Elegáns úriember, öltönyben és ingben jár, ritka, hogy mást lehessen látni rajta. Maximum otthona keretei közt vált át kényelmesebbre, de az öltözékére minden esetre nem lehet panasz, tökéletesen adja a megfelelő képet.
Ad a külsejére, sötétbarna haja, arcszőrzete gondosan nyírt, aftershave-je erőteljes illatot áraszt, ami tökéletesen passzol hozzá. Szemei szintén barna mélyebb árnyalatát tükrözik, pillantása kemény, egyenes, szigorúságról árulkodik.
Edzett férfi, izmai kivehetőek, habár teste (mind a 188 centimétere) nincs tökéletesre fejlesztve, nem is ez a célja. (Amúgy sem hagyná senkinek, hogy számolgassa a kockáit.) Tetoválásból egyet varratott magára, viszont az két lapockájától körülbelül egy tenyérnyivel lejjebb indul ki a gerince mentén fel a vállához. Egyesek szárnyakat vélnek felfedezni e nonfiguratív mintában, míg mások szerint szemek követik minden lépésüket. Még szerencse, hogy nem sokan láthatták eddig.


Jó tulajdonságok:
- határozott: Nincs kertelés, nincs bizonytalanság. Nehéz elbizonytalanítani, mindent egyértelműen és pontosan fogalmaz meg, ezt várja el visszafelé is. Nincs ideje, se türelme másokat ingatagságukban pátyolgatni.
- elszánt: Megingathatatlanul robog a saját útján, végrehajtja, amit akar bármi áron. Nincs olyan kiskapu, amit ne akarna megtalálni, ha lehetetlennek is tűnik, amire vállalkozott.
- tisztelettudó: Sokan arrogánsnak, lebutítva "bunkónak" tartják a modora miatt, ami egyáltalán nem igaz rá. Akit tisztelni akar, aki kivívja, hogy így tegyen, azokkal maximálisan betartja ezt. Alapvetően sem emiatt nehezebb vele, nem aláz, nem sért senkit meg, míg hozzá is hasonló semlegességgel állnak.
- eredmény-centrikus: Minden feladatnak van egy alapja, egy útja és a vége. Neki az a fontos, mi lesz a kezdetből, mit vár el, és azt hogyan kell elérnie. A cél a fontos, az odavezető út már lehet akár többszálú, árnyékos is.
- kitartó: Amilyen célt kitűz maga elé, azt tüzön-vizen át igyekszik elérni. Ha az ereje végére érne sem adja fel, megy tovább, a tartalékból építkezik. Nehezen mond le bármiről, kitart a végsőkig.

Rossz tulajdonságok:
- makacs: Nehezen lehet eltántorítani az elképzeléseitől. Kitart amellett, amit gondol. Nem lehet egykönnyen befolyásolni, de azt sem állítaná sosem, értelmetlen lenne megpróbálnia az illetőnek. Maximum időpazarlás.
- arrogáns: Elért, kiharcolt egy bizonyos szintet, és szerinte ez a minimum, amit másoknak is meg kellene tenni. Sokszor lenézőnek tűnhet, olykor valóban kevesebbre tart másokat, mint amilyen valójában lehetnek, de önmagához hasonlítva kevés olyan személyt tudna mondani, aki legalább megközelítené mindazt, amit ő maga elért.
- hamis:Nem hazug, ahhoz ő túlságosan egyenes típus, de szereti úgy keverni a lapokat, hogy azok neki kedvezzenek. Nagy játékos, nem feltétlenül a helyes vagy a jó út számára a legegyszerűbb, de ezt mindig helyzete adja.
- szigorú: Leginkább saját magával szemben, de ugyanígy az alkalmazottai és a közelében lévőkre értve is. Vannak szabályok, vannak elvárásai, amiket igenis be kell tartani, meg kell csinálni. Ebből nem enged.


