Csupa mosoly, és báj. Legtöbbször ezek az első gondolatai annak, akik megismerik Madison Coopert. Mézszőke fürtök keretezik szívalakú arcát, amit mindig a hangulatának megfelelően rendez frizurába. Álla hegyes, ajka telt, bőre pedig bosszantóan hibátlan. Se pattanás, se ránc – bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy csipetnyi bűbáj minden reggel belekerül a rutinjába. Nem kifejezetten hiú, de ízig-vérig nő, aki szeret csinos lenni, ezért az alap sminkfortélyokat már kamaszlányként elsajátította. Manapság már tükör nélkül is simán meghúzza a tusvonalat ragyogó, óceánkék szeme fölé.

Százhatvanhat centijével nem számít az égimeszelők sorába, de fellépése elég határozott tud lenni ahhoz, hogy ennek ellenére komolyan vegyék. Karcsú, de nőies alkat, aki éppen a megfelelő helyeken gömbölyödik. Léptei légiesen könnyedek, de aprók, mintha minden egyes mozdulatot előre átrágna magában. Nem veti meg a testedzést, hetente több alkalommal is eljár futni a környéken.

Megözvegyülése után a ruhatára jelentős részét a sötét darabok tették ki, de a barátai unszolására mára már visszatért a vidám, színes holmikhoz. Szereti az eleganciát, de a gyerekek miatt oda kell ügyelnie a kényelemre is, stílusát a kettő ötvözete határozza meg. Nagyon-nagyon ritkán nyúl merészebb darabokhoz, és általában mindig meg is bánja, mert sem a tíz centis sarok, sem pedig a zsebkendőnyi szoknya nem az ő műfaja.



Jó tulajdonságok:
- Együttérző: Mads megértő és empatikus másokkal, ezt a tulajdonságát mind a barátai, mind a szerettei közelről megismerhetik. Szívesen meghallgat másokat, tipikusan az ő válla az, ahol az ember nyugodtan kisírhatja magát. A legutolsó idegen mellé is hajlandó leülni, hogy vigaszt nyújtson, ha úgy érzi, hogy szüksége van rá.

- Ösztönösen ráérez dolgokra: Lehet, hogy empátiája összefügg megérzésevel és képességeivel, de neki valójában szavakra sincs szüksége, hogy megértse, milyen folyamatokon mennek keresztül a többiek. Mély érzésű, és szenvedélyes, aki könnyedén beleéli magát mások helyzetébe.

- Romantikus: Hajlik a romantikára, örök álmodozó, ugyanakkor titokzatos is. Úgy hiszi, hogy egykori férje mellett már megélhette az igaz szerelmet, ezért egy kissé zárkózott a kapcsolatok terén, de kész ismerkedni.

- Önzetlen: Szeret segíteni másokon, szívesen adakozik, de önkéntes munkát is bármikor vállal. Lelkes szervezője a gyerekek iskolán kívüli tevékenységeinek legyen szó színjátszó-, vagy olvasókőrről.

- Szerény: Jó tulajdonságai ellenére mindvégig megőrzi szerénységét. Alázatos, nem játssza meg magát mások előtt, és nem fél megmutatni valódi énjét sem.

Rossz tulajdonságok:
- Gyakran leplezi a saját érzéseit: Bár igyekszik mosolyt csalni az arcára, de mögötte sokszor fájdalom és keserűség, csalódottság van. Ha vidámságot erőltet magára, roppant meggyőzően teszi, de csak azért, hogy másokat ne terheljen a problémáival. Nehezen fogad el segítséget másoktól.

- Makacs: Ha egyszer a fejébe vesz valamit, képtelenség meggyőzni az ellenkezőjéről. Soha nem fog dühödten szembeszállni másokkal és bizonygatni a saját igazát, sőt lehet, hogy még helyesel is majd az érvekre, de a végén úgyis aszerint fog cselekedni, ahogyan azt elképzelte.

- Hajlamos túlvállalni magát: Képtelen nemet mondani, ezért folyton túlvállalja magát. Ebből a szempontból nem ismeri a saját, fizikai és mentális határait. Új díszletekre van szükség a színjátszó körben, vagy ételosztás van a közelben? Mads egész biztosan az élvonalban lesz, ha segíteni kell, akkor is ha cserébe le kell mondania kedvenc sorozata legújabb részéről, vagy a délutáni pihenésről.


