A szememet forgatom amikor Dax rátesz még egy lapáttal a bedobott poénomra, de azért elvigyorodom. -Borzalmas színész lennél.- csóválom meg a fejem jókedvűen majd amíg még tehetem, kényelmesen elhelyezkedem a kocsi anyósülésén, karomat lazán megtámasztva az ajtón az ablak vonalában, de azért figyelek, ne tapogassam össze az üveget, azért én is ölni tudnék. Szerencsére nem vagyok egy tonna donna, nincs vastag karom, szóval simán megférünk egymás mellett az ablaküveggel. Szórakozottan figyelem a ritkán elhaladó autókat velünk szemben, de amerre jövünk, elég kihaltak az utak. Az emberek be vannak sz*rva az eltűnések miatt, ami azért érthető, ráadásul, vérfarkasként mi tudunk olyat is, amit a mezei halandó nem, így a város természetfeletti közössége ha lehet még óvatosabb. Felröhögök a férfi T-rex mancsos megjegyzésén. Amekkora mamlasz Dax, pont úgy vannak apró kezei, mint nekem szőke hajam. -Megpróbálhatod, viszon figyu. Láttál már kínai meztelen kutyát? Baromi ronda, épp csak itt-ott van a testén szőr. Na, pont úgy fogsz te is kinézni. - villantok felé egy vigyort, ami nem szívélyes, sőt, inkább sugároz félig játékos félig valódi fenyegetést. Azt már nem teszem hozzá, hogy szálanként tépném ki farkasának szőrszálait, álljon csak szemléltetésnek itt annyi, hogy szavaim közben felé eső kezemmel a vállához nyúlok, mutató-és középső ujjammal a nyakáig “sétálok”, majd hüvelyk-és mutatóujjam közé csippentem egy hajszálát, határozott mozdulattal kitépem, majd tenyerembe teszem, és éppen mikor az utolsó szó elhagyja az ajkaimat, színpadiasan arcába fújom a szőke szálat. -Ja, beszélgetni, csak úgy csajosan. Adnék neki néhány…khm, bőr-és hajápolási tanácsot.- uuuu de szívesen ellátnám a baját, és tudom, két barátomnak is viszket a tenyere. Egyszer talán ránk mosolyog a szerencse, de Duncan jelenleg hajthatatlan, magánakcióba pedig nem kezdhetünk sajnos az áldása nélkül. -Hah ez jó terv. Csak rá kell nézni arra a bamba képére, teljesen idióta, simán rá tudnánk venni, hogy ő támadjon meg minket. Többet néztem amúgy ki a Russel gyerekből, minthogy ilyen után kajtat.- ha most nem autóban lennék, valószínűleg köpnék is egyet, de így csak rosszallóan horkantok egyet. A boszorkányok említésére ismét felmegy bennem a pumpa, fejemet ide-oda billentve roppantom ki a nyakamat, ami kellemetlenül visszhangzik az autó utasterében. -Tuti hogy köze van azoknak az idióta seprűn lovagló bosziknak. Gyűlölöm, hogy Dun ilyen gyengekezű ezen a téren. Mikor látják be a többiek is, amit mi már tudunk, hogy ide rendszerváltás kell?-hangom idegesen csattan, mint kb mindig mikor ez a téma felkerül. Piszkosul kéne már valaki más a falka élére de egyelőre úgy néz ki, ezzel a nézettel egyedül vagyunk. Egyelőre! Az út további részét ki-ki a téma emésztgetésével tölti, hamarosan pedig megállunk, én pedig kipattanok az autóból. Mélyet szippantok a természetközeli levegőből, farkasom tombol bordaketrecem mögött, nagyon ki szeretne jönni. Cuccomat az ülésre teszem, matatni kezdek benne úgy, hogy Dax minél kevesebbet lásson ügyködésemből. Ördögi tervem részét képezte, hogy beszálláskor már levettem a kabátomat meg a pulcsimat, de ez szinte észrevétlen volt, elvégre az autóban jó idő volt. Ezen kívül ledobtam csizmámat is, és belöktem az ülés alá, bízva abban, ebből a férfi semmit nem vett észre. A hátizsákban egy kisebb táskába összepakoltam egy váltás ruhát cipővel, szépen a kis tokjában a tőrömmel, amit most kiveszek, és mintha csak a nem létező cipőmet igazítanám lehajolok, és a földre teszem. Érzem a vért tombolni a fülemben, ahogy újra felegyenesedek. -Hé Dax- kiáltok oda neki, és megvárom míg rámnéz. -Verseny a mocsár melletti hajlott fáig. -nem kérdezem, inkább kijelentem egy ravasz csillanással a szememben, majd ruháim szakadásával mit sem törődve farkasom kirobban belőlem, számmal felkapom a földről az odakészített váltást, és rohanni kezdek, dús bundám csak úgy lobog a menetszélben. Nem nézek hátra, jön-e mögöttem Dax, nagy összegben mernék fogadni, hogy önérzete nem bírná el, ha kikapna tőlem.
