Annyira aranyos, amikor igazságtalanságot érzékel, hogy szinte lehetetlenség nem szereti amiért ezt szóvá teszi és megdorgál, mint valami rossz kisfiút. Csak pillanatokon múlik, hogy ne nevessek fel, ne húzzam magamhoz és mondjam azt, hogy mára mit terveztünk és biztos vagyok abban, neki is tetszeni fog. Nem is foglalkoztam a részletekkel, - Azt gondoltam, hogy előtte szeretnél elkészülni és csak utána megtudni a nagyszerű hírt. – próbálom menteni a menthetőt, bár, ha megvárja, akkor több támpontot is kaphat. – Csak ide a környékre mennénk, egy kis túrázásra tudod. – kacsintok rá. Ezután pedig hagyom őt készülődni, nem tartom fel. Keresek magamnak is tennivalót, amíg ő elkészül, addigra én is készen lehetek. Ha esetleg még el kell nyernem a bocsánatát, akkor nem habazok a készenlétem után olyan készségesen viszonzom Lucy ölelését, mintha a levegőmet jelentené és az életem múlna rajta. - A közeli kijelölt túraútra gondoltam, ahol biztonságosak az ösvények. Nem szeretnék őznél nagyobb veszélyt jelentő állattal találkozni. – teszem hozzá óvatosan, utalva arra, hogy a legkevesebb, amit látni szeretnék, az vagy egy őz, vagy bármiféle madár, ami nem a mi kárunkra létezik. - Arra gondoltam, hogy az indulóponthoz kocsival mennénk el, hogy amikor visszatérünk, ne legyünk hulla fáradtak. A nap végére szeretnék még mást is időzíteni. Rendelhetnénk valami fincsi kaját jutalmul. – árulom el a végső zsákmány lehetőségét és igyekszem nem az ételről álmodozó arcomat megvillantani előtte most. - Részemről indulhatunk. Látom nagyon gondoskodó voltál már megint, biztosan jó anyuka fog majd belőled válni, amikor eljön az ideje. – teszem hozzá gyorsan, még mielőtt félre értené a dicséretemet és bármilyen rejtett kérést vagy vágyat látna meg benne. Ha ő is beleegyezett, akkor a garázsba vettem az utamat, hogy ha úgy adódik, akkor bepakoljam a táskát, amit elveszek tőle és utána kiparkolhassak a ház elé, útra készen. - Szeretnél te vezetni? – kiszállok a sofőr helyéről, még azelőtt, hogy ő beülhetne a kocsiba. – Beállítottam a Wazet neked, nem fogunk eltévedni. – biztosítom őt. Tudom, hogy imád kocsikázni, azt az érzést érezni, hogy az ő kezében van az irányítás. - Én is vezethetek, csak gondoltam hátha te jobban szeretnél. Hazafele majd vezetek én. – nyugtatom meg, hogy nem kell majd hullafáradtan a gázpedálon tartania a talpát.
Imagine me and you, I do
I think about you day and night, it's only right
To think about the girl you love and hold her tight So happy together
Play by :
Rudy Pankow
༄ ༄ ༄ :
User :
Rókariel
Szomb. 4 Jan. 2025 - 23:07
To: Aiden
Apró diadalérzet fogja el, mikor végre sikerül kicsikarnia Aidenből egy valamire való nyomot a tervei kapcsán. Néma bólintással fogadja a választ, elgondolkozva kocogtatja az állát, miközben igyekszik kitalálni, hogyan tudna még több információra szert tenni vagy legalábbis megerősítést nyerni valamelyik ötletére. Egyébként kifejezetten ígéretesnek találja az aktív kikapcsolódás lehetőségét. A sűrű mindennapok mellett nem egyszerű időigényesebb programokat beiktatniuk, és a legtöbb párhoz hasonlóan gyakran fordulnak a megszokott, pihentetőbb tevékenységek felé. Lucy alapvetően nem az a típus, aki jól viselné az egyhangúságot vagy az eseménytelenséget, de ilyesmi soha nem is fenyegetné kedvese mellett. Mindegy, mit csinálnak, az ő társaságában képtelen lenne unatkozni. Ha egy kis változatosságot is beiktathatnak, attól csak a nekifutásból is tökéletes nap lesz még tökéletesebb.
