú? Ha nem ismernélek, azt hinném, hogy bókolni akarsz. - mondtam egy mosolylal megtoldva és egy olyan kézmozdulattal, amely feltételezte, hogy ha el akarnám érni, akkor eltolnám az arcát. Én azonban nem voltam szégyellős, nekünk démonoknak nincs testünk, így aztán, egyértelmű, hogy mind büszkék vagyunk, amikor végre szert teszünk, egy igazán szép darabra.
- Egy megbízható és empatikus részemnek? - kérdeztem vissza szavaira, mintha nem tudnám, hogy miről beszél, azonban a mosolyomban mégis volt valami fanyarság, ami inkbb arról árulkodott ... - Ezt megjegyeztem. - amit aztán szóvá is tettem. Márpedig, amit én szóvá teszek és megjegyzem, hogy megjegyeztem, azt szentírásnak veheti bárki ember fia vagy éppen démon füstje, hogy úgyis van. - Tudod mi fekszik egy síkon? A pont, drága Morgenath. - mondom laza humorral vegyített kétkedéssel, azzal kapcsolatban, hogy mennyire fekszik egy síkon a herceggel. Simán kinézem belőle, hogy le is fekszik neki, csak azért, hogy be legyen védve a segge, ha esetleg olyasmi jönne elő a kalapból, amire nem számított, cserébe elintézi a mocskos melót a hercegnek. A kizárólagosság, csak annak a jele, hogy eladta magát.
Már csak a Morgenath gazdatestét a falnak préselve relalizálom, hogy egész végig igazam volt azzal kapcsolatban, hgy a boszkányokkal kapcsolatban nem a herceg érdeklődött. Testünk könnyedén feszül egymáshoz, kebleim csúcsékei, szinte egybesimulnak Ethan mellkasával, kezem még mindig az állát cirógatja. A válasza azonban roppant elégedetlenné tesz, mintha csak arra játszana, hogy az általam adott felelet alapján, fülemnek édes tartalomra módosítja válaszát. Nem hazudik, csak éppen olyat mond, amit zokszó nélkül elfogadok, mert idomul az általam hallani vágyott tartalomhoz. Ősi módszer, de most lebukott. Pillantásunk, még mindig az ő pillantásában fészkel, szinte horgonyt vetettünk lélektükrében.
- Te sértegetsz Morgenath. ősrégi kitérő manőverrel, a választ elkerülve akarsz manipulálni. Ejnye, ejnye. - leheltem az ajkára válaszomat, olyan hanghordozással, hogy nehezére esne bárkinek eldönteni, hogy most éppen megfedem, vagy megdicsérem. Kezem, amely eddig ágyékán pihent, most lassú mozdulatba kezd, miközben ajkammal egy csókot ejtek állára. Majd mégegyet. - Nem bízol bennem. A segítségem ugyan jól jönne, de nem tudod, hogy ezzel nem e veszélyeztetnéd a tervedet. - mondom, miközben eddig állát tartó kezem a másik mellé siklott, végig szánkázva mellkasán és hasán, hogy mindkét kezemmel nadrágját oldjam meg. Halkan folytatom, miközben újra felveszem vele a szemkontaktust. - Szívesebben tudnál be szövetségesnek, akit mégsem vonsz be terveid minden részletébe, semmint ellenségnek. Bár, az ellenségektől nem félsz, a herceget tudván a hátad mögött. - miközben szavaimat szinte suttogom, kezeim végleg kioldják nadrágját és puha ujjaim hagyják, hogy lecsússzon róla a vászon. - Ez roppant kínos helyzet, az ügy, a cél, amire vágysz, körültekintést követel, precizitást és óvatosságot. A boszorkány vagy inkább boszorkányok azért kellenek, hogy a kapott, megfelelő utasításokhoz ragaszkodva, nagy erejű rituálét hajtsanak végre. Hmm. A herceghez való kizárólagos hűséged, hazugság. Te saját magadhoz vagy hű, a herceget pedig tudtán kívül, csak eszközként használod. - lazán tolom magam el tőle, jobbom tenyerével, pont a szíve fölött támaszkodván mellkasára és nyomva a falhoz. - Szóval? - tettem fel a kérdést, olyan hűvösen, hogy még a levegő is hidegebbnek hatott.
