Érzem ahogy arcom kissé elvörösödik a válaszát hallva. Nem számítottam hasonlóra. Meg voltam győződve arról, hogy Kate társaságát fogja élvezni az est további részében. Eszembe se jutott, hogy esetleg mégsem így lesz és inkább velem beszélgetne. Nem mintha nem tartanám magamat is vonzó, érdekes nőnek, de Kate mellett sokszor úgy érzem, hogy labdába se rúghatok. A válaszára inkább nem mondok semmit. Szerintem a pír az arcomon így is túl sok mindent árul el neki. Zavartam nézek egy gyors pillantással Rachelre, aki csak mosolyog magában. Nah ilyenkor legszívesebben megdobnám őt valamivel, de most még ez is elmarad. Természetesen a zavaromat is próbálom leplezni egy másik téma felhozásával, ami jelenleg pont az ő neve. Szóval neki mindegy, hogy hogy is nevezem őt. Egy pillanatra elgondolkozom, majd el is döntöm magamban, hogy én nem a vezetéknevén fogom hívni. -Ha tényleg nem zavar, akkor én inkább a keresztneveden szólítanálak. Mégis csak azt a nevet kaptad ajándékba a szüleidtől.-Én mindig is jóban voltam a szüleimmel. Persze megvan közöttünk is a családokban előforduló feszültség, veszekedés, de összeségében szerencsére igen jó a kapcsolatom velük. Persze a családnév is fontos, de a keresztnév teszi egyedibbé az embert egy családon belül. Ezért se értettem sose azt, mikor az apjuk után nevezik el az elsőszülött fiút… Mintha ezzel megbélyegeznék őt, hogy olyannak kell lennie… -Nem nézted volna ki? Mégis miért? Nem tűnik egy határozott nőnek, aki képes fegyelmezni vagy 30 gyereket?-Nem sértődötten teszem fel a kérdést, mert cseppet sem bántott meg vele, csak tényleg érdekel, hogy miért leptem meg ezzel őt annyira. -Nem is tudom… Gyerekkoromban nagyon szerettem az egyik tanáromat. Mindig motivált minket. Mindig próbált nekünk segíteni. Még azokkal is tök türelmes és kedves volt, akiket nehezen lehetett kezelni… De idővel ők is lenyugodtak és egy egészen jó kis osztályt faragott belőlünk. Tetszett az az energiája, ahogyan tanított…Először nem gondoltam arra, hogy tanár legyek. Sokáig azt hittem, hogy én majd állatorvos leszek… De végül rájöttem, hogy nem biztos, hogy elég erős lennék hozzá. Tudod mikor el kell altatni egy állatot, vagy nem tudsz neki segíteni… És akkor eszembe jutott, hogy mindig is szót értettem a kisebbekkel. Sokszor vigyáztam a szomszéd gyerekére… És rájöttem, hogy imádnám, ha velük foglalkozhatnék. Így vegyítettem a kettőt. A biológia és a gyerekek iránti szeretetemet….-Pislogok fel rá, majd kissé elszégyellem magam. Fel tett nekem egy egyszerű kérdést és én egy monológgal válaszoltam neki…. Nah most fog engem itt hagyni. -Bocsánat. Nem tervezem ilyen hosszú választ adni.-De erre a kérdésre őszintén még nem alakult ki bennem egy rövid válasz. Minden ember okkal választja azt a szakmát, amit. Mindig van valami motivációja, vagy magyarázata, hogy miért pont a mellett döntött. És általában azt nem lehet egy pár szavas mondattal kifejteni. -Ez kemény elhatározás. Biztosan megkapod majd.-Mondjuk nem tudom, hogy milyen rendőr, de elég határozottnak tűnik nekem ahhoz, hogy elhiggyem tényleg el fogja érni a célját pár éven belül. Sok férfi ebben a korban még nem tudja, hogy mit is akar kezdeni az élettel. Na jó vannak olyan nők is, akik bizonytalanok. A beszélgetésünk elég kellemesen zajlik, de az a fránya pohár úgy döntött félbe szakítja azt. Nem kezdek el hisztizni miatta, mert nem ez az első alaklom és a vértől amúgy sem borulok ki. -Nem, nem tudom.-Rázom meg a fejem hozzá, majd tanácsát megfogadva a folyó víz alá tartom a kezem. Az elején nem kellemes, de után a hidegtől kissé megnyugszik a bőröm. Bólintok egyet a kérdésére. Persze, hogy engedem neki, hogy segítsen. Kissé elmosolyodom ahogy meglátom a kezét az enyém mellett. Mennyivel kisebb s törékenynek tűnik az enyém. De ez valahol nagyon is tetszik nekem. -Igen… Azt hiszem mikor az ügyetlenséget osztogatták én triplán is sorba álltam érte.-Nevetem el magam. Képes lennék még a saját lábamban is elesni. Bár erre utoljára gyerekkoromban volt példa. -Valóban? Mondjuk nem is rossz ötlet, bár nem igazán tudnám megfizetni. De ha esetleg megadod a nevét, telefonszámát felkeresem őt.-Mosolyodom el én is, majd meglesem közelebbről a is a ragtapaszt. Másnak lehet nem tökéletes, de nekem az. -Noh de ne hidd azt, hogy megúszod a kérdésemet. Szóval te miért lettél rendőr?-Dobom vissza a kérdést szintén őszinte érdeklődéssel. A mosogatást most kicsit hanyagolom. Bár nem volt komoly seb, de a ragtapasz nem hiszem, hogy vízálló lenne.