Végül úgy fogyasztja el a reggelijét vőlegénye hősies közreműködésével, hogy egy szemernyit sem kerül közelebb a mai program kitalálásához – ami nem is lenne gond, ha Aiden betartaná a szavát. Leesik az álla a felháborodástól. Szigorúan kulcsolja össze maga előtt a karjait, ezt mégsem hagyhatja csak úgy annyiban. - Nem ebben állapodtunk meg, Aiden – pirít rá határozottan. – Egy tapodtat sem mozdulok, amíg be nem teljesíted az ígéreted. – Nos, nem emlékszik rá, hogy elhangzott volna az ígéret szó; a kisujjesküt határozottan elmulasztották, de ez nem is számít ebben a kontextusban. Aiden tudja a legjobban, hogy nagyon jó indok kell hozzá, hogy bárki ilyen makacsságot váltson belőle – ezen a ponton tehát bölcsen tenné, ha teljesítené a követeléseit, mielőtt a tanulság kedvéért egy rendkívül hosszú reggeli zuhanyra indulna.
Bármennyire is ragaszkodik azonban az álláspontjához, olyannyira nem leli örömét a sértett fél eljátszásában, hogy az hamar nagyobb nyomást gyakorol rá, mint vőlegényére. Ha Aiden nem teljesíti a kérését perceken belül, tényleg elmenekül a fürdőszobába, de időhúzás helyett a lehető leggyorsabban tudja le a szükséges teendőit.
Szerencsére nem esik nehezére összeválogatni az alkalomra megfelelő öltözetet egy kényelmes sportcipővel, köszönhetően a kevésbé széles ruha-kínálatnak. Amint felöltözött, a konyhába indul, hogy előkészítse az útravalókat: némi gyümölcsöt, szendvicset és vizet kettejük számára. Ha van ideje, míg Aiden is átöltözik, feltesz forrni egy teavizet is. Amint kedvese feltűnik a láthatáron, magához húzza egy gyors ölelésre. - Köszi a mosogatást. A következővel én jövök – mosolyog fel rá. – Pontosan hova megyünk helyileg?
Kimondhatatlanul vágytam arra, hogy mosolyogni lássam őt, mert a mosolya olyan kincs volt, amit a korán ébredőknek ígérnek jussként: arany, ami szó szerint bearanyozza a napomat. Persze átvitt értelemben, de érthetjük szó szerint is, hogy az ő társasága mindennél fontosabb. Ha szomorúnak látom, azon vagyok, hogy ezen változtassak, mert ő megérdemli a boldogságot. Függetlenül attól, hogy most így titkolózom előtte, csak azt szeretném, hogy békésen elfogyaszthassa a reggelijét, ne ujjongjon vagy morogjon amiért ki kell tennünk a lábunkat a házból. Persze, hogy egyszerűbb megnézni egy sorozatot, de most választhatjuk a nehezebb utat is. A valóság ugyanis megtanít arra, hogyan kell élni és ha közben nehéz útra tévedne a lábunk, akkor azt bátran kell végig járnunk. Most szó szerint is ez volt a tervem. Nem tehettem mást, mint hagyni őt addig, amíg békésen reggelizik. A puszit nem csak fogadtam, hanem viszonoztam is, ha azt hitte, hogy viszonzás nélkül húzódhat el, hát az nagy meglepetés lett volna, ha nem így teszek. - Sportosban, annyi a lényeg, hogy ne magassarkúban vagy topánkában légy. – nagy könyörgő bogár szemekkel néztem rá, mint Az egy bogár életében Fürge (Flik), ahogy Botond (Slim) a botsáska lábába kapaszkodott. Én nem kapaszkodtam Lucy lábaiba és nem is repültünk, egyszer úgy hiszem neki az éppen elég volt. Legközelebb nem tudom mikor fogom rávenni őt erre. A reggeli elfogyasztása után, miután minden elfogyott és már le kellett vinni az edényeket és a tálcát is a szobából, kénytelen voltam elmondani neki, hogy mire készüljön. Először végig mértem őt, vajon megragadta-e a párnát, hogy azt fegyverként használva kiverje belőlem a válaszokat – játékból persze – de miután úgy tűnt, hogy nem. Csak vállat vontam. - Öltözzünk fel és utána válaszolok minden kérdésedre. – most kivételesen nem ugrattam őt azzal, hogy előbb segítek megszabadulni a pizsamájától, mert azzal a játékossággal csak elhúztuk volna az időt. Kárpótlásul – ha nem volt már túlságosan durcás – fogtam a tálcát és zokszó nélkül a konyhába vittem és elmosogattam. Miután azzal végeztem visszamentem hozzá, hogy én is elkezdhessek készülődni. - Ha hozol magaddal egy melegítőt, az nem fog ártani. A kék jól állt rajtad. – teszem hozzá gyorsan, még mielőtt rákérdezhetne, hogy melyiket vegye fel szerintem.
