Ha valaki megkérne egy AI-t, írjon le neki egy átlagos latino férfit, a leírás alighanem teljesen megfelelne Niconak, már azután, hogy az AI kioktatta őt a sztereotipizálás veszélyeiről. Nico nem különösebben feltűnő jelenség; 176 centiméteres magasságával abszolút átlagos, már-már short king, szeretné azt mondani, hogy csak a géneknek köszönhetően nem hízik és van gymbro testalkata, de sajnos inkább a hobbik hiányából és stresszből pánikszerűen fakadó edzéshez és a tizenkét éves kora óta végzett fizikai munkához köthető.
A feje környékén pozitívum az egészen élesre sikeredett álla, negatívum a furcsán tunyacsápos orra, valamit valamiért. A hol leborotvált, hol kinövesztett, gének által gyérre tervezett arcszőrzetére nincs mentség. Annyira bosszantóan átlagos egyébként, hogy a szemszíne majdnem tökéletesen olyan sötétbarna, mint a hajszíne, a nézése meg legfeljebb azért intenzív, mert hajlamos csak úgy bambulni, amitől úgy fest, mintha a legjobb módszert próbálná kitalálni arra, hogyan csomagoljon be egy olajhordóba. Határozottan éles változást jelent, ha mosolyog, olyankor a másik, a hangos és szivélyes sztereotípia megtestesítőjének tűnik.
Az egyetlen jó dolog amit a "stílusáról" el lehet mondani, hogy kopásig csak otthon hordja a ruháit, és oda tud figyelni arra, hogy ne három számmal nagyobb nadrágot vegyen, mint kéne, csak azért, mert az volt elöl. Az ékszerekhez nem ért, se máson, se magán, de vallásos révén hord egy apró arany keresztes nyakláncot.


Jó tulajdonságok:
- Elfogadó: Több rétegű, mint a hagyma. Egyrészt elfogad másokat; főleg azért, mert nem érzi saját dolgának ítéletet hozni, ahhoz túl sok van a saját számláján. Ez nem jelenti, hogy ne lenne véleménye bizonyos dolgokról, de nem gondolja, hogy mások kötelessége volna az ő személyes eszmerendszerének megfelelni. Másrészt elfogad dolgokat; elfogadja, hogy vannak rossz napok, történnek rossz dolgok, léteznek rossz emberek. Nem szokása igazságtalanságot, egyenlőtlenséget vagy bármi mást kiáltani, csak benyeli és megy tovább. Napi tíz-tizenkét óra munka mellett nem is férne bele.
- A tettek embere: Nem mondhatni, hogy ne gondolkozna, mielőtt cselekszik – sőt –, de miután egy ötlet megszületett a fejében, dolgozni kezd érte, megteszi az első lépést, lenyomja az első számot a telefonon. Nem ambíció vagy türelmetlenség hajtja, csak nem látja értelmét tovább kertelni, ha cselekedhetünk is és közben majd aggódunk.
- Megbízható és kitartó: Biztos lehetsz benne, hogy ha felhívod péntek este, fel fogja venni a telefont, és abban is, hogy ha azt mondja, holnap ránéz a csapodra, tényleg rá fog nézni. Fontos számára a belső integritás, ezért nem is ígér dolgokat, amiket nem tervez betartani. Ugyanígy, ha valami nem sikerül neki, elismeri, és kezdi újból, ha nem elégedett, nekifut újra. Épp csak egy kicsit maximalistább a kelleténél.
- Nyugodt: ... most már. A vérmérséklete sosem volt heves, ezért is viselte nehezen a harapás utáni éveket. Olyan egy kicsit, mint egy csendesen csobogó patak valahol az erdő mélyén, segít a maga kis ökoszisztémájában, de ha nem keresed külön, ha nem figyelsz oda rá, elsuhansz felette. Nem beszél hangosan, sőt, sokszor egyáltalán nem beszél, és nem húzza fel magát azon, ha valaki sértegeti, mert egyszerűen nem teheti meg. Abszolút tudatos döntés a részéről, hogy ezeket az érzéseket elzárja.

