Azt mondják, hogy a nők a multitasking koronázatlan királynői. Ehhez képest úgy tűnik, megirigyeltem Amber, a szomszédom gondolkodását és valahogy folyamatosan azon pörgött az agyam, hogy a bátyám már megint mibe keveredett. Félreértés ne essék, egymás vérét szívtuk mindig és az egyik legkedveltebb szórakozása a mai napig az volt, hogy beégessen bárki előtt. Profi szinten űzte, csak azzal nem számolt, hogy többéségében ezek a próbálkozások vagy leperegtek rólam, vagy következő alkalommal sikerült úgy visszaadnom neki, hogy aztán két napig még csak hozzám se szóljon. Ettől függetlenül bármit megadtam volna azért, hogy biztonságban tudjam őt, hogy valahogy és bárhogy tudjak segíteni az elnyomott aggódásán, amit a párja eltűnése óta érzett. Ha nem is mutatta ki, tudtam, hogy feszült volt, hogy egy pillanat alatt pattant el a húr nála és azóta valahogy agresszívebben is reagált bizonyos dolgokra. De nem beszélt. Még nekem sem. Nála kifejezetten jelen volt a néma gyereknek se érti az anyja a szavát mondás. Jelen esetben a húga se tudott mit kezdeni vele sokszor. Még akkor is Darren körül jártak a gondolataim, amikor Ricket kerestem meg a lánya társaságában. Megszokhattam volna már a bókjait, de minden ilyen alkalommal úgy éreztem, mintha többet gondolt volna rólam, mint amilyen és aki voltam. Nem azt mondom, hogy jó a segged, kő' kóla megszólítást vártam volna, csak zavart, hogy ilyen kedves szavakat vágott a fejemhezm, de Rick ilyen volt. Nem tehet arról, hogy inkább a rózsatüskékben hemperegnék meg, mint hogy magát a virágot megkapjam. Ezért is tereltem inkább gyorsan a témát vissza rájuk.
- Izgalmasan hangzik - bólintottam, mert volt egy olyan érzésem, hogy Rick meséjében a farkas nem zabálta fel a nagyit. - De gondolod, hogy megjegyezné pár hónaposan, ha mondjuk a Texasi láncfűrészesről mesélnél? Ha a helyében lennék, biztos, hogy az anyatejről álmodnék - vontam meg a vállaimat könnyedén, mert hát ameddig nem tudja elmondani a kiskölyök, mit érez, addig mindenféle hangot képes kiadni. Gondolom a szülők egy idő után meg tudják állapítani, hogy melyik hang mit jelent a gyerekeknél. Inkább lefoglaltam magam a patással, mint hogy gyerek nélkül adjak bősz tanácsokat egy friss apának olyan témáról, amiről amúgy kvázi fogalmam sem volt, de arra nem számítottam, hogy a dám ennyire éhes lenne. Hagytam, hogy Rick elvonja az állat figyelmét, miközben a mondandóját nem szakítottam félbe, csak óvatos biccentéssel reagáltam.
- Apám az utóbbi időszakban kapott nagyobb megrendeléseket puskákra és lőszerre is. Azt mondta, hogy még soha nem látta itt azokat a fickókat, de még a szemük se állt jól, hogy pontosan idézzem. Egyébként a kérdéseire normális választ adtak, úgyhogy úgy volt vele, hogy az üzletnek nem árt. Felírta a rendszámukat is a biztonság kedvéért - magyaráztam csendesen, megvakargatva a dám nyakát is, miközben Rick szénájával volt elfoglalva. - Szükséged lesz rám is? Mikor indulnál? - mert alapvetően sosem szerettem egyedül menni sehova sem, ha éppen a területet néztük át. Bármi megtörténhetett és ha mondjuk úgy sérültem volna meg, az életben nem jutok segítséghez. Biztonságosabb volt, ha párban dolgoztunk.
A kérdés, habár nem ért váratlanul, Richard elérte azt, hogy arrébb lépjek tőlük és átmozgassam kicsit a végtagjaimat, mintha éppen most szorítottak volna sarokba egyetlen kérdéssel. Ha nem is volt ilyenről szó, valahogy ez még mindig nálam is kényes kérdés volt, nem még ha a bátyámat kérdezték erről az egész káoszról.
- Alapvetően persze. Alessandra még mindig felidegesít, már csak azzal is, hogy levegőt vesz - a mostohaanyámat sosem hívnám anyának. Hiába élt apámmal már huszonhat éve, nem csak hogy ember nem volt, de az anyám sem. - A bátyám meg már megint elutazik valahova, amiről fogalmam sincs, hogy hol van, de olyan fafejű, hogy nem tudok rá észérvekkel hatni, hogy miért nem kellene más területre betévednie, akár véletlenül is. Szerinte meg muszáj mennie, ha már itt nem történik semmi. Ha kitapossák a belét menet közben, még csak ott se leszek, hogy tudjak segíteni esetleg neki. Nem azért, mert kérné, hanem mert nem lenne rá lehetősége - apám gyerekei voltunk, de a fiúk a családomban még nálam is borzalmasabbak voltak. Ha én megszorultam, legalább nekem volt annyi eszem, hogy segítséget kérjek másoktól. Ők megoldottak mindent egymaguk, mert a Hernandezek képesek rá. - Néha már azt gondolom, hogy direkt akarja a bajt keresni - nem, kicsit sem éreztem azt, hogy meg kellene osztanom a sógornőm titkát másokkal, miszerint állapotos volt az eltűnése idején. Nem volt hozzá jogom, hogy eláruljam őt, annak ellenére sem, hogy egy tisztavérű vérfarkas magzatról beszéltünk. Hogy visszatartottam volna-e információt? Hogy a nyomozást hátráltattam volna? Ez az információ nem volt releváns családon kívül. - Szeretnél még több picsogást hallani a részemről? - nem hinném, hogy több picsogásra képes lennék.
- Jó lenne őket visszaengedni - tértem vissza az állathoz idő közben, még ha voltak véglegesen a gondjainkra bízott és megmentett állataink is. Ez a dám nem volt egy közülük.