Imagine me and you, I do
I think about you day and night, it's only right
To think about the girl you love and hold her tight So happy together
Play by :
Rudy Pankow
༄ ༄ ༄ :
User :
Rókariel
Szomb. 28 Dec. 2024 - 21:11
To: Aiden
Elképesztő, milyen kitartóan tudja őrizgetni a titkát, cseppet sem nyugtatva meg ezzel a kissé izguló, kissé aggódó menyasszonyát. Ki hibáztathatná, amiért nem csak felhőtlen örömöt érez, miközben a legutóbbi meglepetéskor (ami élete legcsodásabb élménye is volt egyben, érthető okokból) egy repülést kellett kibírnia anélkül, hogy halálra rémült volna. Mondhatni elég nagy kockázatvállalás volt ez kedvese részéről. Kétszer persze már nem kérheti meg a kezét, így ezúttal semmi sem veheti rá arra, hogy bevállalja a magasságot.
Tiltakozva húzná el az arcát, amint meglátja Aiden nagyisan közeledő ujjait, de már túl későn ahhoz, hogy megússza a csippentést. Ez szimplán csak borzalmas. Duzzogva igyekszik kiszabadulni a finom szorításból.
Valahol sajnálja, hogy nem tudnak együtt reggelizni és megkávézni, mint általában, de még véletlenül sem szeretné megbántani Aident azzal, hogy ezt hangosan is elismeri. Rendkívül figyelmes tőle, hogy rászánta az időt és az energiát a meglepetésre, ráadásul mégsem kívánhatta volna el, hogy megvárja, míg ő felkel, addig pedig éhen haljon szegény! Az az igazság, hogy sosem találkozott még senkivel, aki ennyire törődött volna vele, ez a tény pedig lehetetlenné teszi, hogy egy hangyányit is bosszankodjon a csintalanságai vagy a makacs titkolózása miatt. Főleg, ha ilyen helyesen vonogatja a szemöldökét, miközben eszik. Ha kellene, sem tudna ráunni a bolondos grimaszaira. Az alsó ajkába harap, igyekezve megállni, hogy csókot lopjon tőle, mielőtt még válaszolna a tippjeire. - Kifejezetten mellettem leszel – bólogat magabiztosan, egy szájára nyomott puszival erősítve meg a kijelentést. Nem fogad el nemleges választ. – Valamilyen kültéri programról van szó? Milyen ruhában gondolkozzak? – folytatja aztán a faggatózást, mielőtt villámgyorsan a szájába tömné a következő falatot. Úgy fest, mintha sportot űzne abból, hogy a lehető leggyorsabban egyen és igyon fulladás nélkül. Azon túl, hogy még mindig feltett szándékában áll megfejteni a mai programot, legalább fejben már elő szeretne készülni az indulásra. Annyira izgatott!
Abban a pillanatban, hogy teljesen lecsupaszítják a tálcát és a kedvenc bögréje is kiürül (még erre is odafigyelt!), várakozón fordul Aiden felé. - Nos? – mosolyog rá reményteljesen. Nincs több időhúzás.
