Friend or

Alec szavai szinte meg sem leptek. A sör tipikus választás, de a hangsúlyában ott volt valami… valami, amit nehezen fejtettem meg. Ahogy visszaléptem a kocsi mellett, és a tárcámat visszacsúsztattam a zsebembe, az idegenek nyoma már rég eltűnt, csak a neonfény és a kihalt utca maradt. A csend szinte tapinthatóvá vált, és a farkasom elégedetten nyújtózkodott bennem. Ma este nyugodt lehetett. Talán most először éreztem ilyet hosszú idő óta.
Alec szavaira halványan elmosolyodtam, ahogy a sörre terelte a beszélgetést. Nem mintha kifogásom lenne ellene – én magam is sokszor nyúltam egy hideg doboz után, amikor egy nap nehezebb volt, mint amit könnyű szavakkal el lehetett volna mondani. Mégis, a hangjában ott bujkált valami több. Egy alig észrevehető árnyalat, amit talán más nem hallott volna meg. De én igen.
– Sör? – visszhangoztam egy leheletnyi szarkazmussal, ami inkább játékos volt, semmint bántó. – Rendben, de csak akkor, ha te választod a helyet. Nekem még nem volt alkalmam végigtesztelni az összes helyet.
Megpróbáltam könnyed lenni, de a szavai még mindig ott motoszkáltak a fejemben a neki adott megjegyzésem. Nem volt benne keserűség. Nem panasz volt, csak ténymegállapítás. Az a fajta csendes elfogadás, amihez idő kell. Sok idő. A saját tapasztalataim sötét szobájában talán túl jól is ismertem ezt az érzést.
Alec arca szinte rezzenéstelen maradt, de a szemeiben valami megmozdult. Azt hiszem, talán megértett. Talán túlságosan is.
– Tudod, Alec – kezdtem végül, miközben a kocsinak támaszkodva keresztbe fontam a karom –, az emberek mindig találnak valamit, amit nem szívlelnek. Talámn sokaknál ez már ösztönösen hat ki. Ennyire nem vagyok otthon a témában még túl régóta, hogy megfejtsem. De nyugi, jól vagyok. Egész életemben terheltek valamilyen módon, hozzászoktam már.
Az igazság az volt, hogy nem szántam ezeket a szavakat kifejezetten neki. Talán magamnak is mondtam őket, csak épp hangosan. Nem vagyok az a fajta, aki könnyen feltárja, mi zajlik benne. De most valahogy máshogy éreztem. Mintha ez a csendes éjszaka a benzinkút fénye alatt alkalmas lenne arra, hogy valami nehézséget levegyek a vállamról, még ha csak egy rövid időre is.
A kérdésére, hogy végeztem-e, egy fáradt sóhajjal válaszoltam.
– Nem, mára befejeztem. Épp a végén gondoltam teletöltöm a tankot, amikor jöttek ezek a patkányok.– feleltem, aztán egy halvány mosollyal hozzátettem – Szóval a hivatalos részét letudtam. Az olyanokat, amiket a feletteseim szerint dolgomnak neveznek. De az igazi műszak? – Elgondolkodva a távolba néztem, arra, amerre az idegenek eltűntek. – Az talán soha nem ér véget.
Egy pillanatra csend lett, de nem volt feszengő. Inkább csak a gondolataink töltötték be a teret. Talán Alec azon töprengett, mit is kezdjen azzal, amit az imént mondtam. Talán ő is ismerte ezt az érzést, csak más kontextusban.
– És te? – törtem meg végül a csendet. – Mit hagytál félbe, amikor ide rohantál?  Mert ha ráérsz, talán még beleférne az a sör ma este. Persze, ha nem zavar, hogy én hívjalak meg.
Próbáltam lazán mondani, de a farkasom ébersége még mindig nem tűnt el teljesen. Valahogy úgy éreztem, hogy ezek a beszélgetések többről szólnak, mint egy egyszerű meghívásról. A neonfény megvilágította Alec arcvonásait, és a szeme sarkában valami halvány mosolyféle jelent meg. Azt hiszem bízhatok benne. Minden egyes cselekedete ezt ordítja. Valahol tényleg nagyon hasonlóak Marával, régebben úgy emlegette, hogy a kedvenc unokatestvére. Már értem miért.
Az idegenek már sehol nem voltak. Az éjszaka ismét nyugodt lett. De a szavaim, amiket Alec előtt kimondtam, nem múltak el nyomtalanul. Talán pont ez volt a célom. Vagy talán csak egy őszinte pillanat volt, amit nem akartam elrejteni.
- Nos... még nem ittunk, szóval javaslom tegyük le valahol ott a kocsit. Nem olyan nagy ez a város, hogy aztán ne lehessen hazasétálni. - ezzel együtt felvetettem azt is, ha a hely túl zsúfolt lenne amire Alec gondol, még vannak opciók.