Rossz tulajdonságok:
- Pesszimista: Ő persze realistának hívná magát, és az esetek nagy részében igaza is lenne, de ha ráül az a bizonyos hangulat, képtelen pozitívan látni a jelent és a jövőt. Hajlamos néha borongani, bár a depressziós időszakát már maga mögött hagyta. A belenyugvása is sokszor inkább kilátástalanságból születik, mintsem magabiztosságból.
- Hős-komplexus: Talán diagnosztizálni nem lehetne vele, de hajlamos azt gondolni, ő jobban tud dolgokat másoknál, még ha egyébként ezt nem is kötné az orrukra, és túlzottan nyomulósan ajánlani fel a segítségét. Nehezen állja meg, hogy ne akarjon jobbítani mások életén, akkor is, ha nem kérnek belőle; van ebben egyfajta arrogancia és túlkompenzáció, nem pedig önzetlenség.
- Merev: Nem szervezi meg az élete minden percét, de van elképzelése arról, mi hogyan fog zajlani, és nehezen tér el a tervtől, azt túl impulzívnak tartja. Hajlamos irritálttá válni, ha mégis erre kényszerül, a feszültsége pedig magába vonulásban jelenik meg. A merevsége másik aspektusa a vallás is, amelybe minden szerzett tudása ellenére kapaszkodik, pedig néha ő se tudja, mit gondol róla. Kifejezetten feszülten tud reagálni arra, ha valaki ezt túl sokáig pedzegeti.
- Bizonytalan: Hiába szeret cselekedni, önmagát illetően tele van kételyekkel. Alapvetően elég negatívan látja saját magát, nem gondolja, hogy eleget tudna adni, hogy eleget tud tenni, hogy túl sokat érne vagy fontos szerepe lenne, ellenben hajlamos piedesztálra emelni másokat, túl könnyedén is. Nem nehéz befolyásolni, manipulálni, és még ha valahol tudatában is van a dolognak, nem tesz ellene; azzal ellent kéne mondania.


Alapvető esetben a legtöbb emberrel jól kijön, nem szeret megosztó személyiség lenni – az egyetlen embertípus pedig, akiket nem kedvel, épp azok, akik büszkék is megosztó létükre. Nem szereti keresni a túl polgárpukkasztó emberek társaságát sem, bár az asszertivitást határozottan kedveli. Szereti, ha a másiknak határozott véleménye, morális értékrendje van, és ki is áll mellette, és kifejezetten értékeli a szenvedélyt másokban, azt a tüzet, ami belőle némileg tudatosan hiányzik.
Sok ismerőse van, de nagyjából egy barátja sem, ahhoz ugyanis meg kéne nyílni, az meg annyira nem kenyere. Elevickél szívesen az ismertségek farvizén, időnként lemegy inni egy sört egy hosszú nap végén a kocsmába vagy eltölt egy hétvégét a természettudományos múzeumban gardedámot játszva a gyerekei osztályának és a legjobb brownie receptről elmélkedve a másik felnőtt kísérővel, ezzel pedig letudta a kötelező köröket.
Az egyik legfontosabb kritériuma a hűség, mind baráti, mind romantikus kapcsolatokban; nem ő lesz az, aki falaz neked a barátnőd előtt, hogy randira mehess a háta mögött, de az sem, aki randira akar menni a másik háta mögött. Nem szereti a játszmázást és azt, ha nem mondják ki az egyértelműt.
Az egyik legironikusabb az egészben, hogy mindezen véleményét sutba vágja olyanokért, akiket valamilyen okból nagyra tart – elvárja az egyenességet, de a régóta nem működő házasságát a világért sem engedné el, saját magát és a családját is áltatva, pedig már együtt sem élnek; "ideiglenesen", persze. A vak hűsége az egész családjára kiterjed, az öccsének nagyjából bármit elnéz, valahol mélyen legbelül, mert hangosan azért elmondja a véleményét.