A kérdésére csak bólintok, nem kell megismételnem a szavaimat ahhoz, hogy tudja tényleg lesz alkalma rajtam röhögni vagy visszavágni. Természetesen még nem árulom el, hogy mi is az. Hogyan is tudnám, amikor ő is visszacsikiz? Erre persze már számítok, nem esem kétségbe vagy ilyesmi, csak hahotázok, de aztán halkabbra veszem a dolgot. Miután visszanyertem a lélekjelenlétemet a kérdésére is válaszolnék. De vajon kellene? Miért ne tarthatnám meg magamnak a titkot? Miért ne okozhatnék neki meglepetést? Addig is törheti nyugodtan a fejecskéjét, hogy mit találtam ki neki. Bár úgyis szólnom kell arról, hogy csak lazán, sportosan öltözzen és ne vegyen magára semmi feleslegeset. - Azt neked kell majd megoldanod édeske. – cukkolom, az angyali és ördögi arcomat összevegyítve, amitől olyan Nick Wildes leszek, hogy a végére el se lehessen dönteni, most komolyan beszélek, vagy csak viccelek. Hagynom kell mégis reggelizni őt, ami közben ő szóvá is teszi, hogy nem tudja megvárni a végét, mert tudnia kell mire számítson. Az arcocskájába csippentek, mint ahogy a nagymamák teszik az unokájukkal, de nem túl sokáig és zavaróan persze, csak a hatás kedvéért teszem. - Á-á-á majd, ha a reggelit szépen és ügyesen megetted. – mutatok rá, miközben elveszem a következőt magamnak. – A kávét is meg kell innod még. – teszem hozzá csak úgy mellékesen. – Én már megittam az enyémet lent. – előzöm meg, hogy megkérdezze, az enyém ugyan hol van, mert így nem játszunk tisztességesen, ha ő hátránnyal indul és még kávét is kell innia. A feltevéseire a gofriba harapás közben felvonom a szemöldökömet, grimaszolok is hozzá, majd miután megrágtam és lenyeltem a gofridarabot elmondom mennyire hideg nyomon jár. - Egyik sem. De valóban eltaláltad, ki kell mozdulnunk a házból. Remélem nem terveztél ma bekuckózni és sorozatot nézni. Azt tudod majd akkor is, ha hazajöttünk és talán, tényleg csak talán melletted leszek közben. Mit szólsz? – még mindig zsákbamacskának tűnik az egész, de nem adom fel, nem veszem el a kedvét attól, hogy előtte jó alaposan megizzadunk, megjárjuk magunkat, az izmaink könyörögni fognak a pihenésért a végére. Bár legalább a természetben leszünk. Néha azt is kell. Hagyom neki, hogy nyugodtan reggelizzen és elfogyjon szépen apránként a gofri is meg a kávéját is nyugodtan megihassa. Addig azt találom ki, hogyan mondjam el neki, ami reggelit evett azt le is dolgozhatja hamarosan.
Imagine me and you, I do
I think about you day and night, it's only right
To think about the girl you love and hold her tight So happy together
Play by :
Rudy Pankow
༄ ༄ ༄ :
User :
Rókariel
Szer. 25 Dec. 2024 - 11:25
To: Aiden
Akár meg is hatódhatna Aiden édeskedő válaszán, ha lenne rá alkalma két sikkantás és rugdosódás között. Mégis kitől tanulta, hogy így kell bánni egy védtelen hölggyel? Lucynek a könnye is kicsordul az atrocitástól, amit ki kell állnia miatta.
Az ígéret, miszerint esélyt kaphat a bosszúra, ezek után egészen kecsegtető. Kár, hogy nem bízik benne. - Igazán? – kérdez vissza érdeklődve, színpadiasan megnyújtva a szó végét. Szeme sarkából gyanakvóan néz vőlegényére, ajkain huncut kis mosoly játszik. Hát persze, hogy sántikál valamiben; a reggeli meglepetés bizonyára csak az első felvonását képezi ördögi tervének. – Pontosan mivel vághatok vissza? – Ártatlanul nyújtja Aiden felé kezét, mintha csak simogatni szeretné az oldalát, majd a legváratlanabb pillanatban jól visszacsikizi. Csak röviden - pillanatnyilag túlságosan is éhes, na és persze kíváncsi egy komolyabb hadviseléshez. Szeretne többet hallani arról a visszavágásról.