Kissé mintha felháborodna azon, amit Kate-ről mondtam, de hát igazából nem is kéne meglepődnöm, így 33 évesen már tudhatnám, hogy a női barátságok valahogy így szoktak kinézni, nem róhatom fel neki, de valahol belül azt hiszem szórakoztat. -Csak annyit mondtam neki, hogy megtisztelő az érdeklődése, de engem a barátnője jobban érdekel, és inkább vele töltenék el még időt. - válaszolom lazán, egy apró vállrándítással közölve Verával az igazságot, tekintetem pedig az arcát lesi, vajon zavarba jön-e, vagy hogyan reagál kendőzetlen szavaimra. Nem kenyerem a köntörfalazás, így nem akartam barokk körmondatokban, sejtelmesen fogalmazni és úgy közölni vele, hogy bejön. Megadom neki az esélyt, hogy elutasítson, de ha ez nem történik meg, hát kelletlenül kezembe veszem a hozzám vágott konyharuhát.
-Jól van, jól van te öko-harcos, menj inkább nézd meg a vendégeket, a kedves párod szerintem már valahol az asztal alatt van. - terelem ki egy sóhajjal a konyhából Rachel-t, aki ezzel az anyáskodó pattogásával kicsit már bosszant, így örülök, mikor a konyha megszabadul sipákoló hangjától. Általánosságban véve nincs bajom vele, de azért vannak bosszantó tulajdonságai, amiket csak Jeremy miatt vagyok képes elviselni. Ahogy észrevettem, Veronicával barátnők, és én csak bízni tudok abban, hogy belőle hiányzik ez a típusú bosszantó tulajdonság.
-Hogy melyiket szeretem jobban? Igazából ezen nem gondolkodtam, hallgatok mindkettőre, bár a Duke-ra jobban felkapom a fejem, lévén ezt szoktam meg. Rád bízom, te hogy akarsz szólítani. - vonom meg a vállam, mert számomra aztán tényleg nincs jelentősége, hogy hogyan hívnak. Nincs bajom a Brian-nel, szimplán az elmúlt közel két évtizedben én Duke voltam, csak így szimplán. Mondjuk talán ezért is hívom például az összes kollégámat odabent a vezetéknevén, jobban jön a számra, meg hát nem is akarok velük túlzottan közvetlen viszonyba se kerülni, hisz egy nap a főnökük akarok lenni.
-Hűha, ezt nem néztem volna ki belőled. Miért pont tanár? - kérdezek vissza őszinte meglepődéssel. Sose értettem, mi viszi rá az embert, hogy tanításra adja a fejét. Én nem igazán jövök ki a kölykökkel, többnyire akkor van velük kontaktom, ha valahova kihívnak, ahol randalíroztak. Nem tudom, lesz-e valaha saját gyerekem, de az biztos, hogy sokkal normálisabbra lenne nevelve mint azok, akik az utcán császkálnak, cigiznek és rombolnak.
-Rendőr vagyok, rendőrfőnöki ambíciókkal. Remélhetőleg néhány éven belül megkapom a pozíciót. - nem titkolom, hogy magasra török, de azt már inkább elhallgatom, hogy egyébként mit meg nem teszek az ügy érdekében. Egy kis seggnyalás itt, egy kis megvesztegetés ott... muszáj kicsit trükkösnek lenni, egy ilyen kisvárosban is van konkurenciája az embernek, ha ő szeretné vezetni a helyi rendőrséget.
Szinte gépiesen jár a kezem, miközben beszélünk, akkor kapom felé a fejem, amikor roppanó hangot hallok, Vera pedig felszisszen. Leteszem a konyharuhát és az aktuális tányért, majd felé fordulok. -Tartsd a hideg víz alá egy-két percig. Tudod hol tartják az elsősegély dobozt, vagy csak egy doboz ragtapaszt?- kérdezem tőle, hangom nyugodt, nem esek pánikba egy kis vér láttán, láttam én már csúnyább sebeket is. Ha tőle, ha pedig kikukkantva Rachel-től kell segítséget kérnem, de a következő percekben már ismét Veronica előtt állok. Elnézve a sebét elég a ragtapasz, nem ment túl mélyre a vágás, de azért fertőtlenítő spray-vel le kell fújni.
-Segítek, oké? Kicsit lehet fájni fog, de vigyázok. - a szemeibe nézek, engedélyt várva a gyors sebellátásra, és ha nem ellenkezik, akkor fertőtlenítek, majd óvatosan leragasztom a vágást. Nem a legszebb és legegyenesebb a ragasztás, de átmenetileg jó lesz, hogy megóvja a friss sebet a baktériumoktól. -Azt hiszem, meg sem kérdezem, gyakran előfordul-e ez veled. Itt látom van egy kis heg, ami még nem gyógyult meg teljesen. - mutatok a tenyere alján lévő világos színű kis forradásra, mi valószínűsítem egy hasonló konyhai baleset következménye lehet. Újra ránézek, szám szélén félmosoly. -Testőrt kellene magad mellé fogadni. Ismerek egy megbízható rendőrt, ha gondolod.