Nico harapott vérfarkas, immár lassan tíz éve, amelynek legelső, leghorribilisebb éveit távol töltötte az egész államtól. A mexikói kultúrában van egy idea, egy brujo, varázsló, aki esténként át tud változni valamilyen állattá, legyen az kutya, denevér, bagoly vagy farkas, aki aztán vért szív az emberekből – az anyja mindig csak pogány babonának nevezte, mert varázslat nem létezik, csak az Ördög szava, ami rosszra csábít és megront. A koncepció nem volt idegen számára; arra viszont nem számított, hogy az Ördög egy parkoló bokrából ront rá, csapzottan, egy beázott óvoda mellett egy véletlenszerű augusztusi kedd estén. Ha lett volna lélekjelenléte, talán hozzávág egy rózsafűzért, vagy valami.
Mára megbékélt ugyan a farkasléttel, de sokáig mélységesen gyűlölte - nem is volt más választása, elnézve, hogy az első, véletlen átalakulása valaki életébe került. Semmiközepe, Oklahomában nem volt senki, aki megtanítsa a helyes módra, csak a semmit érő ima, a láncok a pincében, meg az anya sírásának visszhangja, már ameddig egy vadászcsalád a nyomukra nem akadt, hogy az egész családot elűzze a városból.
Egy időben még gyógymódot is kerestek – az utolsó közös projekt az öccsével, szinte nosztalgikus –, és élete legmélyebb pontja volt, mikor rájött, hogy ez megváltoztathatatlan. Az egyetlen pozitívum, amelyet a farkaslét számlájára tud írni, az a tény, hogy ennek köszönheti a felesége megismerését is, aki ugyan egyetemre ment távol, de született vérfarkasként a családja és ő megfizethetetlen támogatást nyújtottak neki a kezdeti időszakban.
A saját farkasával talán többé-kevésbé megbékélt, de nem tudja tagadni, hogy előre aggódik a közös gyerekeik sajátja miatt.
Ez (is) hozzátett a szeparációjukhoz, amelyet követően Nico külön költözött fél éve, Morgan pedig visszatért a családjához. Omegaként éli a mindennapjait, igyekszik senki lábujjára nem lépni, de a távolságát is megtartja a helyi falkától. Nem tudja kényelmesen érezni magát olyanok között, akik kevésbé élik meg nyomorúságosnak a vérfarkaslétet, mint ő – épp emiatt más omegák társaságát viszont szívesen viseli.