Miután kedvese az utolsó szem aggodalmát is eloszlatja és elhangzik az első utalás az ördögi tervére vonatkozóan, már semmi sem akadályozhatja meg abban, hogy ezer fokon pörögjenek a fejében a lehetséges programötletek. A meglepetéseknél alapvetően csak egy dolgot szeret jobban: idő előtt megfejteni őket. Nem mintha ezúttal olyan sok támpontot kapott volna hozzá. - Na persze, mintha ki tudnám várni – feleli hitetlenkedve. Ugye nem gondolja komolyan, hogy egész végig titkolózni fog? Hogyan lenne képes jóízűen enni, miközben ennyire izgatott? - Talán paintballozni megyünk? Vagy szabadulószobába? – Nem egészen világos, hogyan tudna kiszúrni (csak) vele egy olyan játékban, ahol együtt kéne működniük, de nem vethet el egyetlen lehetőséget sem. – A szüleimhez? – Lucy szülei egészen átlagosak és kiegyensúlyozottak, csak néha egész egyszerűen meg vannak róla győződve, hogy jobban tudják, kinek, mit és hogyan kellene csinálnia, mint az érintett egyén. Házasságot kötni egy tudatlan halandóval egyértelműen nem esik az általuk javasolt kategóriába – talán épp ez az oka, hogy Lucy folyton elfelejt említést tenni nekik a lánykérésről. Az elejétől fogva nem nézik jó szemmel a kapcsolatukat, amit nyilván Aiden is érzékel, habár az okáról csak találgatni tud. Már attól stresszevésbe kezd, ha csak belegondol, mi várna rájuk a következő látogatás alkalmából.
Szerencsésnek érzem magam mellette, mert azzal, hogy látom őt mosolyogni máris megérte meglépni azt a bizonyos lépést. Nem érzem hozzá fiatalnak magam, hogy elhamarkodottan döntöttem volna és még igazán elegendő volna a karrierre gondolni. Tudok arra gondolni, Lucynak is elég teret adok hozzá, legalábbis eddig nem panaszkodott, hogy túl sok mindenre akarom rávenni őt. - Naponta felteszem ezt a kérdést magamnak, csak veled kapcsolatban. – sóhajtok én is, kissé teátrálisan, de csak vicceskedve, mert utána kis gonosz lépést teszek. Nem tart sokáig, mert azt tényleg nem szeretném megvárni, hogy lerúgjon maga mellől és a reggeli is kárba vészen, ágyneműt mosni meg nem most akartam. Nem ma. - Ma lehet, hogy vissza is vághatsz Lucy. – közöltem vele sejtelmesen, a hogyant még nem mondtam el. Előtte még fontosabb prioritásaink vannak. Bár egy kicsit húznám is az agyát, szerencsére átlát rajtam, vagy már annyira megszokott, hogy tudja, ha most egy kicsit bolondos hangulatban vagyok, akkor az így fog tartani, amíg azt nem látom rajta, hogy már elege van és szeretné visszakapni a komolyabbik oldalamat. Sejthettem volna, hogy rá fog kérdezni mire fel ez a nagy felhajtás, pontosabban miért nem pihenek mellette és lazítunk egy kicsit. Bár tényleg izgultam egy kicsit, ez igaz. Inkább arról volt szó, hogy előbb meg akartam puhítani őt, rávenni, hogy ő is azt akarja, amit én és most nem egy másik hosszú reggeli meglepetésre gondolok. - Nincsen semmi baj. – nyugtatom meg őt, miközben ráérősen beleharapok a gofriba. Persze tudom én, hogy meg kell indokolnom neki, akkor miért is vagyok ébren és már ilyen élénk, hogy már a reggeli kávé is elkezdett munkálkodni. - Tudod… arra gondoltam, hogy… ma elmehetnénk… - evés közben kezdtem el beszélni, nyilván nem volt a legjobb ötlet. – Majd reggeli után elmondom. Most csak egyél ügyesen. – én már úgysem fogok, ügyesen enni.