Nem számítottam erre a válaszra, főleg a Kate egoját illetően. Összeráncolom a homlokom. Oké Kate olyan, amilyen… De ettől még nem kell így beszélni róla. -Miért mit mondtál neki?-Most nem a mosolyomat láthatja az arcomon, hanem talán inkább egy kis haragot, vagy értetlenséget? Még magam sem tudom, hogy mit érzek. Nem tudom hová tenni ezt az egészet. Arra számítottam, hogy Kate-el meglesznek. De most mégis itt van és nem úgy tűnik, mint aki el akarna menni. Rachel kioszt neki is munkát, ami egyértelműen nem tetszik neki. Meg sem lep. Nem férfimunka a törölgetés… Bár fogalmam sincs, hogy miért hiszik azt, hogy női lenne… Oké persze az idősebb generáció még így nőtt fel és ezt adták tovább. De azóta sokat változott a világ. -Brian ébresztő! A Föld haldoklik! Most tényleg csak a te kényelmed szempontjából vegyünk műanyagot? Esküszöm néha nem értelek téged. Állandóan kondizni jársz és keresed a bajt, de attól meg félsz, hogy eltörik a kezed egy kis törölgetéstől… Különben is gondolom okkal maradtál itt.-Bök egyet felém, amit én már nem látok és talán jobb is így mert különben biztosan zavarba jöttem volna. Mellém lép és én nem tudom nem szóvá tenni a nevét. A válaszára bólintok egyet. Végül is logikus. -És te melyiket szereted jobban?-Mert az, hogy a legtöbben Dukenak hívják nem jelenti azt, hogy azt is szereti jobban. Megszokni nem egyenlő a megszeretéssel. Mondjuk én szeretem a nevem, de tudják úgy becézni, amitől kirázz a hideg. -A gimiben tanítok… Biológiatanár vagyok.-Válaszolom meg röviden a kérdését. Viszont én pontosa még nem tudom, hogy mivel is foglalkozik, hisz a rendőrségen sem csak rendőrök vannak tudtommal. -És te pontosan mivel foglalkozol? Rendőr vagy, vagy nyomozó, vagy valami egészen más valaki?-Mondjuk azt nem nézem ki, hogy takarító lenne ott. Vagy pont azért zavarja, hogy itt is be kell segítenie a házimunkába? Nekem nem okoz gondot. A barátaimnak segítek. Hulla fáradtak lesznek mire mindenki elmegy innen. Ez egy apró gesztus a részünkről. Egy boros poharat fogok meg és kezdem el a szivaccsal körbe törölni, mikor hirtelen elpattan a kezemben és ezzel együtt meg is vágom magam. Felszisszenek, majd a számhoz emelem a kezemet, ott ahol elkezdett vérezni. -A fenébe. Mindjárt folytatom… Án, hogy lehetek ennyire ügyetlen?-Tépek magamnak egy adag papírtörlőt és a sebre szorítom. -Azt hittem mára letudtam a napi bénaságomat…-Szélesedik ki a mosolyom. Szerencsére nem vérzik olyan nagyon a sebem, így bízom benne hamar eláll majd.
Tisztában vagyok azzal, hogy a nők többsége jóképűnek talál, nem mintha ettől el lennék szállva vagy ilyesmi, de nem vagyok hülye, és a tények számomra nem ismeretlenek. Mikor megtudják, hogy rendőr vagyok, esetleg az egyenruhámban látnak, az meg új hat a bugyijukra mintha vajban hemperegtek volna - azt hiszem ennek miértjét nem fogom sosem megérteni, de nem mondom, hogy ezt a dolgot nem használtam ki már jó párszor. Egyedülálló vagyok, nem is igazán van időm se normális párkapcsolatra (talán alkalmatlan is lennék rá), szóval az vesse rám az első követ, aki nem ugyanezt csinálná a helyemben. Na ugye.
Most valahogy Kate minden kifogástalan külső jellemzője ellenére nem köti le a figyelmemet, sokkal inkább a barátnőjével töltenék el még egy kis időt, amikor pedig valamivel később megtalálom őt a konyhában, erre talán lehetőséget is kapok. -Utoljára kint láttam az teraszon, azt hiszem egy cigarettára akart rágyújtani. - válaszolom lazán, ezzel ki is űzve a fejemből a másik nőt, ki nem volt elragadtatva attól, hogy elutasítottam a közeledését. -Szerintem az egója sebeit nyalogatja. -teszem még hozzá egy vállrándítással, bele se gondolva, hogy lehet nem a barátnőjének kellene ilyet mondani. Rachel-től kapok is egy csúnya nézést ami nem hat meg túlzottan, de mikor rám sózza a törölgetést, felvonom a szemöldökömet.
-Törölgetés? Azt hittem vendégnek hívtatok, nem közmunkásnak. Amúgy meg… papírtányérról és műanyag poharakról nem hallottatok?- egy kezemen meg tudom számolni, hányszor törölgettem életemben. Mikor a szüleim még éltek és velük laktam ez anyám reszortja volt, amióta pedig külön lakom, időnként elmosogatok, odateszem a csepegtetőre a cuccokat, aztán onnan veszem el, amire szükségem van. De aztán beadom a derekamat, egy sóhaj kíséretében elveszem a konyharuhát, és Vera mellé állok, hogy kissé kelletlen, de határozott mozdulatokkal nekiálljak a tányérok, poharak és evőeszközök manuális szárításának.