Kezdjük a legkönnyebbel.
  Romantika: Szóba sem jöhet most ilyen az életében, meg úgy amúgy sem egy ilyen alkat. Mivel konkrét céljai vannak, ezektől nehezen eltéríthető, pláne érzelmi síkon. Érdeklik a nők természetesen, csak mióta családfő lett belőle, akinek a siker a kulcsa sok mindenhez, minden más háttérbe szorult. Elképzelni is nehéz, miként viselkedhet egy párkapcsolatban.
  Barátság: Akárcsak a romantika, ezzel is hadilábon áll. Nem szerez egykönnyen ilyesmiket, az ismerősi viszonnyal tökéletesen megelégszik.
 Kedveli az ambiciózus, célratörő embereket, akik nem félnek a feladatoktól, akikkel eredményesen lehet együtt dolgozni és nem riadnak vissza egy-egy emberpróbálóbb feladattól is. Akik képtelenek erre, nos... azoknak arra van az ajtó.


Világ életében arra nevelték, hogy egységben az erő és a falkán kívül esélytelen az élet, de közben tanították neki az önállóságot is, így e kettősség erejéből merítve építette fel saját jellemét. Hűséges az Alfához, még akkor is az volt, mikor Vegas-ban a dolgok elkezdtek rossz fordulatot venni, így nem tartja magát felelősnek azért, mert eljátszott a gondolattal, mint a ranglétra elején álló, esetleg átvehetné a közösség vezetését. Aztán változott a szélirány, új falkája lett, ahol mindez szóba sem jöhet, mégis a ranglétra megmászása nem lehetetlen feladatként szerepel a listáján, mindössze abban biztos, még egyszer ekkora lehetősége nem lesz, mint akkor, hát miért kockáztatná saját szerepét emiatt?
Háttérből figyeli az eseményeket, természetesen, ha úgy van, számítani lehet rá, de ő nem az az élharcos típus, sokkal inkább a háttérből irányítja a szálakat. Nincs mindenben megelégedve az alfa döntéseivel, ám ezt hangosan sosem tenné szóvá, ennél több esze van.


  Az ő életének célja van. Okkal, tervezetten született erre a világra és ez lett belé sulykolva a kezdetektől. Nem úgy nevelkedett, mint egy átlagos, tehetősebb család sarja.
Magántanulóként indult, majd a középiskolát és az egyetemet már odafigyeléssel, gondos választást követő helyeken végezte. Több nyelvet beszél, nincs gondja a számokkal, az illemmel. Remekül helytáll bármilyen front.
Ez Aspen a világ számára.
  Azt már kevesen tudják, menyit sírt az a mindössze öt éves kisfiú, aki nem akart kötelezően részt venni a napi "hatalmi túrán", mert talált egy csiga családot a kertben és szívesebben tanulmányozta volna azokat.
Ott volt a hetedik születésnapja, amelyre édesapja ismét nem ért oda, mert elhúzódtak a tárgyalásai. A tizediknél már csak megvonta a vállát, utána szinte fel sem tűnt neki a hiány. Majdhogynem a saját születésnapjait is a múlt részének tekintette, egyik nap sem volt különb, mint a másik. Partikat tartottak, dicsekedtek a fiúkkal a szülei, minden mindig ugyanolyan volt.
Mígnem tizenegy évesen, karácsony előtt nem sokkal...