Imagine me and you, I do
I think about you day and night, it's only right
To think about the girl you love and hold her tight So happy together
Play by :
Rudy Pankow
༄ ༄ ༄ :
User :
Rókariel
Szer. 18 Dec. 2024 - 14:09
To: Aiden
Úgy látszik, mégsem buktatta le magát a gyomorkorgással – nos, legalábbis nem a színlelt alvás tekintetében. Hogy éhes, tulajdonképp nem nagy meglepetés Aiden számára, hiszen elégszer ébredtek már egymás karjaiban ahhoz, hogy tudja, milyen farkaséhség kínozza reggelenként. Az első két alkalommal inkább kisurrant a konyhába, hogy magához vegyen néhány falatot és ne árulja el a szervezetének hangos követelőzése. Ha nem bukott volna le harmadjára, talán azóta is ragaszkodna ehhez a szokásához. Vőlegényének azonban megvan az a különleges képessége, hogy ösztönösen és apránként építse le a kettejük közt húzódó titkokat és tabukat. Szerencsére. Lucy még nem osztotta meg vele, milyen különleges képesség birtokában van – vagy egyáltalán, mi is valójában –, és csakis abban tud bízni, hogy ebben az esetben is a körülmények hozzák majd el számára a megoldást. Illetve, hogy Aiden ehhez is ugyanolyan elfogadással viszonyul majd, mint eddig bármihez, ami ő.
Sosem fogja megunni, hogy a szeretett férfi arca legyen az első, amint megpillant, ha kinyitja a szemét ébredéskor, és ha ezúttal késlekedett is kissé kedvese látványa, most minden várakozásért kárpótolja. - Hogy lehetnél még ennél is aranyosabb? – sóhajt fel hálásan, mélyről jövő boldogsággal a hangjában, mikor a finom jó reggelt puszi után a tálca tartalma is bemutatásra kerül. Nem is sejtette a meglepetést, de nem ám!
A csiklandozás váratlanul éri, pedig úgy ismeri már, mint a rossz pénzt – tudnia kellett volna, hogy a sok kedveskedés után valami rosszalkodásban töri a fejét. - Hagyd abba, ké-hé-rlek, nem akar- haha, bántani! – De nem tud mit tenni, végtagjai önálló életre kelve küzdenek az ördögi támadás ellen. Az egyetlen, amit megtehet, hogy legalább a reggelivel megpakolt tálca biztonságára ügyel, másért azonban nem vállal felelősséget. Ha Aiden nem hagy fel a kínzással idejében, a végén még a közös gyermekek technikai kivitelezése is veszélybe kerülhet. - Ezért még bosszút állok – figyelmezteti feltartott mutatóujjával, amint jut némi oxigén a tüdejébe. Közben máris felül, mégsem maradhat kiszolgáltatottan az újabb támadások előtt.
Beleegyezőn bólint Aiden megjegyzésére, nekik tényleg nem kell segítség, hogy bármennyi ételt eltűntessenek egy szempillantás alatt. Különösen a férfinak, olykor felmerül benne, hogy egyáltalán megrágja-e rendesen a falatokat. Aggodalomra azonban semmi ok, Lucy elvégezte az elsősegély vizsgáját és jól megszorongatja őt a bordái közt, ha a szükség úgy hozná. Hát nem remek, milyen jól kiegészítik egymást?
Karjait gyanakvóan fonja össze mellkasa előtt, mikor vőlegénye meglebegteti előtte az egyik gofrit. - Nem versz át – nyújtja ki a nyelvét is, mielőtt diadalmasan lecsórná a gofri testvérét a tálcáról. Akkorát harap belőle, amekkorát nem szégyell, majd elégedetten sóhajt fel, mikor eléri a tökéletes ízkavalkád. - Tökéletes. Most már kijelenthetjük, hogy el vagyok kényeztetve. Hogy-hogy ilyen korán keltél? – kérdezi aggodalmasan. – Ugye minden rendben? - Pillanatnyilag nem érez rajta semmit a jókedven és talán egy kis szeretetéhségen kívül, de megtanulta már, hogy jobb, ha nem kizárólag a képességére hagyatkozik.
