Nem tartom magamat konvencionális főnöknek. Azt hiszem, ebben anya a példaképem, aki olyan profin és gördülékenyen irányítja a családunkat és a birtokot, közben pedig megmarad közvetlennek és kedvesnek. Nem mondom, hogy nem próbálnám ki magam egy ekkora közösségnek az élén, ám számomra nem ez a sors van megírva, hiszen a következő kovenvezető az öcsém lesz majd, én pedig ezt a legkevésbé sem irigylem tőle. Aggódom, az tény, de hiszem, hogy fel fog tudni nőni a feladathoz - és egyébként sem holnap kell átvennie a mázsás feladatokat.
Nekem itt van az üzletvezetés, ami bár kicsit más típusúakkal ugyan, de hasonlóan kihívásokkal tud járni. Például jó kisegítő munkaerőt találni - már csak ezért sem bonyolítom a folyamatot. Nem fogok én itt szokásos állásinterjú kérdésekkel jönni - ez nem egy olyan dolog, amit az ember ne tudna megtanulni. A tenni akarás és a megfelelő attitűd már elég nekem.
-Ó, az orgona. Nagy gyengém nekem is, a cseresznyevirág mellett. - nagyot sóhajtok, szinte érzem is az orromban az illatukat. Kiszúrom azonban az ideges kéztördelést, így barátságosan rámosolygok Vinnie-re. -Jaj ne görcsölj rá, nem vérre megy a dolog. Meg nem is ettem meg még senkit. Fel vagy véve, mikor tudnál egy próbanapra eljönni? - remélem a csicsergő hangnem és a pozitív kisugárzás egy kissé megnyugtatja a szemmel láthatólag pattanásig feszült idegeit.
Ami mintha fokozódna a második kérdésem hallatán. Ismét végigmérem, de nem, egyértelmű, hogy boszorkány. Neki is éreznie kellene rajtam - hacsak nem is tud róla. Egyáltalán van ilyen? Ahogy az ajtóra néz, már szinte lelki szemeim előtt látom, hogy elfut, de végül marad, és a táskájába nyúl. -Jaj te jó ég, hogy milyen aranyos! - felcsillannak a szemeim, öntudatlanul váltok kicsit magasabb és egyben egy pillanatra gügyögőbb hangra, amikor meglátom a picike kaméleont. Közelebb hajolok hozzá, de engedély nélkül nem fogom meg, inkább csak így jobban látom.
-Ha gondolod beszerezhetünk neki egy terráriumot a hátsó irodába, ott talán jobban érezné majd magát nap közben, mint a táskádban. - vetem fel egyből, ezzel is érzékeltetve, hogy bizonytalan hangja ellenére egyáltalán nincs ellenemre a kis kaméleon jelenléte. -Az én familiárisom egy spániel, Bacon a neve. De nem szoktam behozni, mert nem érezné jól magát, ilyenkor otthon van. - készségesen válaszolok, ez nem olyan, amit titkolni akarnék, vagy egyáltalán lehetne. Ha itt lenne most Bacon, akkor le se tudnám tagadni a köztünk lévő mágikus kapcsolatot.
-Van bármi kérdésed a munkával kapcsolatban? Vagy velem, az üzlettel, bármi? - visszaterelem a témát az érkezésének eredeti céljához, hátha attól kevésbé érzi magát zavarban. Kisugárzásom egy pillanatra sem szűnik meg barátságosnak és közvetlennek lenni - ezzel is jelezvén, mire számíthat, ha úgy dönt, elvállalja a kisegítő állást.
"A család köteléke mérhetetlen hatalommal áld meg minket. De azt is el kell fogadnunk, ami vele jár. Felelősséget nyújt, hogy feltétel nélkül szeressünk, sajnálkozás nélkül. Sosem mondhatunk le e kötelék hatalmáról, még akkor sem, ha próbára teszik. A kötelék táplál minket, erőt ad nekünk. E nélkül az erő nélkül semmink sincs."