Rachel végül magunkra hagy, én pedig örülök, mert úgy tud nézni, mintha azon gondolkodna, milyen átkot szórjon rám. Még jó, hogy ő is csak ember mint én. Mikor Jeremy összejött vele, az első dolgaim között volt, hogy az Alapítók Körének bázisán megnéztem a természetfeletti lények listáját, szerepel-e rajta, de nem.
A nevemet illető megjegyzésén halványan elmosolyodom. -Nos, valóban. Kevesen hívnak a keresztnevemen. Volt a gimiben egy másik Brian, szóval gólya voltam mikor elkezdtem használni a vezetéknevemet, aztán rajtam maradt. - csak megvonom a vállam, semmi extra sztori nincs amögött, hogy az emberek nagy részének én Duke vagyok és nem Brian. -Fun fact, szerintem van olyan kollégám a rendőrségen, akinek gőze sincs a teljes nevemről. - teszem még hozzá, egy plusz infót árulva el magamról a foglalkozásomat illetően, miközben elkezdtem egymásra tornyozni a száraz tányérokat. A szekrénybe elpakolni már tuti nem én fogom, azért mindennek van határa. -Te mivel foglalkozol?
Megszoktam már, hogy ha Kate rámászik egy pasira, akkor az biztosan vele távozik a buliról, így most sem gondolok erre máshogy. Ezzel amúgy nincs is baj. Csak jó lett volna kicsit dumálni még vele, nah meg bevallom őszintén nem csak neki jön be az a pasas. Tetszik az a magas alkata és rendesnek tűnik. Bár ennél többet nem tudok róla, de ha Jeremy barátja akkor rossz ember csak nem lehet. De Kate gyorsabb volt nálam, vagy bátrabb. Nekem nem szokásom rögtön lecsapni a zsákmányra… Sőt nem szokásom sehogy sem lecsapni. Nem tudom, hogy ez önbizalomhiányból fakadd, vagy csak egyszerűen a jellemem nem olyan. Rachellel viszont egy jót dumálok bent a konyhában, míg nem kapunk társaságot. Hátra pillantva meglepődőm Duke-ot látva. Nincs vele Kate és ez felettébb különös. Én viszont nem állok le a mosogatással. Igazán beszerezhettek volna egy mosogatógépet, bár tény nem túl nagy ez a konyha. Nem is tudom hová tudnák tenni. De hát mire valóak a barátok, ha nem erre? Egy pillanatra ismét megállok, mikor meghallom, hogy Rachel Brian Dukenak nevezi az óriást. Ezek szerint Duke nem is a keresztneve. Ez kissé fura. Miért a vezetnéknevén mutatkozott be? Megfordulok és úgy figyelem őket. Rachel éppen valami sós nasit pakol ki, Brian… vagy Duke meg egy újabb sört nyit és azt hiszi ezzel megúszta a háziasszony piszkálását. -Oh nem. Kellemes volt az idő odakint. Csak nem akartam zavarni. Úgy láttam jól megvagytok Kate-el. Ő amúgy merre van?-Érdeklődöm kicsit iránta. Na jó leginkább az érdekel, hogy Kate még mindig pályázik rá, vagy talált magának valaki mást? Éppen megint megszólalnék, mikor Rachel megelőz engem és megint ráparancsol Brian. -Na jó Brian! Ha itt akarsz maradni a konyhában akkor ne állj itt, mint egy idióta. Tessék fog meg ezt és töröld szárazra azokat, amiket Vera már elmosogatott. Nem lesz elég hely a csepegtetőn!-Azzal a kezébe is nyomja a konyharuhát. Én meg inkább visszafordulok és folytatom a mosogatást. -Nagy árat fizetsz azért a sörért.-Mondom neki, ha mellém sétál. Még mindig hihetetlen, hogy milyen magas. -Szóval Duke a vezetékneved… Kicsit becsapós.-Mosolyodom el. Nem mintha haragudnék rá vagy ilyenek, csak fura a helyzet.
Őszinte szókimondása, ami először a magasságomra tett megjegyzésekor nyilvánult meg, aztán pedig most, hogy a bemutatkozás rituáléjának részeként kezet fogok vele, tetszik. Nem minden esetben viselem jól, ha valaki ilyen, vagy épp túlzottan figyelmetlen vagy ügyetlen, kiváltképp munkahelyi környezetben, de most valamiért mégsem zavar, és ezt betudom a bájosan alacsony és roppant csinos hölgyeménynek itt előttem. Szavaira csak elmosolyodom, főleg, mikor még szemlélteti is, ujjainak semmi baja. Elgondolkodom, hogy azért ilyen cserfes mert zavarban van vagy nála ez alapbeállítás, de nem tudom eldönteni, szóval kénytelen leszek magam kideríteni.
-Figyelj, az enyémnél csak jobb lehet. De felőlem csendben is kivihetjük. --vonom meg a vállamat. Én sosem csináltam nagy felhajtást a születésnapok körül, sem másokéval de főleg nem a sajátommal kapcsolatban. Sőt, megkockáztatom, egy kezem elég megszámolni, hogy hányan tudják az ismerőseim közül azt, hogy mikor is születtem - és ebben már a szüleim nincsenek benne, lévén néhány éve sajnos életüket vesztették.