Alec & Archie

Friend or

Figyelem, ahogy Alec figyel engem, a kérdése őszinte, de a hangjában ott lapul valami elismerés is, amit nem mond ki. Érzem a farkasomat is, ahogy lassan visszahúzódik, megnyugodva, hogy ma este nem lett szükség komolyabb erőfitogtatásra. Egy gyors pillantást vetek a távozó trió irányába, majd visszafordulok hozzá.
– Egyszerű. – válaszolom, miközben végighúzom a tenyerem az ingem ujján, kisimítva egy gyűrődést. – Nem láttam még soha itt őket. Az illatuk is… idegen volt. És túl feszültnek tűntek ahhoz, hogy otthon érezzék magukat. Szerintem már láttam az összes falkatagot, amennyit figyelnek. Megjegyzem a részleteket, szakmai ártalom.
Egy pillanatra megállok, és Alec szemébe nézek. A farkasai közé tartozik, ő érti az ösztönök működését, de tudom, hogy az embere is figyel. Neki szól a következő mondatom.
– A helyiek nem így viselkednének. Ha hozzátok tartoznának, nem álltak volna meg itt lődörögni, mintha várnának valamire. Ezek itt csak keresték a bajt, aztán rájöttek, hogy rossz helyre jöttek.
Lenézek a földre, ahol a cigaretta maradványai hevernek. Lassan a bakancsommal rálépek, és a sarkammal egy mozdulattal eltüntetem az égő véget. A füstöt még érzem a levegőben, de már nem számít. Felnézek Alec-re, majd biccentek felé.
– Szóval – kezdem, és egy kis mosoly bujkál a szám sarkában –, ezt a kört állom. Vagy kávé, vagy valami erősebb… választásod szerint.
Nem sietek, csak állok ott, várva, hogy eldöntse, elfogadja-e az ajánlatot. Az este nyugodtabb lett, de még mindig ott van bennem a készenlét, a tudat, hogy ez bármikor újra kezdődhet. De most, ebben a pillanatban, talán belefér, hogy egy kicsit lazítsunk.
– Gondolkodj csak el rajta, Alec. – biccentettem felé, majd egy futó pillantást vetettem a benzinkút neonfényben fürdő üzletére. – Addig intézem a tankolást.
A kocsi felé fordulva lassú léptekkel indultam meg a kassza irányába, de közben fél szemmel még mindig figyeltem. Az idegenek épp akkor tűntek el az üzlet kijáratán keresztül, mint akik végre belátták, hogy itt már nincs mit keresniük. A farkasom elégedett csendben lapított bennem; tudta, hogy ez most egy nyertes este volt. A trió távolodó alakjaiból sugárzott a feszengés – azok a maszkok, amiket magukra húztak, végül semmivé foszlottak, akár az éjszakában terjengő cigarettafüst.
A pulthoz érve előkotortam a tárcámat. Egy pillantás az ablakon át a távozókra, aztán letettem az összeget. A benzinkutas srác alig nézett fel a telefonjából; csak annyit mormolt, hogy "köszi" meg hogy "jó éjt". Elmosolyodtam a monoton közömbösségén, és ahogy visszasétáltam a kocsihoz, arra gondoltam, hogy milyen ironikus is az élet. Egy egyszerű tankolás közepén talált meg ez az egész jelenet, és mégis, valahogy pontosan ilyennek éreztem az elmúlt hónapokat. Látszólag átlagos, de folyton ott lappang a felszín alatt valami, ami pillanatok alatt kitörhet. Egy farkas élete már csak ilyen.
Alec még mindig ott állt, a kocsi mellett. Láttam rajta, hogy közben eldöntötte, mit akar. Vagy talán csak türelmesen megvárta, hogy én visszatérjek. Megszokott mozdulattal becsúsztattam a tárcát a farzsebembe, majd biccentettem felé.
– Na, mire jutottál? Kávé vagy whiskey? – kérdeztem könnyedén, miközben a lecsekkoltam minden a helyén van-e. Az este csendje egy pillanatra ismét körülölelt minket, de már nem volt feszültséggel teli. Csak a kérdés maradt, meg egy halvány mosoly az arcomon, amivel felé fordultam.
- Volt már részem durvább fogadtatásban is. Ha azt kérdeznéd, hogy miért tudtam higgadt maradni. A magamfajtákat eddig sehol nem szívlelték.