Az első

  Éreztem a változást, az egész házban eluralkodott valami újfajta feszültség, aminek nem tudtam értelmet adni. Fel-alá járkáltam, olykor kinéztem a szorgosan pergő hóesésbe. A szüleim azzal fogadtak reggel, a mai nap valami újat hoz mindannyiunk életébe.
Mivel ezt ritkán mondják ki ennyire nyíltan, nagy dolognak kell lennie különben ugyanúgy kezelnék, mint bármi mást, egymásközt, engem majdhogynem figyelmen kívül hagyva.
A nevelőnőmre néztem, aki csendre intett tekintetével és mindketten ismét az ablakon túlra szegeztük tekintetünket. Már-már feladtam a várakozást, amikor egy autó fényszórói hasították ketté a szürkületet. Azonnal hátra ugrottam, indultam volna a bejárati ajtóhoz, de...
- Mr. West - hallottam meg a szigorú hangot a hátam mögül. Csalódottan, beleegyezően álltam meg, sétáltam vissza a nappali kényelmes, bordó kanapéjához nem sokkal messzebb a kandallóban ropogva izzó fahasáboktól és leültem. Lábam lóbálva néztem magam elé, míg torokköszörüléssel tudtomra nem adta, ezt sem illik. Semmit sem illik.
Ülni, egyenes háttal, kifejezéstelen arccal, ezt illik.
  A fiú nagy szemekkel nézett engem, akár egy ismeretlen bolygóról jött űrlényt. Ugyanígy nézhettem vissza rá, mert alig akartam elhinni, az ártatlan, kócos hajú kölyök mától a szomszédos hálószobában fog lakni. Velünk. Mint afféle "második gyerek", ahogyan anyám fogalmazott. Minek nekik még egy fiú? Itt vagyok én. Az igazi gyerekük, a vérszerinti örökös. Hát nem vagyok elég jó? Valamit rosszul csináltam? Mit ronthattam el? Annyira igyekeztem!
- Te vagy Aspen - fájdalmat keltett fülemben sejpítő beszédstílusa, nyávogó hangja. - Hallottam már rólad.
- Igen? Én nem rólad. - vágom vissza dacosan összefonva karjaimat mellkasom előtt.
- Aiden vagyok - Nevelőnőm köhintésére az idegen összerezzenve néz rá és szinte hadarva javít. - Denver vagyok. Igen, Denver.
- Szia, Denver - megvonom a vállam, megkerülöm a fiút és otthagyom a nappaliban. Átvágok a házon, el a széles lépcső mellett a túloldali szárnyba, ahol a szüleim épp hangos szóváltásban vannak. Nem értem, miről vitatkoznak, enélkül is értek a szóból, visszakanyarodva felsietek inkább a szobámba.
Valamivel később az ajtómon egy rövid koppintás tudatja, anyám áll odakint, aki nem habozik belépni a szobámba. Maga előtt tolja a szerencsétlen gyereket, az botladozva próbálja tartani a lépést. Anyám széles mosollyal lökdösi őt közelebb hozzám, majd megszólal: - Boldog karácsonyt Aspen, ő itt az új játszótársad!