-Vigyázz, mert szavadon foglak. - villantok rá egy félmosolyt, ahogyan hálálkodni kezd azért, mert segítek neki kivinni a tortát, mit végül meg is teszünk, Vera pedig bevállalja az éneklést. A kenyérre valót biztosan nem ezzel keresi, mégis van benne egy nagy adag bátorság, hogy mindezzel nem törődve bátran kezd bele, amihez aztán mások is csatlakoznak. Én nem, én nem vagyok az a dalos pacsirta, még társaságban, sőt erőteljes alkoholos befolyásoltság alatt sem.
Az emberekből kipárolgó izzadtság, alkoholgőzös lehellet hamarosan kiűz a szabad levegőre, ahol nem én vagyok az egyetlen. Szívesen váltanék még pár szór Verával, de a lányos csevelybe se akarok belefolyni, így csak kényelembe helyezem magam. Alig iszom pár kortyot a sörömből, a két szépség meg is jelenik mellettem, a magasabbik pedig a mellettem levő helyet választja. Mikor megszólal, hangjából süt a kacér, flörtölős stílus. -Az a dolgom, hogy segítsek. Szakmai ártalom. -megvonom a vállam, majd végignézek a nőn, kinek meglepetésemre a keze pillanatokon belül megállapodik a combomon.
-Semmi különöset, kellett némi oxigén, illetve néztem a tájat. - Vera felé nézek, egy másodpercre összeakad a tekintetünk, de utána kénytelen vagyok megszakítani ezt, mert a combomat markoló ujjak egy kicsivel feljebb csúsznak, mire kicsit feljebb ülök, hogy más pozícióba kerüljön a tenyere. Veronica ezt a pillanatot választja, hogy bemenjen, én pedig követem a tekintetemmel, míg nem csapódik be mögötte a hátsó ajtóra szerelt szúnyogháló.
Kettesben maradunk tehát Kate-tel, kinek rövid időn belül megtudom a nevét. Magabiztos és vonzó, ráadásul tisztában van adottságaival és ezeket nem is átallja kihangsúlyozni. Más esetben valószínűleg szemrebbenés nélkül fogadnám a közeledését, idő előtt távoznánk a buliból és az ágyamban (vagy az övében ha ő még nálam is közelebb lakik) kötnénk ki. Nem vagyok nagy nőcsábász, nem vadászok rájuk, de azt se lehet mondani, hogy hiányt szenvednék bármiben ilyen téren. A mai estére azonban más keltette fel a figyelmemet, így udvariasan lerázom Kate-et néhány perc után, majd bemegyek a házba. Tekintetemmel Verát keresem, de nem látom sehol. Hazament volna? Nem valószínű, ahhoz még korán van.
A sörömet kint hagytam a tornácon az asztalon, de nincs kedvem kimenni érte, így a konyha felé veszem az irányt, hogy pótoljam a hiányosságot. Odabent Rachel-t találom, és legnagyobb örömömre Verát, aki ha rám néz, kap egy félmosolyt tőlem. -Deja vu-m van. - állok meg nem mesze a mosogatótól, a konyhapultnak dőlve, visszautalva a nem sokkal korábban történtekre, amikor ugyanitt találkoztunk.
-Brian Duke, ha nem segítesz, legalább ne legyél útban! - hallom meg Rachel anyáskodó hangját, mire sóhajtok egyet, arrébb sétálok, de csak a hűtőig, ahol már igencsak fogyóban van az alkohol készlet. Felcisszentem, de nem megyek ki a helyiségből, inkább tisztes távolból, de Verához intézem a szavaimat. -Jó gyorsan eltűntél odakint. Túl hideg volt a levegő?