Mads bármely kapcsolatban – legyen baráti, családi, vagy éppen szerelmi - rendkívül ragaszkodó és megbocsátó.  Kedves, figyelmes, gondoskodó, áldozatkész, aki szeretteiért mindent megtenne. A konfliktusokat inkább kerüli, mert nehezen tudja megvédeni magát, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen védtelen lenne. Bármit meg tud érteni: gyarlóságot, etikátlanságot, kegyetlenséget. Nem ért vele egyet, de keresi a mögöttest, nem ítélkezik, hanem elfogad. Az a fajta, akitől bárki bezsebelhet egy újabb esélyt, ha nem sebezte meg nagyon mélyen.

Sok csalódás éri, mert jóhiszeműségében másokról sem feltételez rosszat. Bár többnyire igyekszik a háttérben maradni, csak akkor érzi jól magát, ha nagy nyüzsgés van körülötte, ezért vállal annyi plusz feladatot hétvégén is – rettenetesen fél a magánytól, a bezártságtól. Általában véve jól kijön az emberekkel, de valódi barátai csak kevesen vannak. Legjobb barátnője és legnagyobb kritikusa egykori sógornője Amy Cooper, aki szöges ellentéte a boszorkánynak.

Családcentrikus. Madison számára mindig is fontos volt a család. Szeretetteljes, kiegyensúlyozott közegben nőtt fel, ahol megtanulta, hogy mindenben számíthat a szeretteire – kivéve akkor, ha egy őrült pillanatban úgy dönt, hogy a boszorkányelvekkel teljesen szembe menve, hozzámegy egy vérfarkashoz. Házasságkötésekor kicsit meglazult a kapcsolata a szüleivel, és a régi kovennel, de a szeretete töretlen maradt velük szemben. A húga, Rachel lázadószellem, s bár nem értett egyet nővére döntésével, mégsem volt hajlandó hátat fordítani neki. Gyakran meglátogatja Madset, olyankor pedig nála is lakik… Kisebb-nagyobb súrlódásokkal.

Madison mindig is arra vágyott, hogy egy napon saját családja lesz. Csiripelő gyerekhaddal, és egy szerető férjjel. A sors gonosz tréfát űzve lopta el tőle ezeket a reményeket.

Mads romantikus beállítottságú, aki egyszer már megtapasztalta, hogy milyen az, amikor igazán szeret valaki. Jamesszel való kapcsolata idilli volt, és minden tekintetben álomszerű; a legfájdalmasabb vesztesége, hogy csak ilyen kevés idő adatott meg számukra. Lassan három éve, hogy megözvegyült, és bár nem zárkózik el az ismerkedéstől, nem tudja elképzelni, hogy újra meglelheti ezt a fajta boldogságot. Számára a testiséghez erős érzelmek kellenek, így a férje volt az egyetlen férfi az életében, akinek halála óta – leszámítva néhány futó csókot -, szinte teljesen szűzies életet él.


Madison aktív ereje az emberi érzelmek manipulációjában rejlik. A boszorkány átmenetileg képes bárki hangulatára hatni. Elérheti náluk, hogy egy borongós napon mosolyogjanak, vagy egy vidám pillanatban elkeseredjenek. Az erejének hatása nem tart sokáig, és ha túl sokszor használja, szörnyen kimeríti mind fizikálisan, mind pedig mentálisan.

Gyermekkorától kezdve természetes volt neki a varázslat, és a bűbájok világa, ami egy boszorkánycsaládba született kislánynál korántsem meglepő. Mivel sosem volt túl heves természetű, az ereje megjelenése nem érte csapásként a rokonait, hiszen megkímélte őket a vad kitörésektől. Időbetelt mire teljesen uralni tudta a képességét, de onnantól kezdve csakis a fejlődés számított.

A teljes kiteljesedést bűbájok tanulmányozása hozta meg számára, és felettébb büszkén mosolygott, amikor az első önálló varázslatát sikerült életre hívnia. Az amulettekkel már csak a főiskolás évei alatt kezdett foglalkozni, és kifejezetten az óvó-, védelmező talizmánokra szakosodott. A világosmágiát mindig is többre becsülte, mint a sötétet, és erre nem is lehetne kifejezőbb eszköze, mint familiárisa, Búgó, aki egy fehér galamb.

Sosem lett belőle kifejezetten erős mágiahasználó, így nem is indult el a mesterréválás rögös útján, amikor végül megnyerte a kegyet, hogy csatlakozhasson a szülei által látogatott kovenbe, ahol lelkiismeretes tagként vette ki részét a feladatokból. Éppen ezért volt nagy csapás számára, amikor a boszorkánygyülekezet hátat fordított neki, pusztán azért, mert szerelmes lett egy vérfarkasba.