Vendég
Vendég
Csüt. 4 Május 2023 - 19:11
Légió & Morgenath
Alsó ajkát a felsőhöz préselte, vállai megindultak a magasba és aztán aláereszkedtek, miközben arcán olyan gyermeki őszinteség ült ami egyfajta groteszk hatást ért el a benne lakozó démon kontrasztjával. - Azt még egy olyan szépkorú fajzat sem hinné el, mint amilyen te vagy, drága Légió - csusszant ki az őszinte válasszal a szorongató kérdés karjai közül, majd elméje finoman megcirógatta a tudatfalra préselt Ethant, ki amúgy sem érzékelhetett semmit sem az itt történtekből. Nem, Morgenath nem hagyhatta, hogy a fiú tudomást szerezzen a Légiónál tett látogatásáról, így újonnan szerzett emlékeit gondosan lelakatolta és bezárta a szobrászfiú elől. - Lehet, hogy egyszer kedvem támad majd elmesélni egy megbízható és empatikus részednek - villant meg szeme amint Légió tekintetét kereste és úgy fúrta saját pillantását a másik gazdatest jégkék íriszébe, mint aki most rögtön fejest ugrik abba az antarktiszi gyűrűbe és megkeresi azt a romlott lelket ki talán érdemes lehet Ethan Quinn történetének meghallgatására. Morgenath nem hitte, hogy a megannyi nyüzsgő gonoszságból talán egy alkalmas jelöltet is találna legféltettebb titkának megosztására. Morgenath művészi készséggel hajlítgatta úgy az igazságot, hogy sosem változtatta azt hazugsággá, csupán mindig azon oldalát mutatta a külvilág felé amely a legszebben verte vissza társasága fényét. Pontosan egy diszkógömb hatását keltette: a démon szétzúzott mindent mi az útjába került, csak, hogy a millió darabra szétrobbant üveg a lehető legdíszesebben ragyogjon abban a fényben mit mások vetettek rá. Tudta, hogy létezik egy olyan szilánk amely tetszetős lesz majd annak kivel összesodorja a szél és szinte önnön magát kihívva igyekezett újabb és újabb módot találni arra, hogy sose kelljen füllentéssel mentenie az irháját, ezzel pedig szinte mindenki más orra előtt lebegtette a nyilvánvalót anélkül, hogy azok ráeszmélhettek volna. Morgenath mosolyogva figyelte ahogy Légió újabb habpamacsot távolít el szemrevaló gazdatestéről és a kád karimájának dőlve egyetértően hümmögött. Talán a vízből áradó kellemes meleg volt az amely minden görcsösségét feloldotta arra vonatkozóan, hogy legbriliánsabb formáját hozzá nálánál idősebb fajtársa előtt. Pontosan értette mire gondolt a démon amikor kiragadta mondandójából a kizárólagosságot. Megvárakoztatta hát. Fejét oldalra biccentette. - Nem nehéz a kizárólagosság, ha a herceg és saját érdekeim egy síkon fekszenek - érintette meg mellkasát szegycsontjánál mint aki hízelegve meghajtja magát parancsolójának neve előtt, de szeme hamisan csillant. Nem volt oka elárulni Mephistót, de ez nem is volt egyenlő azzal, hogy élete végéig érdekében állt szolgálni őt. Légió ősibb volt annál, hogy megvezethesse őt hűségét illetően. Egy démon amúgy is okkal került a poklokra, Morgenath pedig egyszer régen már elárulta felettesét... Így, hogy gondolatai elkalandoztak hirtelen felidézte maga előtt eredeti porhüvelyét. Maradványai még most is az ókori Róma földjében nyugodtak arra várva, hogy új életre keltse őket egy arra méltó boszorkány. Így ahogy Légió gazdatestéhez ért, szinte elképzelte amint hasonló