Alec & Archie

Friend or

A levegő szinte vibrál a kimondatlan fenyegetésektől, és bár Alec jelenléte elég ahhoz, hogy az idegenek elbizonytalanodjanak, érzem, hogy a farkasom türelme vékony szálon lóg. A köpés a lábam közelében landol, és egy pillanatra minden izmom megfeszül. Nem mintha maga a mozdulat zavarna – láttam én már ennél nagyobb tiszteletlenséget is –, de ez a pitiáner provokáció az utolsó csepp abban a pohárban, ami már amúgy is túlcsordulás határán van.
Lassan előre lépek, Alec árnyékából kilépve, de még mindig mellette, mintha csak a figyelmüket akarnám elterelni róla. Visszaakasztom a tankpisztolyt a helyére, zárom a tartályt.
Aztán csak közelebb lépek hozzájuk, a cipőm talpával eltörlöm a földről a köpést, és kiegyenesedve a cigarettást nézem. A tekintetem nyugodt, de érzem, hogy a farkasom ott kavarog mögötte, készen arra, hogy bármelyik pillanatban kitörjön, ha kell. Érzem azt is, hogy legszívesebben átvenné az irányítást, mégis Alec energiáit szimatolja.
– Tudod, a cigizés nem csak az egészségednek árt. – szólalok meg halkan, a szavaim azonban fémesen csengenek a csendben. – Néha az is előfordulhat, hogy valaki félrenyeli, és aztán egy pillanat alatt bajba kerül. Főleg, ha a környezete már amúgy is... füstös. Legközelebb ordenáré nagy bírságot szabok ezért ki. Vagy nem lesz legközelebb.
Felveszem a már szétlapítottam a cigarettát a földről, de az érzés, hogy még mindig próbálkoznak, egy árnyalattal jobban megfeszíti az állkapcsomat. Lassan felegyenesedek, és a cigarettás fickót nézem, akinek a szája sarkában ott játszik az a nyamvadt, kihívó mosoly. A tekintetemet végig rajta tartom, hosszan, mintha csak azt mérlegelném, megéri-e még több időt pazarolni rá.
A szavaim éppen csak egy pillanatig lebegnek a levegőben, de látom, hogy betalálnak. A fickó eljátssza a megvetőt, de a szeme sarkában ott bujkál valami, amit csak az lát, aki figyeli: egy szikrányi zavar. A farkasom érzékeli, ahogy az övé hátrálni kezd, még ha a fickó maga nem is mozdul. A többiek feszült csendben állnak mellette, de érzem rajtuk is, hogy a saját farkasaik ösztöne már régen jelezte: vesztettek.
Látom, ahogy a zömök fickó elfordul, mintha csak most értené meg, hogy itt már nincs tér több szóra. A cigarettás még tartja magát egy pillanatig, aztán végül ő is mozdul.  Amikor végre eltűnnek fizetni, csak akkor veszem észre, hogy a vállaim mennyire megfeszültek. Oldalt pillantok Alec felé, a szemeimben még ott villog a farkasom árnyéka.
– Bocs, hogy ilyen későn ide rángattalak. Meghívlak valamire. – jegyzem meg egy halvány, száraz mosollyal, mielőtt vennék egy nagy lélegzetet, hogy végre én is visszanyerjem az önuralmamat.