Koven nélküli boszorkányként érkezett meg Rose Harborba, immáron a férje oldalán, és nem is volt célja, hogy új közösséget találjon magának. Újdonság volt számára, hogy a mágiát illetően immáron a saját ura, és örömmel maradt ki a város dinasztiái között zajló folytonos hierarchiaharcból. Már fiatal özvegyasszony volt, amikor csendesen, a szívét követve mégis állást foglalt a Redwine család mellett, amikor megismerve Haileyt, elfogadta a lányt a tanoncának.


Drága James,

Ma van a századik nap. Századik napja, hogy nélküled ébredek, és kicsit sem lett könnyebb. Száz nap. Ennyit adtál nekem a gyászra. Azt mondtad ez elég lesz ahhoz, hogy továbblépjek, és nélküled éljek tovább.
Hazudtál.
A mai reggel is úgy indult, ahogy az előző kilencvenkilenc. Reggel felkeltem, és a mellkasomban lévő űr kicsit sem tűnt szűkebbnek – sőt, úgy éreztem, mintha akkorára nőtt volna, hogy a végén engem is beszippant. Haragudtam rád, James, haragudtam, amiért itt hagytál, és amiért azt sem hagyod, hogy tisztességesen meggyászoljalak. Tudtam, hogy ez az utolsó nap, amikor anélkül sírhatok, hogy bűntudatom lenne, amiért megszegem az ígéretemet.
Nem értem, hogy hogyan tehetted ezt velem. Száz nap édeskevés arra, hogy elfelejtesse velem mindazt, ami köztünk történt, és ami még előttünk állt.

Drága James,

Úgy terveztem, hogy makacskodni fogok. A százegyedik nap csak eggyel több, mint a századik, és ki vethetné a szememre, ha még egy napot adok magamnak… Tudtam, hogy megértenéd.
Aztán, amikor a gardróbhoz léptem, hogy a feketék garmadájából kiválasszam azt, amit ma viselni fogok, furcsa dolog történt.
Emlékszel arra a rózsaszín kardigánra, amit az első randevúnkon viseltem? Egyszer csak ott lógott a szekrényben – pedig pontosan emlékeztem rá, hogy az összes színes holmival együtt egy másik helyre tettem -, rikítón a sok sötét blúz és blézer között. Mintha csak arra kérne, hogy ismét hordjam. Fogalmam sincs miért, de végül ebben mentem dolgozni. Emlékeztem, de ezúttal nem fájt az emlékezés.
De nem ez volt az egyetlen furcsa dolog, ami velem történt ma.
Amikor az órák után kiléptem az iskolából, a szélvédőm alatt egy szórólapot találtam. Látszott, hogy valamelyik faliújságról tépték le; gyűrött volt, és hiányzott a sarka. Egy meghívó volt egy kávéház megnyitójára, ahol magányos szívek találkozhatnak egymással. Bevallom, először ízléstelen, gonosz tréfának tartottam, hiszen éppen csak eltemettelek!
De aztán ugyanezt a szórólapot találtam a postaládába tömve, és egy halom pizzás doboz alatt a konyhában is… Valóban ezt akarod, James? Hogy másokkal találkozzam? Őrültség azt gondolni, hogy te üzengetsz nekem?