forróság önti el saját húsának tapintásával. Elpusztíthatatlan lesz majd. Kifogyhatatlan és örökké létező. Mancsszerűen és puhán húzta vissza a kezét fajtársa méltatlankodására és lapos pillantást lövellt Légió felé. Akkor is így sündörgött volna a még nála is nagyobb hatalommal bíró démon körül, ha az azonnal a torkának esik. Túlságosan régen létezett már ahhoz, hogy ne dörgölőzzön azok lábához kik inspirációt szikráztattak elméjében. Ám Légió csak megindult felé, Morgenath pedig az ember ölébe olvadó macska helyett olyan merev és mozdulatlan alakká változott mint Ethan remekbe szabott szobrai. Ellenkezés nélkül tűrte, hogy a másik gazdatest megérintse mellkasát, ellentmondást nem tűrve hátrálásra késztesse és végül a fürdőszoba kellemetlen hideget sütő, a párától mégis nyálkás csempéjének tolja. Légió hőtől lüktető gazdateste egyszeriben kedvesen és sikamlósan tapadt az övére, a két szélsőséges hőmérséklet keresztpontjában állva pedig kővé dermedtek izmai. Tekintete elszabadíthatatlanul fonódott Légióéba és míg korábban szinte látta magát ahogy fejest ugrik a gazdatest jeges pillantásába, most valósággal fölé tornyosult a felkorbácsolt tenger, azzal fenyegetve, hogy porrá zúzza. Az odabent tanyázó megszámlálhatatlan lélek vergődve kapaszkodott belé és bármelyik halandó azt hihette volna, hogy talán miszlikbe szaggatják Ethan Quinn porhüvelyét. Ahogy a testben tanyázó démonok láthatatlanul kiömlöttek Morgenath-ra, úgy azok fizikai része is betakarta Morgenath-ot. Légió szórul szóra kiolvasta belőle minden régóta dédelgetett álmát és ezzel együtt végtelen gyengédséggel pásztázta végig Ethan vonásait. Morgenath szinte még bele is tartotta arcát a vizsgálatba, ha már egyre esélyesebbnek tűnt annak lehetősége, hogy Légió bekebelezi, vagy a föld színéről mind őt, mind a megszállt fiút a másvilágra küldi. - Hupsz - hagyta el az ajkait végül az első reakció a vád elhangzása után, vállai mentegetőzve rándultak meg, csípője Légió pucér gazdatestének medencéjéhez feszült - Lehet, hogy rossz voltam - mosolygott és ez a mosoly most először nem angyali, de végtelenül ördögi és romlott volt. Légió tenyere megindult Ethan érzékeny testrésze felé és Morgenath immár teli szájjal vigyorgott, fajtársa pedig magába fullasztotta. Nem volt hová kihátrálnia a tetemrehívásból. - Melyikhez lenne több kedved... - csillant a szemében egyfajta ősi csibészség és lázas izgalommal derült fel arca - Légió...?
Morgenath nem is tűnik akkora talpnyalónak, mint elsőre tűnik a szemünkben. Elég szórakoztató, kellemes a hangszíne és van a szemeiben valami különös ravaszság. valami megfoghatatlan, valami titokzatos. Nem különösebben zavrt, hogy látja, miképpen áztatom meg Georgine testét, mindannyiunknak van valami apró cseprő hóbortja. Miközben ztatom magamat, közli, hogy nagyon drága volt neki ez a gazdatest, jó lenne, ha nem herdálnánk el. - Pontosan, mennyibe is? - tettem fel a kacér kérdést, miközben a kád gőzölgő habjai mögül pillantottam rá. - Igazad van, ezt mégse mondhatod neki. Valami sokal frappánsabb válaszon kell, hogy törjük a fejünket. Nem gondolod? - kérdeztem és újfent felé pillantottam, miközben egy habpamacsot mostam le a testemről.