A második

  A gimnáziumi éveim közül az elsőt kezdtem szeptemberben. Meghatározó lesz jövőm szempontjából, már most tudom, milyen szakköröket, különórákat fogok választani az elkövetkezendő években is, egyelőre abban egyeztünk meg a szüleimmel, most a jegyeim a legfontosabbak. Tetszett az iskola. Az első olyan hely, ahol önmagam lehetek, nincsenek családi falak, se az anyám mindent látó szemei.
Az egyenruha tökéletesen passzol rám, a szabónk remek munkát végzett, minden gomb, minden varrás a helyén. Megigazítom zakóm gallérját, nyakkendőmön feszesítek még egy kicsit és elindulok az első órámra ezen a napsütéses pénteki reggelen.
 Délután a kocsiban ülve, csendben nézem az ismerős tájat. Nem jártam itthon bő egy hónapja, és nem is akartam volna, ha a szüleim nem erősködnek, ezen a hétvégén itthon a helyem. Cseppet sem érzem különlegesebbnek, mint bármelyik másikat, a naptár számomra egy útmutató, a dátumok határidőket jelentenek, fordulópontokat, semmi mást.
 Beérünk a szélesre tárt kapun, áthajtunk anyám kedvelt zöldellő fái közt, míg a kavicsos út kanyarodni nem kezd, egyenesen elvezetve minket a hatalmas ház előtt. Megállunk a bejáratnál. Még nem éri lábam a talajt, már hallom a nyíló ajtót.
- Hé, Aspen - Elmosolyodom a hang hallatán. Szépen elmúlt a sejpítése, az az enyhe dadogás sincs már, a kis Denver egészen megemberesedett a családunk szárnyai alatt.
- Hogy vagy öcsi? - Átveszem bőröndöm a sofőrtől és Denver mókás ugrabugrálásával körülöttem, bemegyünk a házba.
- Te még nem tudod, amit én tudok - Kérdőn nézek rá. Vesz egy nagy levegőt, ám mire megszólalhatna, anya jelenik meg a lépcső aljánál.
- Denver, menj az étkezőbe, nemsokára vacsorázunk - A fiú egy szó nélkül hagy magunkra minket. Anya megáll tőlem néhány lépésnyire, alaposan végigmér, végül bólint egyet. Átmentem a vizsgán, mint mindig.  - Örülök, hogy hazaértél.
- Én is - biccentek felé tiszteletteljes mosollyal.
- Menj fel, öltözz át, találkozunk a vacsoránál. Ne késs el! - Ezzel elvonul a nappaliba, én ott ácsorgok egyedül tovább a bőröndömmel kezemben.
- Örülök, hogy látlak, anya - húzom el a szám egy szomorú pillantást vetve távozásának irányába, majd tovább haladok, elvégre nem maradt túl sok időm teljesíteni kérését.
  Ritkán szól zene a vacsorák alatt. Karácsonykor, összejövetelek esetén, meg néhány más ünnepen. A díszes teríték, a zene, mind-mind egy jelzés arra, valami alkalmat ünneplünk, noha fogalmam sincs róla, mi lehet az. Ez zavar. A memóriám épségére különös figyelmet fordítok, számtalan dátum, számadat, név, arc raktározódott el benne eddig, de ez a mai nem illik bele egyszerűen sehova.
- Aspen, fiam - Apám keze jelenik meg szinte a semmiből, elkapja a vállam, erőteljesen megszorítja. - Csakhogy végre megérkeztél.
Válaszul bólintok széles vigyorral tarkított arcába. Megveregeti a hátam, aztán az asztalhoz sétál és leül a megszokott helyére. Utána lépkedek, elfoglalom helyem közvetlenül a jobb oldalán. Velem szemben anyám ül, a mellettem lévő széken Denver mocorog izgatottan. De mit felejtettem el? Mi az, amire nem figyeltem eléggé?
- Szerettünk volna valami olyasmivel várni - kezd bele anya -, ami kellőképp méltó ahhoz a meglepetéshez, amit te jelentettél nekünk annyi évvel ezelőtt.
Kezdett derengeni valamit.
- Ma nincs helye díszes vacsorának, vendéglistának, vagy bármilyen mulatságnak. Sokkal többet jelent mindennél egy személyesen elmondott hír, és egy azt enyhítő meglepetés.
- Miről van szó? - nézek körbe egyre feszültebben. Akár egy jófajta komédia, érthetetlen, zagyva, irritáló, csattanóval a végén.
- Aspen drágám, Dororthea nénéd telefonált múlthét végén. - csicsergő szavai rosszat sejtettek. Nem jókedvében szokta használni ezt a hangját. - A bácsikád vadászat közben megsérült, lábon lőtték, azt hiszem. Nem súlyos, de maradandó károsodás, ezért az idei nyári összejövetelünket alighanem kénytelen lesz kihagyni. Természetesen elnézzük neki, az ő állapotában ez teljes mértékben érthető.
A bácsikám, baleset, mi köze ennek mindehhez? Sejtéseim összekuszálódtak. Idegesített a ködösítő beszéd.
- De, hogy bánatod enyhítsük, szeretnénk neked egy pompás hírrel szolgálni. - Két kezét összecsapva tapsolt párat. A konyha felöli ajtó kinyílt és egy copfos fej szaladt át a résen. - Családunk új taggal bővült e bájos lány személyében. Hát nem csodálatos?
Elképedve meredtem a csillogó szemű kislányra. Újabb gyerek? Denver arcán is öröm sugárzott, a lány is boldognak tűnt. Apám kimért mosolya, anyám eltúlzott vidámsága, mint egy nyúlós, mézes-mázas madzag, émelyítő volt.
- Ő itt Arurora, a kishúgod - Beigazolódott rossz előérzetem, amit képesek voltak tovább tetőzni. A kislány alig foglalt helyet az asztalnál, közvetlenül mellette, apa már emelte is a poharát a magasba. Reflexből követtem példáját, mint a többiek, még a kissé ijesztően boldog lány is, de anya vette vissza a szót, miközben engem nézett. - Nagyon boldog születésnapot drágám!