Vinnie jó indításnak véli az szavak közé szőtt cinkosságot, ami kiül ajkaikra. Fellazulva tekint végig a virágbolt ízléses berendezésén, a levegő vegetációtól terhes aromáját szinte harapni lehet a nyári naptól felhevült helyiségben. Vinnie elvigyorodik az örömteli reakciótól, gondolatban köszönetet mond Charlie-nak, hogy nem valami zsémbes banyához küldte. Ugyan csak udvariasságból ajánlotta a távozást, meglepődik a válaszon. Hogy őszinte legyen, ez lesz az első fizetett állása és valahogy komplexebbnek képzelte a felvételi folyamatot. Az első kérdés egyszerűségétől Vinnieből kiszalad egy meglepett "Óh!". Ujjai ösztönszerűen egymásba kulcsolódnak, szorongásának árulkodó jele. - Igen. bár be kell vallanom, a kedvenc virágaim általában fákon nőnek. Talán az orgona és Lila akác áll a szívemhez legközelebb, mert a környékünkön mindenki kertjében volt belőlük egy-kettő. - Elkalandozik egy pillanatra, majd észbe kap - De természetesen minden virággal szívesen dolgozok. Bár nincs munkahelyi tapasztalatom benne, már próbálkoztam virágkötéssel és koszorú készítéssel. - szorongástól nyirkos tenyere a táska oldalához kap, meglepettségtől leplezetlenül. Vinnie arca elvörösödik, Enide barátságosan csillogó szemei hirtelen rivaldafényként égetik bőrét a második kérdés hallatán. Charlie erről egy szót sem szólt. A férfiba vetett hirtelen hite meginog, de eszébe jut, hogy lehet ő sem tudott róla. Az arcára kiülő pánik zavarral vegyül, pillantása a bejárat felé nyilal. Egy pillanatra visszatartja lélegzetét, az elmúlt hetek kísérletezése alatt kiderül, így könnyebben tudja parancsra aktiválni az erejét. A kétségbeesettség azonban győzedelmeskedik fölötte, hisz azt sem tudja, hová menekülhetne még innen is. Kell ez az állás, kellenek emberek, akik többet tudnak a világról, amibe hirtelen belecsöppent. Szemét lesütve szégyelli reakcióját, majd egy utolsó kijárat felé vetett pillantás után nagyon sóhajtva kinyitja a táskáját. Kiemeli a tenyere közepén összekuporodó apró kaméleont. Az apró hüllő nem nagyobb négy centinél, Vinnie újszülött erejét tökéletesen jelképezve. Álmos szemei felnyílnak, külön utakon járják be a helység részleteit, megállapodva Enide-en. Nem érez félelemet vagy feszültséget familiárisa irányából, ez némileg megnyugtatja. - Ő itt Toto. Két hete... Őőő... Szóval két hete találtam rá. - nem hazudik, de egyelőre azt sem tudja mit szabad megosztani egy másik boszorkánnyal. Vinnie csak feltételezni tudja, hogy az előtte álló mosolygós virágárus "csak" egy boszorkány és nem valami rosszabb. Nem nagyon volt mersze eddig kinyitni anyja grimoireját, de a pár átlapozott oldal alapján nem csak boszorkányokból épül fel a számára új és titokzatos ökoszisztéma. - Szólni akartam róla az interjú alatt, csak hát nehéz felhozni. Esetleg neked is van... Valami hasonló? - elfintorodik a kellemetlenségtől, ennél esetlenebbül nem is tudna fogalmazni. Nem csoda, a második kérdéstől sziklaszilárd magabiztossága a párás levegőbe szublimált.
Ha ez így fog folytatódni és nem tudom megemberelni magam, akkor a telefonomat el kell majd zárnom a hátsó iroda széfjébe a bolt nyitvatartási ideje alatt. Nem szoktam én ennyit nyomkodni, meg el is vonja a figyelmemet. Bármennyire izgalmas ez az alakuló dolog Zoey-val, nem szabad elfelejtenem, mi a kötelességem, vagyis hogy legjobb tudásom szerint kiszolgálni a vevőimet, és rendben tartani a boltot. Meg hát az sem néz ki túl jól, valljuk be, amikor a betérő kedves vásárló, vagy csak az odakint elsétáló járókelő benézve azt látja, hogy a pultra támaszkodva vadul pötyögök.