Ahogy végig nézem, hogy körbefordul, az alsó ajkamba harapok, tetszik, hogy zokszó nélkül engedelmeskedik és még nyújtózik is hozzá. Hát, nem édes? Olyan, mint egy nagyranőtt és két lábon járó macska. Kedvünk támadna berántani a kádba, magunk mellé, de most nem lehet. - Kizárólagosan? Szóval elkötelezted magadat és beálltál zászlaja alá, hogy szolgáld minden kérését, kívánságát és parancsát? - megnyomtam a kérés, kívánság és parancs szavakat, miközben lustán néztem, ahogyan megszabadul a pólójától. Szemeim lassan siklottak végig a fiatal, jól karbantartott test hasán és mellkasán. Határozottan bólintottam, amikor Morgenath közölte, hogy a démon úr nem említette, hogy velem dolgozni, amikor peig ujját végig húzta a vállamon, felé fordultam, kezeimet a csípőnkre tettünk. Tetetett sértődéssel, mintha olyasmit csinlt volna, ami tiltott lenne. - Hé! - a mozdulat, az idő múlása és a gravitciónak köszönhetően, testüknről, az utolsó, eddig jótékonyan takaró habpamacs is, kínos lassúsággal, de végül maguk mögött nem hagyva mást, csak vékony nedvcsíkot, lesiklott a testünkről. - Megmondhatod neki, hogy nem fogunk ott gonoszkodni, ahol ő gonoszkodik, de azért jobb, ha elmondod, merre gonoszkodik, hogy véletlenül se tegyem arrafelé a lábamat és egyéb, hasznos testrészemet. - mondtam határozottan és leengedtem a karjaimat. Arra, hogy ne kekeckedjek az Elsőkkel és ne járjak kaszinóba, csak lazán bólintottam. Amikor azonban a boszkányok felőli tervemről kérdezett, határozottan indultam meg felé és gazdatesteink között a távolság, gyorsan redukálódott nullára. Ahogy kezeim a pőre mellkasán állapodtak meg, lazn toltam neki hátát a hideg fürdőszoba falnak, majd alkarunknak feszült mellkasunk és a szemeibe néztünk. Mind a kétezer személyiségem, egyszerre. ősrégi, szinte matuzslemi lelkes sodra pillantott rá. Egy pillanatig még én sem tudtam, hogy fel akarom falni a lelkét, hátha ő is egy lesz a többi közül vagy éppen ... valahogy másutt falnám fel.
- Ezt nem ő kérdezte! Ezt a boszorkányos dolgot, nem a herceged akarja tudni, hanem te magad szeretnéd ismerni a szándékainkat a boszorkányokkal! - még mindig a szemeit fürkésztem. Alkarjaink lassan kicsúztak mellkasunk alól és formás kebleim feszültek neki, férfiúi mellkasának. - Neked valamilyen, ritka terved van a boszorkányokkal és nem a közönséges érdeklődésünk a varázsnépesség felé. Ha nem így lenne, akkor bizony, bizony nem érdekelne, hogy mit tervezek velük, hiszen szokvány megszálunk egyet, ravaszkodunk valamelyikkel trükkökhöz, nem kell tudnod, hogy mit tervez egy másik ősöreg lélek. - mondtam és ahogy karjaink teljesen kicsúsztak kettőnk közül, a gazdatesteink melege jól eső érzéssel árasztott el minket. Jobbom kinyúlt felé s végig simította halántékát, majd ujjaim játékosan csúsztak végig az arcán és állának élén. Pillantásunk, még mindig az ő pillantásába volt elmerülve. - Valami olyasmi jár a fejedben, amit neki sem említettél meg, ugye? Mennyire álnok, alattomos és sunyi vagy te. - mondtam szinte kéjsóvárogva, amitől sokkal inkább hatott dicséretnek, semmint szidalmazásnak. - Segítséget remélsz, vagy csak el akarod kerülni a konfrontációt velem? - kérdezem és balom lassan a lágyéka felé siklik, hiába ott a nadrág, meleg tenyerem, finoman csúszik a vásznon keresztül is érzékeny pontja fölé.