Elmosolyodom, amikor meghallom a korgó hangot, a jelek szerint ugyanis időben érkeztem ahhoz, hogy ezen az aprócska gondon segíthessek. Előtte persze lehet, hogy szükségem volt a reggeli ölelésadagra, de most még én is tudtam, hogy ne álljak Lucy és a prédája közé, vagyis az étele és közé. - Jó reggelt, kincsem. – köszöntöm őt. - Úgy hallom nagyon éhes vagy. – majdnem elkuncogom magam, de nem teszek így. – Szerencsére mindenre gondoltam és nézd csak. – itt megálltam a mondanivalómmal és az éjjeliszekrényre mutattam. – Van valami, amivel elűzhetjük az éhes gyomorkorgató szörnyecskéket. – itt pedig nem tudtam megállni, hogy ne csikizzem meg az oldalát. Nem kínoztam sokáig, azért tudom, hogy hol a határ és azt nem szerettem volna, hogyha véletlenül megrúg, amiért rossz vagyok. Nem állok tovább közé és a reggeli útjába, ezért elveszem a tálcát, hogy neki ne kelljen mást tennie csak felülnie. - Csináltam mindenfélét, szóval, hogyha egy kicsit sok lenne… Bár tudom, hogy nekünk semmi sem sok. – vagy elég, de ezt nem teszem hozzá. Elveszek egy gofrit és játékosan Lucy arca fejé tartom, mintha azt szeretném, hogy beleharapjon, de aztán ha közel húzódna hozzá hát elhúzom pontosan az orra előtt. - Áháhá, azt hitted, hogy ez a tiéd, pedig csak azt akartam megmutatni milyen finom illata van! – persze nem leszek ennél gonoszabb, megvárom, hogy ő is elvegyen egyet magának – de ha mégis beleharapna abba, amit nem húztam olyan messze el tőle, azzal sincs semmi baj, mert akkor átadnám neki az elsőt.
Imagine me and you, I do
I think about you day and night, it's only right
To think about the girl you love and hold her tight So happy together
Play by :
Rudy Pankow
༄ ༄ ༄ :
User :
Rókariel
Szer. 18 Dec. 2024 - 13:14
To: Aiden
Hirtelen ül fel az ágyban. Éppen most falta fel egy húsevő növény, hallotta a saját csontjainak roppanásait, és valahogy mégis inkább döbbent, mint rémült. Egyébként is hatalmas szemei rajzfilmesen elkerekedtek, szíve kétségbeesetten dörömböl a mellkasában. Az első gondolata, hogy Aiden nyakába vesse magát és panaszt tegyen a Bessie nevű növény felháborítóan falánk viselkedéséről, és meg is tenné, bizony, ha nem vőlegénye hűlt helyével kellene szembesülnie. Végtagjainak enyhe remegése fokozatosan csillapodik le, amint a rémálomtól zilált állapotot elgondolkozás, majd kíváncsiság váltja fel. Ma mindketten szabadnaposak, semmi oka rá, hogy ilyen korán – már nyolc előtt – távozzon mellőle.
Kipattan, mezítlábasan indulna kifelé a szobából, menet közben igazgatva szétcsúszott pizsamáját. Mire az ajtóhoz ér, már biztos benne, hogy valami finom készül: talán palacsinta vagy gofri, túl messze van még, hogy megállapítsa. Csakhogy amikor már a kilincsért nyúlna, hirtelen közeledő léptek ütik meg a fülét. Nem ronthatja el a meglepetést!