◉ vol 2 ● thread tune ♪ ● under darkening skies◉

Az utóbbi időben egyre többet szemeztünk, miközben nagyon nem jutottunk előrébb a megoldásban. Ő arra várt, hogy majd én Harry Potterként elővarázsolom a nőt, én meg arra, hogy végre elmondja, mekkora szarba is lépett.
- Hadd tippeljem meg, megint üzleti útra kell menned - a hangomban feddés bújt meg, eszemben sem volt eltitkolni előle, hogy rossz döntésnek tartom azt, hogy elhagyja a várost. Nem azért, mert azt gondolnám, hogy a saját szakállára bárhova képes lenne elmenni a nőéért és szinte a föld alól is kikaparná, ha arra lenne szükség, de azért ez sem kizárható indok. - Elfordulnál? Öltözöm - lengettem meg a kezembe akadó nadrágomat is jelzésértékűen.
- Most komolyan? Elégszer láttalak már - megforgatta a szemeit Darren, de azért kilencven fokkal elfordult, mintha annyira izgalmas lenne a falamon lévő szarvasagancs, amit amúgy is kritizált, amikor kipakoltam oda trófeaként. Apám lőtte még ki és kellett jó pár év, hogy rávegyem őt - leginkább megvesztegessem - hogy nálam sokkal jobban néz ki a nappali központi falán, mint nála valaha is. - Dolgoznom kell, Chel. Valamiből ki kell fizetnem a házat. És ameddig nem tudok semmit arról, hogy hol van - fejezte be hirtelen, úgy pakolva a kezeit a csípőjére, mint egy bosszús kiskölyök. Megértettem őt. Tudtam, hogy akik nekem fontosak, azokért én is képes lennék akár még ölni is, még úgy is, hogy tudom, hol vannak. A bátyám viszont semmit sem tud arról, hogy él-e még a párja. Arról sem, hogy hol lehet és legfőképpen arról nincs fogalma, hogy egyébként apai örömök elé nézne.. Nézett volna. Ha reménykedtem is, a passzív tudatalattim lassan már temetni készült a majdnem sógornőmet. A bátyám gyerekét és nem láttam kiutat az útvesztőből. Nem akartam az lenni, aki még nagyobb fájdalmat okozott neki azzal, hogy bevallom neki a teljes igazságot. Ezért mindenképpen gyűlöltem magam és a nőnek tett ígéretemet, miszerint titokban tartom.
- Ha baj van, hívj fel, légy szíves. És nem a rendőrség hívását akarom hallani, hogy mehetek azonosítani téged a hullaházban és nincs annyi pénzem, hogy kihozzalak a rácsok mögül, Darren! - felhorkantott hitetlenül. A legszívesebben felképeltem volna. - Komolyan beszélek. Velem jobban jársz, mint apával - belebújtam a csizmámba is, ahogy végeztem az öltözködéssel, Darren pedig mindent végighallgatott. Tíz perccel később intettem neki a Toyotámban ülve, én jobbra, ő meg balra húzott el. A visszapillantóból még a motorja után néztem és csak azért lassítottam le, hogy végignézzem azt, ahogy az úttestet követve eltűnt a kanyarban. Igazság szerint nem tudom, mit csinálnék, ha baja esne. Ha véletlenül elveszíteném őt is, biztos, hogy felgyújtom és elátkozom, a francba is. Az a konok Hernandez vér. Meggyűrve az arcomat kapcsoltam be a rádiót és zenével a fülemben indultam el ismét, hogy végre eljussak oda, ahova indultam, ha már felöltöztem rendesen.
Fél órával később parkoltam le az autót az állomásnál, minden szükségessel lépve csak be a mini-némber és az apja illatának elegyébe, amit az épületben hagytak maguk után. Lepakoltam a kulacsomat és a kajámat az asztalra, a telefont pedig a farzsebembe süllyesztve indultam meg kettejük illatfelhője után, ruganyos, laza léptekkel, megtorpanva akkor, amikor épp Bambiról tartott előadást Törpillának. Tisztes távolaságban álltam meg tőlük, meg is köszörülve a torkomat, miközben az apró kis púpot figyeltem Rick hátán, aki ráadásul babahangon gügyögött és élvezte azt, hogy az apja meleg volt. Mármint a teste. Az biztosan.
- Helló, Főnök! És Miss Főnök - vigyorodtam el hirtelen, intve is a párosnak, akik közül az egyikük biztos, hogy nem látott. Nem akartam pelenkaharcosként felvenni az ádáz küzdelmet a cserével, de azt mindenképpen megnéztem volna, ahogy Rick küzd meg az elemekkel, ami Lily fenekét illette. Utánuk léptem, ha Rick folytatta az útját, de ahelyett, hogy felajánlottam volna a bébiszitteri pozíció betöltését, inkább egy marék szénáért nyúltam be, hogy aztán egy-egy szálat nyújtsak a felém igyekvő dám felé. - Történt valami izgalmas, ameddig csak ketten rontottátok itt a levegőt? Ma melyik mesét olvastad fel neki? - érdeklődtem tőle, miközben a dám éhesen már majdnem a csuklómat is eltüntette a szájában.

◉ vol 1. ● thread tune ♪ ● under darkening skies◉