Vendég
Vendég
Vas. 23 Ápr. 2023 - 23:54
Légió & Morgenath
Morgenath szusszanásszerű nevetéssel kísérte Légió első szavait és játékosan oldalra biccentette fejét. Épp olyan természetellenes ráérősséggel mérte fel a választott gazdatestet ahogy a tanácsadó tette azt ővele. Leskelődő szemek számára ez már önmagában hátborzongató élmény lett volna, de a szokatlan szóváltás még a legbátrabb tudatlanok hátán is borsódzást idézett volna elő. Ez a méregetés olyan rituálé volt melyhez Morgenath már hozzászokhatott az évszázadok során. A státusz fenntartásához az is hozzátartozott, hogy ki milyen emberi porhüvelyt tudott megkaparintani magának a föld színén és meg kellett állapítania, hogy Légió ezúttal sem érte be kevesebbel mint amiről azt gondolta, hogy pozíciójánál és koránál fogva megilleti őt. A nő vonásai nem voltak ismerősek számára, azonban ez nem zárta ki, hogy a halandó tősgyökeres Rose Harbori legyen. Morgenath amúgy is meghúzta magát amióta megkezdte fészeképítését Ignacio Slater bőrében. Morgenath torkából dorombolásszerű hang áramlott kifelé Légió frappáns válaszára és úgy lépett a küszöbön belülre mint aki egyenesen hazajött. Az utasításra könnyed mozdulattal kibújt bakancsából és azt a szemmel láthatóan azoknak kijelölt helyre tette, kibújt kabátjából ami az álca elengedhetetlen kelléke volt és még épp idejében fordult meg ahhoz, hogy láthassa amint Légió gazdatestéről leomlik a hálóköntös és feltárul az Istenteremtette hús. Öklét szövetnadrágja zsebébe csúsztatta és a szétfröccsenő sötétségben tökéletesen tájékozódva követte fajtársát a kiáramló hő és pára forrása felé. Morgenath nagyon szerette a fürdőzést. Nem is - Morgenath gyengéi közé tartozott a fürdőzés amit még római polgárként kedvelt meg és mindig is úgy emlékezett vissza emberként leélt éveire, hogy legremekebb tervei a forróságban ázva fogannak meg agyának legsötétebb bugyraiban, így inspiráció gyanánt gyakran eresztette tele vízzel Ethan kádját és fejét hátradöntve bámulta a plafont. A stimuláló beszélgetések felettébb hiányoztak neki, hiszen azóta sem gyúlt olyan szikra elméjében amilyen Caligula meggyilkolása volt, de hangosan soha el nem ismert tényként kezelte, hogy a jövő aprólékos szövögetéshez mindenekfelett megfelelő mennyiségű és minőségű testáztatásra volt szükség. Irigykedve figyelte ahogy Légió azzal a lendülettel mászik be a kádba és merül alá, a vágytól még alsó ajkát is megnyálazta, arcán egyfajta angyali derű ült. - Jaj, Légió - sóhajtotta, vállai megemelkedtek és tekintete fátyolosan veszett el a teret megtöltő gőz bámulásában - Mint tanácsadó a tanácsadónak, már ha megengedsz ennyi bizalmaskodást: ennél sokkal kevesebbért is visszaküldtek már a Pokolba. Gazdatest nélkül pedig nem lehet ázni - mutatott rá ujjával az ázás konkrét tevékenységére - Ezt az utat megspórolhatnád kettőnknek. Nagyon drága volt nekem ez a gazdatest - simított végig Ethan mellkasán, aztán a mozdulat ugyanúgy a zsebében végződött. Ha Mephistopheles fenyegetve érezte volna gondosan kialakított pozícióját a városban, hát először őt küldte volna a forrás kiiktatására. Az ügy ennél azonban bonyolultabb végkimenetelt rejtett magában: Légió túlságosan magas pozícióban volt ahhoz, hogy Mephistopheles csak úgy a Pokolba "deportálja". Morgenath látott már hasonlót démoni léte során és már kiterjesztette ragaszkodását Ethan teste és Ignacio vagyona kettősére. A felharsanó utasításra kihúzta kezét nadrágja zsebéből és kezét hanyagul széttárva lassan körbefordult a sarkán. Meg sem rezzent az újabb rituáléra. Elvégre ő már mindent láthatott Légió gazdatestéből. - Kizárólagosan - hajtotta meg magát a következő kérdésre adott válasz elhangzásával. Ezt igen fontos