Alec & Archie

Friend or

Mire Alec megérkezett, a levegő már terhes volt a feszültségtől. A három idegen továbbra sem mozdult, inkább kihívóan támaszkodtak a benzinkút fényei alatt, mintha ez az egész csak valami unaloműző színjáték lenne. Egyikük, a cigarettás, még szélesebben elmosolyodott Alec közeledtének láttán, mintha csak újabb közönség érkezett volna a műsorukra.
Nem mozdultam a helyemről, továbbra is a szolgálati kocsi mellett álltam, a kezem még mindig a tankpisztolyon. Éreztem, ahogy Alec jelenléte megváltoztatja a dinamikát, de nem szólaltam meg. Ez az ő terepe volt, az ő szabályai szerint.
A cigarettás férfi mélyet szívott, majd a földre pöckölte a csikket, gondosan rálépve a talpával, mintha az valami rituálé része lenne.
- Na, mi van, most már ketten néztek minket ferde szemmel? -  kérdezte, a hangjában a fölényeskedés rosszul leplezett jegyeivel. A másik két férfi halkan felröhögött, de a mozdulataikban ott bujkált a bizonytalanság.
Nem néztem Alecre, de éreztem, hogy minden szava és mozdulata kiélezett figyelmet kap. A farkasom bennem halkan morgott, de tudatosan visszafogtam magam. Nem az én dolgom volt most kiállni. Hagytam, hogy Alec foglalkozzon velük, a saját módszereivel. Figyeltem, ahogy a provokációjuk új szintre lép: az egyikük, egy alacsonyabb, zömök alak, előrébb lépett, és egyenesen Alec szemébe nézett.
- Csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy tényleg ilyen gyenge ez a város, hogy ennyi idegen teszi itt a nagymenőt. - mondta, és egy apró, fölényes mosolyt villantott rám, mintha engem is bevont volna a beszélgetésbe. - Talán ezért van itt az Omega is. Tudjátok, hogy nélküle nem tudtok mit kezdeni velünk?
A szavak ott lógtak a levegőben, súlyosak és szándékosan sértőek. A pillantásom a zömök férfira siklott, de nem mozdultam. Nem éreztem szükségét, hogy válaszoljak. Alec ott volt, és ez az ő játszmája volt most. A harmadik férfi, egy magasabb, vékonyabb alak, hátrébb lépett, mintha már most keresné a menekülési útvonalakat. Az ösztöneim azt súgták, hogy ez a kettő nem lenne nagy kihívás, de a cigarettás más volt. Az ő tekintete még mindig Alecet figyelte, mint aki tudja, hogy most a döntő pillanat jön.
A kezem lazán pihent a tankpisztolyon, de belül készen álltam. Ha a dolgok elfajulnának, készen állnék arra, hogy beleavatkozzak és Alec mellé álljak. Egyelőre azonban hagytam, hogy  érvényesüljön. A szavaiban és a testtartásában ott volt a dominancia, és én tudtam, hogy ezek az idegenek ezt nem hagyhatják figyelmen kívül. Éreztem a farkasukban bujkáló bizonytalanságot, még ha ezt próbálták is palástolni.

