Szúrja a szememet, mennyire magát otthon érezve támaszkodik az én asztalomra, de nem fogok belemenni ilyen kicsinyes játszmákba. Sellmathod nagy eséllyel esetleges gyenge pontjaim után kutat, márpedig eszem ágában sincs bármiféle támadási felületet adni neki, vagy segíteni őt. Aki küldte, nem csak egy üzenetet akart átadni - a pokolfajzat szimatolni van itt, ez pedig nem tetszik. Nagyon nem.

-Ó, szóval ezt várnád? Hízelegjek? Mindketten tudjuk hogy úgyis hazugság lenne. Miért vesztegessük tehát mindkettőnk drága idejét? Ha elfelejtetted volna, én odakint partyt adok. - hangom továbbra is hűvös, nem fejez ki semmiféle érzelmet. Fogyó türelemmel, de várom hát, mi mondanivalója van még számomra - bár szívem szerint kihajítanám a birtokról. Kár, hogy ennyi emberrel a házamban ez a megengedhetőnél jóval nagyobb feltűnéssel járna, így vissza kell fognom magam.

Sejtettem, hogy nem fog tetszeni neki az ajánlatom - nem is vártam tőle. Esélye sem lett volna az én szolgálatomban a tűzhöz közel kerülni, ha hajlandó lett volna ott hagyni jelenlegi urát csak azért, hogy az én szolgálatomba álljon. Ha ilyen könnyen váltana oldalt, akkor az a terveimre csak veszélyt jelentene, és nem dolgozhatok egy ilyen alakkal. Viszont ez a válasza sem könnyített a dolgomon, mert így egészen másfajta kihívással kell szembenéznem, ha folytatni akarom azt, amit elterveztem Rose Harbor-ban.

-Ha valakinek nem tetszik a terjeszkedésem, akkor várom sok szeretettel őt magát nem valami lóti-futit. - jelentem ki határozottan, és ezt így is gondolom. Persze sok esetben küldöm én is valamelyik alattvalómat magam helyett, de van egy bizonyos szint - főleg a démonpolitika magasabb szintjein -, ahol sokkal hatékonyabb tud lenni a személyes megjelenés és ráhatás. Ezért sem tudom most megfelelően komolyan venni a Sellmathod által tolmácsolt burkolt fenyegetést. 

-A jelenlétem Rose Harbor-ban nem titkolt. - nem hangoztatom úton útfélen, de attól még eltitkolni sem érzem szükségét. Felesleges is lenne. -Maga Lucifer is tud arról, hogy itt vagyok. Tudod, maga a Pokol Ura. Szóval vagy óriási meggondolatlanságra és botorságra, vagy pedig halálvágyra utal, hogy ide mersz jönni, és lényegében megfenyegetni.. Melyik vagy tehát, Sellmathod? Ostoba, vagy egy olyan démon, ki megunta az életét?-  

Nem bizony. Gondolom egy kifejezéstelen félmosollyal az arcomon, mikor azt mondja, innen nem hallatszik ki se sikoly sem más. Néhány alkalommal próbára lett már téve a mágia, amivel védve van az iroda, na nem a saját szórakoztatásomra kínoztunk meg másokat (spoiler: egy kicsit de), de azért, mert információkat akartunk kiszedni belőlük - vagy épp büntetést érdemeltek. Persze mindezt óvatosan és ésszel kell csinálni, és a városiakat amennyire lehet békén hagyni, lévén nem túl nagy település Rose Harbor, és az elmúlt 2 évben az eltűnések és halálesetek már így is nagy port kavartak. Nem akarom és nem is hagyhatom, hogy bármilyen szál is hozzám vezessen el, lévén azokhoz tényleg nincs közöm.

