Pillanatig sem siettem el, hogy találkozzak vele, sőt mi több, nem is akarok, mert az érzéseim hullámvasútján nem tudom merre tartok, hogy Jun kell nekem így vagy sem? Napokig forgolódtam arra gondolva, ahogy sírt és ölelt, mintha utolsó mentsvára lennék, mintha csakis ő lenne a fontos az életemben, pedig  oly sok dolog van, ami jelentéssel bír és nem kell leragadni nála, nem kéne…
Tele a szívem sebekkel, a szavai is csak téptek rajta, mintha olyan olyasmit sebzett volna fel benne, ami ellen nem tehettem semmit, most sem tehetek, de már nem is biztos, hogy akarok. Őt akarom, de ezt akkor sem vallom be, ha a kezem leharapja tőből egy paránya.  
Fáj.
Minden tagom fáj, belülről sajgok, a harag még ugyan bőven jelen van, sőt ha jól belegondolok, leginkább az motivál.
Most is, ahogy itt ülök az éjszaka közepén és hallgatom ennek a nőnek a hangját, akit azt ígérte, ha megiszom ezt a teát, ayahuasca, ez a neve… akkor minden sokkal könnyebb lesz, majd tisztábban látok, ami nem is árt, mert jelenleg a béka segge alatt leledzem, és halvány lila gőzöm sincs arról mit akarok, merre tartok miért vagyok itt.
Ha van is oka, mert lehet csak egyszerűen szét karok hullani. Ahhoz jó úton járok.
Igaza van Junnak, javarészt miatta vagyok itt. A könyv és a kutatómunka csak kifogás, de ez nem is volt nagy titok, tudtam jól, csak nem sejtettem, hogy ekkora erővel bír.
Az erdő sötét, csak a hold pöffeszkedő duzzadtsága ontja ránk ragyogó fényét, szétesem apró darabokra, utolsó kortyot nyelek a teából, mire körbe pillantok a nő már csak a földön fekszik, a hangja vezet egy ősi ösvényen, ahol egyszerre mindennel szembe kell magam találni. Azt ígérte megértek mindent és összeáll a kép, de én azt akarom, hogy essen szét, hulljon több darabra és én elvesszek ebben.
Anyám nem fogadott hívásai nőnek a telefonom számlálóján talán írok neki egy smst, hogy dolgozom, jól vagyok, hívom, ha lesz időm, talán nem.
A fű a fülem cirógatja, kitárulkozik a lelkem és én veszettül szomorú vagyok, keserű, íztelen, mert a gondolataim csakis Jun köti le, ahelyett, hogy magamat vizsgálgatnám, a nevét súgva borulok be egy másik világba, ahol az ismeretlen tekint rám kitágult szemekkel.
Várlak… gyere, mégis én indulok útra. Mire észbe kapok a város utcáit taposom, nem…nem vagyok észnél. Látom a hangokat és hallom a színeket, a testem szerte foszlani érződik.