Remélem, a szőke fiatal lány aki belép, nem von le ez alapján semmilyen negatív dolgot velem kapcsolatban, és nem ítél el. Első mosolyából azonban azt szűröm le, hogy ettől talán nem kell tartanom. Amikor pedig meghallom miért jött, az én arcomra is széles mosoly kúszik. -Ó, de jó! - örülök meg őszintén. Nem sok jelentkező volt, 3-4 ember eljött próbanapra, de nem maradtak sokáig. Alice, a bájos bukott lány töltötte itt a leghosszabb időt, ügyes is volt, ám végül neki is egyéb kötelezettségei adódtak, így segítő nélkül maradtam. Nagyon boldog vagyok tehát az új érdeklődő miatt.
A folyton zizegő telefont nehéz kizárni, de veszek egy mély levegőt, ezzel összeszedve a gondolataimat. Közelebb lépek hozzá, átvéve az önéletrajzát, de azzal a lendülettel le is teszem a pultra, egyedül a nevét nézem meg. -Ó ne csacsiskodj Vinnie, maradj, beszélgessünk. Két kérdésem van. - szünetet tartok, mert ahogy kábé két lépésre állok tőle, varázserőmmel felmérem az őt körüllengő mágikus aurát. Ő is boszorkány, ez teljesen egyértelmű, ami jó, mert ha együtt fogunk dolgozni, legalább nem kell megmagyaráznom, hogyan lesz a már-már elszáradt növényből újra egészségtől kicsattanó virág.
-Tehát az első kérdés. Szereted a virágokat? - igen, nálam igazából csak ez a lényeg, nem az, hogy hol dolgozott korábban. Nem kell, hogy tapasztalattal rendelkezzen. Szeresse a növényeket, és nekem az már elég. Hagyok neki időt válaszolni, mielőtt feltenném a következő kérdést. -A második pedig...kit rejtegetsz a táskádban? - kérdezem cinkosnak is beillő mosollyal. Túl feltűnően kapott az imént a táskájához, és érzem az onnan pulzáló mágikus rezgéseket. Familiáris lehet, mert hasonlót szoktam érzékelni sajátomból is, persze sokkal erősebben, hiszen a köztünk lévő kapocs nagyon szoros.
"A család köteléke mérhetetlen hatalommal áld meg minket. De azt is el kell fogadnunk, ami vele jár. Felelősséget nyújt, hogy feltétel nélkül szeressünk, sajnálkozás nélkül. Sosem mondhatunk le e kötelék hatalmáról, még akkor sem, ha próbára teszik. A kötelék táplál minket, erőt ad nekünk. E nélkül az erő nélkül semmink sincs."
Vinnie alábecsülte a könyvtár és a virágbolt közti távolságot, ami a Rose harbort meghazudtoló hőségben végzetes hibának bizonyult. Pár hete magával hozott magassarkúi elsőszámú rosszakaróivá avanzsálódtak az egyenetlen járdák aszfaltján. Bár Beverly Hillsben ez a megszokott időjárás, tősgyökeres kaliforniaiként még a szomszédba is Uberrel járt így a húsz perces séta - ami eltévedés nélkül öt percet vett volna igénybe - végtelenbe nyúló kínzásnak tűnt.
Megáll a Sarok Kávéház elé kirakott napernyők árnyékában, frissen nyomtatott csonka rezüméjével legyezi el arcáról a pírt. Még egyszer gyorsan átfutja az ujjai között gyűrődő lap tartalmát, pedig semennyi helyesírási hiba felfedezése nem venné rá arra, hogy visszaforduljon. Az egyetlen releváns tapasztalat ami eszébe jutott, a pár évvel ezelőtti ikebana tanfolyam amire anyja rángatta el. Melinda gondolata gyomorszájon vágja a lányt, ezért még öt percbe - és egy a kávézóban vett fagylalt ba - telik összeszednie magát.