A másik démon kiléte nem sokáig marad titokban - ha akarta volna se tudta volna elrejteni előlem a valóját, sokkal hatalmasabb és erősebb vagyok, mint ő valaha lesz. Az ő fajtája megmarad seggnyaló szinten, ezekben nincs meg az a fajta motiváció erő, hogy legyen belőlük valaki a pokolbéli világban - és azon kívül. Nem kommentálom azt amit mond - igen, itt vagyok, és igen, azért, hogy meghódítsam a várost és az uralmam alá hajtsam. Mondhatjuk, hogy több babér terem itt, de a Pokolban is el tudja foglalni magát az ember. Lelkek kínzása és egyéb nyalánkságok. Persze ennek ellenére nem tervezek egyelőre visszamenni.

Nagylelkűséget színlelve nyújtom át neki a whiskyt, amit késlekedés nélkül elvesz. Ha kárt akarnék tenni benne, sokkal élvezetesebb módokon tudnám azt megtenni, mintsem méreggel vagy hasonlóval. A reakciója az italra azonban már nem érdekel, sokkal inkább az, hogy miért is van itt most, ahol semmi keresnivalója nem lenne. Rezzenéstelen arccal várom, hogy eldöntse, megfullasztja-e gazdatestét a korty whisky-vel, amit szavaim okoznak nála, és nem mozdulok sem azért, hogy esetlegesen segítőkészen hátba verjem, de még jólléte után sem érdeklődöm. Nem vagyok én Teréz Anya.

-A szolgák mindig jól jönnek. Már ha megbízhatónak ítélem őket. Más különben...- nem fejezem be a mondatot, csak megvonom a vállam, és iszom egy kortyot a whisky-ből. A hírem a démonvilágban megelőz, egyértelmű hát, hogy nem bánok kesztyűs kézzel azokkal, akik megpróbálnak keresztbe tenni nekem. Sellmathod is jobban teszi hát ha megválogatja a szavait és azt, hogy mit tesz, amíg a városomban tartózkodik. Merthogy innentől rajta fogom tartani a szemem, és gondolkodás nélkül intézem el, hogy a turista osztályon szépen vissza utazzon a Pokolba és jó hosszú ideig ott is rohadjon. Nem hat meg hát felháborodása, inkább kíváncsian várom, mit reagál.

-Osztoznom kell?! - gúnyosan, mély basszussal nevetek fel. -Nonszensz. Rose Harbor az enyém. - komolyodik el ismét a hangom, leküldve a torkomon még egy korty whiskyt, amivel ki is ürült a pohár, így leteszem az asztalra - finomabban, mint ahogyan a másik démon tette, de azért határozottan. -Nem osztozom. Ha csak ezért jöttél, akár távozhatsz is. A gazdád válasszon más környéket magának. Ha pedig nem tetszik neki a válaszom, tudja hol talál. - mellkasom előtt keresztbe fűzöm a karjaimat, Morton izmai ráfeszülnek az öltönyre a mozdulat közben. Részemről lezártnak tekintem a beszélgetést. Sellmathod elmondta mit akar - nem győzött meg arról, hogy az "oszd meg és uralkodj" nyerő ötlet. Azok alapján azonban ahogy emlékszem a pokolfajzatra, van egy olyan érzésem, ennyivel nem fogja feladni. 


 

Nem érdekel semmilyen kifogás vagy ellenérv - ellentmondást nem tűrően terelem be az idegen démont, el mindenféle kíváncsi tekintet és fül elől. Irodám hangszigetelő bűbájjal van levédve, így még az a maroknyi természetfeletti, aki ma tiszteletét tette sem képes meghallani azt, amiről mi itt majd beszélünk a következő percekben. Abban bízom, a másik együttműködő lesz - bár mindenre fel vagyok készülve, látott ez a helyiség már érdekes dolgokat, így a szekrényben lóg egy váltás ruha, sőt cipő is van, és egy fürdőszoba is megtalálható az egyik ajtó mögött. 

Nem tetszik, ahogyan az asztalomhoz lép, és a székemen matat - nem azért, mert bármilyen érzékeny iratot láthatna ott, vagy személyes holmit - előbbikkel kapcsolatban nem vagyok ennyire könnyelmű és elzárva tartom őket, utóbbival pedig nem rendelkezem. Egy démon, főleg egy démonherceg nem lehet szentimentális. Kérdőre vonom, ám kérdésre kérdéssel felel. Közelebb lépek, semmit nem veszítve magabiztos fellépésemből, és démoni energiáiból igyekszem beazonosítani, ki lehet ő.