Alec & Archie

Friend or

Az utca nyugodtságában hallani lehetett a távolodó autók halk zúgását, ahogy elhagyják a várost. A benzinkút narancsfényben úszott, a neonok világossága pedig kontrasztot teremtett a sötétséggel, amely körülvette. Az illatokat a hideg szél hozta magával – benzin, olaj és az idegenek szaga. Pontosan tudtam, hogy Alec hamarosan megérkezik, és ez valahol megnyugtatott. Mégis ott maradtam mozdulatlanul, egyenes tartással, ahogy figyeltem a három férfit, akik egyre csak feszegették a határokat.
A bőrdzsekis újabb lépést tett előre, még mindig azzal a gúnyos mosollyal az arcán, mintha csak játszani akarna. De nem volt játék. Az ösztöneim jeleztek, minden érzékem kiéleződött, ahogy az egyikük alig észrevehetően a zsebébe nyúlt. Éreztem a provokációt minden mozdulatukban, és tudtam, hogy ezt nem engedhetjük el egyszerűen. Ez nem csak egy személyes ügy volt, hanem egy falkához méltó helyzetkezelés.
A távolban egy motor zaja törte meg a csendet, egyre közelebb érve. A farkasom azonnal megérezte Alecet, még mielőtt megláttam volna a fényszórókat. Az autója lassan gördült be a parkolóba, a kavicsok halk ropogása mintha csak további feszültséget adott volna az estének. Alec egy pillanatra se siette el, de a jelenléte elég volt ahhoz, hogy a három férfi kissé megdermedjen. Az a pillanatnyi megingás mindent elárult: tudták, hogy ez már nem csak egy ember ügye.
Lassan elengedtem a tankolópisztolyt, és a kocsinak támaszkodva figyeltem, ahogy Alec kiszáll az autóból. A mozdulatai határozottak voltak, de nem fenyegetőek – mégis minden lépéséből áradt a dominancia, amit csak az érthetett, aki falkatag volt. A szavai pedig pontosan ott ütöttek, ahol kellett.
Alec kérdése borította a rendet, miközben egyenesen az idegenekre szegezte a tekintetét. A hangja nyugodt volt, de ott lüktetett benne az a kimondatlan üzenet, amit minden farkas azonnal megért: ez a mi területünk, és ha itt akartok játszani, akkor készen kell állnotok a következményekre.
Egy rövid pillanatra találkozott a tekintetünk, és láttam benne azt a csendes, visszafogott haragot, amit csak az képes hordozni, aki képes minden helyzetet kézben tartani. A jelenlétével egyszerre higgadtam le és feszültem meg újra – mert tudtam, hogy innentől kezdve már nem csak rajtam múlik, mi történik. De egy biztos volt: ezek az idegenek ma este nem fogják büntetlenül próbára tenni a türelmünket.
A bőrdzsekis fickó, aki eddig is a szóvivőjük szerepét játszotta, nem hagyta annyiban. Megvetően végigmérte Alecet, majd rám pillantott, mintha latolgatná, hogy kivel kezdjen. Látszott rajta, hogy szándékosan próbálja húzni az időt, talán remélte, hogy további erősítést várhat a háttérben. Az oldalra sandító pillantásai ezt sugallták. A másik kettő azonban kevésbé volt magabiztos – az egyik a sarkán hintázott idegesen, a másik megpróbálta lazának mutatni magát, de túl gyakran nézett a környezetére, mintha menekülési útvonalakat keresne.
– Hé, nem kell egyből megsértődni. – mondta a bőrdzsekis, miközben kihívóan a zsebéből előhúzott egy cigarettát, és lassan meggyújtotta. – Csak arra gondoltunk, hogy kicsit körülnézünk. Tudod, hogy van ez… új város, új arcok, új lehetőségek.
A hangsúlyában ott bujkált a provokáció, az a fajta félmosoly, amitől az ember tenni akar valamit – ütni, vagy legalábbis kihúzni belőle, hogy mit akar valójában. Alec azonban nem mozdult. A dominanciája szinte kézzel tapinthatóvá vált, ahogy állt ott, mozdulatlanul, és csak a tekintetével figyelte a férfit. Nem volt szüksége szavakra, az egész teste üzent: „Lépj, ha mersz.”
– A körülnézés nem jelent problémát. – szólaltam meg végül én is, a hangom hideg és éles volt, akár a penge.
A cigarettás férfi keserűen elmosolyodott, és még egy mély slukkot szívott. Láthatóan próbált uralkodni magán, de az idegei feszesek voltak, mint a húr. Az egyik társa, a bal oldali, végül megszólalt, a hangjában némi bizonytalansággal.
– Hé, nyugi, nem keressük a bajt. Csak… éhesek voltunk. Gondoltuk, megállunk itt, és veszünk valamit. Ezért még nem jár kivégzés, nem igaz?
A szavai egyszerre voltak mentegetőzőek és csípősek. Alec nem válaszolt azonnal, csak lassan felemelte a fejét, mintha mérlegelné a helyzetet. Én eközben mozdulatlan maradtam, minden izmom készenlétben, készen arra, hogy bármelyik pillanatban közbelépjek, ha a dolgok rossz irányba fordulnának.
– Ez nem a ti városotok. – mondtam halkan, de a hangomban ott volt a farkasom mély morgása. – És ha éhesek vagytok, van itt egy bolt. Fizettek, és eltűntök. Ennyi az egész.
A bőrdzsekis fickó most rám nézett, az arca megkeményedett. Éreztem, hogy a büszkesége forrongott, ahogy az egoja belső harcot vívott a túlélési ösztöneivel. Egy hosszú pillanatig csend volt, mintha mindenki visszatartotta volna a lélegzetét.
- Te miért is pofázol bele a helyi dolgokba? Szerintem nem nyalják fényesre a segged itt sem, ahogy máshol sem az omegáknak. Úgy hallottuk vannak páran...