Minden rutinosan ment – egy újabb ok Dax számára, hogy örüljön a ma esti járőrnek és a körülményeknek is. Nagyon sok pénzt mert volna feltenni rá, hogy Pepper is így volt ezzel, és nem azért, mert a triumvirátusuk a best friends forever féle nyáltengerben úszott volna, passzoló BFF tetkókkal meg minden. Egyszerűen csak rohadtul hasonlóak voltak, közel egyforma habitussal és értékrenddel, ezért olajozottan működtek együtt, mint valami gépezet. Mondjuk a vezérműszíjat meghajtó fogaskerék egy ideje eltűnt a városból, de ha fizikailag nem is volt ott, a kapcsolatot mindig tartották. Pepper pont olyan pontosan lépett ki a ház ajtaján, mint ahogy Dax is érkezett, hogy aztán az anyósülésen elhelyezkedve mindjárt szembesüljön a barátja humorérzékével. Dax felröhögött a tréfarépa kifejezésen és elraktározta magának későbbre. – Okay, Michael – torzította KITT-é a hangját, amikor megkapta a parancsot, rákontrázva egy kicsit Jean szerepére, és megkockáztatva, hogy túltolja a tréfarépát, de hát nem ez lett volna az első és nem is az utolsó alkalom, hogy Peptől kap valami istenes zúzódást ide-oda. Marháskodástól függetlenül, azért csakugyan sebességbe tette az autót, majd... nos, mondhatnánk, hogy indexelt és besorolt a forgalomba, de nem igazán volt már forgalom. Az erdő felé vették az irányt, Dax pedig szinte reménykedett, hogy Peppernek lesz valami konkrét terve vagy ötlete. Igazából mindig is Cam volt a koponya az ötletek mögött, ők ketten inkább a feladatok végrehajtásában jeleskedtek; most viszont nem kaptak konkrétabb utasítást némi kőrülszaglászásnál, szó szerint. A nő szerencsére valóban rendelkezett ötlettel – meg humorérzékkel. – Látom neked is jutott abból a répából – nevetett vele együtt Dax is. Hülye lett volna magára venni Pep agymenését. – A kis T-rex mancsaimnak jót fog tenni némi hidratálás – emelte fel a szabadon levő jobb kézfejét, megtáncoltatva az ujjait, aztán arcátlanul Pepperre vigyorgott. – Persze ha túl sáros lesz még mindig beletörölhetem a bundádba. – Elbeszélgetni, mi? – kérdezett vissza vigyorogva. Nem mintha az ő tenyere ne viszketett volna a szőke szuka megdolgozásáért, sajnos nem látta maga előtt a pillanatot, amikor Dun engedélyt ad rá, ráadásul pont nekik. Kár. – Talán ha felpaprikázzuk és nekünk jön... Az önvédelem mindig jó kifogás, és nem hiszem hogy a szukának lenne annyi esze, hogy ne hagyja felcseszni az agyát – vont vállat. – Ha nem találunk semmit a mocsár körül, megnézhetnénk a boszorkányházat – jutott eszébe egy gondolat. Összeráncolta a homlokát, aztán az orrát is megráncolta kissé, mintha már a farkasa húzta volna fel a száját az ínyéről. A bestia már a boszorkányok gondolatától is morogva kezdte kaparni a bőrét belülről. – Nincs az az isten, hogy ne lett volna közük hozzá. Nem is értem, Dun hogy a francba engedheti még mindig meg némelyiknek, hogy a területünkön járkáljanak – mordult fel bosszúsan. Meglehet, hogy Chaseyvel nem voltak legjobb barátok, de az, ami történt bőven többről szólt annál, mint hogy ki mennyire áll közel a másikhoz a falkán belül. Ha megkapták volna a parancsot, Dax nem teketóriázott volna, hogy levadásszon néhány mágiahasználót a városban... Ha Cam lett volna az alfa, talán így is történt volna, de ehelyett most mindenki türelmes volt és udvariasan várakozott. Heh...