Örülök annak, hogy nem veszi magára az elszólásomat, mert cseppet sem bántásként jegyeztem meg, csak szerintem még sose láttam ilyen magas embert. Még Jeremy is alacsonyabb nála. Oké nem sokkal, de mellette nem érzem magam ennyire törpének. A kézfogása határozott, de nagy örömömre nem szorítja meg túl erősen. Még képes lenne összetörni az ujjaimat. -Én is örülök! Főleg annak, hogy nem törted össze az ujjaimat.-Szélesedik ki a mosolyom. Meg is mozgatom azokat és teljesen rendben vannak. Mind azt, amit én nem kaptam meg az ott van nála. Ő kétszer is sorban állt, mikor a magasságot osztották ki. Én úgy tűnik elfelejtettem… Bár én nem utálok ilyen kicsi lenni. Megvannak az előnyei ennek is. -Ott a pont!-Igen a sör hidegen jó. Így hiába tennénk ki az asztalra több üveggel. Igen hamar felmelegednének. -Az én hangom sem éppen szép, de az ellen még tudnak védekezni!-Nevetem el magam. Miután sikerül kiszabadítanom a tortát a dobozból a gyertyákat is elhelyezem, majd meg is gyújtom őket. Csak az után állok félre, hogy Duke a kezébe vehesse. -Nagyon szépen köszönöm a segítséget! A hősöm vagy! Jövök eggyel!-A torta biztonságba kiér a nappaliba. Az éneklésemtől meg ne futnak el a vendégek, sőt nagy örömömre még csatlakoznak is hozzám. Izgatottan figyelem ahogy elkezdik eszegetni a tortát és bízom benne, hogy senki nem fogja azt kiköpni. Még én is megeszek egy kisebb szelettel. Éppen csak lenyelem az utolsó falatomat, mikor legjobb barátosném Kate a kezembe nyom egy pohár Gin tonicot és kirángat engem a friss levegőre. Először csak értetlenkedve pislogok rá, majd bele is kezd a történetébe. Az újabb utazásáról számol be nekem. Sosem értettem, hogy hogy képes egyedül ilyen felszabadultan utazni. Nem idegeskedik semmin, csak megéli az életét. Valahol irigykedem rá miatta. Én is örülnék, ha fele ennyire tudnék felszabadult lenni. Ahogy hallgatom őt a szemem sarkából észreveszem Duke-ot, így vissza is intek neki, amire Kate persze azonnal hátra pillant és érdeklődve fordul felém. -Ő segített bevinni a tortát. Semmi különös.-Intek egyet, de ő nem tud leszakadni a témáról. Alaposan megvizslatja magának az óriást, majd szó nélkül megragadja a kezemet és oda ráncigál hozzá. -Szia! Úgy hallottam, hogy hősi tettet hajtottál végre. Én is köszönöm, hogy bevállaltad a torta cipelést. Ez a kétballábas lány képes lett volna arccal előre bele esni.-Jó ízűen felnevet, majd le is telepszik Duke mellé. Én is követem őt, de én velük szemben foglalok helyet. -Egy ilyen helyes pasi miért üldögél egyedül idekint?-A kezét rá is helyezi a combjára, mintha csak teljesen természetes lenne. Én meg csak a boromat iszogatva ülök és figyelek egy darabig majd, mint akinek ismét a mosdóba kell mennie elnézést kérek tőlük és elvonulok. Tényleg meglátogatom a fürdőt, de inkább csak azért, hogy kicsit rendbe szedjem magam. Sose szerettem lámpatartó lenni a hódításainál. Rég láttam már és reméltem, hogy most kicsit félre teszi a vágyait. De ő már csak ilyen. A nappaliban visszatérve pár szót váltok a többiekkel, majd Rachel mellett kötök ki, hogy segítsek neki és végül ismét a konyhában kötök ki, ahol beállok mosogatni.
Az ilyen jellegű összejöveteleken általában arra szoktam törekedni, hogy ne keltsek feltűnést, azok az emberek szerezzenek rólam tudomást, akikről én akarom. Általában ez mindössze maroknyi ember, nem vagyok a nagy barátkozós típus, és bármennyire csúnyán hangzik, de ha már szocializálódni kell, hát igyekszem ezeket úgy alakítani, hogy profitáljak belőle, és a kapcsolat hozzásegítsenna céljaimhoz. Eddig ez egész jól működött és erre a bulira is ez a tervem, jobb tehát, ha nem veszek példát arról a fiatal nőről, aki megbotlik és Jeremy nyakába önti a borát. Hát ha valamit, ezt biztosan emlegetni fogják később, mint a parti egyik emlékezetes pillanatát.
Ahogy én is szóba hozom, amikor valamivel később összefutok vele a konyhában. A mentegetőzése és az, hogy a történtek felemlegetésétől zavarba jön, roppant bájos, és mosolyt csal az arcomra. -Szerintem mindenki látta, igen központi helyet választottál a mutatványhoz. De ne aggódj, Jeremyvel történtek az évek során sokkal meredekebb dolgok is, mintsem hogy leborítják piával. -olyan esetlennek tűnik, így valahogy ösztönösen jön az, hogy megnyugtassam. Talán a zsaruvér teszi, nem tudom, de talán jó hatással lesznek rá a szavaim.
A magasságomra való megjegyzésén elnevetem magam. Valóban jelentős magasságbéli különbség van közöttünk, szegény csoda ha nem töri ki a nyakát így, hogy közvetlenül mellette állok. Teszek egy lépést oldalra, és csípőmet nekitámasztom a konyhapultnak, ezzel egy picit alacsonyabb szintre kerülök. -Örülök a találkozásnak, Vera. - megrázom a kezét, de csak finoman, vékony ujjai eltűnnek hatalmas tenyeremben. A szavaim ritka kivételek egyikeként teljesen őszinték - valóban örülök annak, hogy összefutottunk itt. Hogy a magassága teszi (mert mindig is gyengéim voltak az alacsony nők), a kisugárzása vagy csak a levegőtlen ház nem tudom, viszont kering bennem az az érzés, hogy szeretném jobban megismerni őt. Talán mégiscsak lesz valami haszna ennek a házibulinak.
-A buli odakint van, a hideg sör viszont idebent. -emelem meg a kezemben lévő üveget, jelezve, hogy én eredetileg emiatt jöttem a konyhába, bár aztán szépen elterelték a figyelmemet. Kérése meglep, de el kell ismernem, logikus. -Persze. De énekelni hozzá te fogsz. - villantok rá egy félmosolyt, majd iszom pár nagy kortyot az italomból, a pultra teszem az üveget, és ha Vera késznek ítéli a tortát, egy határozott, stabil mozdulattal fektetem tenyerembe, másik kezemmel pedig intek, menjen ő előre, én pedig követem.