-Sellmathod.- nem kérdés, inkább kijelentés felcsendülő basszusom, ahogyan az agyam a helyére illeszti a kirakós egyik hiányzó darabkáját. -Azt hittem már rég a Pokolban rohadsz. - arcom semleges, kifejezéstelen. Nem tudom, mit kereshet itt, biztosan nem magától érkezett. Ha még mindig démonherceg testvéremet szolgálja, akkor ő irányítja a szálakat, nem pedig Sellmathod. Nyájaskodó szavainak természetesen nem dőlök be, és nem is sietek a válaszadással. 

Ráérősen lépkedek a vitrines szekrényhez, ahonnan előveszek egy kiváló minőségű whisky-t, és két poharat - Mephistopheles-re senki ne mondja, hogy nem jó házigazda -, kitöltök két-két ujjnyit, majd kezembe fogom mindkettőt, és az egyiket átnyújtom a démonnak. Ha udvariatlanul elutasítja, pohara tartalmát a sajátomba töltöm - úgysem tud megártani - majd a poharat az asztal sarkára teszem, és belekortyolok a sajátomba.

-Önző lennék? Nem hinném. Hiszen nézd meg, még az egyik méregdrága whiskymből is megkínáltalak. - az övéhez hasonló felszínen kedélyes, de egyébként cseppet sem annak szánt hangon szólalok meg. Továbbá természetesen önző vagyok - minden valamire való démon az, mégsem akarom ezt így nyíltan elismerni. Addig nem, amíg ki nem teregeti az összes kártyáját. Addig tehát játszmázunk. 

-Annyi város van, amiben potenciál lehet. Ez az én birodalmam, de jó démonherceg lévén hűséges csatlósaim is kaphatnak belőle egy-egy kis szeletet. - mélyen beszívom a levegőt, orrom megtelik a whisky füstös aromájával. Rövid hatásszünet után folytatom. -Ha szeretnéd, beállhatsz a szolgálatomba, ám akkor nekem kell engedelmeskedned, nem a jelenlegi uradnak. És még akkor is hosszú idő, mire elnyerheted bizalmamat, és bizonyítanod sem árt. - határozottan és nyugodtan cseng Morton basszusa, miközben Sellmathoddal szemben állok, a hatalmas íróasztal másik oldalán, egyik kezemmel az asztallapon támaszkodva, másikban a whiskyt fogva. Egyik szemöldökömet kérdőn felemelve nézek a felemás szemekbe, benne ott a fel nem tett kérdés: vállalja ezt, vagy elmondja, miért jött valójában. 

Habár kitűnően tudok navigálni az emberi kommunikációban, sőt, általában kifejezetten élvezem is az effajta szociális eseményeket és kapcsolatépítést - másrészt valószínűleg nem szerveznék ilyen gyakran hasonló összejöveteleket -, most mégis bosszant a dolog. Mozgásából már kiszűrtem a másik démont, ám macska-egér játékot játszik velem, ezt pedig nagyon nem szeretem. Ettől függetlenül nem hagyom, hogy mindez kiüljön az arcomra, amikor ez vagy az megállít pár szóra. Udvariasan szerelem le őket azzal, hogy később visszatérek még, végül az emeletre vezető, kordonnal lezárt lépcső mellett érem utol a szőke, felemás tekintetű férfi testébe bújt démont.

Mintha ezeréves jóbarátok lennénk, úgy köszön és koccintja hozzá pezsgőspoharát a whiskymhez. Muszáj fenntartani a látszatot, így az övéhez hasonló mosoly kerül az arcomra, mintha örülnék, hogy itt látom. -Ó, igazán köszönöm, valóban remek parti, örülök, hogy el tudtál jönni, lenne is egy ügy, amit szeretnék megbeszélni. - hangom határozott, ellentmondást nem tűrő, viszont ha valaki hallgatózik, akkor mindössze a szokásos üzletembert látja és hallja. Nem adom jelét annak, hogy nem várt vendég csatlakozott a társasághoz. 