Szülőket lecsekkolni, gyors vacsora velük, majd spuri át a saját házamba (amit praktikusan ugyanabban az utcában vettem meg), hogy rákészüljek az esti járőrözésre. Általában így zajlottak a napjaim, amikor a munka után Duncan is beosztott, és én szerettem ezeket az estéket, sosem volt bajom a terepmunkával, vagy ha be kellett piszkolnom a kezem. Ma ráadásul Dax lesz a társam, aminél jobban nem is alakulhatott volna ez az egész. Utálom, mikor valami cserfes falkatag van beosztva mellém, akinek aztán végighallgathatom az egész élettörténetét, meg hogy mi történt a szomszédja kiskutyájának az unokatestvérének a gazdájának a dédmamájával. Sokkal jobb ez így, Dax nem fog ilyen hülyeségekkel fárasztani, vagy ha mégis rájönne az öt perc, hát kap szépen egyet a szeme alá, hogy észhez térjen, barátság ide vagy oda. Fekete bőrkabátom cipzárját húzom épp fel amikor meghallom a dupla dudaszót, így hátamra dobom a táskámat, felmarkolom a lakáskulcsot, majd miután megbizonyosodtam róla, hogy alaposan bezártam, gyors és határozott léptekkel a járgányhoz lépek és bepattanok az anyósülésre. -Ha-ha, nagyon vicces. Tréfarépa volt a vacsora?- fordulok a férfi felé kissé gunyoros hangnemmel, de azért az én képemen is megjelenik a vigyor, majd kérdésére megrázom a fejem. -Semmi halaszthatatlan, mehetünk Jean! - csapok rá kettőt a műszerfal tetejére, mintha Dax lenne a különbejáratú sofőröm, én meg valami előkelő úrip*csa lennék. Hahh ennél csak a barbie baba stílus áll tőlem távolabb, de a másik vérét szívni mindig roppant szórakoztató. -Hmm...azt rebesgetik hogy a mocsár mellett van valami fából összetákolt bunker. Lehet csak az emberek szórakoztak, de az is lehet, hogy nem, érdemes lenne megnézni. Persze csak ha nem félsz, hogy a mocsárban sáros lesz a pici Daxi bébi mancsocskája. - váltok gügyögő hangnemre, tovább cukkolva a másikat, majd felröhögök, nem épp finom nőies módon, hanem ahogy jön. Mit finomkodjak? Ahogy mondtam, nem vagyok én úrip*csa, és amúgy is, Dax látott ennél már sokkal rosszabb állapotban is, és vice versa. -Remélem az az omega k*rva bújkál ott, és...elbeszélgethetek vele egy kicsit.-megropogtatom ujjaimat, egyértelműen jelezve, hogy itt bizony nem holmi csajos csacsogás várható, sokkal inkább a tettek fognak beszélni. Bár Dun maga akarja kezelni a dolgot, azért viszket a tenyerem, hogy ráijesszek arra a szőke kis p*csára.
A lakása ablakán még éppen beszűrődött a lenyugvófélben lévő nap fénye, amikor Dax felkapta a kisméretű sporttáskát az előszoba padlójáról. A bőrkabátot még csak össze sem húzta magán; felmarkolta a kocsikulcsot és már kint is volt az ajtón, gyorsan bezárva azt maga mögött. A RAM nyolc hengere ismerősen dorombolt a motortérben, míg megtette a Pepper házához vezető utat, amit már jó ideje kívülről fújt, így aztán nem volt baj, hogy közben kissé a gondolataiba merült. Igazság szerint nem tudta eldönteni, hogy Duncan bölcs vagy elővigyázatos volt, amikor Pepperrel osztotta be az esti őrjáratra – azt biztosan nem tudta, hogy így jócskán a kezükre játszott, mert ennél könnyebben nem is teljesíthették volna a Cam által utasításba adott körbeszaglászást. Ha tippelnie kellett volna, Dax inkább arra szavazott volna, hogy Dun egyiküket sem akarta olyanok mellé beosztani, mint például Colby. Valljuk be: sem Pepper, sem ő nem volt a türelem mintaképe és a friss(ebb) húsnak megvolt az a veszélye, hogy könnyebb volt terelgetni őket, márpedig ők ketten billogként viselték magukon a Cammel való szoros barátságukat. Mondjuk, nem is volt olyan hülye gondolat. Dax távol állt attól, hogy stratéga legyen és a toborzás sem volt hozzá való, de tény, hogy Colby még nem adott rá okot, hogy be akarja verni a képét, szóval... aztán lehet, hogy csak azért, mert nem mindig tudta hova tenni a fickót. Egyelőre mindenesetre kurva sokat kellett még fejlődnie, de ha Dax Cam helyében lett volna, biztosan megfontolta volna a még-nem-kötődik-annyira-a-falkához vonalat. Viszont, szerencsére nem volt Cam helyében, úgyhogy el is engedte a fejfájdító logisztikázást. Mire odaért Pepperhez, a nap már majdnem teljesen eltűnt a horizonton, de pont ebből tudta, hogy időben vannak. Megbeszélték, hogy Dax érte megy és az erdőig autóval mennek; könnyebb volt így, távol a kíváncsi szemektől, az autóban pedig a ruháikat is biztonságban tudhatták. Nem szállt ki, csak kétszer röviden dudált – ami már szinte a védjegye volt –, aztán várt, mert tudta, hogy Pep úgyis pontos lesz. – Rég láttalak – vigyorodott el, amikor Pepper beszállt az anyósülésre. Igazából két óra sem telt el, mióta ugyanitt, ugyanígy voltak, csak akkor hazadobta a nőt, miután aznapra végeztek a munkával. – Be kell ugranunk valahova vagy mehetünk? Időben vagyunk – ajánlotta fel, felvont szemöldökkel pillantva Pepperre. Ha volt dolga, ha nem, bólintott, majd szabad kezével sebességbe tette az autót, az eddig a kormány tetején fekvő csuklója helyét pedig felváltotta a tenyere. – Van a fejedben valami útvonal, amin mindenképp menjünk végig? – pillantott út közben Pepre a szeme sarkából. Dax nem szeretett ilyeneken gondolkodni, szóval ő biztosan csak az orra után ment volna, ha rá van bízva, de terveket mindig végre tudott hajtani, amennyiben nem neki kellett őket kitalálnia.
Kezdőlap