A nappaliban lerakom a tortát az asztalra, Jeremy elfújja a gyertyákat, Rachel pedig inkább átvéve tőle a kést felszeleteli és kiadagolja az embereknek. A kinti forgatagban Vera elsodródik a közelemből, csak valamivel később futok bele ismét, mikor a hátsó tornácra megyek ki levegőzni kicsit, de egy barátnőjével beszélget, így csak intek neki, aztán leülök a rattan kertibútorok egyikére a sörömmel a kezemben. Időnként a két nő felé pillantok mindkettő nagyon csinos, jó rájuk nézni de azért nem bámulom őket feltűnően.
Tudom magamról, hogy iszonyatosan ügyetlen, kétbalkezes tudok lenni, de általában annak csak én látom kárát, vagy a kezemben lévő pohár. Most viszont sikerült ebbe a szerencsétlenségbe bevonni Jeremyt is, amit rohadtul nem akartam. Ezerszer is bocsánatot kérek tőle és igyekszem segíteni feltörölni a bort legalább a földről. Oké a legtöbb rész sajnos az ingjén landolt, de ha már ilyen béna voltam akkor legalább a földről feltörlöm a maradékot és csak utána rohanok ki a mosdóba, mert már tényleg nem bírom tovább. Végül Rachellel megnyugtat engem, hogy nem történt semmi baj. Igazából az lett volna meglepő, hogyha a mai este Vera balesetmentesen telt volna el. Persze kapom az ívet rendesen tőle, de tudom, hogy csak baráti piszkálódásról van szó. Végül magamra hagy a konyhában, hogy előkészítse a terepet a tortázáshoz. Nem akarja nagyon elhúzni a dolgot. Addig szeretné ezt megejteni, míg a legtöbb ember józan a társaságban, de főleg az ünnepelt, aki nagy eséllyel hamarosan kidől attól a mennyiségtől, amit megiszik, mert mindenki állandóan csak koccintani akar vele. Éppen a konyhapultnál a tortadobozt kezdem el kinyitni, mikor meghallok magam mögött egy idegen férfihangot. Kissé meglepődve fordulok hátra. Általában nem szokásuk a pasiknak erre a területre jönniük, de úgy tűnik ő bátrabb a többinél. A bénázásom említésére kissé zavarba jövök, de próbálom azt egy nevetés kíséretében leplezni. -Szóval te is láttad? Nem is én lettem volna… Ilyen is csak velem történhet meg. Az a csoda, hogy nem történt nagyobb baj.-Még jó, hogy nem estem akkorát, hogy a poharam is eltörjön. Ahogy mellém lép kikerekednek szemeim. Hozzám képest ő kész felhőkarcoló. -Te jó ég milyen magas vagy!-Ahogy kimondom ezt el is pirulok. -Basszus bocs, ez nem volt túl kedves! Szóval újra kezdem. Szia! Veronika, de hívj csak Verának.-És már nyújtom is felé a kezemet egy kézrázásra, ahogyan azt kell. -De ugye tudod, hogy a buli odakint van?-Mutatok is a nappali felé. -Bár, ha már itt vagy, akkor befoghatlak munkára?... Rachel azt mondta, hogy a tortát szolgáljuk fel… De az előző kis mutatványom után nem nagyon merem kivinni én. Megkérhetlek rá, hogy te vidd ki?-Nézek rá nagy boci szemekkel, hátha sikerül meggyőzni őt.
Nem vagyok egy házibuliba járó típus, vagy egyáltalán bármilyen buliba járós, de azért elismerem, hogy időnként kijár a szórakozás. A rendőri élet kemény, és bár hajtok, mert előléptetésre pályázom, amikor gyerekkori cimborám születésnapi partijára invitál, végül nem mondok nemet. Öt óra helyett csak hatkor sikerül ott hagynom az őrsöt, még hazaugrottam egyszobás albérletembe, mi tipikus legénylakás - puritán berendezés, egyszerű bútorok, semmi pucc, tökéletesen látszik, hogy egyedül élek, és nem sok a szabadidőm.
Lezuhanyozom, majd farmert és egyszerű, fekete pólót húzok - egy házibuliba nem fogok elegánsan megjelenni, ahol Jeremy-t ismerve dől majd az alkohol, és azokra a kamaszbulikra fog emlékeztetni a hangulat, amit a kollégáimmal már néhányszor feloszlattunk az évek során. Eddig talán a mai este nem fajul, bár nem is tervezek sokáig maradni. Felköszöntöm az ünnepeltet - egy díszzacskóban már ott csücsül egy jó minőségű whisky -, iszom néhány pohárral, teszek néhány tiszteletkört - hiszen nem árt, ha szimpatizálnak velem az emberek, ha rendőrfőnök akarok lenni -, aztán szép csendben eloldalgok.
Kellemes áprilisi este van, Jeremy pedig nem lakik messze, így taxi helyett végül a gyaloglást választom - ma egész nap a járőrkocsiban vesztegeltem, így még jól is esik kicsit kinyújtoztatni a tagjaimat. Holnap délelőtt pedig vár az edzőterem, nem hanyagolhatom el magam, muszáj a jó fizikum, pláne az én szakmámban. A házhoz odaérve már hallom a kiszűrődő zenét, számos autó és motor parkol a felhajtón és a ház előtti gyepen, így tudom, a szórakozás már javában zajlik. Annyi baj legyen, annál kevésbé tűnik fel az, hogy késtem, illetve majd az, ha korán lelépek.
