Valószínűleg az Első nem fog repesni az örömtől, ha meglát, amikor belép az irodájába, és rájön, hogy miközben rá vártam, lefoglaltam magam. Éppen szórakozottan húzom végig az ujjam egy könyv cizellált gerincén, amikor az ajtó kinyílik, és reményeim szerint megérkezik az, akit várok. Az íróasztalon lévő tárgyak mindegyikét megérintettem már, kezdve egy képpel, amiről úgy gondolom, hogy a férfi menyasszonya nézhet rám szemrehányóan.

  Lidérc, aki büszke kényelemben fekszik a bejárati ajtó mellett, felkapja a fejét, majd halk morranással köszönti a férfit. Egy szórakozott ciccentéssel hallgattatom el, majd elfordulva a polctól, sötét íriszeim megkeresik a professzor alakját.

  - Kérem, Mr. Baaiman, ne zavartassa magát. Fáradjon beljebb – mondom teljesen nyugodtan, mintha ő jött volna el hozzám, nem pedig én foglaltam volna el az irodáját. - Ne felejtse el becsukni az ajtót maga mögött, elvégre nem szeretnénk, ha megzavarnának bennünket – teszem hozzá, majd kissé meglazítva a zakómat, elfoglalom az egyik széket, amit valószínűleg a látogatóknak tartanak fenn. Legalább a tisztelet egy csipetnyi szeletét szeretném megadni számára, ha már voltam olyan merész, hogy betörtem az irodájába.

  – Bevallom, kissé csalódott vagyok – vetem át egyik lábam a másik felett. - Eddig úgy gondoltam, hogy egy Elsőnek komolyabb arzenálja van ahhoz, hogy megvédje magát a kéretlen látogatóktól… Ha szeretné, a kovenem boldogan segít megújítani a védelmi rendszerét. Tekintse ezt egy békeajánlatnak – mosolygok magabiztosan, miközben a tekintetem végig követi Mr. Baaiman mozgását. Bármire fel vagyok készülve, ezért is hoztam magammal Lidércet.