volt kihangsúlyoznia. Régen megégette már magát a kettős ügynökök veszélyes szerepvállalásával. Valahogy kedvére volt a "vén szivar" megnevezés, szája sarka pedig az angyali derűből még feljebb kunkorodott. Szórakoztatta Légió, hisz' egy démonnak oly' kevés őszinte szórakozása lehetett ha szabadságát saját céljai megvalósításának áldozta. Elnevette magát a felé dobott habon és ahogy utána kapott mintha egy műegérrel játszó macska mozdulatát elevenítette volna meg. Hogy Légió kedvére tegyen, a pólóját nyakánál fogva ragadta meg azon minutumban, hogy azt a démon parancsba adta és lehúzta magáról a ruhadarabot. A földön végezte zoknis lába mellett. Ethan teste fiatal volt, edzett a fizikai munkától és Morgenath elővigyázatosságának köszönhetően jól karban tartott. Megérezte bőrén a vízből áradó hőt és az élvezetek fokozására nyújtózott egyet. A nyújtózást befejeztével leguggolt a kád mellé, megtámaszkodott rajta ahogy nem sokkal korábban Légió tette és beletartotta arcát a kiáramló melegbe. Miként a démon magára csurgatta a vizet, úgy néhány csepp az arcán landolt, s szemét lehunyva élvezte a bizsergést. Türelemmel és szótlanul hallgatta végig Légiót, tekintete hol a vízfelszín hullámzó csillogását követte, hol a csupasz gazdatest porcikáit elemezte. Tetszett neki amit Légió mondott, minden szavával csak egyre több láthatatlan terhet vett le válláról. A kikászálódó mozdulatokra felállt a guggolásból és helyet adott a távozónak. Fejcsóválva nézte a szinte érintetlenül hagyott vizet és már el is képzelte benne magát. Csak akkor vonta el tekintetét és függesztette vissza Légióra amikor az befejezte mondókáját és visszakérdezett. - Egy szóval sem említette, hogy együtt dolgozna veled - biccentette oldalra a fejét és heccelő mosolyt villantott - Tudod, én lényegesebben keveset beszélek és nem terhelem szegény gondokkal küszködő hercegi elméjét - egy lépéssel levágta a kettejük közti távolságot és ha Légió nem húzódott el akkor végighúzta mutatóujját annak nedves vállán mint aki még szokja, hogy bugyortársa immár megfogható alakban létezik - De valószínűleg ha tudná, hogy mennyire unod a végeláthatatlan gonoszkodást akkor a maradék érdeklődését is elveszítené. Mert a hercegnek már megvannak azok a bizonyos "körei" ahol kialakította gonoszkodási szokásait. Ha Légió megindult a fürdőszobából, hát ráérősen követte. Pólója a padlón maradt. - Az Elsőket ne nagyon macergáld és ne tedd be a lábad a kaszinóba - közölte olyan könnyedséggel mint aki felvilágosítja a másikat, hogy másfeles tejből nem lehet kávéhabot készíteni - Mik a terveid a boszorkányokkal? - nem várta meg amíg Légió maga tárja fel, hogy keres-e magának segítőt avagy sem, de ez mindenekfelett a legjobban érdekelte Morgenath-ot, hiszen ő maga még nem kaparintotta meg azt amire olyannyira vágyott...
Akármennyire is fárasztó volt számunkra, efféle földi hívságokkal tölteni az időt, de muszáj voltam rendesen odafigyelni arra, hogy Georgine testét, még hosszan használhassam. Mindjrt kezdődött az egész azzal, hogy elkezdtem dolgozni a rendőrségen, hiszen valamiből élni kell és fizetni azokat az ostoba számlákat. Engem pont nem érdekelt a villany vagy víz, de végezetül rájöttem, hogy sokkal bulibb megáztatni a testet mielőtt elmegyek bárhová is és jó buli frissen illatozni. Az evésről nem is beszélve, elvégre ennek a testnek szüksége van arra, hogy táplálékot vigyünk be. Szóval, miután megvacsoráztam, úgy döntöttem, hogy lemosom testünkről a port, holnap sokkal macerásabb lenne még több időt tölteni a fürdőszobában, hogy olyan, mocskosul vonzóvá tegyük testünket, hogy a halandók leforduljanak a székről. Nem utolsó sorban, még mindig imádtuk legújabb testünket.