Jeremy üzent, hogy simán csak menjek majd be mert a csengőt úgyse hallják meg, így én pontosan ezt teszem - a rendőr énem tiltakozik az ilyen jellegű biztonsági hiányosságok miatt, de nem az én értékeim vannak kockára téve a házban, így nem szóltam rá semmit. Belépek, becsukom az ajtót, és tekintetemet körbehordozom. Sok ismerős, számos ismeretlen, intek is pár embernek, mígnem megtalálom az ünnepeltet, akit épp ebben a pillanatban borítanak nyakon borral. Többekkel egyetemben én is elnevetem magam, és bár elsőre Jeremy is morcos, egy perc múlva már ő is vigyorog másokkal együtt.
Odalépek hozzá, kezemet nyújtom üdvözlésre, majd átadom neki az ajándéktasakot. -Boldog születésnapot, cimbi. Látom, te igyekszel bőrön keresztül is magadba szívni az alkoholt. - lököm meg, mert bár nem vagyok az a nagy humor herold, a társaság jókedve valahogy kicsit rám is rám ragad.-Kösz haver, ez a kedvencem. És jha, hát látod, a kedves vendégek gondoskodnak arról, ki ne száradjak. - replikázik immár jókedvűen, miközben árad belőle a borszag. Át kéne öltöznie, bár nem biztos, hogy megteszi - így legalább van egy jó sztorija, amit az este folyamán még hatezerszer elmondhat.
Már épp készülök megkérdezni, ki volt a fiatal nő, aki leöntötte, ám ekkor elrabolják őt, így végül csak vállat vonok, és beszélgetésbe elegyedek az egyik kollégámmal a rendőrségről, aki úgy tűnik, szintén meg lett hívva, de aztán érzem, ennyi ittas emberhez nekem is van szükségem némi alkoholra, így átvágok a tömegen, és a konyhába megyek, ami szinte teljesen üres, egy csinos, szőke hölgyet leszámítva. -Szép piruett volt odakint az előbb. - szólítom meg egy félmosollyal az arcomon, miközben a hűtőhöz lépek, és előveszek magamnak egy sört, majd a pulton lévő sörnyitóval kibontom és mellé sétálok. -Szia. Duke vagyok.
A tortát egyensúlyozva az egyik kezemben, másikban az ajándékot szorongatva próbálok feljutni Rachelék lakásához. Miért kell nekem mindig túl vállalni? Mondhattam volna, hogy bocsi, de nincs időm sütit csinálni. De nem… Én bevállaltam nagy lelkesen, most meg rohanok, hogy időben érjek a bulira. Oké tudom, hogy a vendégek fele úgy is késni fog, de ha már én hozom a tortát, akkor illene időben érkeznem nem? A cipőm orrával kopogtatok az ajtó, ami kis késéssel igaz, de végre kinyílik és Rachel vigyorog rám a túloldalt. -Azonnal fogd meg mert leszakad a kezem!-És már át is adom neki a nehéz tortát. Lehet kicsit nagyobb lett a kelleténél, de azt mondták, hogy sokan lesznek! Azt meg nem hagyhatom, hogy valaki ne kapjon belőle. -Szia Csajszi! Utolsó alkalom volt a részemről. Kérlek, ha legközelebb jelentkezem torta sütésre üss le!-Szélesedik ki a mosolyom, majd egy hatalmas ölelés és puszi után beljebb is sétálok, hogy megkeressem az ünnepeltet. Jeremy nem meglepő módon még éppen a tévé előtt ül és nagyban nyomja a playstationt. Rachelre pillantok, de ő csak legyint egyet és annyit mond, Szülinapja van. -Jeremy! Komolyan képes vagy játszani még a saját szülinapi bulidon is?-Nevetem el magam, de amíg nem áll fel nem megyek oda hozzá. Nem akarom megzavarni őt a játékban. Azt már megtanultam, hogy ilyenkor jobb messziről kerülni a férfiakat. Végül besegítek Rachelnek kipakolni az ételeket, fogadni a vendégeket és miegymás. Viszont én is ünnepelni jöttem, így végül a kezemben landol egy pohár bor. Az első adag el is fogy igen hamar, de valaki elég gyorsan újra is tölti azt. Egy kis cseverészés ott, egy kis pletykálkodás emitt és remekül telik az ünneplés, míg nem úgy döntök, hogy nekem bizony igen gyorsan ki kell jutnom a mosdóba. Sajnos annyira arra koncentrálok, hogy időben elérjem az ajtót, hogy észre sem veszem a puffot, amibe sikerül megbotlanom és ezzel egy időben Jeremy nyakába öntöm az egész pohár boromat. -Basszus! Ne haragudj! Te jó ég, de ügyetlen vagyok!-Le is teszem a poharam és próbálok valami szalvétát szerezni, amivel elkezdem letörölgetni Jeremyt, aki zavartan próbál lerázni engem. Majd megoldja ő egyedül.
Kezdőlap