Whisky-t tartó kezemmel a közeli dolgozószobám felé intek, Anders barna szemei mögött felvillannak Mephistopheles aranysárga íriszei egy pillanatra. Nem lenne jó ötlet tehát, hogy ellenszegüljön. Nem szeretnék jelenetet rendezni azzal, hogy a karjánál fogva rángatom be. Gazdatestünk fizikuma és démoni erőnk alapján is én vagyok fölényben, így ha szavakkal vagy tekintettel mégis noszogatni kell, hát feltűnésmentesen teszem, de végül becsukom és rázárom magam mögött a dolgozószoba ajtaját. Ez a kisebbik helyiség a földszinten, egy óriási mahagóni íróasztallal és fejedelmi bőr irodaszékkel mögötte. Az ablak a házam mögötti fás területre néz, ami a vendégek számára tiltott terület, így nem aggódom, hogy onnan valaki belát.

-Ki vagy te, és mit keresel itt? - váltok a korábbinál sokkal kevésbé kedélyes hangnemre, a fal mentén végighúzódó iratpolc szélére helyezve a poharamat. Már odakint is éreztem, ám itt bent, ahol nincsen más csak mi ketten, egyértelműen érzem nem csak az ő kénköves szagát, de egy már-már elfeledett szagot is. - Tudom, kinek dolgozol. Mi célod itt? - nagyon nagyon hosszú idő eltelt már, mióta a szóban forgó démonherceg testvéremmel találkoztam. Tudtommal semleges viszonyban váltunk el, nem értem tehát, hogy most mit keres itt egy csatlósa. Türelmetlen tekintetem azonban egyértelműsíti, hogy a velem szemben álló pokolfajzat nagyon gyorsan kezdjen el csiripelni, vagy nem állok jót magamért.

A Morton Ingatlanbefektető Bt. igencsak sikeres második negyedévet zárt, és ilyenkor szokásos módon Anders Morton partit ad a legfőbb üzleti partnereknek, meghívva néhány potenciális ügyfelet is. Belépés csak meghívóval, ami egy plusz főt is engedélyez, így a ma este létszáma 60 fő, plusz a személyzet, így körülbelül 70 fő nyüzsög jelenleg a város szélén álló elegáns, két szintes házban.

Démoni ügyködések ide vagy oda, szórakoztat ez az egész ingatlanbiznisz, amit természetesen folytattam azután is, hogy elfoglaltam Anders Morton testét. Erős lelkű egy fráter volt, kitartóan küzdött, hogy kilökjön engem a tudatával, de hát ő csak egy szimpla ember volt, én pedig Mephistopheles vagyok, így természetesen semmi esélye sem volt. Ingatlanbefektetőként kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezett, amit én a bőrébe bújva tovább bővítettem, még jobban felvirágoztattam az üzletet, így nem csak Rose Harbor-ban és környékén vannak érdekeltségeim, de számos más nagyvárosban, sőt, Európában és hamarosan Ázsiában is lesz.

Összekötöm tehát a kellemeset a hasznossal, amikor ezeket a vacsorapartikat szervezem, ahol korlátlan mennyiségben elérhető alkohol, svédasztalos kiszolgálás, halk élőzene, tehát minden, ami egy elegáns összejövetelhez szükséges. Nem feltűnő rongyrázás, de érezhető, hogy itt bizony van pénz bőven. Tökéletesen rám szabott fekete öltönyömben ide-oda suhanok a résztvevők között, mindenkivel csevegek, ahogyan azt egy jó házigazdához illik.

Éppen egy New York-i üzleti partnerrel beszélgetek, mikor megérzem, hogy rajtam kívül más démon is van a teremben, de nem Morgenath, akinek hűséges jobbkezemként szabad bejárása van ezekre a partikra is. Nem, ez valaki idegen. Még pár mondatot váltok a korosodó férfival, majd udvariasan kimentem magam, és elindulok a hall-ban összegyűlt tömegben, hogy megkeressem a pokolfajzatot, aki több, mint valószínű, hogy hívatlanul állított be a bulira.