Már fürdőköpenybe voltam, bár, tekintve, hogy nem tudok megfázni és pont nem érdekel, ha valaki kukkol, ezt csak a formaság kedvéért vettem fel, és indultam el a fürdőszoba felé, hogy megmártózom, amikor alig hallhatóan, de valaki kopogott. Bosszúsan torpantam meg a fürdőszoba ajtajában, hogy bejárati ajtó felé forduljak. Ki lehet az ilyenkor? Tettem fel magamban a költői kérdést és felkapcsoltam az előszobai lámpát, ami azonnal villogni kezdett. Ez persze, nyilvánvalóan az én hibám, elvégre egy démonnal kell az elektromosságnak osztoznia ebben a házban, de üsse kavics, egy lámpa villogását még hajlandó vagyok elviselni. Neme különösebben húztam magamon szorosabbra a fürdő köppenyt, amikor résnyire nyitottam az ajtót. És ekkor ...
- Persze fiam, beléd is. - mondtam lazán, miután a helyi sötétség hercegének lótifutija, sikeresen végig mondta, amit akart. Végig néztem rajta röviden, pillantásom fürgén siklott végig, fiatal testén. - Nagyon cuki vagy, de sajnálattal kell, hogy közöljük, hogy nem veszünk semmit. Ha még akarsz mondani valamit, akkor gyere beljebb. Ne sározd össze a padlót! - mondtuk, azzal elindultunk visza a fürdőszoba felé, miközben az előszobában laza, könnyed mozdulattal szabadultunk meg a fürdőköpenytől, amely lágyan siklott le, Georgine formás, remekbe illő testéről.
Az előszobában lekapcsolatm a villanyt, nem kell itt pislogjon az agyamba, két démon már bőven sok, amit ez a ház képes elviselni. Nyugodt léptekkel haladtunk a fürdőszobába, hogy a kádban már éppen elég mennyiség gyűlt össze, hogy beleáztathassuk magunkat. Könnyed mozdulattal léptem bele a meleg vízzel telt kádba, hogy elmerülhessek a lágy, kényeztető érzésben. Alábuktam, hogy a víz teljesen elfedett, majd, amikor ismét feltűntem a vízből szólaltam meg. - Előre jelzem, ha azért vagy itt, hogy arról kérdezz, mégis miért járok megint két lábon a Földön, akkor már távozhatsz is. A hercegednek nem kell tudnia, hogy mik a céljaink, de nem azok mint neki és valószínűleg nem is fogjuk keresztezni az övéit. - úgy fordulunk, hogy két kezemmel megtámaszkodhassunk a kád szélén és az állunkat a kezeinkre téve pillantunk rá, mintha ezernyi személyem közül, bármelyiket is érdekelné, a srác. - Fordulj körbe! - harsan a hangunk, ellentmondást nem tűrően. Mégis valami különös kedvességet áraszt magából. - Szóval te most a vén szivarnak melózol? - tesszük fel a kérdést, miközben még mindig állunkat a kezünkön támasztva figyeljük a srácot. - A pólód, vedd le! - telibe dobom egy habfürdő labdával. - Rettentő unalmas a végeláttatlan gonoszkodás. Nincs benne semmi izgalom. - mondom, miközben visszadőlük a fürdőkádba. Kezeimmel lassan locsolom magamra meleg vizet és élvezem, ahogy a hullámzó folyadék melegíti. - Úgy nagyjából ötszáz évvel ezelőtt untuk el magunkat és lestük a lehetőséget, hogy végre kimászhassunk abból a gödörből. Most pedig végre itt vagyunk! - jelentem ki és a lábaimat kiteszem a kád szélére. Felé fordítom az arcomat és ránézek. - Mondd meg a főnöködnek, hogy Légió nem mászik bele a dolgaiba, ha keresztre feszít negyven ovodást, sem fogunk különösebben érdeklődést mutatni, a tervei iránt. - kimászok a fürdőkádból, nem foglalkozva azzal, hogy nincs rajtam ruha. A hab jótékonyan takar mindent, amit az emberek takarnának. - Azt is közölheted vele, hogy eszünk ágában sincs neki dolgozni, nincs olyan szerződés, alku, ajánlat, amire igent mondanánk. Ez lesz az egyezségünk alapja. Ő nem zavar engem és én sem zavarom az ő köreit. - ruganyos léptekkel sétáléok el mellette, ki a fürdőszobából. - Van még valami? - teszem fel a kérdést, mikor megtorpanok és a vállam fölött átnézek az irányába.