A terapeuta irodájában csend honolt, egyedül a légkondicionáló duruzsolt a sarokban. Máskor talán meg is nyugtatott volna, de a lábamba látszólag ezer méh búgása költözött, képtelen voltam abbahagyni a döcögtetést, és csak arra tudtam gondolni, minek valakinek légkondicionáló Delaware-ben? A húsz fokban?
A szoba közepén egy nagy, katalógusból rendelt szövetkanapé terpeszkedett, szembe vele pedig, abban a félig kényelmetlen szögben a két szék egymástól karnyi távolságra, amiben én és Morgan ültünk. Nem tudom, mikor született meg a konszenzus, hogy Mi ülünk a székbe, míg Dr. Patel helyet foglal a kanapén, de biztos vagyok benne, hogy Morgan kezdeményezte. Éreztem, hogy szívta be a levegőt, ahányszor véletlen hozzáért a karom, mikor a kanapén ültünk.
Dr. Patelnek gyógyszer és valami citrusos üdítő szaga volt, az órája pedig kezdett lemerülni, mert hallottam a tikkelését. A kanapé mögött húzódó íróasztal mögötti falon, mint sikere bizonyítéka, a megannyi diploma, bizonyítvány, fotó sikeres helyzetekben. Mellette egy nagy parafatáblára tűzve különböző minőségű és méretű fotók és levelek, azoktól a pároktól, akiken segített, hálálkozás, ajánlás, jókívánságok. Eszembe jutott, mi lesz azokkal, akiken nem tudott. Az ő leveleiket hova rakja?
– Köszönöm, hogy bejöttek – kezdte a minden bizonnyal jól megszokott frázissal a nő. – Kezdjük azzal, hogy mindketten elmondják, miért vannak itt.
Morgan kiegyenesedett a székében, mély levegőt vett, a nyakláncai összeütődtek a pamutpólón. – Problémáink vannak a kapcsolatunkban – kezdte, némileg bizonytalanul. Kihallottam mögüle a már megint-et, amit a sorok között hagyott. Már megint itt kell lennünk. – Sokat veszekszünk.
Rám néz, megerősítést vár, úgyhogy bólintok. – Igen, öm... Nehéz volt... Megértenünk egymást újabban. Mintha mindig két külön dologról beszélnénk. – Én például arról, amit épp mondok, ő meg arról, amit épp magában gondol. Honnan kéne tudnom?
Dr. Patel megértően bólint. – Ez valóban frusztrálü lehet. Fel tudnak hozni nekem példának egy nemrégiben történt esetet? Mi volt a konfliktus oka?
Morgan rám néz, és most nem tudom mit vár. Top tizes lista? – Hát, hivatalosak voltunk az egyik barátom vacsorájára két hete, de Nicot az utolsó pillanatban behívták dolgozni. Csalódott voltam, mert nagyon vártam az estét, végre szereztem bébiszittert, és mérges voltam, hogy nem tudott eljönni velem.
Hogy nem akartam.
Nem akartam elkísérni a likantróp grillpartira, úgy érti. Mert, mint minden barátja, Harper és a férje is a falkából került ki. Nem számítottam a hívásra, de megkönnyebbültem tőle, Morgan pedig nem volt hülye, pontosan jól tudta ezt. Csak az nem fért a fejébe, hogy nem miatta könnyebbültem meg, és nem akart meghallgatni.
Próbáltam újra helyezkedni a székben, de hirtelen sehogysem volt kényelmes. – Próbáltam megmagyarázni, hogy nincs választási lehetőségem, dolgoznom kell, de csak mérges lett és nem hallgatott meg.
A terapeuta Morganhez fordult. – Ettől hogy érezte magát?
Morgan vállat vont. – Nem tudom. Csak... Csalódtam és úgy éreztem, nem törődik az érzéseimmel.
De hát dolgoznom kellett, akarom közbe vágni. Dolgozni, hogy legalább az új kádat ki tudjuk fizetni végre. Beharapom a számat, és vagy valóban fémes ízt érzek, vagy sztrókot kapok.
– És Ön hogy érezte magát ettől, Nico?
– Mintha nem bízna bennem. Mármint, mintha... Érti. Azt gondolná, hazudok, vagy csak kifogást keresek.
Mert azt is tetted. Csak véletlen volt. Néha úgy érzem, tényleg ő szól a fejemben, nem a lelkiismeretem.
Dr. Patel előre dőlt, a fejét kissé oldalra döntötte. – Úgy tűnik, sok az elbeszélés önök között. Morgan, mikor feldúlttá vált, megpróbálta megmagyarázni Niconak, mit érzett, vagy csak mérges lett?
Morgan sűrűn pislogva hezitált. – Azt hiszem, csak mérges lettem. Nem mondtam el, miért, csak... vagdalóztam és megsértődtem.
– És ön, Nico? Amikor Morgan mérges lett, próbálta megérteni, miért, vagy csak védekezni kezdett?
Sóhajtva dőltem hátra a széken, tehetetlenül dobva fel a kezeim; elengedem, mint mindent. – Csak védekeztem, azt hiszem. Nem értettem, miért lett mérges.
Miért nem értett meg.
Dr. Patel elégedetten bólintott, és kihúzta magát. – Nagyon gyakori, hogy a párok így értik félre egymást – mondta. A hangjából egyszerre csilingelt a ne aggódjanak, abszolút átlagosak és az ez akkor négyszáz dollár lesz, köszönöm. – A kulcs az, hogy megtanuljunk effektíven kommunikálni, még akkor is, ha mérgesek vagy frusztráltak vagyunk, ahogy azt az egyéni alkalmaikkor is mondtam. A következő alkalomra elmondok néhány gyakorlatot, amit el tudnak végezni; szeretném, ha alkalmaznák őket a legközelebbi vitás helyzetüknél.