Megkönnyebbült sóhajjal konstatálja, hogy a kisegítőt kereső hirdetés továbbra is a kirakatban lóg. Nagy levegőt vesz, széles mosollyal lép be az üzletbe, amit rögtön viszonoznak is. Vinnie túlságosan is jól ismeri az eladó arcára kiülő pírt és sejtelmes mosolyt egy üzenet küldése után, ez rögtön fel is oldja benne a közelgő interjú szorongásait. - Szia! Igen. - közelebb lép a pulthoz, felemelve a kezében szorongatott önéletrajzot - A kisegítői állásra szeretnék jelentkezni. Ha jól láttam még kint van a hirdetés. - Vinnie arcán széles mosoly húzódik, ami egy pillanatra vigyorba vált a megállás nélkül rezgő telefon hallatán. - Ha gondolod visszajöhetek egy húsz perc múlva, hogy legyen időd átnézni. - magabiztossága elhervad amint eszébe jut, hogy a fél oldalnyi, dupla sortávos önéletrajza egy pillantás alatt felfogható. Vinnie táskája oldalára helyezi kezét, eltakarva a táskájában mocorgó Toto jeleit. Az apró teremtmény sokkal élénkebbnek tűnik mióta belépett a boltba, de ezt elkönyveli a helyiségben keringő aromák okozta izgatottságnak.
Nem jellemző rám, de amint a vevőm, ki 20 percet lamentált azon, hogy rózsát vagy gerberát vegyen a barátnőjének születésnapjára becsukja maga után a virágboltom ajtaját, már nyúlok is a telefonom után. A perifériámból láttam felvillanni a képernyőt, hogy üzenetet kaptam, de nem akartam udvariatlan lenni a vásárlómmal, így nem néztem meg, hanem arra fókuszáltam, hogy segítsem a döntésében. Akárhogy is, még abba se hagyta a csilingelést a bejárat fölé kifüggesztett szélcsengő, én már oldom is fel a képernyőzárat.
Úgy érzem magam, mint a kamaszok szokták a könyvekben meg a filmekben. Nem vall rám az ilyen tinédzserekre jellemző izgatottság, de tény ami tény, nem is voltam ilyen helyzetben még talán sosem. Megismertem valakit, kábé másfél hete, itt a boltban, és...azt hiszem tetszik, és ez kölcsönös. Senkinek nem mondtam el még. Egyrészt friss a dolog, és nem tudom, a családom hogyan reagálna rá. Még nekem is fel kell dolgoznom az érzéseimet, hiszen egészen egy héttel ezelőttig nem tudtam magamról, hogy a lányokhoz vonzódom. Nem igazán foglalkoztam azzal, hogy nincs párom, és attól sem estem kétségbe, hogy míg egy-két vendégem meg ismerősöm áradozott a különböző helyes férfi színészekről, addig nekem nem mozgatták meg a fantáziámat. Aztán betoppant Zoey.
Olyan gördülékenyen kezdtünk beszélgetni, mintha mindig is ismertük volna egymást. Viccelődünk, sztorizgatunk a családunkról és a gyerekkorunkról. Barátkozom a gondolattal, de közben olyan jó érzés ez az egész, főleg, hogy a legutóbbi üzenetében azt írta, alig várja, hogy holnap találkozzunk. Moziba megyünk majd. Érzem, ahogy elpirulok szavain, és épp pötyögöm neki a választ, amikor a csengő ismét csilingelni kezd. Gyorsan megnyomom a küldés gombot, majd a pult alá teszem a mobilt. Remélem az enyhe pír az arcomon nem feltűnő, ahogyan az újonnan belépő, nálam valamivel fiatalabbnak tűnő leányzóra pillantok.
-Szia! Segíthetek? - kérdezem egy mosollyal az arcomon, és erőt veszek magamon, hogy Zoey gondolatát egy időre az agyam hátsó szegletébe zárjam. Nem hagyhatom, hogy túlságosan elvonja a figyelmemet, elvégre ha én nem csinálom a boltot, akkor senki. Fókuszálj Enide!
"A család köteléke mérhetetlen hatalommal áld meg minket. De azt is el kell fogadnunk, ami vele jár. Felelősséget nyújt, hogy feltétel nélkül szeressünk, sajnálkozás nélkül. Sosem mondhatunk le e kötelék hatalmáról, még akkor sem, ha próbára teszik. A kötelék táplál minket, erőt ad nekünk. E nélkül az erő nélkül semmink sincs."
"A család köteléke mérhetetlen hatalommal áld meg minket. De azt is el kell fogadnunk, ami vele jár. Felelősséget nyújt, hogy feltétel nélkül szeressünk, sajnálkozás nélkül. Sosem mondhatunk le e kötelék hatalmáról, még akkor sem, ha próbára teszik. A kötelék táplál minket, erőt ad nekünk. E nélkül az erő nélkül semmink sincs."
Kezdőlap