Alec & Archie

Friend or

A neonfények hidegen vágtak át az esti sötétségen, a benzinkút monoton zúgása és az üzemanyag nehéz szaga körüllengte a helyet. A szolgálati autó mellett álltam, egyik kezem a tankolópisztolyt fogta, a másik a telefonomat pörgette. Egy pillanatra úgy tűnt, az este eseménytelen marad – a város is csendes volt mostanában, én pedig nem bántam a nyugalmat. A farkasom is békésebb volt, mióta túlestem az első szabad teliholdamon. Azt hittem, talán ma este sem kell a mélyebb ösztöneimre hagyatkoznom. Tévedtem.
Először az árnyakat láttam meg. Hárman voltak, lassan léptek elő a kút fényeibe, mint akik nem sietnek sehova, és nem is próbálnak rejtőzködni. Volt valami a mozgásukban – az a fajta túlzott lazaság, ami szándékos figyelemfelkeltést jelentett. Az egyikük szándékosan túl közel került a kocsihoz, és végighúzta az ujját a lökhárítón, mintha csak kíváncsiságból tenné. A másik kettő hátrébb állt, széles, gúnyos mosollyal figyelve engem. Már éreztem őket. A farkasom azonnal megérezte, hogy idegenek. Idegen falkából.
Az első férfi szakadt bőrdzsekit viselt, csípőjét kihívóan előre tolta, miközben rám emelte a tekintetét.
– Szép autó. – szólalt meg az egyikük, egy szakadt bőrdzsekis alak, aki a csípőjét előretolta, mintha ezzel nyomatékosítaná a szavait. – Biztos sok mindent látott már, mi?
Feléjük néztem, de nem válaszoltam azonnal. Nem mutattam félelmet, de érdeklődést sem. Csak egy rövid, mért pillantást vetettem rájuk a kocsi teteje fölött. Hagytam, hogy a csend beszéljen helyettem.
– Nem tűntök helyinek. – jegyeztem meg végül, minden érzelmet mellőzve a hangomból. Közben a telefonom képernyőjén végighúztam a hüvelykujjamat, hogy megnyissam Aleck üzenetablakát.

"Három idegen a benzinkútnál. Falka-szagúak. Bajt keresnek."

Elküldtem az üzenetet, majd visszacsúsztattam a telefont a zsebembe.
A bőrdzsekis férfi közben közelebb lépett, most már alig pár lépésnyire állt tőlem. A másik kettő hátrébb maradt, de az egész testtartásukból sütött a kihívás.
– És most? – kérdezte, kihívó éllel a hangjában. – Valami rendőr-farkas vagy? Talán el is kapnál minket, ha lenne merszed.
Hagytam, hogy a szavai a levegőben maradjanak. Nem válaszoltam. Nem is kellett. A tekintetem elég volt: hideg, éles, egyértelmű. Nem mozdultam, nem rezzentem meg, csak tartottam a pillantásomat, amíg ő kényelmetlenül érezte magát a saját szavai súlya alatt. A farkasom ott mozgott bennem, csendes, de fenyegető jelenléttel. Tudtam, hogy ugrásra kész, de egyelőre visszatartottam. Most még az én kezem volt a ravaszon – szó szerint és átvitt értelemben is.
A benzinkút zúgása visszhangzott a csendben. A levegő megfeszült körülöttünk, mintha minden másodperc újabb szikrát szült volna a feszültségbe. Nem mozdultam. Csak vártam. Ha akartak valamit, nekik kellett megtenniük az első lépést. Én pedig készen álltam arra, hogy reagáljak – ahogyan mindig is.

Alec & Archie