Drága James,

Ezerötvenhárom nap. Lassan több ideje élek nélküled, mint amennyit házasok voltunk, és még mindig neked írom a leveleimet. Szánalmas vagyok?
Tudod, James, a tanítás az egyetlen dolog, ami még a fájdalom közepette is képes volt enyhítést hozni számomra. A gyerekek közelsége, és végtelen szeretete olyan mentsvárat jelentett, amiért soha sem lehetek elég hálás, és olyan mozgatórúgót, amely mindennap rávett arra, hogy kikeljek az ágyból.  Miattuk nem adtam fel. Minden kis tanítványomat úgy szeretem, mintha a saját gyermekem lenne… És egyre jobban elfog a vágy, hogy egy nap szeretnék sajátot.
Ma már tudom, hogy azon a bizonyos százegyedik napon Amy tette a kardigánt a szekrényembe, és rendezte úgy, hogy mindenhol azokba az átkozott szórólapokba botoljak. Azt mondta, hogy te kérted rá, hogy így tegyen, és érje el, hogy végre kimozduljak, ismerkedjek. Ó, James, a húgod még ennyi év után is hűségesebb hozzád, mint hozzám, és mindent elkövet azért, hogy az akaratod teljesüljön.
Mégis… Amikor arra gondolok, hogy gyerekeket szeretnék, árulásnak érzem. Hiszen mi együtt akartunk családot. Emlékszel?
Olyan fiatalok voltunk, amikor megismerkedtünk, és milyen őrülten szerettük egymást! Egy vérfarkas és egy boszorkány, mennyire ironikus.  A családjaink – főként az én szüleim -, nem voltak elragadtatva a gondolattól, hogy beszennyezzük a vérvonalainkat, de aztán amikor rájöttek, hogy minket nem lehet elválasztani, belenyugodtak a döntésünkbe. Érted örömmel hagytam el Texast, és kezdtem új életet itt, veled. Sosem gondoltam, hogy a boldogságunk ilyen rövidéletű lesz, ahogyan azt sem, hogy egy napon majd megtanulok nélküled élni.
Nem, nem a százegyediken, ahogy remélted. A megnyugvás valamivel később érkezett, de az emberméretű lyuk a mellkasomon szép lassan hegedni kezdett. Már nem tapogatózom minden éjjel utánad az ágyban, és szép lassan arra is rávettem magam, hogy elpakoljam a homijaidat a szekrényből. Csak azokat tartottam meg, amelyeket képtelen lettem volna másokon látni, vagy másoknak adni. Már a jegygyűrűmet sem viselem, és nem érzek bűntudatot akkor sem, amikor másokkal találkozom. Azt teszem, amit kértél tőlem; élek.
Most azonban, ahogy az idő telik, és minden évvel újabb és újabb gyermekek nevelődnek a kezeim alatt, megint elhatalmasodik rajtam a hiány. Gyerekeket szeretnék, James. És nemcsak gyerekeket. Családot. Egy férfit, akit úgy szerethetek, mint téged szerettelek. És rosszul érzem magam, amiért ezt akarom.

Pedig te megértenéd. Tudom, hogy megértenéd.

Drága James,

Végre nem számolom a napokat. Ez persze még most sem jelenti azt, hogy már nem hiányzol, de megtanultam elfogadni azt, amin nem változtathatok. Mindig ott leszel a múltamban, és sosem felejtelek el, de most már jövő felé kell tekintenem.
Rachel egy ideje nálam lakik. Néha úgy vagyunk, mint a kutya meg a macska, de testvéri szeretet töretlen köztünk. Ebben persze sokat segít az is, hogy hagyunk a másiknak teret, és nem folyunk bele egymás dolgaiba. Azt hiszem, sokkal jobb, ha néhány dologról nem tudok…
Amy is szépen gyógyul, próbálok olyan támasza lenni, mint amilyen ő volt nekem. Az új munka, az erdő, és az otthon illata jótékonyan hat rá, úgy hiszem. Olyan jó lenne végre boldognak látni, de nem sürgetem. Mindenki maga tudja, hogy mikor áll készen arra, hogy túllépjen a gyászon. Mindenesetre, én ott leszek mellette, hogy támogassam ebben.
És Hailey… A kis Hailey! Ó, James! Annyira nagyon szeretnéd! Talán szentimentalizmusnak tartod majd, de a tanoncom éppen olyan, mint amilyennek egykoron a lányunkat képzeltem. És legalább annyira szeretem, mintha az édesgyermekem lenne. Napról-napra látom a fejlődését, és végre őt sem ijeszti meg a képessége annyira, mint az elején. Szeretném elkísérni az első napon, amikor végre visszatér az iskolába, de talán nem kellene ennyire rátelepednem. Örülök, hogy Connor, és a Redwinne koven belém vetette a bizalmát, és megismerhettem ezt a csodás teremtést.
Sok új barátom lett az elmúlt időszakban, és olyanok felé is nyitni kezdtem, akikről korábban nem gondoltam volna. És újra elkezdtem vágyni azokra a dolgokra, amiket veled együtt eltemettem. Nincs bűntudat, és félelem. Csak a jövő. A kiszámíthatatlan, csalafinta, és végtelen jövő.

Élek, James. Tényleg élek.



Judith és Martin Stone: NJK - boszorkányok, egy texasi koven tagjai- szülők
Rachel Stone: JÁTÉKOS KARAKTER (Lyn) - boszorkány -  testvér, húg
Ameline Cooper: JÁTÉKOS KARAKTER (Kittina) - vérfarkas -  sógornő
James Cooper: passzív, elhunyt - vérfarkas -  férj
Adam & Jocelyn Cooper: NJK - vérfarkasok, a falka tagjai -  após és anyós