Vendég
Vendég
Vas. 16 Ápr. 2023 - 15:24
Légió & Morgenath
A sár cuppogott vastagtalpú bakancsa alatt amint a parkon átvágva maga mögött hagyta Ethan stúdiójának mindig csendes és idilli környékét. A kora tavaszi eső monoton folytonossággal szemerkélt a narancssárgára festett fellegekből, a fényszennyezés egyenesen pokolbéli színekbe festette az egész világot. Nosztalgikus óra ez egy testvér üdvözlésére, gondolta Morgenath és a tudata falára préselt Ethan nyakán csak annyit lazított, hogy az egy szemvillanásnyi időre saját maga is értelmezhette a baljós hangulatú éjszakai égboltot. Róma is pontosan ugyanígy nézett ki egyszer... Morgenath lénye teljes súlyával visszalépett Ethanre és megint elszorította annak minden érzékelését. Néhány óra és visszakapod a világot, fiú, intézte hozzá a szavakat, habár tudta, hogy az már a tudattalan létezés végtelen és fény nélküli vákuumába szorult. Az utcai lámpák sorra indultak pislákolásnak amint Morgenath megközelítette őket, aztán reszketésük abbamaradt ahogy eltávolodott. Avatatlan szem is könnyen végigkövethette volna útját a kihalt utcákon, az elektromos zavar jelzőtűz rendszere szinte vészriadót fújt minden kóborlónak, ki szembe jöhetett volna vele. Ez a macska azonban nem vadászni indult. Legalábbis nem egerekre. Lehajtotta fejét, hogy az arcába szitáló esőtől menedékre lelhessen és olyan árnyékszerűen tette meg az utolsó háztömbnyi sétát, hogy szinte lehetetlenség lett volna kiszúrni egy cél nélkül bámészkodó számára. Végül olyan hirtelen állt meg és surrant be az egyik ház kapuján, hogy a környező fűszálaknak még lelapulni sem volt idejük. Kissé bosszúsan rázta meg lábát, hogy megszabaduljon a talpára ragadt nedvességtől és emberi fül számára érzékelhetetlenül kocogtatta meg a bejárati ajtó fáját. Alig volt több némi kaparásnál, de tudta, hogy egy démonbirtokolta gazdatest füle ennél jóval kevesebbet is befogna. Lopva a válla fölé lesett kabátja csuklyájának oltalma alól. A város néma volt és mozdulatlan. Ahogy hangokat hallott az ajtó túloldaláról máris visszakapta fejét és ragadozói pillantását a résben megjelenő démonba mélyesztette. A gyermeki arcra kiülő cinikus mosoly groteszkké varázsolta vonásait. - ...és a sötétség uralkodjon és tartsa meg gyermekeit minden gonoszságban, míg Júdáspénzt nem fektetnek minden gazdatestünk becses szemeire - fuvolázta a hátborzongató köszöntést - A herceg nem bírt tovább várni köszöntéseddel, de sürgős rombolnivalója nem engedte elszakadni személyes üdvözlésedre... Légió. Nem e világi mozdulatlansággal állt a lábtörlőn és nagymacskák türelmével várta, hogy bebocsátást nyerjen a küszöbön túlra.
Kezdőlap