Később

  Anya állapota rosszabbodik. Már nem csak hallja, látja is azokat, akik ott sincsenek vele a szobában. Nem tudom, meddig tudjuk még halogatni az elkerülhetetlent, de apánk szentül meg van győződve róla, az egész átmeneti állapot.
Neki is az agyára ment a rengeteg probléma, a munka, az itthoni dolgok, nem tud semmi sem koncentrálni normálisan.
Denvert nem érdekli az egész, éli az életét, mintha semmi köze nem lenne ahhoz, ami történik. Mindannyian tudjuk, ez nem igaz. Ő és Aurora túlságosan kilógtak a családból, nem voltak képesek rendesen beilleszkedni, ami hosszú távon méregként terjedt szét közöttünk.
Apa ragaszkodott hozzá, nekik is hely kell a cégnél, nem kapnak akkora szerepet, mint én, nincs számukra kőbe vésett jövő, de helyük van a döntéshozók asztalánál. Az a két-két tizednyi tulajdonrész. Átkozott részesedés!

  A helyzet egyre rosszabb. Anya már ki se jön a szobájából, egész nap vigyázni kell rá, nehogy elmászkáljon, mint néhány nappal ezelőtt. Bármi történhetne vele, itt egyszerűen senki nem figyel rá.
Továbbra sem hajlandó senki beleegyezni, hiába vállaltam magamra a kezdeti költségeket, nem költözhet be abba a számára legmegfelelőbb rehabilitációs intézménybe, amit kinéztem számára. Tudom, hogy tetszene neki.
Apa ideig sem a régiek, egyre többször vannak dühkitörései. A legutóbbi megbeszélést is emiatt kellett félbeszakítanunk. Nem lesznek befektetőink, nem lesznek ügyfeleink, bedől minden.

  A falka a kitiltásunkról pletykál. A két korcs megjelenésével elültettük a szilánkot a szemükbe évekkel ezelőtt, de a szüleim befolyásossága képes volt ezt ellensúlyozni. A családom labilis helyzete azonban termékeny táptalaj az ellenünk szövetkezőknek. Tennem kell valamit. Ha már Denver és Aurora családtag, nem tehetem meg velük, hogy magukra hagyom őket, habár lehet, megköszönnék, ha elengedném a kezüket. Így kellene tennem? A döntés nem az enyém, még.

  Egyre több ember, farkas csatlakozott már hozzám. Egyetértésük és támogatásuk bíztató kezdete valami újnak, ideje a változást tettek mezejére léptetni elő.
Úgy érzem, a családom is ellenem fordul, már nem csak a falka viharfelhői köröznek a fejem felett. Hogyan vehetnék át és kezelhetnék egy ekkora birodalmat, ha az tönkremegy, mielőtt a kisujjam hozzáérinthetném? Nem akarok drasztikus cselekedetekbe kezdeni, nem háborúra vágyom, a helyem ellenben egyre megtarthatatlanabbnak tűnik. Nem fogom elengedni azt, amiért egész életemben küzdöttem. Nem tehetem meg.

  Apa temetésén Aurora egészen szép beszédet mondott. Ha nem ismerném, már-már elhinném, őszintén sajnálja, ami történt. Tragédia egy rosszul bevett kanyar, egyetlen másodpercnyi figyelmetlenség. Kellett neki olyan idegesen volán mögé ülni. Sok kérdést felvetnek a baleset körülményei, ámde úgy érzem, remek válaszokkal tudtam előrukkolni rájuk. A következő lépés, hogy az összes kételyt eloszlassam és megpróbáljam mindazt megjavítani, ami az elmúlt három évben elromlott. Megállítható a pusztulás folyamata, érzem.
Mindössze arra nem készültem fel, mi lesz akkor, ha ennyire nehéz egy karnyújtásnyira lévő pozíciót megtartani azzal, hogy mások megkérdőjelezik a tragédiában való szerepem. Apám az Alfa utódja lehetett volna, harmadik volt a sorban. Helyére nekem kellett volna lépnem, így csupán a béta választott volna el a fő pozíciótól. A halál azonban magával vitte ebbéli reményeimet is.