Száznyolcvanfokos fordulatot vesz, majd kisebb műugrást hajt végre, hogy kapkodva az ágyneműbe csomagolja magát, mielőtt még nyílna az ajtó. Végülis színészkedéssel keresi a kenyerét, nem okozhat számára gondot, hogy alvást imitáljon. Kissé ugyan gyorsabban veszi a levegőt az izgalom hatására, mint az normális lenne, és talán jobban a párnába temeti az arcát, mint amilyen állapotban reggelenként szokott ébredni – kitárulkozva, akár egy tengeri csillag. Mindezek ellenére úgy tűnik, sikerül megőriznie a titkát, Aiden legalábbis nem szólongatja őt, némán helyezi az éjjeliszekrényre illatozó meglepetését.
Ott kezdődnek a gondok, mikor a kitűnő illatok eljutnak a gyomráig.
A lélegzetét is visszafojtja, ahogy az ágy besüpped mellette és megérzi magán kedvese rafinált tekintetét. Ajkai éppen, hogy csak megmoccannak, ahogy végig simít arcán, és amikor finom ajkai az övére simulnak, pont akkor, egy otromba-hatalmas-áruló hanggal kordul meg a gyomra az ínycsiklandó gofri még ínycsiklandóbb illata miatt. Akkor kiesik a szerepéből: elkerekedett szemekkel néz rá, ahogy a férfi távolabb húzódik ajkaitól.
- Jó reggelt, édesem – köszönti kissé szégyenkezve, rajtakapott mosollyal az arcán.
Iszonyatosan korán reggel volt még, amikor kinyitottam a szemeimet és sikerült konstatálni, hogy a puha takarónk kilencvenkilenc százaléka Lucyt takarja, a maradék egy százalék pedig plüsst helyettesített, mert az igazi lekerült az ágyról. Aki pedig kitúrta a plüsst Lucy karjaiból, az biztosan nem én voltam. Arra mindig odafigyelek, hogy még véletlenül se merüljön fel merénylet a plüssök ellen. Lehet a hideg ébresztett fel, de már nem volt szívem kikönyörögni a takaró rám eső részét és felébreszteni Lucyt is. Úgy pláne nem, hogy felém fordulva feküdt és plüssként szorongatta a takarót. Néztem így egy darabig, ahogy lélegzik, talán még mély álomban volt, nem ilyenkor szoktunk ébredni és nem is én akartam lenni az első, aki miatt morcosan ébredne. Hagyom, hogy kipihenje magát. Óvatosan legördülök az ágyról, még csókot sem merve adni a homlokára, mert attól tartok felébreszteném és véget vetnék a békességének, azt pedig nem akarom. Őt ismerve, miután sikeresen kiszöktem a szobámból, a konyhába vettem az irányt, hogy reggelit készíthessek és kávét az ő ébredéséhez is. Bár azt nem állítom, hogy nem gondoltam egy kicsit magamra is. Szükségem volt a reggeli kávé adta energialöketre, mert ma programunk volt. A szokásos izgalom még nem fogott el, békésen ittam a kávét és közben ráérősen elő vettem az alapanyagokat a gofrihoz.
Persze, hogy nem tudtam mire vállalkozom, amikor nagy gonddal elkezdtem rendetleníteni a konyhában, de annál nagyobb lelkesedéssel készültek a gofrik egymás után és amíg tartott a gofritészta. Amikor úgy gondoltam, hogy ránézésre talán mindkettőnknek készült elegendő és nem csak karamellás, hanem nutellás is készült, meg epres, amit majdnem elfelejtettem, a mosogatásra is szántam egy kis időt. Ez a legrémesebb része az egészben, hogy a bűncselekmény bizonyítékait el kell tűntetni. Tálcára tettem Lucy kávéját, a gofrival tele tányérokat és evőeszközt, majd úgy settenkedtem vissza a szobába. Egy részem azt remélte, hogy még nem ébredt fel és van lehetőségem úgy benyitni, hogy úgy találom őt, ahogy hagytam. Ha így van, nagy gonddal teszem le az éjjeliszekrényre a tálcát és bújok vissza hozzá, de most már feltett gonoszkás szándékkal, hogy felébresszem őt. Vagyis nem olyan gonosz. Békésen simogattam meg az arcát és adtam jó reggelt puszit az ajkaira.
Kezdőlap