* * *

A madarak gondtalanul csicseregtek a tölgyfán a parkoló végében. Az ő pénztárcájuk biztos nem most lett könnyebb három napi fizetéssel; azt gondolnám, hogy megérte, értünk, de ahogy a járdán megállva Morganre pillantottam, láttam még mindig rátelepszik az a nagyon is ismerős felhő.
– Nem tudom, ez hogyan tud működni, Nico – mondta csendesen, majdnem megtörve a hangját. – Hónapok óta próbálkozunk és semmi sem működik. Talán itt az ideje belátni, hogy ez csak... Ez ennyi volt.
Az első alkalommal, mikor utalt erre, a végünkre, megfagyott az ereimben a vér. Mostanra szinte elvesztette a jelentőségét, ami valahol még rémisztőbb volt. – Én nem akarom ezt gondolni. Szeretlek, és tudom, hogy...!
Utána nyúltam, de ő csak hátra lépett, védekezőn emelve maga elé a kezeit. – Tudom, te tudod, te mindig tudod, hogy csak próbálkoznunk kell...!
– Ugyanezt mondtad nekem is, mikor...
– Az nem ugyanaz. – Éles hangon szakított félbe.
– Persze, nem pontosan ugyanaz, de pont olyan kilátástalannak gondoltam akkor...! – A szeme meresztésével próbálta jelezni, hogy "ki ne mondd". Mintha nem tudnám, mintha nem élném évek óta ugyanazt, mint ő, mintha minden vágyam az volna, hogy világgá kürtöljem, hé, havi egyszer az én bajom is megjön. – Azt hittem, vége az életemnek, hogy vége mindennek. Te pedig azt mondtad, csak dolgoznom kell rajta, próbálkozni, akarni...!
– Az akkor sem ugyanaz – rázta meg a fejét, aztán megfordult. Egy pillanatra azt hittem, egyszerűen elsétál és ott hagy, és lehet, hogy ő is. De csak egy kis kört tesz, a légzését nyugtatja, aztán megint előttem van, az elszántság keménysége nélkül. Sokaknak jól áll a puhaság, de neki nem. Az ő arcán természetellenes. – Neked magadat kellett elfogadnod. De ez... Az emberek kinövik egymást, Nico. Megesik. Bármit is mond neked az rohadt szentírás.
Nem akartam elhinni, amit mondott, még ha rezonált is bennem valami, valami áruló belső gondolat adott választ az ő kétségbeesésére.
– Ez egyébként sem csak rólunk szól. Mi van a gyerekekkel? Ők szenvedik el legjobban ezt az egészet. Talán nekik is jobb lenne, ha tovább lépnénk.
A keze után nyúltam, mintha azzal, hogy a tenyerem alatt érzem az övét, meg tudnám akadályozni, hogy az életemből is eltávolodjon, úgy, ahogy szeretné. – Nekik is jobb, ha mindkét szülőjük ott van...!
– Nekik az a jobb, ha nem azt látják, apa és anya folyton egymás torkának esik minden hülyeség miatt! – Elhúzta a kezét, én pedig nem próbáltam utána nyúlni. A fülbevalóját figyeltem, ami a válla felett táncolt, újra és újra, minden fejrázásával. – Nem tudom, fáradt vagyok, Nico. Nem maradt bennem elég... ehhez.
– Jó. Menjünk haza, aztán később megbeszéljük.
– Igazából... Lehet, hogy jobb lenne, ha nem jönnél haza. Egy rövid ideig, amíg kitaláljuk, hogyan tovább.
A "rövid idő" nem egzakt fogalom. Én már két nap után úgy éreztem, túlzás - ő pedig a második hónap után se akart visszahívni.


Eduarda Aranda Torres NJK - ember -  anya
Alona Isabel Morera Aranda NJK - ember -  nővér
Jesús Felipe Morera Aranda NJK - ember -  báty
Juan Elias Morera Aranda játékos karakter - ember -  öcs
Agnese Sofía Morera Aranda NJK - ember -  húg

Morgan Casey NJK - vérfarkas -  (leendő ex?)feleség
Miriam Casey-Morera NJK - vérfarkas - gyermek
Micah Casey-Morera NJK - vérfarkas - gyermek