   Denver ma elém állt egy ötlettel, ami elgondolkodtatott. Hagynunk kellene az államok ezen részét és terjeszkedni kezdhetnénk másfelé. Amikor ezt felvázolta, tudomásom sem volt arról, mit művelt a falkában.
Legszívesebben kettéharaptam volna a torkát szembesítéskor. Hogy tehette? A saját öcsém.
Készülhettem egy személyben kiállni a teljes vegasi falka ellen. Nem sűrűn ismerem be, de itt esélyem se volt.

  Rose Harbor érdekes hely. Van benne valami különleges, valami más. Találkoztam már jópár másik falkával, boszorkányokkal, alakváltókkal és megannyi különleges lénnyel, kik emberszerű bőrbe bújva próbálnak életképesek maradni ezen a pusztuló bolygón, de itt mint megpiszkált hangyaboly, hemzsegnek, mindenütt ott vannak.
Talán ez, vagy valami egészen más belső sugallat ösztönzött arra, hogy a város belsőbb részének egy méretes, egyelőre kihasználatlan területét szemügyre vegyem. Máshová tartottam, mikor egy kávéra megállva az egyik útmenti benzinkútnál a telefonomat bűvölve megakadt rajta a szemem. Miért ne? Miután két szememmel is láttam, az érzés tovább erősödött.
Itt fogom megvalósítani a Phoenix-et, az új birodalmat, ami a régi hamvaiból születik.
Egyszer elbuktam, önhibámon kívül kényszerültem elhagyni az otthonom, hátra hagyni mindent, ami az enyém lehetett volna. Másodjára állni fogom a sarat.
Kezet ráztam az értékesítővel, illően megköszöntem hálás közbenjárást, hogy az engedélyek is a lehető leghamarabb a kezemben legyenek, s amint az első munkások megérkeztek a telekre, beültem az autómba és a városi falka vezetőjéhez indultam.
Terveim egyszerűek voltak, könnyen megjegyezhetőek, felfoghatóak, érvekkel alátámasztva úgy gondolom, nem lett volna oka másként dönteni. Ezért cserébe mindössze annyit kellett tennem, fejet hajtok előtte és belemegyek abba a felszínes, piti játszmába, melyben elhitetem vele, vakon követni fogom, mint Alfát. Legyen így, egyelőre.
Cserébe a kaszinóm áll, a színek beragyogják az egész várost, fellendítik a forgalmat, anyagi stabilitást nyújt sokaknak, mindenki csak jól járhat vele. Az extra nyályas mosolyomért elértem, két korcsként tekintett "testvérem" megtűrjék mellettem, de erősen remélem, nem terveznek hosszabb távra a városommal, kaptam elég anyagi segítséget, hogy arra induljanak, amerre kedvük támad. Ki nem semmizhetem őket, ők se tegyék meg velem. Többé nem engedem, kerül, amibe kerül.

Ez a gondolat szép és jó volt egészen addig, míg a családom maradványai úgy nem döntöttek, ideje jobban szemügyre venniük a várost. Aurora és a fattya teher a vállamon, idegesít, milyen könnyen veszi, hogy a történtek súlya ellenére egy gyereket akar magának koloncként. Mégis mit kellene tennem? Denver hol feltűnik, hol eltűnik, az ő viselkedése mit sem változott az évek során, szinte hálás vagyok érte, amiért legalább vele nem kell foglalkoznom. A nevünk fényét tiporják porba egyetlen vállrándítással és bármennyire elhatárolódnék tőlük, egyszerűen nem megy. Tehetetlennek érzem magam és ezt az érzést utálom, taszít a felelősség, amit ők jelentenek számomra.


James & Annabelle H. West NJK - született vérfarkasok -  szülők (apa meghalt, anya otthonban él)
Denver Aiden West JÁTÉKOS KARAKTER (Kittina) - vérfarkas -  testvér (örökbefogadott)
Aurora Nea West: JÁTÉKOS KARAKTER (Niky) -alakváltó -  testvér (örökbefogadott)